Arany
Részvény / Deviza / Áru Újabb hatalmas tőzsdei zuhanás - kitömik az államot is 
Fellegi Tamás | 2015. július 27. 11:41
Óriásit zakóztak ismét a kínai tőzsdék, látszik, hogy a trenddel nem lehet hadakozni. Amerika is esett pénteken, immár negyedik napja, ma Európában is sok az eladó, és itthon is a medve az úr. Az olajár továbbesik, viszont összeszedte magát az arany. A forint határozottan gyengélkedik.
Részvény / Deviza / Áru Két forinttal drágább az euró, de olcsóbbodik az olaj 
Privátbankár.hu | 2015. július 23. 17:56
Megint főleg a devizapiacok és az árupiacok szolgálnak izgalmakkal, az euró két nap után ismét elérte a 310 forintot. Az olaj gyengélkedik, a nemesfémek nem nagyon térek magukhoz. A négy nagy közül két részvényünk esett, kettő emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Elképesztő mozgások: miért megy az égbe a Facebook, ha az olaj zuhan 
Fellegi Tamás | 2015. július 22. 08:23
Szinte hihetetlennek tűnik, hogy míg a főbb részvényindexek bő 6 éve emelkednek, és az utóbbi 1-2 évben szinte folyamatosan új csúcsokat döntögetnek, addig az árupiacok teljesen ellentétes módon sokéves mélypontjaikra érkeztek. Meglepő hogy van, amire van pénz, van, amire nincs, de van a dolognak egy kis logikája.
Részvény / Deviza / Áru Ennyi lett az OTP új célára, Matolcsy felbeszélte a forintot 
Eidenpenz József | 2015. július 21. 18:05
Az újabb kamatcsökkentés és az MNB sajtótájékoztatója nyomán hitelen 307 forintig esett az euró ára, hogy aztán visszatérjen 308-ra. Az egyik nagy bankház 33 százalékkal emelte az OTP részvényeinek célárát, de az tovább birkózik a 6000 forintos határral. Szenvednek a nyersanyagok.
Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan a dollár 
Fellegi Tamás | 2015. július 21. 10:02
Erősödik a dollár, így dollárban tovább esik az arany, az olaj és általában a legtöbb árupiaci termék. Amerikában a részvényindexek csúcsra járnak, a Nasdaq kitörni látszik. Kína megpihent, a BÉT alszik, Európa a görög válság lecsengése után most megtörli homlokát, és nyaralni megy.
Részvény / Deviza / Áru Miért kezdett el zuhanni az arany? Elmagyarázzuk! 
Privátbankár.hu | 2015. július 20. 18:20
Fellegi Tamással megnéztük, mi történt a nemesfémek piacán és mire érdemes most a befektetőknek figyelniük.
Részvény / Deviza / Áru A nap grafikonja: meglepetés jön? Zuhanórepülésben az arany 
Eidenpenz József | 2015. július 20. 12:01
Erős dollár, készülődő amerikai kamatemelés, enyhülő görög feszültségek – az aranynak éppen úgy tűnik, annyi. Hosszabb távon azonban nem biztos, hogy rossz ötlet aranyat vásárolni, az infláció réme ugyan most távoli, de jöhet e téren még meglepetés.
Részvény / Deviza / Áru Senkinek nem kell az arany, nem úgy a Google 
Fellegi Tamás | 2015. július 20. 11:40
Összeomlott a nemesfémek árfolyama. A Google brutálisat száguldott, és felhúzta az egész Nasdaq-ot is. Európa ma ismét szárnyal.
Részvény / Deviza / Áru Norbi talpra állt, az olaj és az arany elhasalt, a Google az égben 
Privátbankár.hu | 2015. július 17. 17:35
A tőzsdék keveset mozdultak ma, csak a Google ugrott nagyot, és húzza a Nasdaqot. Vége a görög parának, az arany nem kell senkinek.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó volt ma részvényesnek lenni, 308-nál az euró 
Eidenpenz József | 2015. július 16. 18:06
Az éjszakai görög szavazás miatt nagyon szép emelkedést értek el a tőzsdék Európában, a BUX index is velük tartott. Ismét a Mol volt a vezető nálunk, de az OTP is megközelített egy fontos határt. Erősödött a forint, esett az olaj, az euró és a nemesfémek.
Részvény / Deviza / Áru Váltsd át aranyra a forintodat – mondja a nyersanyagpiacok királya 
Privátbankár.hu | 2015. július 16. 16:45
Dennis Gartman híres amerikai nyersanyagpiaci szakember szerint megszűnik a Kína-központú világgazdaság. Szerinte az ország a jövőben az eddiginél kiszámíthatóbban, de fenntarthatóbban és lassabban fog fejlődni. A dollár és az arany erősödhet, a forintot ő inkább aranyra váltaná.
Részvény / Deviza / Áru Szárnyal a forint, benézhet 300 alá? 
Fellegi Tamás | 2015. július 16. 10:25
A világ börzéin a nyugalom jelei mutatkoznak, miután a görög ügyek nehezén sikerült túljutni. Európa és a BÉT emelkedik, Kína is korrigált, a dollár erősödik, ennek következtében az arany és az olaj dollárban számolt ára esik. A forint szépen erősödik, újra hiszünk a 2-essel kezdődő árfolyamban…
Részvény / Deviza / Áru Zuhannak az árutőzsdék 
Fellegi Tamás | 2015. július 7. 17:50
Esnek a fémek, az olaj, a gabonák, de a részvénypiacok is elindultak lefelé. Kína és Görögország nyomasztja a piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Aranyba menekülnek a görögök 
Privátbankár.hu | 2015. június 24. 17:57
Rohamosan növekszik a görögországi megrendelések száma a német aranykereskedőknél - tudta meg a dpa német hírügynökség.
Részvény / Deviza / Áru Grafikon: mennyi arany kell a világnak? 
Privátbankár.hu | 2015. május 14. 12:16
Egy év alatt 1 százalékot esett a világ aranykereslete - az ékeszerágazat és az ipar kevesebbet vásárol, az orosz kereslet nagyot zuhant.
Részvény / Deviza / Áru Budapest megint jobban teljesített – nem úgy a forint 
Eidenpenz József | 2015. május 6. 18:46
A magyar tőzsde ismét jól teljesített, ezúttal a jó gyorsjelentést publikáló Richternek és a Molnak köszönhetően. A forint viszont gyengécske, 305 felett is volt az euró. Gyenge volt a dollár, sokat drágult az olaj, estek viszont a nemesfémek. Európához hasonlóan nálunk is emelkednek az állampapír-hozamok.
Deviza / Áru Aranyat vagy ezüstöt érdemes venni? Itt a mutatószám 
Eidenpenz József | 2015. április 8. 18:00
Régi spekulációs módszer az arany és az ezüst árkülönbségére játszani, amely hol tágul, hol szűkül. Jelenleg eléggé magas a különbség, az ezüst meglehetősen olcsónak tűnik, de nincs még extrém szinten. Hogyan érdemes számolni, és hogyan lehet befektetni? Mik a kockázatai?
Részvény / Deviza / Áru Veszik az olajat, mint a cukrot 
Privátbankár.hu | 2015. április 1. 19:30
Hiába esett 2 napig a fekete arany, máris széttépték, de ugyanezt tették magával az arannyal is. Limittel esett a BTel, kicsivel a Richter.
Deviza / Áru Benézett 300 forint alá az euró, mínuszban nyitott az OTP 
Privátbankár.hu | 2015. április 1. 09:27
Vegyesen indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán, az OTP és a Magyar Telekom lejjebb, a Mol feljebb nyitott, a Richter pedig stagnálással. Az euró árfolyama ismét benézett 300 forint alá, az európai részvények is süllyedtek.
Részvény / Deviza / Áru Részvények fel, áruk le, a forint bivaly 
Privátbankár.hu | 2015. március 30. 20:06
Európát és Amerikát ma széttépik, élen szokás szerint a DAX haladt. A BÉT ehhez képest csak komótosan emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Szakad a Nasdaq, kilőtt az olaj, és persze es a forint 
Privátbankár.hu | 2015. március 25. 19:18
Mozgalmas napunk volt: forint csúcs, BUX csúcs, Nasdaq duplacsúcs, olaj-, és aranyrakéta, újabb dollárgyengülés.
Részvény / Deviza / Áru Esett a dollár és a DAX 
Privátbankár.hu | 2015. március 23. 18:57
Eljött a korrekció ideje a német piacon, az olaj viszont nem akar esni, akárhány hír jön a túlkínálatról. Norbi maradt a mélyben.
Deviza / Áru Mélyben az arany – de csak dollárban! 
Privátbankár.hu | 2015. március 18. 10:02
1145 dollárig esett az arany, ami már közelíti sokéves mélypontját. Igen ám, de a dollár emelkedése miatt euróban, forintban már távolról sem olyan olcsó.
Deviza / Áru Forintgyengüléssel riogat a Bloomberg, de ez a forintot nem érdekli 
Privátbankár.hu | 2015. március 11. 10:19
A Bloomberg szerint két hónapja a legnagyobb forintgyengülést és hazai kötvényhozam-emelkedést lehetett megfigyelni kedden, amit a közelgő amerikai kamatemeléssel magyaráznak. A forint viszont ma erősödött, a részvényindex szerényen emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Széttépték az OTP-t és a dollárt, kidőlt az arany 
Privátbankár.hu | 2015. március 6. 19:07
Brókerbotrányok ide vagy oda, a BÉT ma az égbe szállt az OTP vezetésével. A DAX sem áll meg felfelé menet, viszont Amerika ma esik.
Deviza / Áru 6+1 grafikon, amelyekkel a bitcoin árfolyamát magyarázzuk, és majdnem felsülünk 
Eidenpenz József | 2015. március 5. 20:00
Véletlen lenne, hogy akkor ért mélypontjára a bitcoin ára, amikor a svájci jegybank megszüntette a frank árfolyamküszöbét? Ha sok kínai veszi, akkor együtt mozog a dollár/jüan keresztárfolyammal? A részvényeknek jelent alternatívát, vagy a kötvényeknek? Utánajártunk.
Karrier Hazaküldik a bányászokat: nincs engedély az arany kitermelésére 
Privátbankár.hu | 2015. február 16. 16:37
Kényszerszabadságra küldi a verespataki aranybányát megnyitni tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) mintegy 70 dolgozóját - jelentette be hétfőn a vállalat.
Vásárló Van mára ebédje? Itt egy remek tipp milliomosoknak- képekkel 
Privátbankár.hu | 2015. február 16. 10:48
Kilónként százezer euróba, vagyis több mint harminc millió forintba kerül az arannyal dúsított kaviár, amelyet egy albínó tokhalféle ikrájából készít egy salzburgi halkereskedő.
Deviza / Áru Kannát is vigyünk a benzinkútra? Meddig emelkedik az olajár? 
Fellegi Tamás | 2015. február 10. 19:40
Az olaj ára meglehetősen szélsőségesen mozgott az elmúlt hónapokban. 100 dollárról egyre gyorsulva lezúgott közel 40-ig, ott pihent egy pár hétig, majd most rövid idő alatt felvágtatott 60-ig. Vajon csak egy röpke pillanat volt az alacsony ár, vagy lesz még hozzá szerencsénk?
Részvény / Deviza / Áru Beszakadt az arany, szárnyal a Csicsergő 
Fellegi Tamás | 2015. február 6. 19:55
17 százalékkal száll az ég felé a Twitter (szabad fordításban Csicsergő), 14-gyel a LinkedIn, miközben az arany 2,3 százalékot veszített értékéből. A Richter erősödött, a görög piac tovább esik.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot zakózott Kína 
Fellegi Tamás | 2015. január 19. 18:38
Ma Amerika szünetel, de nem maradtunk események nélkül. A sanghaji tőzsde 8 százalékot zuhant, az európai piacok, mindenekelőtt a Dax, tovább szárnyaltak. A forint visszanyerte erejét, az euró is gyógyul, az arany az égben. Nincs alja viszont a BTelnek.
Makro / Külgazdaság A németek hazahordják az aranyukat a világból 
Privátbankár.hu | 2015. január 19. 17:08
A Bundesbank 120 tonna aranyat szállíttatott haza tavaly külföldről és helyezett el saját trezorjaiban - áll a bank hétfői közleményében.
Befektetési alapok Így kereshetnek a kisbefektetők is az olajár-esésen – interjú 
Eidenpenz József | 2015. január 13. 06:08
A hazai kisbefektetők inkább akkor fektetnek árupiaci alapokba, ha valami nagy emelkedés van kibontakozóban. Az alapok egy része viszont shortolhat is, így kereshet az áresésen is. A főbb árupiaci termékek egy része lassan elérheti mélypontját. Interjú Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő portfólió-kezelőjével.
Deviza / Áru Elszórták volna az aranytartalékot? 
Privátbankár.hu | 2015. január 8. 09:02
Egyre több állam szeretné a külföldön tartott aranyát hazahozatni, mert nem biztosak benne, hogy megvan-e mind - erről Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója mesélt.
Deviza / Áru Durván csökkennek az ukrán aranytartalékok 
Privátbankár.hu | 2014. december 27. 11:04
Ukrajna a második egymást követő hónapban csökkentette, Oroszország ugyanakkor már nyolcadik hónapja növelte aranytartalékát novemberben – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közleményéből.
Deviza / Áru Ilyet sem látni minden nap: szép kis macicsapda az aranyban 
Fellegi Tamás | 2014. december 3. 14:31
Egyik nap meredek zuhanás, aztán még meredekebb emelkedés - az arany árfolyamában egészen extrém mozgást láthattunk a napokban. Szép klasszikus macicsapdának lehettünk szemtanúi - mi történt, hogyan történt, mi lesz ezután?
Befektetés Mégsem száll el a svájci frank árfolyam 
Privátbankár.hu | 2014. november 30. 20:35
Megmenekül a svájci frank és az arany is: Svájcban népszavazáson elvetették azt az ötletet, hogy a Svájci Nemzeti Bank minden tartalékának 20 százalékát aranyban kell tartani.
Deviza / Áru 1800 tonna aranyról döntenek ma a svájciak  
Privátbankár.hu | 2014. november 30. 08:05
Az arany és a frank piacára nézve is izgalmas lesz a mai svájci népszavazás. Felmerül a kérdés, hogy miért népszavazáson döntenek egy monetáris konzekvenciákkal járó, gyakorlatilag szakmainak nevezhető ügyről a svájciak? És persze az sem mindegy, hogy milyen következményei lehetnek, ha a többség rábólint a tervekre.
Részvény / Deviza / Áru Erősödő forint, gyengülő OTP, tétovázó Mol 
Privátbankár.hu | 2014. november 20. 17:49
Egész izgalmasra sikeredett a csütörtöki nap a tőzsdéken, meredek emelkedésekkel és esésekkel, irányváltásokkal is lehetett találkozni. A Mol mínuszból pluszba, majd újra mínuszba vándorolt, az OTP nagyot esett, a Richter is ugrált. Körülbelül öt hónapja nem volt ilyen erős a forint.
Deviza / Áru Az olcsó arany a kutyának sem kell? 
Privátbankár.hu | 2014. november 17. 09:33
A világ aranypiacát mérséklődő kereslet, stagnáló kínálat és az előző évinél alacsonyabb átlagár jellemezte az idei első háromnegyed évben.
Deviza / Áru Jól tették, akik hittek az aranyban? 
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 27. 12:15
Az elmúlt hetek eseményei nem tettek jót az arany árfolyamának - mégis sokan tartották meg készleteiket, egy friss elemzés szerint jól is döntöttek: elértük a mélypontot, mégis a trendvonal felett maradt az árfolyam. Ha aranyad van, figyeld Indiát!
Részvény / Deviza / Áru Tőzsdék fel, arany le - jött egy kis enyhülés 
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 11. 08:33
Komoly emelkedéssel zártak hétfőn a vezető részvénypiaci indexek szerte Ázsiában.
Deviza / Áru Rengeteg aranyat találtak Kínában 
Privátbankár.hu | 2014. július 30. 18:19
Az északnyugat-kínai Hszincsiang eddigi legjelentősebbnek mutatkozó aranylelőhelyét fedezték fel geológusok, bizonyított tartalékait legalább 127 tonnára teszik, aminek becsült értéke meghaladja a 40 milliárd jüant (1508 milliárd forint).
Deviza / Áru Aranyba menekítették pénzüket az oroszok 
Privátbankár.hu | 2014. július 27. 12:42
Oroszország és Törökország már a harmadik egymást követő hónapban növelte aranytartalékainak mennyiségét júniusban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közlése szerint.
Részvény / Deviza / Áru Háborús árnyékok a tőzsdéken, ugrándozó forint 
Privátbankár.hu | 2014. július 18. 10:13
A maláj gép lelövése Ukrajna felett vörösbe borította a mostanában amúgy is gyengélkedő tőzsdéket. Itthon esett a négy nagy részvényből három, a forint este nagyot gyengült, reggel viszont javulgatott.
Pénzügyi szektor Adják-veszik a jegybankok az aranyat - de mennyi van Magyarországnak? 
Privátbankár.hu | 2014. június 28. 17:00
Németországé a világ második legnagyobb aranytartaléka - májusban viszont inkább eladóként léptek a piacra, Ukrajnához hasonlóan. Oroszország és Kazahsztán viszont folytatta tartalékainak feltöltését. A magyar jegybank tartalékának mindössze 0,3 százaléka áll aranyban - a rendszerváltás előtt még 65 tonnás készletünk volt.
Deviza / Áru Mitől ez a nagy bizalom? Esett az arany ára 
Privátbankár.hu | 2014. június 2. 10:49
Az ötödik egymást követő kereskedési napon csökkent, így négyhónapos mélypontra süllyedt hétfő hajnalban az arany ára a nemzetközi piacokon. Az arany unciánkénti spotárfolyama 1240,69 dollár volt hétfőn, utoljára február elején volt ilyen alacsony.
Adó Leesett a tantusz: százéves aranypénzek lapultak egy bőröndben 
Privátbankár.hu | 2014. május 2. 09:35
Egy szerb utas azt mondta a határőröknek, nincs bejelenteni valója - a táskájában lapuló aranypénzekről bizonyára elfeledkezett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG