2p
Egyre több autó kerülhet az utakra: az MGE arra számít, hogy 92 ezer személygépkocsit helyeznek majd forgalomba ebben az évben.

Szeptemberben 8229 személygépkocsit helyeztek forgalomban Magyarországon, 31,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel. Az egyesület közleménye szerint szeptemberben 1661 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, számuk 26,5 százalékkal emelkedett az előző év szeptemberéhez képest.

Mindenki kocs

Az első kilenc hónapban 69 444 autó került forgalomba, 25,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, ugyanezen időszak alatt a forgalomba helyezett kishaszonjárművek száma 31,4 százalékkal emelkedett és elérte a 15 468-at.

Az egyesület közleményében kiemelte, hogy a piac fejlődése az első kilenc hónapban jelentősen gyorsabb az előzetes becslésnél, ezért szeptember végén felfelé módosították éves előrejelzésüket. Az MGE arra számít, hogy 92 ezer személygépkocsit helyeznek majd forgalomba ebben az évben a korábban általuk prognosztizált 80 ezer helyett, illetve 18 ezer helyett 20 ezer kishaszonjárművet.

Fellendül a piac

Az MGE közölte, továbbra is abban bíznak, hogy folytatódik a magánvásárlók gyorsuló visszatérése és a vállalati gépjárművek cseréje is tovább erősödik, továbbá némi élénkülést hoz a piacra az elektromos autókra adott kormányzati támogatás, amelynek közvetlen hatása inkább a következő évben fog jelentkezni.

Felhívták a figyelmet ugyanakkor, hogy a drasztikusan növekvő és az új autó import volumenét jelentősen meghaladó importált használt személyautók átlagéletkora meghaladja a 11 évet, ami az autópark öregedésének folytatódását, a károsanyag-kibocsátás növekedését okozza, illetve a közlekedés biztonságának csökkenésével jár.

Az egyesület szerint a kishaszonjármű-piac növekedésének lassulása visszafordult, a nagyhaszonjárműveknél minimális a visszaesés az első kilenc havi adatok alapján, az autóbusz-piacon pedig éves szinten növekedés várható, mivel a buszpark nagyon öreg és így lecserélésre szorul.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG