Nemcsak a magyar kormánypropaganda szeret úgy tenni, mintha a gazdasági eredményeket bölcs állami intézkedéseknek köszönhetnénk, a gazdasági bajokért pedig külső okok felelnének, most éppen a vírus; gyakori szófordulat a politikai beszédekben máshol is a gazdaság újraindítása („reset”). A dolog persze eleve komolytalan, hiszen a gazdaságot nem a kormányzat működteti, hanem a társadalom egésze: a vállalkozók, a munkavállalók, a fogyasztók, a menedzserek és a megtakarítók. Millió egyéni és csoportos döntésből lesz az, amelyet azután a statisztika jelentős késéssel és bizonyos megbízhatósággal makrogazdasági adattá formál és nyilvánosságra hoz.
Mit mérünk, mit nem?
Nagy átalakulás vagy válság közepette az elfogadott módszertanon nyugvó statisztikai rendszerek különösen pontatlanul rögzítik a gyorsan változó valóságot; ezt mindig jó fejben tartani, ha a hivatalos adatokkal dolgozunk. Majd 2021 őszén talán lesz már viszonylag megbízható adatunk arról, hogy mennyi is volt 2020-ban a bruttó hazai termék (GDP) - és nem lennék meglepve, ha még 2022-ben is módosulna a múlt.
De nem ez most az itteni témánk, hanem az kérdés, amely valóban sokakat foglalkoztat: „mikor indul újra a gazdaság?”.
Ezt a kérdést a szakmai rendezvényeken minden elemző megkapja 2020 tavaszától kezdve, aztán próbál optimistán vagy éppen a kiábrándító nyíltsággal sokkolva mondani valamit. Holott nem lehet szakmailag kielégítő választ adni a kérdésben rejlő két előfeltevés miatt.
Az egyik az, hogy van „a” gazdaság. Statisztikai értelemben persze van, pontosabban a nemzeti számlák negyedéves, éves összesítéséből előáll egy országos adat. Az viszont valóban csupán egy makro-szemléletű szám, miközben a kérdező igazából nem erre kíváncsi, hanem az ő életét, megélhetését, szakmáját érintő helyzetre és annak alakulására, kilátásaira.
E vonatkozásban pedig a GDP-adat valóban keveset mond, főleg válság idején. Az egy évvel ezelőtt kibontakozó, majd 2020 márciusára válsággá kifejlődő járvány során is talpon maradtak olyan gazdasági ágak, amelyeket jórészt változatlan keresleti és kínálati viszonyok jellemeztek, és a munkafolyamatokban sem állt be törés a hatósági megszorítások ellenére. Ilyen volt a mezőgazdasági termelés, a közművek működése.
Volt azután olyan szakmai terület is, ahol még nőtt is a kereslet, a korábbinál több munkát adva az érintett cégeknek; az IT-szakma nem unatkozott tavaly ilyenkor, és azóta sem. És persze volt és van egy sor olyan ágazat, amelyet roppant hátrányosan érintettek a fejlemények.
Egészen másként élte meg a pandémiát az, akit hatósági korlátozás vagy a potenciális fogyasztók elmaradása leállásra kényszerített. Ilyen esetben valóban jogos a kérdés, hogy mikor indul újra az élet.
Itt jön a képbe a második feltételezés, mely szerint a gazdaság leállt, de majd megint mozgásba jön - „pöccre”, vagy a potmétert óvatosan tekerve. Ahogy az óriásplakátokon hirdetik: újraindítjuk. De hiszen a gazdaság nem állt le! Teljes leállás még azokban az ágazatokban sem következett be, amelyek létezését és működését a legsúlyosabban érintették a járvány társadalmi, üzleti és állami szabályozási következményei. Sokkal inkább az lett, hogy a hirtelen beálló új helyzetben ahány ágazat, sőt adott területen belül ahány cég, annyi módon reagáltak az érintettek.
Az persze jogos igény volt már tavaly, a valóban nagy és hirtelen befékeződés heteiben, hogy legyen reális képünk a helyzetről. Eleinte még semmilyen hivatalos adat nem jött ki a nemzetgazdaság alakulásáról, akkor jobb híján nézegettük a gyorsan elérhető adatokat, mint amilyen az áramfogyasztás vagy az emberek (és telefonjaik) napi mozgása, az áruszállítási volumenek, pénzmozgások. Ezek alapján elég jól meg lehetett becsülni, hogy miként reagált a társadalom, az álláskeresések száma a Google-on. Most a digitális eljárások sokat segítenek a tényleges helyzet felmérésében, amíg nem érkeznek aggregált adatok, de korábban is valami hasonlóra kényszerült az ember, mint például közvetlenül 1990 után, amikor még évekig nem tudott a statisztikai rendszer negyedéves GDP adatokat sem előállítani, és a nagyvállalatok sorozatos válságai közepette egyszerűen eltűntek a termelési és foglalkoztatási statisztika szolgáltatói. Maradt proxy-változónak az, amit most is előszedünk: az áramfogyasztás, az üzemanyagértékesítés.
Azokból pedig akkor is az derült ki, ami ma: az emberek alkalmazkodnak, sokfajta módon. Most például láthattuk, a cégek egy része villámgyorsan áttért a home office működési módra, megugrott a csomagküldés és ételkiszállítás, rövidebb szállítási utakat kerestek a cégek, más desztinációkat a turisták. Ki így, ki úgy igyekezett megoldani a feladatait.
Az állami hivatalok csúcsán levők hajlamosak azt gondolni, hogy ők mozgatják az élet nagy folyamatait, holott az még a leginkább centralizált tervgazdaságokban is illúzió volt. Az emberek igyekeznek változtatni a módszereiken, keresik a kiutakat. Mármint azok, akik képesek az alkalmazkodásra. Mert e téren viszont hatalmas társadalmi különbségeket találunk. Ezért hirdetik a társadalomtudomány komoly művelői: a legfontosabb azt elkerülni, hogy emberek, netán egész rétegek kiessenek ki a társadalom működéséből, elszakadjanak el a gazdaságtól, annak új tendenciáitól. Nem szabad megengedni, hogy lehetetlen élethelyzetbe kerülve, lekéssék az újrakezdés vonatát.
Miért lehetett kevésbé rossz a termelési adat 2020 végén?
Ha az emberek, szervezetek, vállalatok alkalmazkodási képességével számolunk, akkor nem annyira meglepő a 2020 negyedik negyedévéről közzétett GDP-adat. A KSH előzetes számítása szerint a tavalyi utolsó három hónap mindössze 3,7 százalékkal maradt el 2019 azonos időszakához képest; ha a szezonális és naptári hatást is beszámolják, akkor 4,3 százalékkal. Ez ugyan komoly lemaradás, de némi javulás a harmadik negyedévhez képest, pedig akkor a hatósági korlátozások a járvány második hulláma ellenére lazábbak voltak.
Azóta az is kiderült, hogy a kelet-európai új tagállamok többségében hozzánk hasonlóan a vártnál jobban alakult 2020 vége. Igazából térségünk számos országában a mienknél enyhébb lett a gazdasági visszaesés a negyedik negyedévben és az év egészében, és egészen az utóbbi időkig a legtöbb vonatkozásban jobbak voltak az adatok, mint Európa magországaiban. Igaz, most éppen Csehország, Szlovákia és Magyarország járványügyi helyzete néz ki sokkal rosszabbul, mint az európai térség déli és nyugati felén. Ilyen időbeli és térségi eltéréseket azonban eddig is láthattunk; a járványügy és annak következményei még nem számítanak lezárt múltnak. Ezért sem érdemes nagyon mély következtetést levonni egyetlen negyedév vagy pláne egy-két hét adataiból.
Majd a részletesebb adatközlések ismeretében többet látunk a hazai üzleti folyamatokból. Máris egy sor részadat utal arra, hogy nálunk is, mint máshol a térségben, a gazdaságnak egy elég jelentős része már 2020 őszén erőre kapott, amint azt mutatták az áramfogyasztási adatok, bár azokat a hőmérséklet és több más nem-gazdasági tényező is képes mozgatni. De vannak ennél átfogóbb statisztikák is: például a primer energiafogyasztásunk a KSH szerint 2020 szeptemberében és októberében meghaladta a 2019 szeptemberi és októberi értéket (a novemberi és decemberi adat még nem jelent meg). Az energiafogyasztás csak egyetlen vonatkozás, de lényeges, és jelzi, hogy a gazdaság „újraindult”. Ez mutatkozott meg a most közzétett makro-adatban, amely szerint a GDP az előző negyedévhez viszonyítva a harmadik negyedévi 11,4 százalék után újabb 1,1 százalékkal bővült a tavalyi utolsó trimeszterben.
Persze megint el kell mondani, hogy a GDP olyan általános, aggregált mutató, amely mögött roppant eltérő helyzetű részek, összetevők találhatók. Itt van az erősen külső kötöttségű ipar: helyzete sajátos, mert a termékei iránti keresletet a magyarországi második járványhullám kevésbé érintette. Az építőipari teljesítés viszont egy ideje trend nélküli mozgást mutat, alakulására erősen kihatnak az állami ösztönzők, és – a cégek egy szűk körére – az állami megrendelések és költekezések, amelyek meghökkentő mértékben nőttek meg tavaly év végén. Hogy a beruházási tevékenységek területén valójában mi történt az állami pénzek nagy novemberi-decemberi kiszórása nyomán, azt nem tudjuk: ekkora költségvetési deficit biztos hagyott valami nyomot a beruházási statisztikákban, amelyek azután a vártnál kedvezőbben kinéző év végi GDP-ben is megjelenhettek. Leginkább a szolgáltatások vannak kitéve a járványügyi megszorítások szigorításának-enyhítésének. De még ott is érzékelhető, hogy az élet kitapossa a maga kis ösvényeit: sosem volt még annyi igazolt teniszversenyző a pályák körül, mint most, amikor a papír birtokában nyugodtan gyakorolható a megszokott időtöltés.
Az élet nem állt le, a krízisnek mindig vannak nyertesei és (nagyobb számban) vesztesei. A gazdasági adattárba majd bekerülnek az összegző adatok, amelyek mögött eltérő élethelyzetek és kilátások húzódnak meg. A járványhelyzet bizony romolhat is, amint erre sajnos több jel mutat, és így a közvetlenül érintett ágazatokra hamarosan megint rosszabb idők jöhetnek. Nincsen a gazdasághoz egyetlen „reset” gomb – bárki bármit mond vagy ígér.
Az Egyesült Királyság 2030-ig a GDP 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait. 
