Hirdetés
Hirdetés

Ez már a mánia? Robbant az ingatlanalapok vagyona

Eidenpenz József, 2018. október 17., 17:37

Szédítő sebességgel emelkedik az ingatlanalapok vagyona, már az 1400 milliárd forintot ostromolja, és az emelkedés gyorsulni látszik. Az egyes alapok teljesítménye nagyon vegyes, 2-től 14 százalékig. A nagyobb hozam azonban lehet, hogy egyben magasabb kockázatot is jelent.

A hazai befektetési alapok vagyona manapság alig emelkedik, a szeptemberi adat plusz 0,1 százalék volt, hatmilliárd forinttal nőtt. Az ingatlanalapok azonban óriási emelkedésen vannak túl, ami nem látszik szűnni. A grafikonon szinte már exponenciális, gyorsuló növekedés látható.

Az összes alap 6304 milliárd forintos vagyonának 21,8 százaléka volt ingatlanalapokban szeptember végén a Bamosz adatai szerint, 1377 milliárd. Az alapkezelők szövetsége is azt írja, hogy “az ingatlanalapok vagyona pedig a következő hónapban minden bizonnyal eléri az 1400 milliárdot”. (Vagy ha nem, az év végéig szinte biztosan.)

Hirdetés

Baj-e ez? Olyan szempontból talán nem jó hír a befektetőknek, hogy az alapkezelőknek ilyen ütemű tőkebeáramlás mellett nincsen idejük rendesen feltölteni ingatlanokkal az alapokat. A készpénz, intézményi befektetők által vásárolható állampapír, mint a diszkont kincstárjegy pedig igen gyatrán kamatozik, mondhatni nullát hoz.

Nem árt az a készpénzpuffer

A messze legnagyobb, szeptember végén 455 milliárd körüli Erste Ingatlanban például 48 százalék az ingatlanok aránya. Persze valószínűleg több alapkezelő nem is törekszik a teljes feltöltésre, hogy ha tőkekivonás indulna meg, akkor ki tudja fizetni a befektetőket. (A 2008-as válságban hónapokra felfüggesztették az alapok kifizetését, mivel több helyen is elfogyott a szabad pénzeszköz.)

Az állampapír visszaköszön

A magasabb hozamú alapok sokszor jobban fel vannak töltve ingatlanokkal, de emiatt egyben magasabb is a kockázatuk. Az alacsonyabb hozam lehet, hogy magas állampapír-hányadra utal, a pontos adatoknak az alapok nyilvános, interneten elérhető havi jelentéseiben lehet utána nézni.

Ami a hozamokat illeti, azok széles sávban szóródtak a szeptember végéig eltelt egy évben, évi 2 és 14 százalék között. (Táblázat a cikk végén.) Az alapok lényegében az inflációkövető lakossági államkötvényekkel versenyeznek, amelyek kamata forintban 3,5-3,8, euróban 2,9 százalék jelenleg. (A forintos kötvényekről itt írtunk, az eurósokról pedig itt.)

Egy lakásalap van

Egy másik veszély, hogy sok kisbefektető fejében a lakáspiac jár, amikor az ingatlan szót hallja. Az ingatlanalapok többsége azonban egyáltalán nem tart lakásokat, vagy csak minimális mennyiségben. Esetleg lakásépítésre alkalmas telkeket vesznek néha, átmenetileg.

Talán az egyetlen kivétel a Duna House-csoport lakásalapja, ahol a lakóingatlanok vannak többségben. A 3,04 milliárdos alapban 2,2 milliárdnyi lakás van (73 százalék), ezek pontos listáját is közlik, október 11-én frissítették utoljára.

Ami nem jelenti azt, hogy az alapokban levő irodaházak, ipari, kiskereskedelmi ingatlanok, raktárak, bankfiókok értéke ne növekedhetett volna az utóbbi években. A gazdasági növekedés, az alacsony kamatszint ezekre is jó hatással lehetett.

Fontosabb hazai nyilvános ingatlanalapok és hozamaik
(Forintban, 2018. szeptember 28.)
Név Fajta Befekte- Deviza 1 éves 3 éves
tések hozam hozam
Duna House Magyar Lakás Ingatlanalap Hazai HUF 11%
Erste Ingatlan Ingatlanalap Hazai HUF 2,38% 2,52%
Európa Ingatlan A Ingatlanalap Hazai HUF 7,66% 5,12%
MKB Ingatlan A Alapok alapja Globális HUF 3,78% 4,33%
MPT Ingatlan Alap A Ingatlanalap Hazai HUF 1,67% 2,30%
OTP Ingatlan Ingatlanalap Hazai HUF 3,78% 3,38%
OTP Ingatlanvilág Alapok alapja Globális HUF 4,84%
OTP PRIME Alap Ingatlanalap Hazai HUF 6,82%
Raiffeisen Ingatlan A Ingatlanalap Hazai HUF 11,29% 8,05%
Raiffeisen Ingatlan B Ingatlanalap Hazai HUF 14,26%
Raiffeisen Ingatlan C Ingatlanalap Hazai HUF 14,37%
Devizában
Erste Euro Ingatlan Ingatlanalap Hazai EUR 2,07% 1,94%
OTP Euró Ingatlan Alapok alapja Globális EUR 2,70%
Raiffeisen Ingatlan D Ingatlanalap Hazai EUR 10,88%
Takarék Euró Ingatlan Alapok alapja Hazai EUR 1,40% 1,01%
Erste Dollár Ingatlan Alapok alapja Hazai USD 3,51%
OTP Dollár Ingatlan Alapok alapja Globális USD 5,16%
Raiffeisen Ingatlan U Ingatlanalap Hazai USD 13,30%
(Forrás: Bamosz, Priovátbankár.hu válogatás)
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Orbánék családvédő hitele a lakásoknál - mennyi pluszpénzzel számolhat, aki most vásárolna?

Orbánék családvédő hitele a lakásoknál - mennyi pluszpénzzel számolhat, aki most vásárolna?

A gyermekvállalást tervező családok a feltételek teljesítése esetén akár több 10 millió forintos összeget fordíthatnak lakásvásárlásra a család- és lakástámogatási rendszer új megoldásainak köszönhetően - derül ki az ingatlan.com a részletes támogatási szabályok megjelenése apropóján készített elemzéséből.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Tipp

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • március 4
    KSH: Külkereskedelmi mérleg
    március 5
    KSH: Kiskereskedelmi forgalom
    Szolgáltatóipari BMI
    Szolgáltatóipari BMI
    GDP
    Kiskereskedelmi forgalom
    ISM szolgáltatóipari index
    március 6
    Bézs könyv
    március 7
    KSH: Ipari termelés
    Deutsche Post (2018 Q4)
    GDP
    EKB kamatdöntés
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    március 8
    KSH: Fogyasztói árindex
    Államháztartási egyenleg
    Munkanélküliségi ráta

Szavazás

Ön tud félretenni a nyugdíjas éveire?