2p
Csütörtökön reggel 6 órától 24 órán keresztül tart majd a Speedmarathon elnevezésű akció. Ennek keretein belül a rendőrség a sebességhatár túllépését.
Fotó: MTI/ Czeglédi Zsolt

Kiss Csaba, az ORFK autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a rendőrség még szerdán közzé teszi holnapján az ellenőrzések helyszínét és időpontját. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) által végzett ellenőrzés 874 magyarországi helyszínére körülbelül hatszázötven javaslat érkezett.

A fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében több ötletet kaptak, mint ahány helyre kitelepülnek majd. Kiss Csaba elmondta, hogy egy eszközt hat-hét helyen is bevetnek majd, de egy kamerával egy helyszínen legfeljebb négy órán át ellenőriznek majd.

Az életmentés a cél

Egész Európában ezen a napon szinte folyamatosan tartanak sebességmérő akciókat. Az akciót nem azért tartják, hogy mindenkit megbüntessenek, hanem, hogy életeket mentsenek. Az ellenőrzés célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, mert évek óta a gyorshajtás a halálos balesetek legfőbb oka.

A különleges akció mellett a szakhatóság munkáját és törekvését a szabálytalanságok visszaszorítására már az új szupertraffipaxok is segítik, melyek teljes üzemben kezdték meg a szűrést még április elején. A VÉDA nevet viselő berendezés üzembehelyezéséről és a rendszer első óráinak eredményeiről itt írtunk részletesebben >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újrakezdődik a harc a vasárnapi boltzár körül a lengyeleknél
Buksza blog | 2024. március 29. 13:03
Lengyelországban az előző kormányzati ciklusban vezették be a vasárnapi boltzárat, ám az őszi parlamenti választáson hatalomra került koalíciós pártok egy része a nyitvatartási szabályok visszaállítását ígérte.
Vásárló Hiányzik még valami? Itt vannak a hosszú hétvége "kivételei"
Buksza blog | 2024. március 29. 12:23
A benzinkutas boltokra lehet számítani, de gyógyszert is be lehet szerezni a hosszú hétvége ünnepnapjain. 
Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG