3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A nagy áruházláncok most is elég alacsony árakon indították a szezont, ennek azonban komoly vezsélyei lehetnek a következő szezonokra.

Hamar a 100 forintos határ alá került a magyar görögdinnye, a nagyobb áruházakban már az első hetekben megjelentek a 89 forint/kilós árak – írja a blokkk.com. Június közepe táján azzal számoltak a dinnyetermelők, hogy jót tett a csapadékos, meleg időjárás a magyar görögdinnyének, és Békés megyében a szokásosnál előbb is megkezdhették a betakarítást a termelők.

A várakozások igencsak jó termést ígértek az idei szezonra, de ennél árnyaltabb a kép: míg az agrárgazdasági kamara a korábbival közel azonos, 4800 hektár termőterülettel számolt, addig a szakmai szervezet, a FruitVeb ennél valamivel kevesebb, 4600 hektárral számolt. A korábban várt 192 ezer tonna termésmennyiség ráadásul 5 százalékkal kisebbnek ígérkezett az egy évvel korábbinál.

Máris 89 forint

Magyar görögdinnyét már június végén kaphattunk a boltokban, júliusban azonban valamivel alacsonyabb boltos árakkal indult a kereskedés éves összehasonlításban. Ennek feltehetően az volt az oka, hogy a termelők várakozásaival szemben a boltokban - megismerve a vásárlók dinnyevásárlási szándékait - már nem lehetett erősebb dinnyeszezonnal számolni – írják az elemzésben.

A Spar és a Penny az elmúlt napokban már 89 forinttért árulja kilóját a nyári finomságnak, de már az Aldi és a Lidl és 100 forint alatt árulja a görögdinnyét. Az Auchan és a Tesco dinnyeárai ugyan most még 100 forint felett mozognak, de a CBA Príma már meghirdette július 19-től a 99 forintos görögdinnye árát. A kisebb boltokban és a piacokon ugyanakkor nincs nagy dinnyeakciózás: az egyik budai piacon éppen 200 forint alatt volt a görögdinnye ára.

Súlyos károkat okozhat a nagy akció

A dinnyetermelők pozitívan vették volna, ha a nagy áruházak nem vinnék le ilyen alacsony szintre a dinnye árát, a tavalyi akció ugyanis a termőterület csökkenését eredményezte, átgondolatlan kereskedelmi akció volt. Sőt, a szakember szerint a dinnyetermelés nagyon érzékeny ágazat, egy-egy átgondolatlan kereskedői lépés a teljes szezont képes elrontani, súlyos károkat okozva ezzel a gazdálkodóknak.

A dinnyepiac érzékenysége azonban a vásárlók oldaláról is megvizsgálandó: a júliusi kánikula eddig elmaradt, ami dinnyecsalogatóbb lehetne, ráadásul a foci vb miatt sok boltos inkább az ezzel kapcsolatos termékek akciózására és reklámozására fordította figyelmét a dinnye helyett.

A földeken maradhat a termés, mert nincs, aki leszedje a dinnyét. A termelők kétségbeestek, a szezon ugyanis jó lenne, ha be tudnák takarítani a gyümölcsöt - írja az atv.hu. Horváth Vivien, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének szóvivője az oldalnak elmondta, a tűző napon kell ugyanis komoly fizikai munkát kell végezni, kis túlzással össze kellett vadászni a munkásokat, de egyelőre nincs nagy baj. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Mennyire szálltak be az áruházak a dinnyeháborúba?

Néhány héttel ezelőtt a Privátbankár.hu szerkesztősége is megkeresett több hipermarketet, hogy megkérdezzük, milyen import dinnyét árulnak az üzleteikben, milyen arányban lesz majd jelen a boltokban a magyar és a külföldi dinnye. Tovább a cikkhez >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Lehullt a lepel: ezért nálunk drágult a legjobban az élelmiszer az EU-ban
Szirmai S. Péter | 2024. április 9. 14:18
Az Európai Unióban Magyarországon rakódik a legtöbb adóteher az élelmiszerek árára, ezért itthon szinte már minden élelmiszer drága – emlékeztet Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSz) elnöke. Ezért is kevés a nyereség, elmaradtak a fejlesztések, probléma van a magyar élelmiszeripar hatékonyságával, versenyképességével.
Agrár Kisebb lesz az élelmiszer-infláció az Erste szerint
Szirmai S. Péter | 2024. április 3. 19:29
Lecsendesedik az élelmiszer-infláció, de gyorsul a koncentráció. Ezt előlegezték meg szerdán az Erste Elemzői Klubjában, amelyet az élelmiszerárak alakulásáról, inflációs kilátásokról tartottak.
Agrár Nagyot gurított az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cég
Privátbankár.hu | 2024. április 2. 13:53
Jelentősen megemelkedett az export aránya az árbevételből az UBM Csoportnál. Az orzság egyik legnagyobb agrárcége kivitele további bővítését tervezi.
Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG