4p
Bár előző hónapban pár forinttal jobban jöttünk ki a nagybevásárlásnál, ezt most elvesztettük: mind előző havi, mind pedig egy évvel ezelőtti Árkosár-felmérésünkhöz képest is nőttek az árak, elszállt a burgonya és az alma is. De hol és mennyiért kapunk most medvehagymát? Hol érdemes sertéscombot venni? Most ennek is utánajártunk.

Most is, mint több mint hét éve minden hónap elején (ezúttal április 6-án) elmentünk három hipermarketlánc egy-egy egységébe, hogy megnézzük, miként alakult 30 élelmiszerből álló mintakosarunk ára az előző hónaphoz és tavaly áprilishoz képest.

 

Mennyivel drágultak a hipermarketek?

Míg előző felmérésünknél lényegében ugyanannyit fizettünk, mint az azt megelőző hónapban, most nem így lett. Márciushoz képest 2 százalékot nőttek az árak.

Ha ez nem lenne elég, éves távlatban is folytatódott az elmúlt hónapok trendje: magasabb árakat mértünk, mint az előző év azonos időszakában. Nem kevéssel, egészen pontosan 9 százalékkal drágultak az árak tavaly áprilishoz képes - ekkora éves drágulást utoljára 2013-ban mértünk.

 

A három hipermarket közül egyedül csak az Auchanban csökkentek az árak, 1,1 százalékkal. Az Intersparban 2,7 százalékos, a Tescóban 4,1 százalékos havi áremelkedést mértünk. Így az általunk vizsgált három áruháznál a legolcsóbb és a legdrágább között 2031 forint volt a különbség a nagybevásárlás végén.

Ha egy éves távlatban nézzük meg az árakat, komolyabb áremelés mutatkozik. Tavaly áprilishoz képest mindhárom hipernél nőttek az árak: 9 százalékkal került többe a nagybevásárlás, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb drágulás egy év alatt a Tescónál volt (13,5 százalék), az Interspar 7,9 százalékkal emelt árain, az Auchan pedig 6,6 százalékkal a mintakosarunk szerint.

Az élelmiszerkosár átlagára így 18 734 forint volt áprilisban.

De ahogy minden felmérésnél, most sem tudjuk eléggé hangsúlyozni: akkor járnánk a legjobban, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbb. Légyegében ez kivitelezhetetlen feladat lenne, de ha időt és energiát nem sajnálva mégis így tennénk, akkor 16 931 forintba kerülne a nagybevásárlás, és 1803 forintot spórolhatnánk az átlagárhoz képest.

Az árak változása az előző év azonos időszakához képest, azaz a Privátbankár.hu éves árindexe

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Havi átlagban 10 százaléknál nagyobb árnövekedést a kávénál, a teánál (+24 százalék), a pezsgőnél (+16 százalék), a húsnál (+15 százalék), a banánnál és egyes édességeknél (+11 százalék) mértünk.

Egy év távlatában még ennél is több termék ára ugrott meg: 89 százalékkal kell többet fizetnünk a krumpliért, 87 százalékkal az almáért.  De nagyot drágult a cukor, a kávé, a tea, a szeszes italok, a hús és az édesség is.

Jó hír, hogy a rizs ára 29 százalékkal lejjebb ment egy hónap alatt. Tavaly áprilishoz képest pedig nemcsak a rizsért, a tésztáért is kevesebbet kell adni.

Havi legolcsóbbak

A vizsgált 30 terméken túl, ebben a hónapban is kiválasztottunk plusz hármat, aminek külön megnéztük az árát. Választásunk ezúttal:

  • a medvehagymára,
  • a sertéscombra
  • és a kókuszolajra esett.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közli az infláció márciusi alakulásáról szóló adatait.

Mivel a medvehagymának most van a szezonja, így kíváncsiak voltunk arra, hogy a piacokon és az utcai árusokon túl, találunk-e a hiperekben is a kedvelt növényből. A Tescóban ottjártunkkor egy szál medvehagymát sem találtunk, az Auchanban és az Intersparban ugyanazt a 10 dekás kiszerelésű, előre csomagolt hagymát kínálták. Előbbiben 299, utóbbiban 379 forintért csomagját. (Egyébként, amennyiben nem a boltban vagy piacon szerezzük be az ízes növényt, gyűjtésére komoly szabályok vonatkoznak. Ezzel bővebben ebben a cikkünkben foglalkoztunk >>>)

Áprilisban a sertéscomb árát is jobban körüljártuk. Ennek apropóját nemcsak az áfacsökkentés adta, hanem az is, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal néhány napja közölte: egy nagykereskedelmi lánc öt egységében önköltségi árnál alacsonyabb fogyasztói áron árulta a sertéshúst, amiért milliós bírságot szabott ki a hivatal.

Sertéscombot mi legolcsóbban a Tesco húspultjában találtunk, 899 forintért kínálták kilóját. Az Intersparban akciós áron, 899 forint volt a kilós és a csomagolt csont nélküli hús is, míg darálva 949 forintba került egy kiló comb. Az Auchanban pedig 959 forintért adták a csomagolt, szeletelt húst.

Néhány forint különbséget tapasztaltunk harmadik termékünknél, a kókuszolajnál is. Mindhárom áruházban literes, finomított olajat lehetett kapni a legolcsóbban. Míg az Auchanban 1769, az Intersparban 1790, addig a Tescóban 1796 forintba került literje.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG