2p
A pulykaszövetség közlése szerint stabilizálódott az ágazat helyzete.
Feldolgozásra szánt pulykákat pakol egy munkás a Gallicoop Pulykafeldolgozó Kft. szarvasi üzemcsarnokában. MTI Fotó: Rosta Tibor

A Magyar Pulykaszövetség elnöke, Erdélyi István közlése szerint stabilnak mondható a pulykaágazat helyzete, nem számítanak hirtelen ármozgásra a szektorban. A felvásárlási ár ráadásul csökkent a megnövekedett élőállat kínálat miatt, kilogrammonként 8-10 forinttal  kell kevesebbet fizetni az élő pulykákért: az átlagár 370 forint körül stabilizálódott az egy évvel korábbi árhoz képest. Az ágazat így gyakorlatilag teljesen kiheverte a madárinfluenza okozta korábbi ágazati kiesést, erről korábban mi is írtunk.

Erdélyi István becslése szerint az idei pulykatermelés mennyisége valahol 94-95 ezer tonna körül lesz, ami ugyanakkor elmarad az ágazat tavalyi 101 ezer tonnát meghaladó teljesítményétől. A pulykahús áfájának csökkentése ráadásul növelte a keresletet, a szövetség számítása szerint a novemberi és a karácsonyi fogyasztással akár 10 százalékkal is emelkedhet az egy főre jutó éves fogyasztás, amely tavaly 4,8 kilogramm volt Magyarországon, miközben az unióban 3,8 kilogrammot tett ki. A magyar pulyka nagyjából 35 százaléka exportra megy, 44 százalékát belföldön értékesítik, a tovább feldolgozott hús pedig a termelés mintegy 21 százalékát adja.

Tömeges támadás a magyar boltok ellen: hamarosan mindent kifosztunk?

Rengeteg pénzt készülünk otthagyni a boltokban a karácsonyi készülődés során. A hipermarketek forgalma az év végén akár a duplájára is nőhet a többi hónaphoz képest. Édességek helyett a hal, pulyka és alkohol lesz a favorit. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG