Hirdetés
Hirdetés

Aggódnak a gazdák: egyre durvább jégesőket hoz a nyár

2018. január 29., 13:09

Májustól lép életbe a Jéger jégkár-mérséklő rendszer, ez önmagában azonban nem elég.

Eddig három megyében építették ki a kárelhárító eszközöket, az eddig gyűjtött tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez a védelem csak a megkötött biztosításokkal együtt hatékony igazán, ezt közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége a Privátbankár.hu-val. Ilyen biztosítást egyébként jelenleg négy társaságnál lehet kötni ma Magyarországon. Kötni márpedig érdemes, a NAK szerint a mezőgazdaságban keletkezett éves kár egyötöde jégverésből adódik.

Tavaly mintegy 9 milliárd forintot fizettek ki ilyen jogcímen a gazdálkodóknak – csak összehasonlításképp: a tavalyi viharos év legintenzívebb, május-augusztus közötti időszakában a társaságok a szélsőséges időjárás nyomán több mint 103 ezer, lakásbiztosítással rendelkező ügyfélnek mintegy 6 milliárd forint összegű kárt térítettek meg.

Hirdetés

Önmagában azonban nem elég

A biztosítók  ugyan üdvözlik az országos rendszer bevezetését, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy pár évnek el kell telnie, amíg a rendszer hatásosságáról pontos képet lehet majd kialakítani. Azt érdemes alapul venni, hogy három dunántúli megyében (Somogy, Baranya és Tolna) már régebb óta működik egy 141 talajgenerátorból álló hálózat, amely része lesz az országos rendszernek. A NEFELA Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés adatai szerint tevékenységük csaknem három évtizede alatt 74 százalékkal csökkent a mezőgazdasági jégkár a térségben.

Forrás: Biztosítók adatközlése
Forrás: Biztosítók adatközlése

Azt azonban látni kell, hogy az elmúlt évtized legtöbb jégkárt feljegyző éveit vizsgálva szembetűnik, hogy a három talajgenerátoros megyében kifizetett összegek tavaly például a jégkár címén nyilvántartott kártalanítás közel harmadát tették ki. Így hiába indul el a rendszer, attól még jégesők lesznek, amik szintén tizedelhetik a termést, így mindenképp érdemes mellé biztosítást kötni.

A szakértők szerint a rendszer elsősorban azokban az esetekben bizonyulhat hasznosnak, amikor a viharokat már jóval az érkezésük előtt be lehet mérni. Ám továbbra is gondokat okozhatnak a helyi záporok és zivatarok, hiszen ezek sokszor olyan hirtelen támadnak, hogy sokáig még egy felhő sem jelzi az érkezésüket.

A tavalyi mellett az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a nyári jégesők és a tavaszi fagyok, ezekről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n.>>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Mekkorát bukik, aki 40 év után nyugdíjba megy? Attól függ, dolgozik-e mellette

Mekkorát bukik, aki 40 év után nyugdíjba megy? Attól függ, dolgozik-e mellette

Aki megteheti, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonul és csak a családi feladatainak él, annak jó lehetőség lehet a Nők40 program, aki azonban nem akar sok pénzt bukni, jobban teszi, ha pár évvel tovább dolgozik. A harmadik opció, hogy nyugdíjba vonulunk, de tovább dolgozunk mellette - ezt a megoldást most már akár úgy is intézhetjük, hogy nem szólunk róla előre a munkáltatónak.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Utánajártunk

  • BUX41503.91+0.79%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Brexitből?