4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Csaknem kétéves folyamatos emelkedés után 2017 első negyedévében megtört a használtautó eladások növekedési trendje – derült ki a Használtautó.hu közleményéből. Az eladott használt személygépkocsik összértékét jelző mutató 128,4 pontra esett a tavaly év végi 132,4-es szintről. A közlemény szerint főként a gazdát cserélő használtautók mennyisége csökkent az azonos átlagár mellett.

A Használtautó.hu értékesítési vezetője elmondta: „Bár az év elején némileg visszaesett a hazai használtautó-piac forgalma, 2016 elejéhez képest így is 28 százalékkal nagyobb volt a gazdát cserélt autók összértéke. Fodor László szerint ebben nagy szerepet játszott az árak emelkedése is, hiszen a meghirdetett autók átlagára kétszámjegyű növekedést mutatva immár csaknem 2 millió forint körül van. Az áremelkedéshez a gyenge forintárfolyamon túl az is hozzájárult, hogy egyre többen a belföldi piac kínálatát részesítik előnyben az olcsóbban behozott, kétes eredetű járművekkel szemben.

Kevesebb autót hoznak külföldről

Bár a használtautó-utánpótlás elsődleges forrása továbbra is importból származik, a behozatal aránya

Az autópiac változásairól rendszeren írunk, cikkeinket itt olvashatod >>>

lényeges lassulást mutat éves szinten: 2016 elején 24 százalékkal hoztak be több használtautót az előző évhez képest, addig idén mindössze 7 százalékos volt a bővülés.

Az eladott autók márkájukat tekintve továbbra is hasonló képet mutatnak: Száz eladott gépjárműből 14 az Opel, további 10-10 százalék pedig a Suzuki és a Volkswagen emblémáját viseli. Ezt követi a Ford és a Renault 8, illetve 6 százalékos aránnyal. Összességében a fenti öt márka biztosítja a teljes hazai használtautó-forgalom 48 százalékát.

Mint ahogy arról korábban is írtunk, az elmúlt két évben csaknem 14 évre nőtt a forgalomban lévő személyautók átlagéletkora. Ehhez képest az elmúlt öt évben sokat javult a hazai kínálat környezetvédelmi szempontból.

Míg öt évvel ezelőtt csak 6,5 százalékos volt az Euro 5-nél kedvezőbb besorolású járművek aránya, az idei első negyedévben ez az érték már csaknem 35 százalékra emelkedett. Másik oldalról nézve: 2012-ben még majdnem 32 százalék volt az Euro3-nál rosszabb besorolású járművek aránya, ez mára 19 százalékra esett. Az Euro3-nál rosszabb besorolású autók nem közlekedhetnek Budapest útjain szmogriadó esetén, ez az arány azonban sajnos magasabb a teljes hazai autóparkban, mint az eladásra hirdetettek körében.

Még mindig a Suzuki a sztár

A használtautó eladások visszaesése mellett élénkülni látszik az új autók értékesítése. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének közleménye szerint idén márciusban csaknem harmadával több új autó talált gazdára, mint egy évvel korábban. Az MGE szerint az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése az idén is folytatódik. Ha valamilyen váratlan gazdasági fejlemény nem töri derékba ezt a trendet, a forgalomba helyezések száma idén meghaladhatja a százezer darabot is.

Az egyesület szerint a magánvásárlók inkább a használtautó-kínálatból válogatnak, ugyanakkor elképzelhető, hogy a kis céges autó vásárlások (1-3 autó) egy része magánvásárlásnak tekinthető. Kis haszonjárművekből márciusban több mint 6 százalékkal kevesebbet adtak el éves szinten, míg a nagy haszonjárművek eladása enyhén javult a tavalyi szinthez képest.

Az autóbuszpiac kis mérete miatt szélsőséges eltéréseket képes mutatni havi összevetésben. Márciusban például 31 autóbuszt helyeztek forgalomba, ami 55 százalékos növekedés éves alapon. Az MGE szerint az autóbuszpiacon az éves eredmények növekedése számít igazán. az egyesület kiemelte: fontos, hogy az emberek szállítását szolgáló buszpark jelentősen megfiatalodjon és korszerűbb legyen.

A Carinfo.hu hétfői tájékoztatása szerint a forgalomba helyezett személygépkocsik közül a legtöbb, 1377 Suzuki volt, ezt követte az 1154 Ford és a 897 Skoda. Egy évvel korábban, tavaly márciusban is a Suzuki és a Ford állt az élen, de a harmadik akkor az Opel volt, amely most a negyedik lett a havi forgalomba helyezési listán. Az első tízben benne van még a Toyota, a Volkswagen, a Nissan, a Dacia, a Kia és a Renault is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nekiment a Temunak a legendás márka
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. április 18. 08:42
Régi gondja a legismertebb márkáknak, hogy a hamisítók olyan árukkal bombázzák a vásárlókat, amelyek nagyon hasonlítanak legendás termékeikre, és a végeláthatatlan pereskedés nem segít rajtuk.
Vásárló Példátlan lépésre szánta el magát a magyar Penny tulajdonosa: teljesen új boltot nyitott Berlinben
Buksza blog | 2024. április 17. 10:43
A vegán étkezés egyre inkább „divatba jön”, ha lehet így fogalmazni, amivel igyekeznek lépést tartani az élelmiszergyártók is. Eljött az ideje annak, hogy a kiskereskedők is csatasorba álljanak.
Vásárló Egyértelmű mondás jött a magyar Tesco sorsáról
Buksza blog | 2024. április 16. 07:29
Bár legutóbb a Sparral csapott össze a kormány, de a Tesco is az "örök" felvásárlási célpontok között szerepel. Úgy tűnik, marad ebben a státuszban.
Vásárló Környezetvédelem a társasjáték csomagolásoknál
Márkázott tartalom | 2024. április 11. 09:41
Egyre gyakoribb, hogy a társasjátékok esetében is mind inkább odafigyelnek a csomagolásra. Ezzel előtérbe került az a törekvés, hogy ez az iparág is egyre “zöldebb” legyen. Kérdés persze, hogy a játékok minőségére és sérülékenységére mindez nincs-e negatív hatással?
Vásárló Észrevette? Szép csendben tovább kúszik felfelé a családi nagybevásárlás ára
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. április 10. 05:44
Idén szinte minden hónapban drágább lett egy kicsit a nagybevásárlás, nincs ez másképp áprilisban sem - megint feljebb kúsztak az árak az előző hónaphoz képest. Tavaly ilyenkor viszont még drágábban vásárolhattunk, így a bázishatás továbbra is kitart: éves szinten árcsökkenésről számolhatunk be, és pár hónapig ez így is marad még. Míg azonban 2 évvel ezelőtt még a 30 ezer forintos kosárérték is brutálisan drágának tűnt, most a 35 ezer is realitás. Itt a Privátbankár legfrissebb Árkosár-felmérése.
Vásárló Vége lett a marakodásnak, visszatértek a kiebrudalt termékek a carrefouros polcokra
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:51
Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzetbe kerültek a kiskereskedők és a legismertebb élelmiszer- és italmárkák tulajdonosai azzal, hogy a felek médiapartnerekké is váltak.
Vásárló Új frontot nyitott a Temu
Buksza blog | 2024. április 8. 11:51
A Temu csak másfél éve jelent meg a Kínán kívüli online piacon, ám máris csavar egyet azon a stratégián, hogy nagyon alacsony áraival elszívja a vevőket versenytársaitól.
Vásárló Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
Buksza blog | 2024. április 8. 08:55
Az áruházláncok folyamatosan keresik a módját annak, hogy összekapcsolják a várlást és a mobilfizetési lehetőségeket, ám úgy tűnik göröngyös útra léptek kísérleteikkel.
Vásárló Hogyan befolyásolja a máj egészsége az epe működését?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 19:01
Az emberi test egy meglehetősen komplex felépítésű rendszer, melynek a működését még máig sem sikerült a tudósoknak teljes egészében megfejtenie. Az azonban már világos, hogy szinte minden mindennel összefügg, és ha egy szerv működése rendellenessé válik, az akár a teljes szervezetre, fizikai és mentális állapota is kihathat.
Vásárló Mit jelent valójában a szeretet, és hogyan függ össze az önzetlenséggel?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 10:17
Tetszik vagy sem, voltaképpen az egész életünk egy olyan út, amin folyamatosan fejlődünk, részben az eleve bennünk lévő vonásokból kiindulva, másrészt az életünk ránk gyakorolt hatásai által.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG