Arany
Részvény / Deviza / Áru Befagyott a BUX, belehúztak az európai piacok, erősödött a forint 
MTI | 2021. augusztus 12. 18:25
Szinte semmit nem változott csütörtökön a BUX index. A forgalom is elenyésző volt. A nyugati tőzsdék viszont erősödtek. Ez ott sorban már a kilencedik egymást követő kereskedési nap, amikor emelkedni tudtak az indexek.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdődött a nap a New York-i tőzsdén 
MTI | 2021. augusztus 5. 16:06
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, miután a szokásos heti jelentés szerint tovább csökkent a munkanélküliek száma.
Részvény / Deviza / Áru Jót ment ma a MOL a pesti tőzsdén 
MTI | 2021. július 22. 18:14
A vezető részvények közül csak a MOL szerepelt jól csütörtökön.
Közérdekű A nap megtekintése: Orbán Viktor és az aranytömbök 
MTI | 2021. július 6. 12:58
A miniszterelnök társa a megtekintésben Matolcsy György volt.
Részvény / Deviza / Áru El a kezekkel a DiDi-től, ma végre lehet OPEC-megállapodás 
Eidenpenz József | 2021. július 5. 11:34
A pénteki tűzijáték után ma az USA-ban zárva lesznek a tőzsdék, Európában főleg az OPEC döntésére várnak. Nagy a felhördülés a DiDi körül, megint a kínai állam tenyerelt bele a piacba. Az OPEC harmadszor is megpróbál megegyezni, egy új német törvény pedig lehetővé teszi a bitcoin-befektetést az intézményeknek.
Részvény / Deviza / Áru Bitcoin=fürge kisemlős, arany=kihalásra ítélt dinoszaurusz? 
Eidenpenz József | 2021. július 4. 12:10
A konzervatívabb közgazdászok gyomra továbbra sem veszi be a bitcoint, és gyakran támadják. Egy vélemény szerint az emberi kultúrában az arany olyan mélyen gyökerezik, mint a gazdagság és a nagy érték szimbóluma, hogy ezzel a digitális pénzek nem kelhetnek versenyre. Ám a változások nagyon gyorsak, a fiatalok pedig mintha ezt máris igencsak másként gondolnák. Eidenpenz József jegyzete.
Részvény / Deviza / Áru Rosszkedvet hozott a Fed ülése, egyre gyengébb a forint 
Eidenpenz József | 2021. június 17. 11:16
A Fed tegnapi kamatdöntő ülése világszerte rontotta a hangulatot a tőzsdéken, de a nemrég beállított történelmi rekordoktól azért nem vagyunk túl messze sehol sem. A forint is gyengül, de felfelé tartanak a kormányközeli cégek. Az aranyat és az ezüstöt csúnyán elintézte az amerikai kamatemelés lehetősége.
Részvény / Deviza / Áru Megint mélyrepülésben a török líra, fordult a forint is 
Eidenpenz József | 2021. június 2. 12:37
Enyhe optimizmus van az európai tőzsdéken, a BUX is emelkedni tud, ezúttal főleg a Mol miatt. A török lírát megint történelmi gödörbe küldte az elnök, a forint is gyengül a tegnapi csúcshoz képest. Kellemes meglepetést okozott a Zoom Video, Elon Musk pedig újra rángatja az egyik kriptodevizát.
Részvény / Deviza / Áru Kicsit nőtt az OTP és a Magyar Telekom árfolyama 
MTI | 2021. május 18. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,44 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 45 891,45 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Vetélytársat kap a Disney és a Netflix, kilenc hónapja nem látott szinten a forint 
Eidenpenz József | 2021. május 18. 12:41
Óvatos optimizmus van az európai tőzsdéken, a BUX-ot viszont visszahúzza az OTP korrekciója. Az euró/forint tavaly augusztus óta nem volt 350 alatt. Jött itthon két kellemes gyorsjelentés is. A Daimlernél ezrek állnak vissza a “Kurzarbeit”-ról normál munkarendre.
Részvény / Deviza / Áru Az MNB elnök nyilatkozata megpörgette a forint piacát 
Privátbankár.hu | 2021. május 17. 17:08
Eseménydús volt a hétfő reggel, hiszen rég nem látott forinterősödésnek lehettünk tanúi. Az okokról is beszélt a Trend FM Reggeli monitor című műsorában Király Béla kollégánk.
Részvény / Deviza / Áru Tíz éve nem látott lakáspiaci fellendülés itthon, az OTP-t is ez húzza majd? 
Eidenpenz József | 2021. április 8. 12:15
A Duna House jelentése erősen emelkedő számokat tartalmaz, tíz éve nem volt ekkora lakáspiaci forgalom itthon. A hitelezés fellendülése a bankokra is jó hatással lehet az egyik brókercég szerint. Az OTP-re viszont olyan célár-emelés érkezett, amely eladási ajánlásnak is felfogható. Ma már megmaradt 360 alatt az euró.
Részvény / Deviza / Áru Milliókat veszíthetett az, akinek Mol, OTP vagy Richter papírja van 
MTI | 2021. március 3. 19:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 807,11 pontos, 1,82 százalékos csökkenéssel, 43 595,22 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A három nagy vesztes a Mol, a Richter és az OTP volt.
Részvény / Deviza / Áru Szakadékba zuhant a MOL, az OTP, a Richter és a Telekom is 
MTI | 2021. február 26. 19:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,30 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 43 790,17 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Európában is nagy mínuszok röpködtek.
Részvény / Deviza / Áru Powell felbeszélte a piacokat, újra pluszban jár a bitcoin 
Eidenpenz József | 2021. február 24. 12:34
Ma sokat javult a tőzsdék hangulata, főleg a német index emelkedik, de a BUX ezt is túlszárnyalja. A Mol és az OTP húzza, miután az olajcég reggel közzétette több éves stratégiáját. Jerome Powell beszéde megnyugtatta a piacokat, és gyengítette a dollárt. Megállni látszik a kriptodevizák kétnapos zuhanása. Meglepetés-osztalékot fizet a Puma.
Részvény / Deviza / Áru Erősen kezdte a hetet a forint, további üzemanyag-drágulás jön? 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 15. 19:01
A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama csaknem 2 forinttal állt magasabban este 7 magasságában, mint délelőtt. Az amerikai és a kínai ünnepek miatt hétfőn foghíjas globális tőzsdei mezőny is szokatlanul jó formát futott, Budapest például 1 százalékkal hasított. Az olajárak tovább emelkedtek, ami nem sok jót vetít előre a hazai autósoknak. Egyedül az arany lett olcsóbb a főbb befektetési eszközök közül.
Részvény / Deviza / Áru Megjárta a poklot és a mennyet is a forint 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 9. 18:23
Végül este 6 körül erősebben állt, mint ahogyan az euróval szemben másfél forintos libikókát hozó keddi napot kezdte. Az összességében kedvező globális tőzsdei hangulat alól ezúttal Budapest sem vonta ki magát, miközben a főbb nyersanyagok, az olaj és az arany is drágult. 
Részvény / Deviza / Áru Van, aki nagyot szakított a BÉT-en, de a többség átaludta a hétfőt 
MTI | 2021. február 8. 19:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,71 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 44 215,97 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Felkenődött a falra a forint, halálkereszt jelent meg az aranyon 
Gáspár András | 2021. február 4. 11:30
A piacokon kisebb idegeskedést váltott ki a kínai rövid kamatok emelkedése, de az amerikai gazdaságélénkítő csomag és a tömeges oltásokba vetett remény miatt erősödik a kockázatvállalási kedv. Az aranynak ez nem tesz jót, baljós esemény bekövetkeztét valószínűsítik a technikai elemzők. Kiderült, hogyan hatott az Unicumra a koronavírus.
Részvény / Deviza / Áru Habzsolták az aranyat a magyarok tavaly 
Privátbankár.hu | 2021. január 27. 11:12
Pezsgett a BÁV befektetési aranytömb (BCA) forgalma, a társaság minden idők legnagyobb árbevételét könyvelhette el 2020-ban. Ez afelé mutat, hogy a Bitcoin ismételt előretörése ellenére király marad az arany - szakértők szerint az első félévben a tavaly nyári, történelmi csúcsát is túlütheti az ára.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhant az arany és az olaj ára 
MTI | 2021. január 22. 18:34
Erősen esett pénteken a nemesfémek és az olaj világpiaci ára. A nyugat-európai tőzsdék is mínuszban zártak, a BUX sem kerülhette el a zuhanást.
Részvény / Deviza / Áru Tarolt az arany 2020-ban – megmarad idén is a lendület? 
Király Béla | 2021. január 19. 05:37
2020-ban az egyik legjobban teljesítő eszköz az arany volt. Az idei év kapcsán ugyanakkor sok a kérdőjel, a további áremelkedés mellett éppen úgy sorolhatók érvek, ahogy egy esetleges visszaesés is megmagyarázható lesz.
Részvény / Deviza / Áru Remek évük volt az árupiacoknak, új szuperciklus indul? 
Eidenpenz József | 2021. január 2. 06:25
Bár az olajnak és az olajtermelőknek nagyon rossz éve volt tavaly, más árupiaci termékek két számjegyű mértékben drágultak még az év eleji békeidőkhöz képest is. A legkeresettebb termékek emelkedése pedig bőven meghaladta a főbb tőzsdeindexekét is. Ezt részben a várható gazdasági fellendüléssel, részben az inflációs félelmekkel magyarázzák. Van ugyanakkor egy olyan, hosszú távú trend is, ami miatt a drágulás tartós lehet és egy új korszak kezdetét jelezheti.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén várja a forint a karácsonyt 
Csabai Károly | 2020. december 23. 10:44
Az euróval szemben például a hazai fizetőeszköz 7 egységet veszített egy hét alatt, az most 362 forintba kerül. A nemzetközi befektetői piacokat két tényező tartja bizonytalanságban: az egyik, hogy Trump megvétózhatja az amerikai fiskális csomagot, a másik, hogy még mindig nem tudni, lesz-e megállapodás a Brexit feltételeiről az EU és az Egyesült Királyság között.
Makro / Külgazdaság Szárnyalnak a víruspapírok, magához térni látszik a forint 
Csabai Károly | 2020. december 17. 10:34
A pénz- és tőkepiacok jó hangulatban futottak neki a hét negyedik napjának. A tőzsdék döntő többsége emelkedik, az olaj kilenchavi, az arany egyhetes csúcson tartózkodik, a bitcoin pedig még soha nem volt ennyire drága. A forintnak is sikerült visszakapaszkodnia az euróval szemben. 
Részvény / Deviza / Áru Most, hogy nem síelhetünk külföldön, kevésbé fájhat a forint gyengülése 
Csabai Károly | 2020. december 16. 11:51
Az utóbbi napokban sokat erősödött hazai fizetőeszköz tegnap hajtott végre éles irányváltást. Nem úgy a tőzsdék, amelyek világszerte emelkednek. Alapvetően a vakcinavárakozások hatására, de Amerikában a gazdaságösztönző csomaggal, míg Európában a Brexittel kapcsolatos kedvező fejlemények is lendítő erőket jelentenek. Ma az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő ülése a legnagyobb érdeklődéssel kísért esemény.
Részvény / Deviza / Áru Csaknem hároméves mélyponton a dollár 
Privátbankár.hu | 2020. december 14. 19:17
A baj esetén az egyik fő menedékeszköznek számító amerikai deviza azt sínylette meg, hogy az Egyesült Államokban is engedélyezték az amerikai Pfizer és a német BioNTech által közösen kifejlesztett Covid-vakcina forgalmazását, emiatt ugyanis bátrabbá váltak a befektetők, javult a kockázatvállalási hajlandóságuk. Ami aztán a tőzsdékre is - kevés kivétellel - pozitívan hatott.
Részvény / Deviza / Áru Drágább lesz az Airbnb-részvény 
Eidenpenz József | 2020. december 7. 19:01
Megemelték az Airbnb részvénykibocsátásának ársávját, így nem tűnik olcsónak a részvény. A tőzsdék kiváró üzemmódban vannak, ami a héten várható rengeteg hír fényében nem meglepő. Ismét volt 360 forint az euró, tovább száguldott a Rába. A bitcoin jobb menedékeszköz, vagy az arany?
Részvény / Deviza / Áru Nincs könnyű helyzetben, aki aranyba fektetne 
Király Béla | 2020. december 4. 05:16
Meglehetősen éles kanyarokat vett az idei évben az arany árfolyama, közben a szakértők tanácsai is rendre változtak. November eleje óta lejtőre került az árfolyam, de az elemzők többsége még mindig új csúcsokat vizionál, igaz, megjelentek a szkeptikusok is.
Részvény / Deviza / Áru A vártnál is kevesebb az állás Amerikában, három forinttal drágult az euró 
Eidenpenz József | 2020. december 2. 19:04
Európában nehezen találták ma az irányt a tőzsdeindexek, Amerikában pedig határozott mínuszból nullába jöttek fel. Az amerikai foglalkoztatottak száma kevésbé bővült a vártnál, más jó hír sem tudta emelni a vételi kedvet. Nagyot fordult a forint, megoszlik a brókerek véleménye az arany kilátásairól.
Részvény / Deviza / Áru Tovább gyengül a forint, ki tudja hol áll meg? 
Csabai Károly | 2020. november 23. 11:58
Jó hangulatban vágtak neki a mai napnak a befektetők, a kedvezőnek tűnő vakcinahírek hatására veszik a részvényeket, a hazai blue chipeket is, így a BUX-index is méretes pluszban kezdte a napot. Az olaj is drágul, ami arra utal, hogy a szerdától – igaz, megint csak a gázolajra – érvényes drágulás folytatódhat. Az arany gyengül és a forint is: euróval szembeni árfolyama ismét a 360-as szint fölé került és nem zárható ki, hogy a következő napokban még ennél többet is kell majd fizetni az uniós pénz egységéért.
Részvény / Deviza / Áru Beszélt Orbán Viktor, zuhant a forint 
Csabai Károly | 2020. november 20. 11:36
Reggel 8 óra után a hazai fizetőeszköz az euróval szemben viszonylag nagy mértékben, egy egységgel gyengült. Nem sokkal azután, hogy a miniszterelnök a Kossuth Rádióban árult el részleteket az EU-költségvetéssel kapcsolatos kormányzati vétó után várható fejleményekről. Később ugyan a forint ledolgozta a veszteségét, rendkívül bizonytalan, az árfolyama hogyan alakul a következő napokban.
Részvény / Deviza / Áru London és Budapest egy hullámhosszon 
Csabai Károly | 2020. november 13. 19:04
Jobban mondva (hullám)besszen, azaz esésen, miután a brit és a magyar tőzsde indexe pénteken egyaránt csökkent, miközben a többi vezető nyugat-európai börzebarométer magasabban zárt, mint tegnap és az amerikai tőzsdék mutatói is bőven a pozitív tartományban tanyáztak nem sokkal este 7 előtt.
Részvény / Deviza / Áru Kitört a forint, gyengült az olaj, jön a benzinár-csökkenés?  
Privátbankár.hu | 2020. október 9. 11:58
A világ tőzsdéin vegyes a hangulat. Európában például hamar elpárolgott annak a tegnapi hírnek a pozitív hatása, hogy az Európai Központi Bank kész további lépéseket tenni a gazdasági növekedés megsegítésére. Idehaza a BUX szenved, ellenben a forint szárnyal. A világpiaci olajárak is bukóban, kérdés, ez elegendő-e a hetek óta változatlan hazai benzinárak csökkenéséhez.
Részvény / Deviza / Áru A forint gyengülése hosszú távú trend, a pénzbőség hajtja az árupiacokat 
Eidenpenz József | 2020. szeptember 22. 13:05
A magyar gazdaság 2022-re érheti el a válság előtti szintet, a forintnak pedig lehetnek erősödő szakaszai, de hosszú távon megmaradhat a lassú gyengülő trend – mondja az Equilor Befektetési Zrt. A pénzbőség meglepetéseket hozott az árupiacokon is, több terméknél kitarthat az emelkedés lendülete. Az OTP-t alulsúlyozásra, a Richtert felülsúlyozásra javasolják.
Részvény / Deviza / Áru Tik-tak, tik-tak: ma dönt Trump a TikTokról, holnap a kormány a hitelmoratóriumról 
Csabai Károly | 2020. szeptember 18. 11:26
Úgy tűnik, a világgazdaság mielőbbi kilábalásával kapcsolatos aggodalmak az amerikai és az európai piacokat jobban megfektették, mint az ázsiaiakat, ez a nemesfémek malmára hajtották a vizet. Az olaj erős hetet zárt, ami baljós előjel a számunkra, vége szakadhat ugyanis a hazai üzemanyagárak csökkenésének. Az OTP és a forint árfolyamát a hiteltörlesztési moratóriumról holnap belengetett döntés bizonytalan kimenetele tarthatja nyomás alatt. Az USA-ban pedig a vigyázó szemek Trumpra vetődnek atekintetben, hogyan dönthet az amerikai elnök a TikTokról.
Részvény / Deviza / Áru Matolcsy György lejtőre küldte a forintot 
Privátbankár.hu | 2020. augusztus 31. 18:25
Arra, hogy a jegybankelnök egyik cikkében azt írta, átmenetileg el lehet engedni a költségvetési hiányt és az államadósságot, a hazai fizetőeszköz közel 2,5 egységet gyengült az euróval szemben. Ez okozott izgalmat idehaza az idei utolsó augusztusi kereskedési napba, amely külföldön is hozott egy-két érdekességet.
Részvény / Deviza / Áru Japán és Fed-hatás a tőzsdéken 
Csabai Károly | 2020. augusztus 28. 11:54
Két fontos fejleményt emésztgettek a piacok az elmúlt huszonnégy órában. Azt már tegnap délután óta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény új inflációs rendszer bevezetését helyezte kilátásba. Ehhez társult ma reggel a japán miniszterelnök lemondása. Idehaza azonban a fókusz a koronavírus-járvány miatti szigorításokról mára belengetett döntésen van, amit a forint és a BUX is elgyengülve vár.
Részvény / Deviza / Áru Mi a közös a Fed elnökében és Orbán Viktorban? 
Csabai Károly | 2020. augusztus 27. 10:39
A befektetők arra számítanak, hogy Jerome Powell egy mai konferencián elhangzó beszédéből kihámozhatják, monetáris fronton mi várható az amerikai jegybank szerepét betöltő intézménytől. Idehaza az tarthatja izgalomban a pénzüket fialtatókat (is), hogy Orbán Viktor mikor jelenti be a szeptember 1-jétől belengetett kormányzati intézkedéseket.
Részvény / Deviza / Áru Megütötték a forintot, lélektani szinten az arany 
Király Béla | 2020. augusztus 17. 19:22
A részvénypiacokon nem volt különösen izgalmas a hét első kereskedési napja, ám ez nem azt jelenti, hogy ne történt volna semmi. A forint például újra lejtőre került.
Részvény / Deviza / Áru Alaposan elintézte a koronavírus a Zwackot, nagy nap lesz a holnapi 
Eidenpenz József | 2020. augusztus 6. 18:57
Európában fél – egy százalékos mínuszban zártak a vezető tőzsdeindexek, Amerika viszont nem találja az irányt. A BUX index viszont felülteljesítő, 0,9 százalékos pluszban zárt. Erősödött a forint is, tovább menetelnek a nemesfémek, nagyot gyengült viszont a török líra. A Zwack jelentésében töredékére csökkent az eredmény és visszaesett a bevétel a koronavírus miatt. Holnap OTP és Mol jelentés jön.
Részvény / Deviza / Áru Végre megindult a BUX, Amerika helyett Kínában rendezik a gigakibocsájtást 
Eidenpenz József | 2020. augusztus 5. 18:57
Szerdán is jó volt a hangulat a tőzsdéken, az európai és az amerikai részvénypiacok egyaránt fél százalék körüli pluszt értek el átlagosan. Jött néhány jó makróadat, és a gyorsjelentések által rajzolt kép is kedvezőbb volt, mint az előző napon. Új csúcsokra érkezett az arany, folytatja erősödését az ezüst és a platina. Végre megindult a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru Péntek hajnalban megtudjuk a Mol és az OTP eredményét, megállíthatatlan az arany 
Eidenpenz József | 2020. augusztus 5. 11:21
Ismét kellemes a hangulat az európai tőzsdéken, az euró is csendesen erősödik a dollárral szemben. Az egyik nagybank úgy véli, hogy tovább zuhanhat a dollár, ha végre megindulnak a pénzek az amerikai részvényekből Európa felé. Az új aranyrekord 2043 dollár, a közelgő gyorsjelentések előtt emelkednek a magyar részvények is.
Részvény / Deviza / Áru Száguld az ezüst ára, mi az, amin mégis elcsúszhat? 
Király Béla | 2020. július 29. 10:22
Hétéves csúcsra ugrott az ezüst árfolyama, igaz, a történelmi rekordjától így is viszonylag messze van. A nemesfém ára ugyanakkor néhány hónap alatt megduplázódott az idén, ám a szakértők szerint van ok az óvatosságra.
Részvény / Deviza / Áru Az új aranyár-rekord 1974 dollár, forró napok jönnek a tőzsdéken 
Eidenpenz József | 2020. július 28. 19:03
Európában nem mutattak ma határozott irányt a tőzsdék, az USA-ban pedig esnek az indexek, miután számos fontos hír várható a következő napokban. Budapesten és Varsóban mérsékelt esés volt, az emelkedő OTP mellett a Richter és a Telekom erősebben süllyedt. A forint is gyengült, a nemesfémek délelőtti gyengélkedése viszont megfordult, és újra pluszba kerültek. Az amerikai gyorsjelentési szezonban ma inkább rossz hírek jöttek, de a szaldó egyelőre pozitív.
Részvény / Deviza / Áru Miért szárnyal az arany? Mi történt a magyar munkavállalókkal Németországban? 
Privátbankár.hu | 2020. július 28. 14:51
Mindenütt azt halljuk, hogy az aranyat és az ezüstöt azért vásárolják, mert nagy válság van, és biztos menedéket keresnek a befektetők. De vannak itt más, technikai ok is a háttérben, ugyanis kifogyhatnak a széfekben őrzött készletek a nagy kereslet hatására. Meglepően kevéssé csökkent áprilisban és márciusban a Németországban dolgozó magyarok száma, csak néhány százzal. Hallgassa meg a hangfelvételt.
Részvény / Deviza / Áru Megjött az arany új aranykora, vagy a dollár összeomlását látjuk? 
Eidenpenz József | 2020. július 27. 11:57
Esnek az árfolyamok Európában, a legnagyobb mértékben Spanyolországban, amely a koronavírus-járvány második hulláma miatt sok turista elvesztésétől tarthat. De jó hírek is érkeztek, a német üzleti bizalom jobb lett a vártnál, a kínai iparvállalatoknak is jól megy. Rekordot döntött az arany, magasan áll az ezüst. Vagy inkább a hagyományos pénzek értékelődnek le folyamatosan? A magyar eszközök viszonylag stabilak ma.
Részvény / Deviza / Áru Elszabadultak az árak: felpörgött az aranyláz 
Király Béla | 2020. július 24. 18:18
A befektetők a bizonytalanságokat látva aranyat és ezüstöt vesznek, így a nemesfémek ára megállíthatatlanul emelkedik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG