Apple
Részvény / Deviza / Áru Norbi új mélységekben, a forint viszont összekapta magát 
Privátbankár.hu | 2015. november 11. 10:32
Az európai piacok emelkednek, az Apple esett egy nagyot, az Amazon szárnyal. A forintra végre újra szebb napok köszöntöttek.
Tippek 6 remek mobilalkalmazás nyelvtanuláshoz, nyelvgyakorláshoz 
Eidenpenz József | 2015. november 10. 17:03
Tanuljon nyelveket teljesen ingyen és szórakoztatóan a mobiljával, tabletjével! – ehhez ma már nem kell semmi, csak pár alkalmazás vagy ügyesen feltett keresőkérdés. Hallgathatunk rádióadókat a Föld másik feléről a fürdőkádban, olvashatunk kedvenc színészünkről vagy nézhetünk filmeket. A szótárazás is sokkal egyszerűbb, mint régen.
Részvény / Deviza / Áru Örülnek a Richternek, összeomlott a forint 
Fellegi Tamás | 2015. november 4. 10:25
Jelentett a Richter, nem könnyű értékelni a negyedéves számokat, de összességében nem rosszak, jól bírja a cég a nehezebb időket is. Veszik is a papírt, talán még a bűvös 5000 forint is elérhető. Amerika túl sokat emelkedett, ezért tegnap a végén kicsit visszaestek az indexek, de pluszban zártak. A forint ma reggel egy nagy sallert kapott.
Részvény / Deviza / Áru Megtépték a török lírát, a forint viszont nem kell senkinek 
Fellegi Tamás | 2015. november 2. 10:57
A tőzsdék tartják szintjüket a nagy októberi rali után, az OTP kiheverni látszik az állami eladást. Az olaj a helyén, az arany gyengült, a török líra örül Erdogannak.
Részvény / Deviza / Áru Csúcson a Facebook, nem száguld már a Tesla 
Privátbankár.hu | 2015. október 21. 10:50
Amerikában az egyedi részvények érdekesek, Kína esett egy méreteset, Európa is hervad kissé. A forint ereszkedik.
Vásárló Végre már nálunk is lehet 360 ezerért iPhone-t venni - így álltak sorba érte 
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 08:15
Szokás szerint már 0 óra 1 perckor megkezdték az értékesítést, sok modell már az előrendelésben elfogyott.
Vásárló Kitört a háború: az Amazon betiltja a Google és az Apple termékeit 
Veres Patrik | 2015. október 2. 20:08
Nem akarják "összezavarni" a vásárlókat - mondta a netes kereskedőóriás feje, Jeff Bezos. Az Amazon tovább akarja erősíteni a videós tartalmakat kínáló rendszerét, ám elég rossz módszert választott ehhez. A lépésből mi, felhasználók jöhetünk ki a legrosszabbul.
Részvény / Deviza / Áru Gordon Gekko ihletője is aggódik az alacsony kamat miatt 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 29. 18:20
Carl Icahn, a milliárdos amerikai tőzsdei guru is azok között van, akik kritizálják az amerikai jegybank, a Fed irracionális kamatpolitikáját.
Vásárló Ekkora rohamot még nem láttunk az iPhone-ért 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 28. 15:44
Három nap alatt több mint 13 millió darab iPhone 6s és iPhone 6s Plus okostelefont adott el az Apple, ami új rekord.
Vásárló Azt hitted, hogy nálunk van sok gagyi kínai hamisítvány? 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 24. 14:22
Elképesztően népszerűek az iPhone utánzatok az ázsiai országban, még a boltokat is hamisítják.
Részvény / Deviza / Áru Ha ez így marad, csúnya összeomlás lehet a vége 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 24. 07:59
A várt amerikai kamatemelés múlt heti elhalasztása tovább fűtheti azt a gazdaság szempontjából értéktelen, hosszabb távon viszont veszélyes folyamatot, hogy az amerikai tőzsdei cégek további hiteleket vesznek fel, és ebből sajátrészvényt vásárolnak ill. osztalékot fizetnek. A piac egyszer benyújtja a számlát.
Vásárló Hivatalos: a streamingelt zene vált a legnagyobb biznisszé 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 22. 10:57
A streaming szolgáltatások megverték bevételben a fizikai hordozókat az Egyesült Államokban.
Vállalat Megvan, mikor jöhet az Apple autója 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 22. 09:21
A cég "elhivatott" a projekttel kapcsolatban. 2019-ben jöhet az első almás járgány.
Vállalat Az Apple is megjárta - az iPhone a zsebedben is fertőzött lehet 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 21. 09:39
Kínos magyarázkodásra kényszerült az Apple, több applikációt is ki kellett szedniük az App Store-ból.
Vállalat Ez a cég nem fél sem a Google-től, sem az Apple-től 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 13. 13:55
Minden fontos piacának minden szegmensében vezető szerepre törekszik az Opel márkával a General Motors (GM) - jelentette ki a Bild am Sonntag német lapnak adott interjúban Mary Barra, a GM vezérigazgatója.
Részvény / Deviza / Áru Most derül ki igazán, ki a legény a gáton  
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 11. 16:58
A részvénytőzsdék augusztusban nagyot estek úgy Európában, mint Amerikában, és azóta sem tudtak feltápászkodni. Úgy tűnik, komolyabb trendről van szó, amelyben végre megmutatkozik, melyek az igazán erős részvények. Ezek lesznek azok, amiket egy komolyabb esés túladott szakaszában érdemes lehet megvenni.
Vállalat Sok hűhó semmiért: nem alkotott lenyűgözőt az Apple 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 10. 08:50
Az iPhone két korszerűsített modelljét, egy bazinagy iPad-et és egy új Apple TV-verziót mutatott be szerdán Tim Cook, az Apple vezérigazgatója.
Részvény / Deviza / Áru Egyre csúnyábban fest a BUX – árrobbanás az olajnál 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 28. 18:10
A hét végén kicsit megnyugodtak a kedélyek és csökkentek az ármozgások a részvénypiacokon, de a BUX esett, a kőolaj árfolyama pedig őrült vágtába kezdett. A csütörtöki tíz százalék után újabb öt százalékos emelkedést mutatott. Mindenki az Apple részvényére figyel, a magyar piaccal kapcsolatban nem túl optimisták.
Vásárló Tönkreverte a mezőnyt az Apple - lehet vetélytársa? 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 27. 17:41
Az új gyártók megjelenése alapjaiban forgatta fel a viselhető számítástechnikai eszközök okosórák, sport mérőeszközök piacát.
Részvény / Deviza / Áru Ennyi volt a tőzsdekrach? Az év legnagyobb emelkedése követte 
Eidenpenz József | 2015. augusztus 25. 18:10
Az USA-ban az év legnagyobb részvénypiaci emelkedése bontakozott ki az év legnagyobb esése után, de az európai tőzsdék, köztük a BUX is, még jobban megtáltosodtak. Élen az OTP, követi a Richter és a Mol. A forint átmeneti erősödés után némileg gyengült. Az olaj ára is ledolgozta majdnem az egész előző napi zuhanást.
Részvény / Deviza / Áru Ki lehet-e heverni egy akkora pofont, amitől még mindig cseng a fülünk? 
Gáspár András | 2015. augusztus 25. 09:55
Kínában még mindig adnak, hiába pletykálnak újabb állami mentőakcióról - Európa azonban kezdi magában helyre tenni a dolgokat, mégha a mai szerény erősödés igencsak gyenge alapokon is nyugszik. Sovány korrekcióval indul a nap, a forint viszont meglepően jó erőben van.
Részvény / Deviza / Áru A jüan mindent tarol - így már a görög megállapodás sem izgalmas 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 11. 09:48
A kínai jegybank keményen odavágott a jüannak, olyannyira, hogy még a görög megegyezés híre sem mozgatta meg az európai piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Kritikus szinten a Twitter, szakadnak a görög bankok 
Fellegi Tamás | 2015. augusztus 4. 10:23
Amerikában tegnap gyengélkedés volt, főleg a nagy internetes kedvencek estek. A Twitter tőzsdei történetének mélypontjára zuhant. Ismét limittel esnek a görög bankok, de Európa többi börzéje is esésbe váltott. Itthon továbbra is csak a Telekom emelkedik. Sanghaj ma egy kiadóst emelkedést hozott össze.
Részvény / Deviza / Áru Ezek a magyarok legújabb kedvencei - de tényleg jól kereshetünk velük? 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 3. 18:02
A nagyágyúk többnyire már közölték a negyedéves eredményeiket. A Facebook, az Apple és Twitter gigavállalatok papírjai a magyar befektetők számára is elérhetők, a nevük pedig jól cseng - van, aki már csak ezért is tart jó néhányat belőlük a portfólióban. Horváth Ákossal, az Erste Bank elemzőjével megnéztük, hogy valóban érdemes-e vásárolnunk a techszektor fenegyerekeitől egy szép hozam reményében.
Makro / Külgazdaság Új irányt vehet a BMW? 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 2. 16:16
Két új elektromos modellt mutathat be a német autógyár.
Makro / Külgazdaság Nem csak a benzin ára, a görög államadósság is esett - ez történt ma 
Privátbankár.hu | 2015. július 22. 16:30
Olcsóbb az üzemanyag és a tej - utóbbinak a termelők kevésbé örülnek - jön viszont az EU fejlesztési programja 300 milliárd euróból.
Részvény / Deviza / Áru Titkolóznak az Applenél - baj van az okosórával? 
Privátbankár.hu | 2015. július 22. 12:39
Túlszárnyalta előző negyedéves eredményeit az amerikai hardvergyártó, de az elemzők jobb számokat vártak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó volt ma részvényesnek lenni, 308-nál az euró 
Eidenpenz József | 2015. július 16. 18:06
Az éjszakai görög szavazás miatt nagyon szép emelkedést értek el a tőzsdék Európában, a BUX index is velük tartott. Ismét a Mol volt a vezető nálunk, de az OTP is megközelített egy fontos határt. Erősödött a forint, esett az olaj, az euró és a nemesfémek.
Részvény / Deviza / Áru Kína nagyot zakózott, Európa lejáratja magát 
Privátbankár.hu | 2015. június 25. 10:45
Sanghaj részvényei zuhantak, ereszteni látszik a lufi. Európa lebénult a görög bohózatban, a befektetők inkább nyaralnak.
Vásárló Jó hírünk van az iPhone-osoknak, nagy fejlesztés jön 
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 14:06
Nemsokára az Apple fényképezős autóinak is lehet viccesen pózolni, az almás cég lekoppintja a Google Street View alapötletét.
Vásárló Az 5 legfontosabb dolog, amit az Apple bejelentett tegnap 
Privátbankár.hu | 2015. június 9. 08:43
Tegnap este elkezdődött a WWDC, az Apple fejlesztői konferenciája, ahol bemutatták a legújabb szoftveres fejlesztéseket. Szemezgettünk.
Vásárló Új iPhone-ra nem, ezekre viszont számíthatsz ma az Apple-től 
Privátbankár.hu | 2015. június 8. 12:14
Az Apple fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n a legújabb szoftveres vívmányait mutatja be. Jön a zene streaming és az új operációs rendszer.
Vásárló Visszahívja az életveszélyes hangszórókat az Apple 
Privátbankár.hu | 2015. június 5. 11:46
Még a világ legnagyobb techcégeinél is becsúszik néha egy-egy hiba, de azért a túlmelegedős, asztalt megégetős termékek kicsit durvák.
KKV Nem fogjátok kitalálni, melyik a legértékesebb márka 
Privátbankár.hu | 2015. május 19. 13:55
A Forbes idén is összeállította a világ legértékesebb márkáinak listáját, és hát melyik vállalat is állhatna az élen...
Részvény / Deviza / Áru Egy évtizede nem kaszált ekkorát az iPhone gyártója 
Privátbankár.hu | 2015. május 15. 15:35
Valami döbbenetes, hogy mekkora növekedést produkált az első negyedéves adatai alapján a kizsákmányolásról elhíresült Foxconn.
Részvény / Deviza / Áru A Tesla-vezér kezében a világ jövője? 
Privátbankár.hu | 2015. május 4. 15:17
A Facebook visz mindent a közösségi oldalak piacán, az Apple a telefonokén. A görög válság elszigetelt marad, ezúttal nem terjed át más országra.
KKV Nézze meg, hogyan verte agyon az Apple a Xiaomit hazai pályán 
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 11:20
Volt már szó az Apple újabb teljesítményéről, de arról nem, hogy miként élték meg a versenytársak.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlott a Twitter, rákapott a csodakamerára a fél világ 
Fellegi Tamás | 2015. április 29. 10:17
Amerika eseménydús volt tegnap, különösen a kereskedés végén. Idő előtt jelent meg a Twitter eredménye, ami óriási felfordulást, de leginkább elképesztő zuhanást eredményezett. A GoPro nagyon sikeres már Európában és Ázsiában is. Sanghaj tovább menetel, az euró szárnyra kapott, a Mol is erős.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pénzgyárat még nem látott a világ! 
Fellegi Tamás | 2015. április 28. 10:43
Ismét brutálisan nőtt az Apple részvényenkénti eredménye, ezúttal már jórészt a sajátrészvény vásárlások miatt. Kevesebb papírra több nyerő: maga a Kánaán a részvényeseknek. A Tesla is szárnyal, a 3D viszont tovább zuhan. Ázsia ma esett, az olaj is egy kicsit, az arany összeszedte magát.
Részvény / Deviza / Áru Inkább ebbe kellett volna fektetni, mint Quaestor kötvénybe: 13 év alatt 60-szoros nyerő! 
Fellegi Tamás | 2015. április 17. 10:54
A címbeli mesés hozamot egy amerikai részvénnyel, a Netflix-szel lehetett elérni. Az online videó tartalomszolgáltató cég annyira ráérzett valamire, hogy más lassan minden amerikai háztartás az előfizetője. Most a cég a világ 200 országát célozza meg, van még hová növekedni. Tegnap 20 százalékot rakétázott a papír.
KKV Zavar volt a felhőben: újra működnek az Apple szolgáltatásai  
Privátbankár.hu | 2015. március 12. 07:29
Szokatlanul hosszú, 12 órás kimaradás után, szerda éjjeltől ismét elérhetővé váltak az Apple felhőszolgáltatásai.
Vásárló Van felesleges hárommillió forintod? Vegyél Apple okosórát! - Videóval 
Privátbankár.hu | 2015. március 10. 09:31
Magyar idő szerint hétfő este jelentette be az Apple legújabb termékcsaládját, az Apple Watch okosórát, amelyek közé befért egy színarannyal borított is.
KKV Nagyon nem tetszik Cameron és Obama ötlete az Apple-nek 
Privátbankár.hu | 2015. március 1. 15:45
A magánszféra védelmének megerősítése mellett állt ki Tim Cook, az Apple vezérigazgatója, aki szerint a kommunikáció titkosításának tilalmára tett brit és amerikai javaslat nem érné el a célját, csak átlagember életét nehezítené meg.
KKV Egy nap sem telt el a félmilliárdos bukta után, máris perelik az Apple-t 
Privátbankár.hu | 2015. február 27. 11:35
Az Ericcson is szabadalomsértéssel vádolja az amerikai mobilgyártót. A technológia elengedhetetlen a mobilinternetezéshez.
Vásárló Megbüntették az Apple-t, de ez hidegen hagyja őket 
Privátbankár.hu | 2015. február 25. 11:50
Szabadalomsértés miatt rótt ki büntetést a techóriásra egy texasi bíróság, Az Apple ellen még 2013-ban indított pert egy kisebb cég.
Részvény / Deviza / Áru Eddig jó lóra tett a guru, egyre csak nő az Alma 
Fellegi Tamás | 2015. február 24. 14:49
Szakadatlanul emelkedik a világ legnagyobb cégének árfolyama, és ezzel tőzsdei kapitalizációja. A piac visszaigazolta az egyik legnagyobb gurut, Carl Icahnt. cég nagy erőkkel belekezdett az elektromos autók gyártásának előkészítésébe - van-e határa a lehetőségeknek?
Vásárló Itt a Google újabb nagy dobása 
Privátbankár.hu | 2015. február 24. 08:44
A Google Wallet szolgáltatás innentől gyárilag lesz fent minden nagyobb amerikai forgalmazónál vásárolt androidos készüléken.
Részvény / Deviza / Áru Egyre gigantikusabb az Apple 
Privátbankár.hu | 2015. február 23. 18:55
Már 750 milliárd dollárt ér a világ legnagyobb cége. Európa szakadatlanul dönti a csúcsokat a görög megegyezés után. A Richter is erős, az olaj viszont esik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG