2p
Annyi halat termeltek Magyarországon, hogy külföldön is ezt eszik majd.

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője, Lévai Ferenc elmondása szerint nem csak, hogy lesz elég magyar hal az ünnepekre, de még exportra is bőséggel jut. Az idei édesvízi haltermelés ugyanis mintegy 19 ezer tonna lehet, emellett további 4 ezer tonnát a magyar intenzív telepeken termeltek meg. Magyarország évente mintegy 3500-4000 tonna halat, főként pontyot, busát, de élő csukát, harcsát és süllőt  exportál, ráadásul minket elkerültek a halbetegségek, így az európai hiányt magyar hallal lehet kipótolni.

Magyarországon az alaphal a ponty, ez teszi ki a teljes fogyasztás mintegy 80 százalékát. Az év végi ünnepekre már keresett a harcsa, a süllő és a pisztráng, vagyis azok a szálkamentes halak, amelyek fogyasztása évközben még elenyésző. Az év végén fogy el Magyarországon az éves halfogyasztás 30-35 százaléka, tette hozzá a szakértő.

Drágább, de csak egy rövid ideig

A nyári aszály és a magasabb gabonaárak miatt ugyanakkor számítani kell arra, hogy egy kicsit drágább lesz a hal, az emelkedés azonban nem éri el a 10 százalékot. Lévai Ferenc hozzátette: a jövő évtől a fogyasztók által is érzékelhető, mintegy 15-17 százalékos árcsökkenés várható az áfacsökkentésnek (27-ről 5 százalékra) köszönhetően, ami az ágazat fehéredésére is jótékonyan hat majd. Ez egyébként a fogyasztást is serkenti majd, a szóvivő 10 százalék körüli növekedést vár.

Az egyik legegészségesebb étel, és közben utáljuk?

A halat szinte mindenki az egészséges étrend részének tekinti, ennek ellenére azonban ritka az olyan család, ahol akár csak hetente is az asztalra kerülne. Magyarországon az európai átlaghoz képest is kevés halat fogyasztunk: az éves halfogyasztás fejenként mindössze 4-5 kg. A Nébih összeszedte a rendszeres halfogyasztás pozitív hatásait. És mit javasol a szakértő? A Privátbankár.hu cikkéből kiderül! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG