2p
Kiváló évjárat volt a tavalyi a magyar boroknál - ez derült ki a XVII. Országos Syngenta Borversenyen.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára elmondta, 2017-ben 53 ezer hektárnyi területről 450 ezer tonnányi szőlőt szüreteltek le, valamivel többet, mint a korábbi évben. Tavaly összesen 3 millió liter seprős bor készült, ami az előző évekhez hasonló mennyiséget jelent, ám a minősége kiemelkedően jó - tette hozzá.

Janky Ferenc, a borverseny elnöke (a Budapesti Corvinus Egyetem borászati tanszékének nyugalmazott docense) kifejtette, a tavaly hordókba került vörösborok pár év múlva fognak beérni. "Egészen biztos vagyok abban, hogy még sokat fogunk hallani ennek a kitűnő évjáratnak a borairól" - fogalmazott.

Arról már korábban beszámoltunk: az egyik legkiemelkedőbb minőségű évjárat lehet a 2017-es a Tokaj-hegyaljai borvidéken >>

Varga Zoltán, a Syngenta kampánymenedzsere az elmúlt évi szőlőtermesztési szezont növényvédelmi szempontból átlagosnak nevezte, a kemény tél, a tavaszi fagyok, majd a szárazság és a néhány borvidéket elérő jégverés ellenére.

A legjobbak

A borversenyre rekordszámú, 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről. A legjobbaknak járó SynVino-díjban a szekszárdi Schieber Pincészet 2011-es Solutio Perfecta CS cabarnet sauvignon-ja, a Tokajicum Borház Kft. 2013-as 6 puttonyos Tokaji Aszúja, a tolnai Tomolik Pincészet 2017-es Cabernet Rozéja, valamint a badacsonyi Varga Pincészet 2016-os Aranymetszés Badacsonyi Szürkebarát bora részesült.

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG