1p
Míg az év eleji nemzetközi piaci aggodalmak mérséklődésével a külföldi befektetők kockázati étvágya fokozatosan növekedett, hazai szinten egész évben a kockázatkerülés jellemezte a befektetőket. A tőkevédett alapok, a kötvényalapok és az abszolút hozamú alapok érdekelték a magyarokat - és nem csak a bankbetétek.

Kamatcsökkentési hullám: mi van a betéteken túl?

Zobor Zsuzsanna

Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója szerint a nemzetközi környezet változékonysága ismét fordulatokkal teli évet eredményezett a befektetési piacon. Az év során az eurózóna válsága valamelyest enyhülni tudott, miközben a vezető jegybankok tovább növelték a likviditást, ennek eredményeként pedig a befektetők kockázatvállalási hajlandósága folyamatos javulást mutatott, amiben csupán május-júniusban volt némi elbizonytalanodás.

Mindez itthon is kifejtette hatását, hiszen a forintárfolyam és a kötvénypiac is erősödött, valamint az államháztartás finanszírozási helyzete is javult. Ez pedig lehetővé tette, hogy a Nemzeti Bank fokozatos kamatcsökkentést hajtson végre, ami ősztől fokozottan a befektetési alapokra irányította a hazai megtakarítók figyelmét.

Május volt a fordulópont

Az év eleji piaci aggodalmak és a végtörlesztés miatt visszaeső hazai befektetésialap-állomány májustól ismét növekedni tudott, mivel a befektetésialap-piacot mind az elért hozamok, mind a befektetők új megtakarításai növelni tudták – mondta el Zobor Zsuzsanna.

2012 a hazai befektetési alap tulajdonosok számára is jellemzően jó eredményeket hozott. A hazai kötvényalapok kétszámjegyű (közel 20%-os) hozamokat értek el – köszönhetőn nagyrészt annak, hogy 2011 év végén, 2012 év elején a forint és kötvénypiac igen mélyen volt –, és a vegyes alapok is 5-9%-ot hoztak december közepéig, kockázati szinttől függően.

Emellett a devizában befektetők is jól járhattak - a K&H eurós vegyes alapja óvatos befektetési politika mellett 3% feletti, nyugat-európai részvényalapjuk euróban denominált sorozata közel 17% hozamot hozott év elejétől.

Csak semmi kockázat!

2012-ben a bizonytalanságok miatt a befektetők jellemzően nem mozdultak el a kockázatosabb alapok irányába, inkább a konzervatívabb megoldásokat (tőkevédett vagy kötvényalapok) választották, vagy teljesen elhárították a befektetési döntések "terhét", és az aktívan kezelt vegyes vagy abszolút hozamú alapokba fektettek – mondta el Zobor Zsuzsanna.

A befektetők tavaly is előszeretettel helyezték el megtakarításaikat TBSZ illetve NYESZ számlán, amelyek kamatadó-kedvezményt illetve -mentességet nyújtanak, sőt, az utóbbi szja-kedvezményt is nyújt. Az eddigi adatok szerint habár mindkét megtakarítási számla esetében az elmúlt két évnél kisebb mértékben, de még így is jelentős, 20%-ot meghaladó mértékben növekedett a TBSZ illetve NYESZ számlákon elhelyezett megtakarítások értéke. Ugyanakkor a tavalyi év újdonsága, a deviza TBSZ számla iránt a befektetők érdeklődése egyelőre elhanyagolható mértékű.

Vegyes-védett a jövő?

Abszolút hozam: technikai vagy fundamentális elemzéssel?Három, illetve öt év alatt – ami a 2008-2009-es nagy tőkepiaci zuhanást is magában foglalja – nagyon hasonlóan teljesítettek a Concorde Alapkezelő technikai elemzésre és fundamentális elemzésre szakosodott befektetési alapjai. A nagy zuhanás során a kockázatkezelés azonban aranyat ért. Így lehet két (vagy négy) úton ugyanoda elindulni.
Részletek >>

Habár nemzetközi szinten egyértelműen megfigyelhető a kockázati étvágy fokozódása, a K&H azt tapasztalja, hogy a hazai megtakarítók a fennálló bizonytalanságok miatt nehezen döntenek megtakarításaikról.

A "védett-vegyes alap" termékcsoport jelenthet egy új, növekvő trendet 2013-ban, mivel ötvözi a tőke- és hozamvédett alapok biztonságát a vegyes nyíltvégű alapok rugalmasságával, így bizonytalan környezetben is maximalizálni tudja a befektetés hozamát.

A K&H megtakarítási cél alapban például az alkalmazott matematikai algoritmus segítségével kialakított portfólió összetétele folyamatosan követi a piaci trendeket úgy, hogy a befektetési jegyek nettó eszközértéke kedvezőtlen piaci folyamatok esetén se csökkenjen az induló névérték 90%-a alá.

Az Equilor októberben jelentette be, hogy új alapjaik közül zászlóshajónak a lakosság körében egyre népszerűbb abszolút hozamú stratégiát követő két alapot szánják - az egyiket maguk kezelik, a másik az Aegon, a Concorde, a Generali, az OTP és a Raiffeisen„guruinak” alapjaiba fektet.

A CIB Befektetési Alapkezelő pedig novemberben olyan tőkevédett alapot indított, amely a technológiai szektorban kiemelkedő sikereket elért cégek részvényeibe fektet.

Az OTP Alapkezelőnél az abszolút hozamú alapok iránt tapasztaltak jelentős érdeklődést.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG