2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Eddig jól alakul a hajózási szezon.
(Fotó: Balatoni Hajózási Zrt.)

Az év első felében 10,3 százalékkal emelkedett a balatoni komp utasforgalma, 5 százalékkal csökkent a személyhajókon utazók száma - amit máris kompenzált a júliusi értékesítés -, 7 százalékkal nőtt a vitorláságazat bevétele, és jelentős növekedést mutat a cég rendezvényhajóinak, valamint két kempingjének a forgalma - számolt be Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.

A társaság több változást is bevezetett idén kompközlekedtetésben, amelyek meghozták a várt eredményt. A korábbiakhoz képest két hónappal előbb megkezdték a járatok sűrítését, a nyári hónapokban pedig az igényekhez alkalmazkodik, hétvégenként szinte folyamatos az üzemelés. A kompokra az első félévben valamivel több mint 300 ezer utas váltott jegyet. Több mint 100 ezer gépjárművet, ezen belül közel 89 ezer személygépkocsit szállítottak a kompok, ami 13 százalékos emelkedés. A kerékpáros utasok száma 5 százalékkal 17 ezerre csökkent. Ez Veigl Gábor szerint a hosszú-hétvégékre eső kedvezőtlen időjárás következménye.

A menetrend szerint közlekedő járatokról és az árakról a Balatoni Hajózási Zrt oldalán talál bővebb információt.

A BAHART menetrend szerint közlekedő- és sétahajóin június végéig 138 ezer ember utazott. A kedvezőtlen időjárás miatti elmaradást július első három hetében már sikerült behoznia a társaságnak, sőt július közepén már 10 ezerrel meghaladta az utazók száma az előző év hasonló időszakában mértet. 

A cég 12 tagú vitorláskikötő-láncának bevétele változatlan díjak melett 7 százalékkal emelkedett. Ez részben az első ütemben 51 férőhellyel bekapcsolódó új alsóörsi kikötőnek, részben a szolgáltatások bővítésének köszönhető. 

Tele a kemping is

A társaság két kempingje hetek óta teltházzal üzemel. A tavalyi adatokhoz képest június végéig 18 százalékkal nőtt a vendégforgalmuk, részben az új mobilházak telepítésének, részben a kedvező időjárásnak köszönhetően. A vendégek 40 százaléka érkezett külföldről, többségük Németországból és Ausztriából. 

A legsikeresebbnek a társaság rendezvényhajói bizonyultak, 50 százalékos forgalomnövekedést produkálva. Ez a megújult catering (étel- és italválaszték) szolgáltatásoknak, valamint az erőteljes reklámkampánynak és partnerkör bővítésnek tudható be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nekiment a Temunak a legendás márka
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. április 18. 08:42
Régi gondja a legismertebb márkáknak, hogy a hamisítók olyan árukkal bombázzák a vásárlókat, amelyek nagyon hasonlítanak legendás termékeikre, és a végeláthatatlan pereskedés nem segít rajtuk.
Vásárló Példátlan lépésre szánta el magát a magyar Penny tulajdonosa: teljesen új boltot nyitott Berlinben
Buksza blog | 2024. április 17. 10:43
A vegán étkezés egyre inkább „divatba jön”, ha lehet így fogalmazni, amivel igyekeznek lépést tartani az élelmiszergyártók is. Eljött az ideje annak, hogy a kiskereskedők is csatasorba álljanak.
Vásárló Egyértelmű mondás jött a magyar Tesco sorsáról
Buksza blog | 2024. április 16. 07:29
Bár legutóbb a Sparral csapott össze a kormány, de a Tesco is az "örök" felvásárlási célpontok között szerepel. Úgy tűnik, marad ebben a státuszban.
Vásárló Környezetvédelem a társasjáték csomagolásoknál
Márkázott tartalom | 2024. április 11. 09:41
Egyre gyakoribb, hogy a társasjátékok esetében is mind inkább odafigyelnek a csomagolásra. Ezzel előtérbe került az a törekvés, hogy ez az iparág is egyre “zöldebb” legyen. Kérdés persze, hogy a játékok minőségére és sérülékenységére mindez nincs-e negatív hatással?
Vásárló Észrevette? Szép csendben tovább kúszik felfelé a családi nagybevásárlás ára
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. április 10. 05:44
Idén szinte minden hónapban drágább lett egy kicsit a nagybevásárlás, nincs ez másképp áprilisban sem - megint feljebb kúsztak az árak az előző hónaphoz képest. Tavaly ilyenkor viszont még drágábban vásárolhattunk, így a bázishatás továbbra is kitart: éves szinten árcsökkenésről számolhatunk be, és pár hónapig ez így is marad még. Míg azonban 2 évvel ezelőtt még a 30 ezer forintos kosárérték is brutálisan drágának tűnt, most a 35 ezer is realitás. Itt a Privátbankár legfrissebb Árkosár-felmérése.
Vásárló Vége lett a marakodásnak, visszatértek a kiebrudalt termékek a carrefouros polcokra
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:51
Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzetbe kerültek a kiskereskedők és a legismertebb élelmiszer- és italmárkák tulajdonosai azzal, hogy a felek médiapartnerekké is váltak.
Vásárló Új frontot nyitott a Temu
Buksza blog | 2024. április 8. 11:51
A Temu csak másfél éve jelent meg a Kínán kívüli online piacon, ám máris csavar egyet azon a stratégián, hogy nagyon alacsony áraival elszívja a vevőket versenytársaitól.
Vásárló Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
Buksza blog | 2024. április 8. 08:55
Az áruházláncok folyamatosan keresik a módját annak, hogy összekapcsolják a várlást és a mobilfizetési lehetőségeket, ám úgy tűnik göröngyös útra léptek kísérleteikkel.
Vásárló Hogyan befolyásolja a máj egészsége az epe működését?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 19:01
Az emberi test egy meglehetősen komplex felépítésű rendszer, melynek a működését még máig sem sikerült a tudósoknak teljes egészében megfejtenie. Az azonban már világos, hogy szinte minden mindennel összefügg, és ha egy szerv működése rendellenessé válik, az akár a teljes szervezetre, fizikai és mentális állapota is kihathat.
Vásárló Mit jelent valójában a szeretet, és hogyan függ össze az önzetlenséggel?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 10:17
Tetszik vagy sem, voltaképpen az egész életünk egy olyan út, amin folyamatosan fejlődünk, részben az eleve bennünk lévő vonásokból kiindulva, másrészt az életünk ránk gyakorolt hatásai által.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG