Balesetbiztosítás
Személyes pénzügyek Milyen biztosítást kössenek a hobbifutók? 
Privátbankár.hu | 2020. március 25. 15:37
A futás az egyik legnépszerűbb sport, amelyet viszonylag kevés ráfordítással el lehet kezdeni. Idővel aztán a legtöbb kocogó keresi a kihívást és versenyeken is elindul, ma már rengeteg lehetőség közül lehet választani. A félmaratoni és maratoni távok mellett az erdei, hegyi versenyek, ultratávok is egyre több futót vonzanak, természetesen nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is.
Személyes pénzügyek 8 millió felelőtlen ember él Magyarországon – te is közéjük tartozol?  
Privátbankár.hu | 2018. július 22. 16:39
Míg egyes nyugat-európai országokban az emberek több mint 80 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítással, Magyarországon ez az arány mindössze 10-20 százalék közé tehető. 2017-ben 617 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak nyilván, ezt egészítik ki kisebb nagyobb fedezetekkel az egyéb biztosítások (lakás-, gépjármű) kiegészítő balesetbiztosításai.
Vásárló Síelni mész a hétvégén? Erről semmiképp se feledkezz meg! 
Privátbankár.hu | 2018. február 10. 08:36
A külföldre induló síelők naponta egy főre átlagosan 760 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon első felében. Ez az érték pontosan megegyezik a tavalyi szezonban tapasztalt hasonló értékkel, ám megfigyelhető, hogy ugyanazon díj mellett a kapott szolgáltatások mértéke, a biztosítási fedezet jellemzően magasabb, mint egy éve, derül ki a Netrisk.hu felméréséből. Az átlagosan 5 napra szóló szerződéseket a sízők 69 százaléka osztrák, míg 11 százaléka szlovákiai úti céllal kötötte.
Vásárló Félünk az utakon: miért van több karambol év végén? 
Privátbankár.hu | 2017. november 2. 17:00
Évek óta tartó trend folytatódik idén is, az őszi-téli hónapok beköszöntével ugyanis ugrásszerűen megnő a közúti balesetek száma. Ráadásul a szám növekszik, így nem csoda, ha az autóvezetők félelme is nő. Mitől félnek a magyar autósok, és mi okozza a balesetek növekedését? A Genertel felméréséből szemezgettünk.
Személyes pénzügyek Meglepődnél, ha tudnád, hol történik a legtöbb baleset  
Privátbankár.hu | 2017. július 31. 11:34
Magyarországon évek óta mintegy 630 ezer önálló balesetbiztosítást tartanak nyilván, lakás- gépjármű- és egyéb biztosítások kiegészítő balesetbiztosítási szolgáltatásaival együtt is a lakosságnak mindössze 11 százalékát védi ma valamilyen balesetbiztosítás. A védelemre korántsem csak az aktív életmódot folytatók szorulnak rá: a balesetek 85-90 százaléka ugyanis a biztonságosnak gondolt háztartásokban történik.
Vásárló Gyerekkel vagy és sportolnál? Enélkül el ne induljatok nyaralni 
Privátbankár.hu | 2017. július 2. 13:31
Érdemes jól meggondolni, hogy milyen utasbiztosítást kötünk az idei nyaralás előtt.
Személyes pénzügyek 4 módszer arra, hogy nyaralásnál is legyen biztosításod 
Eidenpenz József | 2017. június 29. 17:05
Megkezdődött a nyaralási időszak, de nem mindenki ússza meg ép bőrrel. Hogyan lehet elkerülni, hogy egy esetleges baleset, betegség a traumán kívül anyagi csődöt is jelentsen? Négyféle módja is van, amelyek különböző költségekkel különböző fokú védelmet nyújtanak.
Vásárló Csak a gond van a sporttal - te mennyit ülsz a balesetin? 
Privátbankár.hu | 2017. május 26. 09:16
A lakosság fele egyáltalán nem sportol, aki meg igen, az összetöri magát.
Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők 
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Személyes pénzügyek Ha eltöri a karját a gyereked, beéred 3 ezer forinttal? 
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 13. 10:52
Mit fedez, mire elegendő a kevesek által ismert ingyenes állami balesetbiztosítás?
Személyes pénzügyek A balesetek ellen már védekezik a magyar 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 4. 08:24
Újra keresettek a balesetbiztosítások - a szerződések száma újra 700 ezer fölé emelkedett. Elsősorban a bankbiztosítók tudtak ráhajtani a területre - írja a Világgazdaság.
Személyes pénzügyek Hihetetlen kockázatot vállalnak a magyarok 
Privátbankár.hu | 2015. július 24. 09:45
Miközben percenként megsérül egy magyar, a polgárok 10 százalékának van csupán balesetbiztosítása.
Biztosítás Kitörte a nyakát a dolgozója? Ezért lett volna érdemes biztosítást kötni  
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 5. 10:54
Évente 17 ezer munkahelyi baleset történik hazánkban, ezek elsősorban a kisebb cégeknél fordulnak elő, és a legtöbb alkalommal csonttörésről van szó.
Biztosítás Összetörte magát a gyerek? Így fizet a biztosító 
Privátbankár.hu | 2014. március 20. 16:35
A Groupama Garancia Biztosító nyerte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítási pályázatát.
Biztosítás Menő a biztonság a sípályán, de nem csak ezért kell a bukósisak 
Privátbankár.hu | 2014. január 27. 20:05
A bukósisak szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni, az Allianz statisztikái szerint ugyanis minden ötödik síbaleset fejsérüléssel jár. Akár könnyebb, akár súlyosabb baleset esetén is adódhat olyan helyzet, hogy csak helikopterrel lehet a sérültet kórházba szállítani, ez másfél millió forintba kerülhet. Mi kell a védelemhez? Egy bukósisak és megfelelő biztosítás.
Biztosítás A fafaragás és a betörők - jól járhat, aki ezekkel is számol 
Privátbankár.hu | 2013. december 19. 06:43
A biztosítók idén már a tavalyi összeg kétszeresét, több mint 11 milliárd forintot fizettek ki baleseti és betegség okozta károkra, januárig elejéig azonban még közel 50 százalékkal nőhet a figyelmetlenségből eredő háztartási balesetek, lakástüzek száma, és akár 10 ezren sérülhetnek meg a síszezonban.
Biztosítás Tankönyv, füzet, vonalzó, biztosítás - mindenre felkészültek? 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 23. 18:45
Naponta csaknem 60 gyerek szenvedett balesetet a nyáron, majd' minden esetben volt valamilyen csonttörés. A szülők azonban akkor sem lélegezhetnek fel, ha a gyerek már az iskolában van, mert balesetek ott is történhetnek, például tornaórán.
Biztosítás Tűz, víz, betörő: a nyaraló legnagyobb ellenségei 
Privátbankár.hu | 2013. július 30. 18:00
A biztosítótársaságok statisztikái szerint átlagosan 3-4 évente törnek be a nyaralókba, hiszen az év jelentős részében üresen állnak az épületek. De nemcsak a betörők, hanem a természet is jelentős károkat okozhat, vagy egy csőtörés. Pedig havi néhány ezer forintból már bebiztosíthatjuk magunkat.
Biztosítás Nyakunkon a legveszélyesebb hónap: ezekre ügyeljen! 
Privátbankár.hu | 2013. július 29. 19:00
Hiába jobbak most a látási és útviszonyok, mint télen, a KSH adatai szerint a nyár folyamán fokozatosan egyre több személyi sérüléssel végződő baleset történik az utakon, a közúti balesetek tekintetében pedig augusztus a legveszélyesebb hónap.
Biztosítás Ezreket spórolhat biciklizéssel, de vannak veszélyei 
Privátbankár.hu | 2013. július 2. 06:30
Vannak, akik a BKV-bérlet árát is megtakarítják havonta azzal, hogy biciklivel járnak dolgozni. Ugyanakkor sok kockázata is van a biciklizésnek. Bármikor történhetnek balesetek, ráadásul tolvajok is résen vannak.
Utazás Élet casco nélkül: aki autóval megy nyaralni, készüljön fel mindenre 
Privátbankár.hu | 2013. június 26. 17:46
Egy felmérés szerint több százezren mennek autóval nyári szabadságra. A főbb célpontok között ugyanis sok van valamelyik szomszédunkban, jellemzően legfeljebb Németországig megyünk el kocsival. A balesetre viszont - legalábbis a statisztikák szerint - csak kevesen készülnek fel.
Utazás A tengeri sün drága mulatság 
Privátbankár.hu | 2013. június 24. 12:24
Sokakat ér baleset vagy betegszenek meg a tengerparton, az orvosi ellátás viszont több száz euró is lehet.
Biztosítás Olcsó, mégis népszerűtlen a balesetbiztosítás 
Privátbankár.hu | 2013. június 20. 11:30
Százból hat ember köt balesetbiztosítást, pedig egy-egy szolgáltatás már napi 50 forintért is elérhető. Sokan nem is hallottak a lehetőségről.
Biztosítás Ötből négyen nem készültek fel egy balesetre, és ön? 
Privátbankár.hu | 2013. június 12. 15:00
Egy felmérés szerint tisztában vagyunk azzal, hogy milyen baleset érhet bennünket, sőt azzal is, hogy ez milyen anyagi következményekkel járhat, ennek ellenére az emberek többsége nincs felkészülve sem enyhébb, sem súlyosabb balesetere. Ugyanakkor csak az emberek ötöde rendelkezik biztosítással.
Biztosítás A vállalatok húzták az Union Biztosítót  
Privátbankár.hu | 2013. május 6. 10:35
Tavaly 6,5%-kal növekedett az Union Biztosító díjbevétele, és csaknem ötödével nőtt az adózás előtti eredménye is.
Biztosítás Semmit sem tanultak a West-Balkán ügyből 
Privátbankár.hu | 2013. április 16. 17:30
Magyarországon egyetlen hatóság sem ellenőrzi, rendben van-e a tömegrendezvények felelősségbiztosítása.
Biztosítás CSÉB újratöltve - régi-új biztosítást indít az Aegon 
Privátbankár.hu | 2013. március 11. 10:03
RetróCSÉB néven új kockázati élet- és egészségbiztosítással lép piacra az AEGON Magyarország.
Utazás 1000 méter felett: a borravalóra is jobban figyelünk, mint a biztonságra 
Privátbankár.hu | 2013. február 13. 13:43
A tapasztalatok szerint, akik télen a hegyekbe utaznak, a borravalóra több figyelmet fordítanak, mint a biztonságra és a megfelelő előkészületekre. Messziről felismernek minket az osztrák sípályákon.
Biztosítás Pánik a diszkóban: hogyan lehet megúszni a nagyobb bajt? 
Privátbankár.hu | 2013. január 30. 19:00
A Generali Biztosító szakemberei összegyűjtötték a diszkó-tragédiák leggyakoribb okait és a legfontosabb biztonsági intézkedéseket, melyekkel elkerülhető a baleset. Fejenként akár 20-30 forintért kollektív rendezvény-, illetve belépőjegybe épített balesetbiztosítást is köthetnek a szervezők.
Biztosítás Van 3 milliója egy síbalesetre? 
Privátbankár.hu | 2013. január 9. 18:00
Könnyen ráfázhat az, aki nem figyel oda az apróbetűre, mert lehet, hogy egy külföldi utazás előtt megtaláltuk a legolcsóbb biztosítást, csak éppen téli sportokra nem terjed ki.
Biztosítás Mennyibe kerül egy közúti baleset? 
Privátbankár.hu | 2012. november 14. 11:31
A Generali nemrég elkészült kutatásából kiderült, nagyságrendileg 200 ezer forint az a legmagasabb költség, amit egy autóbaleset miatt egy átlagos gépjármű-tulajdonosnak ki kellett már fizetnie. A kutatásban az autósok szokásaira is rákérdezett a biztosító: háromból csupán egy autós használja minden nap a járművét, nagy bevásárlásra viszont minden hétvégén a megkérdezettek 40%-a autójával indul. Napi munkába járásra a megkérdezettek 50%-a használja a gépjárművét, belföldi utazásra 20%-uk megy autóval minden hónapban egyszer, míg a gyerekek iskolába fuvarozására az autósok 22%-a használja a autóját napi szinten.
Biztosítás Biztosítók, figyelem! 58 ezer közszolgát biztosítana a minisztérium 
Privátbankár.hu | 2012. november 12. 15:55
Nyílt közbeszerzésen keres biztosítót a Belügyminisztérium, 58 ezer alkalmazottjának két évre szóló csoportos élet- és balesetbiztosítására, a becsült biztosítási díj 260 millió forint - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Biztosítás Tisztában vagyunk félelmeinkkel, alig teszünk ellenük valamit 
Privátbankár.hu | 2012. november 1. 16:00
Legerősebb félelmeink egzisztenciális problémákhoz: nyugdíjunk alakulásához és állásunk elveszítéséhez, illetve egészségi problémákhoz, állapotunkhoz kötődnek.
Biztosítás Nem indul roham a magyar nőkért  
Zsiborás Gergő | 2012. szeptember 17. 06:19
A biztosítók december vége után drágábban kínálhatják bizonyos termékeiket a nőknek, de az addig hátralévő időben, úgy tűnik, nem indítanak rohamot a hölgyekért. Az uraknak viszont megéri karácsonyig várni, ha például életbiztosítást akarnak kötni.
Biztosítás Megéri tanuló-biztosítást kötni: az állami tízszeresét is fizetheti 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 11. 14:49
A 3 és 18 év közötti korosztályt az iskolában és az utcán is gyakran éri baleset. Az államilag finanszírozott biztosítás mellett érdemes másikat is kötni, amely akár tízszeres összeget is fizethet.
Biztosítás Melyek a legveszélyesebb sportok? 
Privátbankár.hu | 2012. július 27. 08:40
A következő hetekben a sporté lesz a főszerep, ugyanakkor a veszélyekkel, melyeket a sportsérülések jelentenek sokan nincsenek tisztában. Egy felmérés szerint több sportágnál is minden 100 ember közül általában 1-2 fő komolyabb balesetet is szenved, amennyiben rendszeresen űzi az adott sportot. A Generali idén több mint másfél millió forint kártérítést fizetett ki sportbiztosításai kapcsán. (x)
Biztosítás Gyerekek táboroztatása: nem elég az állami biztosítás? 
Privátbankár.hu | 2012. július 6. 12:16
Ma már sok fajta fedezetre, akár egyénileg is összeállíthatjuk rövidebb időtartamra is gyermekünk baleset-biztosítását, ami főleg a nyári, táboros szezonban lehet hasznos.
Biztosítás Tombol a nyári szünet, esnek-kelnek a gyerekek - nem elég a sebtapasz 
Privátbankár.hu | 2012. július 3. 06:20
Június közepén befejeződött az idei tanév, és több mint 1 millió gyermeknek kezdődött el a nyári vakáció. A következő hetekben számukra a játék, a pihenés és a kirándulás játssza majd a főszerepet, a szülőknek azonban érdemes időben felkészülniük erre az időszakra, hiszen az önfeledt játéknak gyakran kisebb-nagyobb baleset a vége.
Biztosítás Jön az új biztosítási adó: mire kell figyelni?  
Privátbankár.hu | 2012. június 13. 11:51
Az életbiztosításokon kívül minden biztosítási termékben jelentősebb mozgásra számít a szakértő az újfajta biztosítási adó bevezetésének hatására.
Biztosítás Biztosítás a családnak: mitől félünk a leginkább?  
Privátbankár.hu | 2012. február 13. 14:00
Míg korábban főleg az kötött balesetbiztosítást, akit egyszer már ért baleset, a tendencia mára elmozdulni látszik. A Magyar Telekom és az Union Biztosító 2008-ban kezdődött együttműködésének eredményeként ma már több mint 150 ezren tudhatják magukat biztonságban.
Biztosítás Európai Egészségkártya: tévhitek és hasznos tanácsok utazás előtt 
Privátbankár.hu | 2012. január 13. 12:51
Az Európai Egészségkártya (EEK) többnyire nem nyújt megfelelő megoldást a turistabalesetek esetében, a síelni indulóknak ezért javasolt utasbiztosítást is kötniük – hívja fel a rá figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Biztosítás A síelés 10 alapszabálya +1: biztosítás nélkül ne induljon el 
Privátbankár.hu | 2012. január 11. 17:22
Az elkövetkező hetekben ismét megtelnek a sífelvonók, és magyarok százai indulnak el valamelyik kedvelt külföldi sípálya felé, többnyire egy hosszú hétvégére, hogy feltöltődjenek.
Biztosítás A gyenge forint miatt nőnek a biztosítási díjak is  
Privátbankár.hu | 2012. január 6. 17:52
A biztosítók forintban határozzák meg az utasbiztosítás alapján külföldön fizetendő kártérítési összegeket, így ha gyengül a forint, akkor kisebb lesz a térítési összeg is - tudtuk meg az Union Biztosítótól.
Biztosítás Ne az első hó láttán rohanjon a téli gumiért!  
Privátbankár.hu | 2011. december 16. 13:57
Egyre gyakrabban jegesednek be az ország útjai, ahogy végérvényesen elkezdődik a tél. Sajnos az elmúlt napokban már több baleset is történt amiatt, hogy a sofőrök a megszokott rutin szerint vezettek és nem vették figyelembe a megváltozott útviszonyokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG