1p
Bár a világ jelentős részén, köztünk a mi szűkebb régiónkban is az új év elején kitartott a decemberi pozitív hangulat a tőkepiacokon, így a hazai és a fejlett részvénypiacok mellett a magyar állampapírpiac és a forint is erősödött, a fejlődő piacok januárban gyengélkedni kezdtek.

Az intézményi befektetők januárban is aktívabbak voltak, a lakossági visszaváltások pedig jelentősen lecsökkentek – derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből. Az elmúlt hónapban összességében nem egészen négymilliárd forint tőke távozott az alapokból, szemben a decemberi 32 milliárddal.

„A befektetési alapok vagyonának januári növekedése főként egy újabb alapkezelő társaság BAMOSZ-hoz történő csatlakozásának köszönhető, pozitívumként értékelhető ugyanakkor az is, hogy a jelentős decemberi lakossági tőkekivonás az év elején mérséklődött, továbbá a hozamok is növelték némileg az alapok vagyonát” – magyarázza Temmel András, a BAMOSZ főtitkára. „Az intézményi befektetők esetében a folytatódó tőkebeáramlás mellett továbbra is tapasztalható volt a nyilvános alapokból a dedikált intézményi zártkörű alapok felé történő átcsoportosítás is” – tette hozzá a főtitkár.

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok vagyona a piaci teljesítmény hatására összesen 1,4 milliárd forinttal nőtt januárban, ugyanakkor ezen időszak alatt 3,8 milliárd forintot vontak ki a befektetők. Ezek hatására 0,1 százalékkal csökkent volna a vagyon, a januárban felvett új tag alapjainak köszönhetően viszont a hónap végén a BAMOSZ tagok 2,4 százalékos bővülést követően, 466 hazai befektetési alapban összesen 3 855 milliárd forintot kezeltek. Friss tőke érkezett az intézményi befektetők jóvoltából a kockázatosabb (pl. származtatott) alapokba, míg a lakossági befektetők januárban is inkább visszaváltottak.

A nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok továbbra is az összvagyon többségét (58,7 százalékát) adják, és az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon januárban 2,9 százalékkal nőtt, bár az új tag alapjainak vagyonát kiszűrve 1,4 százalékkal csökkent. A vizsgált időszakban összesen 30,8 milliárd forintot vontak ki a befektetők az alapokból, a piaci teljesítmények pedig minimális mértékben, összesen 222 millió forinttal csökkentették a befektetések értékét.

A hazai és a fejlett részvénypiacok januárban ismét emelkedtek, míg a fejlődő piacok estek, ami a forint jelentős erősödésével együtt a részvényalapok forintban mért hozamait összességében negatív irányba mozdította. A nyilvános részvényalapokból – elsősorban a folytatódó jelentős intézményi átalakítás miatt – közel 38 milliárd forintot vontak ki a befektetők, míg a piaci teljesítmények összességében 9,2 milliárd forinttal csökkentették a befektetők vagyonát.

A pénzpiaci alapok esetében januárban végre megszűntek az előző év végén tapasztalt nagymértékű visszaváltások, így ezek vagyona 0,8 százalékkal (az új tag alapjának hatását kiszűrve 0,2 százalékkal) nőtt. Összesen 1,1 milliárd forint érkezett az alapokba, és több mint kétmilliárd forint hozam is keletkezett rajtuk, ráadásul az új BAMOSZ tag egy alapja is 8,4 milliárd forinttal növelte az alapok vagyonát, így a hónap végén a teljes vagyon 1 384 milliárd forintra nőtt.

Tovább romlott viszont a kép a garantált alapok piacán, miután januárban ismét kevesebb új alap indult, mint ahány lejárt. A vagyon a lejárt alapoknak – és elsősorban egy 7 milliárdos vagyonú lejárt alapnak – köszönhetően januárban ismét három százalékkal csökkent, mivel az alapokból összesen 14,5 milliárd forint távozott, bár a piaci teljesítmények 2,2 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát.

Továbbra is gyarapodik az ingatlanalapok vagyona. Ezek a termékek januárban 1,8 milliárd forint friss tőkét vonzottak, és további 700 millió forint hozamot termeltek - írja a közlemény.

Privátbankár

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG