4iG
Részvény / Deviza / Áru Eddig tartott a jó hangulat: újra esik a forint 
Király Béla | 2022. október 5. 11:44
Hétfőn és kedden is kifejezetten pozitív volt a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Ami a magyar eszközöket illeti, a hét első napján a forint tovább szakadt, de kedden erős korrekciót láthattunk. Sajnos a hét harmadik napján ismét jelentős gyengülés jött, 422 fölé került a kurzus.
Vállalat Belép az űrtávközlésbe a 4iG  
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 29. 20:47
A 4iG Nyrt. új megállapodást kötött az AMOS műholdrendszereket üzemeltető és fejlesztő Spacecom részvénycsomagjának megvásárlási feltételeiről az izraeli kommunikációs minisztérium (MOC) előzetes jóváhagyásának megfelelően - közölte a 4iG.
Részvény / Deviza / Áru Nem leszünk mi törökké, 400 alatt is volt a forint 
Eidenpenz József | 2022. szeptember 1. 12:49
Az euró/forint a 400 forintos szintet ostromolja, már alá is süllyedt, akárcsak a dollár. Egy elemző szerint az MNB már határozottan kiáll a forint stabilitása mellett, így nem fenyeget minket a török út. Szusszanhatunk kicsit, megint esik a gáz és az olaj ára. Közel kétmilliárd dollárt költöttek augusztusban blokklánc-projektekre.
Vállalat Van egy távközlési cég, amely mégsem kerül a 4iG-hoz 
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 1. 09:45
Elállt az MVM Net megvásárlásáról kötött szerződéstől az Antenna Hungária.
Vállalat Sikeresen zárta első félévét a 4iG  
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 31. 19:15
A 4iG Nyrt. 2022 első felében sikeresen lezárta expanziós stratégiájának első szakaszát, amely során rendszerintegrátor vállalatból Magyarország egyik vezető, komplex szolgáltatásokat nyújtó, regionálisan cégcsoportjává fejlődött – tette közzé a tőkepiaci vállalat a Budapesti Értéktőzsdén.
Vállalat Mit hoz az előfizetőknek a Vodafone felvásárlása? 
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 23. 17:28
Hétfőn egy gigaméretű várható tranzakciót jelentettek be, amely komoly hatást gyakorolhat majd a magyar távközlési piacra. A Vodafone helyi operációját ugyanis a 4iG és a magyar állam felvásárolta. A tranzakció a piac számos szegmensére lehet majd hatással, kollégánk, Király Béla ezekről is beszél az ATV Start című műsorában.
Makro / Külgazdaság EU-s pénzek: éjfélkor indul útjára a kín? 
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 22. 17:16
Ez is szóba került a Trend FM hétfő reggeli adásában, amelyben lapunk főszerkesztője, Csabai Károly makrogazdasági, pénz- és tőkepiaci aktualitásokról mondta el a véleményét. Az uniós források mellett például arról, milyen hatással lehet a 4iG legújabb tranzakciója a hazai távközlési piacra.
Részvény / Deviza / Áru Drágán vásárolt a 4iG? Bivalyerős a svájci frank 
Eidenpenz József | 2022. augusztus 22. 12:43
Csúnyán néznek ki a részvényindexek, de a magyar részvénypiac ma felülteljesítő, ami a 4iG-bejelentésnek is köszönhető. A forint megint gyengül, a svájci frank az energiafüggetlenség miatt is lehet olyan erős. Egymilliárd dollár feletti nyereséget ért el az egyik nagyobb kriptovaluta-tőzsde.
Vállalat Gigantikus felvásárlást jelentett be a 4iG – a magyar Vodafone a célpont 
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 22. 08:22
Előzetes, nem kötelező érvényű megállapodást kötött a 4iG Nyrt., a Magyar Állam képviseletében a Corvinus Zrt., valamint a Vodafone Europe BV a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. százszázalékos részvénycsomagjának adásvételéről. Nem túlzás a vállalat kijelentése, hogy ez lehet az iparág legjelentősebb piacformáló tranzakciója Magyarországon az 1990-es években lebonyolított Matáv privatizáció óta.
Vállalat Szervezeti átalakításokról döntött a 4iG igazgatósága 
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 17. 09:59
Cél az üzleti és integrációs folyamatok összehangolása, valamint a telekommunikációs és informatikai divíziók hatékonyabb támogatása.
Vállalat Jó hírt közölt a 4iG montenegrói leánya a magyar turistákkal 
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 11. 11:09
A balkáni állam mobilszolgáltatója, a One korlátlan kapcsolattartást biztosít az országba látogatóknak.
Vállalat Tovább terjeszkedhet a 4iG 
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 3. 09:42
Az izraeli hatóságok az áldásukat adták ahhoz, hogy a magyar informatikai társaság megvehesse a Space-Communication Ltd. részvényeinek 20 százalékát.
Vállalat Hibátlan volt a vizes-vb közvetítése 
Privátbankár.hu | 2022. július 15. 09:49
Rövid felkészüléssel kellett helyt állnia a közvetítést biztosító csapatnak, kimagaslóan teljesítettek.
Vállalat A 4iG megint bevásárolt a saját részvényeiből 
Privátbankár.hu | 2022. július 14. 11:40
Nagyjából 10 millió forint összértékben.
Részvény / Deviza / Áru Megint bezsákolt saját részvényből a 4iG 
Privátbankár.hu | 2022. július 13. 14:30
Ezt közölte a cég.
Vállalat A 4iG fejlesztheti az IKIR-rendszert 2,3 milliárdért 
Privátbankár.hu | 2022. július 6. 11:36
Az IKIR-rendszer tervezését és továbbfejlesztését végzi majd. 
Részvény / Deviza / Áru Ismét részvényeket vásárolt a 4iG  
Privátbankár.hu | 2022. július 5. 14:41
Összesen 19 ezer darabot vettek. 
Vállalat Újabb csúcsvezetők érkeztek a 4iG távközlési üzletágához 
Privátbankár.hu | 2022. július 1. 09:52
A hazai és a nemzetközi távközlési piacon is meghatározó portfólióval rendelkező 4iG csoport idén tavasszal megkezdte távközlési vállalatainak stratégiai átalakítását és a társaságok integrációját.
Részvény / Deviza / Áru Csodát várnak Matolcsy Györgyéktől? Újra 400 forintnál az euró 
Gáspár András | 2022. június 28. 11:35
Nehéz helyzetben van az MNB, egy nappal az újabb forintárfolyam-mélypont után kell valami olyat mondani a mai kamatdöntő ülésen (vagy az után), ami segíthet megfékezni az egyre inkább elszálló inflációt. A piacon vannak tippek arra, mit kellene tenni, és a forint egyelőre erősödéssel fut neki a délutáni bejelentésnek. A tőzsdék szép pluszban vannak, az energiaszektor egész jól húz - kérdés, hogy most kell-e kivenni a profitot?
Részvény / Deviza / Áru Megint növekedett a 4iG saját részvény állománya 
Privátbankár.hu | 2022. június 28. 09:25
Sávátlépés nem történt. 
Részvény / Deviza / Áru A megszokottnál kevesebb saját részvényt vett a 4iG 
Privátbankár.hu | 2022. június 27. 09:26
Míg az elmúlt hetekben rendre 15 ezer darabos pakkokat vet a 4iG, ezúttal 10 ezer alatti saját részvény vásárlásról adott hír.
Vállalat Saját részvényeket vásárolt a 4iG 
Privátbankár.hu | 2022. június 24. 08:06
Rendkívüli közleményt adott ki a vállalat, sávátlépés nem történt.
Makro / Külgazdaság Megint bevásárolt saját részvényből a 4iG  
Privátbankár.hu | 2022. június 23. 10:10
Ezt ma reggel közölte a cég.
Részvény / Deviza / Áru Fontos bejelentést tett a 4iG 
Privátbankár.hu | 2022. június 22. 08:46
Ezúttal 27,2 millió forint összértékű papírra tett szert a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett informatikai társaság.
Részvény / Deviza / Áru Nem áll le a 4iG, tovább vásárolják saját részvényeiket 
Privátbankár.hu | 2022. június 21. 15:16
Hétfőn is vett 15 ezer részvényt a vállalat.
Részvény / Deviza / Áru A 4iG 12 ezer törzsrészvényt vásárolt 
Privátbankár.hu | 2022. június 16. 11:07
Újabb saját részvényeket vásárolt a társaság. A korábban meghatározott mennyiségi sávot a mostani tranzakciókkal sem érték el.
Részvény / Deviza / Áru Saját részvényeket vásárolt a 4iG  
Privátbankár.hu | 2022. június 13. 13:53
Összesen 13 ezer darabot. 
Vállalat Elérhetetlen álom, mégis a jövő egyetlen útja a 360 fokos ügyfélkép 
Privátbankár.hu | 2022. június 6. 16:53
Lehet mindent tudni egy vállalat, vagy vállalkozás ügyfeleiről? Nem, de ez nem jelenti azt, hogy nem is érdemes megpróbálni. Az adattárolás, -kezelés és -feldolgozás legfejlettebb, mesterséges intelligenciával is megtámogatott módjai mind a vállalatoknak – köztük a pénzintézeteknek és biztosítóknak –, mind az ügyfeleiknek már rövid távon is pénzben és időben mérhető nyereségeket hozhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Többet hozott az euró az állampapírnál, négy év emelkedését törölte le a BUX 
Eidenpenz József | 2022. június 3. 12:26
Európa optimista, a BUX ma is felülteljesítő, de az USA-ban mínuszos nyitásra van esély. Az olaj csak kissé esik az OPEC bejelentése óta, mert valószínűleg ez a kvótaemelés sem lesz elég. A BUX-index az utóbbi időben letörölte az elmúlt négy év teljes emelkedését. Különösen rossz a forint helyzete 2018 óta, 27 százalékos volt az euró drágulása.
Vállalat Rekordon a 4iG negyedéves eredménye – friss számok 
Privátbankár.hu | 2022. június 1. 15:36
A 4iG a legjelentősebb rendszerintegrátorrá és a második legnagyobb távközlési csoporttá vált Magyarországon, emellett a Nyugat-Balkán meghatározó távközlési szereplője lett. Az idei első negyedévben pro forma a bevétel 78 százalékát már a telekommunikáció adta, az EBITDA-hoz pedig 93 százalékban járult hozzá – derült ki az első negyedéves gyorsjelentést követően közzétett befektetői prezentációból.
Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel a 400-hoz az euró, hülyére keresi magát az egyik olajtársaság 
Eidenpenz József | 2022. június 1. 12:19
Az európai tőzsdék enyhén optimistán várják, hogy számos jegybankár nyilatkozzék a héten. A BUX ma is felülteljesítő, az OTP és a Mol együtt húznak, de a forint alig pár ezrelékre van a történelmi gödörtől. Húsz százalék feletti osztalékhozama van egy olajrészvénynek, de ehhez súlyos kockázatok is társulnak.
Vállalat Nagyon szép negyedévet zárt a 4iG 
Privátbankár.hu | 2022. május 31. 18:01
A 4iG a régió egyik meghatározó infokommunikációs vállalatcsoportjává vált, és ez a számokon is meglátszik.
Karrier Új vezérigazgató az Invitech élén 
Privátbankár.hu | 2022. május 26. 18:10
Az Invitechet három éve irányító Gerald Grace július 1-vel leköszön a vállalat éléről. 
Vállalat IT vagyongazdálkodási tanúsítványt szerzett a 4iG 
Privátbankár.hu | 2022. május 25. 14:49
A Magyar Szabványügyi Testület elsőként a 4iG-nek állított ki IT vagyongazdálkodási irányítási rendszer tanúsítványt.
Vállalat Újabb tenderen nyert a 4iG vezette konzorcium 
Privátbankár.hu | 2022. május 24. 16:16
Ezúttal nettó 1,7 milliárd forintos ajánlata lett befutó.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mikor fizet osztalékot a 4iG 
Privátbankár.hu | 2022. május 20. 14:56
Összesen 2,968 milliárd forint az idei osztalék, részvényenként 29 forint.
Vállalat Bejelentést tett a 4iG: egy lépéssel közelebb a Magyar Honvédség digitalizációjához 
Privátbankár.hu | 2022. május 16. 10:52
A Rheinmetall AG (51 százalék), a 4iG Nyrt. (39 százalék) és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) (10 százalék) képviselői közös vállalat alapításáról írtak alá előzetes megállapodást – jelentette be a 4iG a Budapesti Értéktőzsdén.
Vállalat Sebességrekordot döntött a 4iG montenegrói mobilcége 
Privátbankár.hu | 2022. május 11. 14:22
A One Crna Gora új montenegrói rekordot állított fel. 
Makro / Külgazdaság A 4iG közgyűlése 29 forintos osztalékot szavazott meg  
Privátbankár.hu | 2022. április 29. 17:38
A 4iG Nyrt. éves rendes közgyűlése 29 forintos részvényenkénti osztalék fizetéséről döntött, amely több mint 30 százalékkal meghaladja a 2020-as üzleti év utáni 22,9 forintot (a 2019-es eredményből 22 forint volt az osztalék).
Karrier Bővíti tanácsadó testületét a 4iG  
Privátbankár.hu | 2022. április 22. 15:37
Armin Papperger és Sunil Sabharwal csatlakoznak a vállalatcsoport tanácsadóihoz.
Pénzügyi szektor Létrejött Magyarország második legnagyobb és a régióban is meghatározó távközlési vállalatcsoportja 
Privátbankár.hu | 2022. április 11. 17:48
Egyesítette távközlési portfólióját a 4iG az Antenna Hungáriával.
Vállalat Kiemelkedő évet zárt a 4iG-csoport 
Privátbankár.hu | 2022. április 8. 19:58
Részvényenként 29 forintos osztalék kifizetésére tesz javaslatot az igazgatóság.
Részvény / Deviza / Áru Már nem annyira emelkednek a Mészáros-papírok, új szankciók árnya a tőzsdéken 
Eidenpenz József | 2022. április 4. 12:29
A tőzsdéken minimális emelkedés látható annak ellenére, hogy újabb szankciókról van szó az oroszok által elkövetett mészárlások megtorlására. A BUX felülteljesítő, a NER-részvények kezdeti megugrása csillapodott, de így is szép pluszban vannak. A forint kissé gyengült. Csillapodik a mémrészvény-őrület.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdén nem várnak kormányváltást 
Király Béla | 2022. április 3. 12:26
Ha a kormányközeli magyar vállalatok részvényeinek árfolyamát nézzük, akkor vasárnap aligha bukik meg a most regnáló Orbán-kormány. A közvélekedés által NER-cégeknek tartott részvények esetében semmiféle óvatosság nem volt tapasztalható.
Vállalat Olyat tett Albániában a 4iG, amivel egyből az élre tört 
Privátbankár.hu | 2022. március 21. 19:31
Az albán versenyjogi hivatal jóváhagyását követően a magyar IT-cég megvásárolta a One Telecommunications (ONE) 99,899 százalékos közvetett tulajdonát.
Részvény / Deviza / Áru Csak apró változás történt a 4iG tulajdonosi arányaiban 
Privátbankár.hu | 2022. március 8. 15:09
Az idén január 25-én bejelentett, valamint az egyéb tranzakciók (tőkeemelések, részvényértékesítés) teljes lezárását követően és azok összesített hatásaként Jászai Gellért elnök-vezérigazgató közvetett tulajdona várhatóan 50,22 százalékot tesz majd ki a 4iG -ben, így befolyása a 4iG fölött jelentősen nem változik.
Vállalat Fontos tranzakciót zárt le a 4iG 
Privátbankár.hu | 2022. március 4. 20:49
Az informatikai társaság az albán hatóságok jóváhagyását követően megszerezte az ALBtelecom részvényeinek 80,27 százalékát.
Vállalat Megatranzakcióra tett pontot a magyar tőzsdei cég 
Privátbankár.hu | 2022. március 3. 19:46
A Rheinmetall AG 4iG-részvényeket vásárolt és emellett részt vesz egy 125 milliárd forint értékű, több lépésben megvalósuló tőkeemelésben is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG