3p
Összeszedte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hogy melyik filmekre adták el a legtöbb jegyet.

Az Amerika kapitány: Polgárháború című amerikai akciófilmre váltott a legtöbb néző jegyet Magyarországon a 2016 második negyedévében vetített 622 mozifilm közül az NMHH által közzétett adatok szerint.

Amintegy 280 ezres nézőszám az első negyedévben csak a negyedik helyre lett volna elég. Bő egymillióval kevesebb látogatót és közel másfél milliárd forinttal kevesebb bruttó jegybevételt regisztráltak, mint az év első három hideg hónapjában.

Még mindig a plázamozik a nyerők

Összesen 2,8 millió néző ült be a magyar mozikba, és a mintegy 124 ezer előadás által nyújtott filmélményért 3,9 milliárd forint értékben vásárolt jegyet 2016 második negyedévében.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Nemzeti Filmirodájának összesítéséből kiderül, hogy a látogatók elsősorban a multiplex és a többtermes mozikban költik el pénzüket, a bruttó jegybevétel 60,5 százaléka, illetve 35,2 százaléka ilyen létesítményekből származik, míg az egytermes mozik csupán 4,3 százalékot hasítanak ki a mozitortából. Jelenleg 160 filmszínház közel 400 termét vehetik igénybe a nézők.

Az amerikai a kedvenc

A magyar mozikban a legnépszerűbb filmek a legutóbbi három hónapban is amerikaiak voltak, az első 24 film mind a tengerentúlról érkezett. A pálmát az Amerika kapitány: Polgárháború című film vitte, amelyet a Warcraft – A kezdetek és A dzsungel könyve című film követett. E három film kétszázezer fölötti nézőszámot produkált, és ezeken kívül még hét alkotás ért el százezer fölötti látogatottságot.

Az amerikai filmek sorát a 25. helyen egy francia film, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom című alkotás töri meg, amely után rögtön egy magyar akció-vígjáték: a Till Atilla rendezte, egy kerekesszékes bandáról szóló Tiszta szívvel következik.

Az év második negyedévének második és harmadik leglátogatottabb magyar filmjének címét az Oscar-díjas, Nemes Jeles László rendezte Saul fia és a Madarász Isti rendezésében készült időutazós thriller, a Hurok viszi el.

A 622 tételes lista végén kilenc olyan film található, amelyre tíznél kevesebb néző volt kíváncsi, sereghajtóként csupán egy filmrajongó váltott jegyet a Csendes szív című dán drámára.

A tíz leglátogatottabb film és a látogatók száma 2016 második negyedévében:

1. Amerika kapitány: Polgárháború - 283 237 fő

2. Warcraft – A kezdetek -          212 273 fő

3. A Dzsungel könyve - 201 822 fő

4. Szemfényvesztők 2. - 148 888 fő

5. Angry Birds – A film - 145 596 fő

6. Anyák napja - 128 094 fő

7. Démonok között 2. - 116 445 fő

8. A Főnök - 106 444 fő

9. Szenilla nyomában - 105 141 fő

10. Rossz szomszédság 2. - 102 082 fő

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hiányzik még valami? Itt vannak a hosszú hétvégre "kivételei"
Buksza blog | 2024. március 29. 12:23
A benzinkutas boltokra lehet számítani, de gyógyszert is be lehet szerezni a hosszú hétvége ünnepnapjain. 
Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG