7p
Tavaly hatalmas emelkedés volt számos részvénypiacon, ami a hazai részvényalapok teljesítményében is tükröződik. Az első 50 legjobb hozamú nyilvános befektetési jegy mind részvényekbe fektetett, igaz, némelyik részpiacon, mint Oroszországban veszíteni is lehetett. Az abszolút hozamú alapok teljesítménye inkább vegyes volt, a kötvényjellegű befektetések pedig jó, ha nem vitték a pénzt.
(Pixabay)

Tavaly Magyarországon 81 olyan befektetésijegy-sorozat volt, amely két számjegyű hozamot ért el – ez az összes, 591, legalább egy éve létező befektetési jegynek azonban csak a 13,7 százaléka. Egy kakukktojástól, egy nem igazán nyilvános ingatlanalaptól eltekintve az első 50 helyen csupa részvényalap van, ami nem csoda, hiszen tavaly nagyon jó évük volt a világ részvénypiacainak, és a BUX is viszonylag jól teljesített 24 százalék körüli emelkedéssel. (A részvényindexek tavalyi teljesítményéről itt írtunk.)

A legmagasabb hozamok forintban, dollárban és euróban a 25-30 százalékos sávban szóródtak tavaly. Ebbe a csoportba öt alapnak sikerült bekerülnie, amelyek Közép-Európában vagy globális feltörekvő piacokon fektettek be.

Törökország, Lettország, Lengyelország, Ausztria – ezeknek az országoknak az indexei mind jobban teljesítettek a BUX indexnél és a legtöbb nagy, fejlett részvénytőzsdénél is, mint az amerikai, a német vagy a francia. Így az is logikus, hogy az élen főleg közép-kelet-európai vagy a feltörekvő európai országokra specializálódott alapok állnak.

Nem minden fénylik, ami török

A török részvényalap csak látszólag olyan jó, a táblázatunkban az élen levő sorozatot ugyanis török lírában jegyzik, amely nagyon sokat gyengült tavaly is. A forintos sorozat hozama már csak alig fele, 19,3 százalékos volt. Más török részvényalapok jegyei pedig csak 13-14 százalékot értek el.

Bár az USA részvénypiaca jól teljesített, ott is visszahúzó erő lehetett a dollár, hiszen az tavaly értéke 13-14 százalékkal csökkent az euróhoz képest. A forint viszont nem sokat változott tavaly, így erről az oldalról nem kaptak hátszelet a devizabefektetések. (A devizapiacok tavalyi évéről itt írtunk.)

Abszolút hozammal hátrányban

A híres abszolút hozamú alapok, amelyekről készítőik azt mondják, hogy azok ha esik, ha fúj, azaz eső és emelkedő árfolyamok mellett is tudnak jól teljesíteni, most kissé lemaradtak. A legjobbak ugyan itt is két számjegyű, 10-15 százalékos hozamot értek el, de a legjobbnak is csak azt 51. helyre futotta.

De ez is logikus. Úgy látszik, az általában diverzifikált, tehát vegyes jellegű, részvényeket, kötvényeket, árupiaci termékeket és különböző devizákat is tartó abszolút hozamú alapok nem akkor teljesítenek legjobban, amikor a részvénypiac. Épp azért, mert jellemzően sok más is van bennük. Ez a másik oldalról viszont nagyban csökkenti, szétteríti a kockázatukat – remélhetőleg egy jövőbeli általános részvénypiaci esésnél sokkal jobban teljesítenek majd, mint a részvényalapok.

Kötvényekkel nehéz volt

Két számjegyű hozamokat kötvényalapok és a vegyes alapok jellemzően nem tudtak elérni, csak egy-egy kivétel erősítette ezt a szabályt. Mivel a fejlett országok és Magyarország kötvényhozamai nagyon alacsonyan vannak, ahonnét már alig van hová csökkenni, ez is érthető. (A csökkenő hozamok árfolyamnyereséget okoznak a fix kamatozású kötvények tulajdonosainak.)

A jelenlegi kamatviszonyok között még eléggé előkelőnek számító, évi 5-10 százalékos hozamú sávban igazából minden van, részvényalapok, vegyes alapok, kötvényalapok, abszolút hozamú és ingatlanalapok, árupiaci alap, tőkevédett alapok. Összesen 123 befektetési jegy tartozik ide, az alapok több mint ötöde. A hazai alapok befektetési jegyeinek 41 százaléka évi 0 és 5 százalék között teljesített, ez is nagyon vegyes felvágott.

Negatív hozamok, de okkal

Némileg meglepő, de az értékpapírok majdnem negyedének volt negatív a hozama tavaly, igaz, sokuknak csak minimális mértékben. Így járt sok likviditási és rövid kötvényalap, ezeknél a minikamatok vélhetően nem voltak képesek kitermelni a költségeket sem. Ezen kívül még abszolút hozamú és tőkevédett alapokat látunk szép számmal ebben a kategóriában. Ez utóbbiaknál a mínuszos eredmény lehet, hogy csak technikai, átmeneti, hiszen a hozamuk a vállalt tőkevédelem miatt úgysem lehet negatív.

Határozottabb, 5-10 százalékos mínuszokat néhány külföldi kötvényalapnál és devizaalapnál látunk, vélhetően devizákon veszítettek főleg. (Valamint megszűnőben levő alapoknál.) Az orosz részvények is nagyon rosszul teljesítettek tavaly, és több árupiaci alap is mínusz tíz százalék környékén tanyázott.

(A különböző alapfajták teljesítményére a következő napokban részletesebben visszatérünk.)

Befekettési jegyek hozamai (az első 50, forrás: Bamosz.hu)
Alap neve Bef.pol szerinti kategória Devizanem 1 éves hozam 3 éves hozam 5 éves hozam
AEGON IstanBull T sorozat Részvény TRY 44,36% 11,94% 8,08%
AEGON Lengyel Részvény Alap B Sorozat Részvény HUF 29,02% 7,41% 4,37%
Generali Fejlõdõ Piaci Részvény Alapok Alapja  B Részvény USD 28,46% 4,90% 0,76%
EQUILOR Közép-európai Részvény Alap Részvény HUF 27,68%

AEGON Közép-Európai Részvény A Részvény HUF 26,50% 10,37% 6,04%
Aegon Közép-Európai Részvény B Részvény EUR 26,16% 10,95% 4,69%
Amundi Közép-európai Részvény I Részvény HUF 24,22% 10,93% 5,69%
Concorde Közép Európai Részvény Részvény HUF 24,07% 9,19% 5,24%
OTP Planéta Feltörekvõ A Részvény HUF 24,02% 12,70% 10,53%
OTP Planéta Feltörekvõ B Részvény EUR 23,70% 13,33% 9,15%
Generali Gold A Részvény HUF 23,28% 8,19% 4,75%
Erste Közép-Európai Részvény Alapok Alapja Részvény HUF 23,19% 9,55% 3,33%
K&H Ázsia Alap Részvény HUF 22,88% 9,95% 9,97%
Generali Gold B Részvény EUR 22,87% 8,61% 3,61%
Amundi Közép-Európai Részvény A Részvény HUF 22,62% 9,50% 4,33%
OTP Quality B Részvény HUF 22,61% 13,61% 7,96%
AEGON Lengyel Részvény Alap I sorozat Részvény PLN 21,93% 7,09% 4,08%
Erste Stock Hungary Indexkövetõ Részvény Részvény HUF 21,57% 30,77% 14,96%
CIB Közép-európai Részvény HUF-A Részvény HUF 21,42% 6,46% 2,41%
BF Money Közép-Európai Részvény I sorozat Részvény HUF 21,21%

OTP Quality Részvény HUF 21,15% 12,25% 6,67%
BF Money Fejlett Piaci Részvény Alap  USD Részvény USD 20,71%

MKB Bonus Részvény Részvény HUF 20,56% 7,36% 4,08%
Allianz Indexkövetõ Részvény Részvény HUF 20,38% 30,56% 14,42%
BUX ETF Részvény HUF 20,36% 31,74% 15,56%
OTP Közép-Európai Részvény Részvény EUR 19,84% 12,14% 5,34%
BF Money Közép-Európai Részvény Alap U sorozat Részvény HUF 19,76% 7,14%
BF Money Közép-Európai Részvény Részvény HUF 19,74% 7,14% 3,37%
BF Money Közép-Európai Részvény E Részvény EUR 19,61% 7,55% 1,98%
Amundi Magyar Indexkövetõ Részvény I sorozat Részvény HUF 19,56%
14,99%
AEGON Közép-Európai Részvény C Részvény CZK 19,40%

AEGON IstanBull I Részvény HUF 19,34% -3,84% -2,76%
K&H Közép Európai Részvény Részvény HUF 19,28% 6,18% 2,90%
OTP Fundman Részvény Alap B sor. Részvény HUF 19,14% 16,28%
K&H Navigátor Részvény HUF 18,71% 30,16% 14,46%
Generali Mustang B Részvény USD 18,70% 6,40% 10,30%
AEGON IstanBull A Részvény HUF 18,47% -4,65% -3,87%
Amundi Aranysárkány I Részvény HUF 18,26%

Amundi Magyar Indexkövetõ Részvény Részvény HUF 18,01% 28,94% 14,37%
Generali IC Ázsiai Részvény Részvény HUF 17,91% 6,96% 8,91%
OTP Fundman Részvény Alap A sor. Részvény HUF 17,72% 14,89%
Generali Fõnix Távol-Keleti Részvény Alapok Alapja Részvény HUF 17,50% 7,10% 6,14%
OTP Fundman Részvény Alap C sor. Részvény EUR 17,41% 15,53%
Raiffeisen Részvény Alap A sorozat Részvény HUF 17,28% 10,99% 5,53%
Amundi Aranysárkány Részvény HUF 16,73% 7,84% 8,78%
AEGON Ázsia A Részvény HUF 16,71% 7,06% 8,48%
K&H Feltörekvõ Piaci Részvény HUF 16,65% 6,61% 4,71%
K&H Amerika USD sorozat Részvény USD 16,64%

AEGON Ázsia B Részvény EUR 16,40% 7,66% 7,13%
CIB Indexkövetõ Részvény HUF 16,17% 28,18% 12,85%

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16760 16630 16780 +0,96% 16760 16790 637 796 875 HUF 2024-03-28 11:31:43
MOL 2968 2938 2970 +1,64% 2966 2968 288 354 576 HUF 2024-03-28 11:37:40
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 899 900 63 236 822 HUF 2024-03-28 11:39:45
RICHTER 9340 9295 9370 +0,81% 9320 9335 334 322 160 HUF 2024-03-28 11:27:24
OPUS 400 397 403 -0,25% 400 402 7 388 683 HUF 2024-03-28 11:35:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG