BUX
35 875.71
-1.28%
-465.00
OTP
10 370.00
-2.99%
-320.00
MOL
1 970.00
-0.86%
-17.00
RICHTER
6 810.00
+0.67%
+45.00
MTELEKOM
393.00
-1.87%
-7.00
 
BUX index
Részvény / Deviza / Áru Megjöttek a magyar megapakkok, mégis esett a BUX
Eidenpenz József | 2020. április 7. 18:44
A kormány és a jegybank hatalmas, ámde gondosan szelektált csomagjainak bejelentése után a forint ugyan erősödött, a BUX index azonban Európával szembe menve esett. A nemzetközi indexek 2-3 százalékos emelkedést mutatnak a koronavírus-optimizmus miatt, bár a lelkesedés kissé csökkent a délelőtti állapothoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Amerikai tőzsdei libikóka a 2 ezer milliárdos csomag kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. március 25. 21:34
Bár például a Dow Jones index járt már több mint 5,5 százalékos pluszban is, végül csak 2,4 százalékkal zárt magasabban a keddinél, ami két nap alatt így is 14 százalékos erősödés.
Részvény / Deviza / Áru Az embereknek enniük kell – 18 éves gödörben az olaj
Eidenpenz József | 2020. március 18. 19:04
Ma is majdnem minden zuhan a tőzsdéken, sem az amerikai kormányzat készülő mega-giga segélycsomagja, sem a Fed nem tudta meggyőzni a befektetőket. A nemesfémek után már a kötvényekből is kiárusítás van, vannak, akik minden áron pénzhez akarnak jutni. De azért még ilyenkor is vannak nyertesek, néhány részvény emelkedni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Jeges rémület a részvénypiacon, az OTP-t sem kímélték
Eidenpenz József | 2020. március 6. 11:32
Öt fontos hír a mai tőzsdenaphoz. Kiváló gyorsjelentése ellenére a BUX-ot az OTP zuhanása húzza le. A vírus terjed, a befektetők aggódnak, 2011 óta nem látott szintre ugrott a VIX “félelem-index”. Elképesztő rekordok születnek a kötvénypiacon is, az amerikai és német állampapírokért a jelek szerint minden pénz megadnak. Az első napon nem egyezett meg az OPEC a kitermelésről.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan hat a forint értékvesztése a BUX indexre?
Eidenpenz József | 2020. január 29. 20:01
A forint újabb és újabb történelmi mélypontokra süllyed, eközben a BUX index emelkedett az utóbbi egy évben, bár kevésbé, mint nyugat- vagy közép-európai kollégái. Jó-e a tőzsdei társaságoknak, befektetőknek a gyenge forint, vagy sem? A kép nem egyértelmű. Megnéztük az angol font és a tőzsde kapcsolatát is.
Részvény / Deviza / Áru Van vírusválság, vagy nincs? Történelmi csúcson a DAX index
Eidenpenz József | 2020. január 22. 11:48
Öt fontos hír a mai tőzsdenaphoz. A német index csúcsot döntött, valószínűleg a jó ZEW index hatására. Megoszlanak a vélemények arról, mennyire súlyos a vírusveszély, a WHO a nap folyamán dönti el, hirdet-e válsághelyzetet. A Richterre szóló célárakat folyamatosan emelik az elemzők, az euró/forint 335 körül stabil.
Részvény / Deviza / Áru Máshol szárnyalás, Pesten olvadás
Privátbankár.hu | 2020. január 16. 18:47
A nemzetközi tőzsdéken féktelen száguldást láthatunk, a magyar piac viszont képtelen felvenni a tempót. Nem csak, hogy nem emelkedik, de immár az idei csúcsától is egyre távolabb kerül.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú menetelés lesz a kereskedelmi megállapodás, nagyot ugrott az euró ára
Eidenpenz József | 2020. január 16. 11:19
Hat fontos hír a mai tőzsdenaphoz. Nagyot gyengült mára a forint, a 334-es szinthez közelít az euró. Az amerikai-kínai megállapodást aláírták, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ez csak egy hosszú történet első lépése. Itthon jön a húsz éves kötvény, két jegybank is kamatot csökkenthet.
Részvény / Deviza / Áru 333 felett az euró – a cél megint a 337?
Eidenpenz József | 2020. január 10. 11:24
Rekordot döntött az MSCI világindexe, a részvénypiacokon ismét kiváló a hangulat. A BUX sem jár messze csúcsától, a forint viszont megint gyengülő pályára tért, 333,55 az euró. Növekedést várnak a cégek eredményeiben, ez tovább hajthatja a részvényárfolyamokat – itthon is. Öt fontos tőzsdei hír mára.
Részvény / Deviza / Áru Komoly gyomrossal indult az év a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2020. január 6. 18:16
Zuhanással indult a pesti tőzsdén a hét, a magyar piac szerepelt a leggyengébben. Az OTP 4 százalékkal gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Legyőzte-e a NER idén a BUX-ot? Jön-e a böjtje e csodás tőzsdei évnek?
Eidenpenz József | 2019. december 30. 19:07
A BUX index idén közel 18 százalékos emelkedést ért el, kevesebbet, mint a német vagy amerikai indexek. De sokkal többet, mint egy másik, kevésbé ismert magyar mutató. A kiugró idei részvényár-emelkedés miatt önmagában nem kell félni, a múltban gyakran követte az ilyen éveket egy újabb kedvező esztendő.
Részvény / Deviza / Áru Megrángatta az MNB a forintot, jön a boszorkánypéntek
Eidenpenz József | 2019. december 18. 11:30
Az árfolyammozgások még csekélyek, de visszatérni látszik az optimizmus a tőzsdékre. A BUX enyhe mínuszban, az euró/forint kurzus 330,70-nél. A jegybankok eléggé aktívak lesznek még a héten, ma például Kína lépett a könnyítés felé. Jön a határidős piacokon a boszorkányság ideje.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, de még kritikus helyzetben van
Eidenpenz József | 2019. november 27. 11:50
A tegnapi rekord után korrigált kicsit a forint, ám a következő napok kiemelt fontossággal bírnak számára a brókercégek szerint. Ha megint elesik a 337-es szint, lehet, hogy meg sem áll 340-ig az euró. A tőzsdéken tart a kereskedelmi optimizmus. Bejelentést tett a Richter és a Duna House. Öt fontos hír a tőzsdenaphoz.
Részvény / Deviza / Áru Megszületett az új forintrekord, ma átsúlyozzák Magyarországot
Eidenpenz József | 2019. november 26. 11:29
Soha nem került még annyiba egy euró, mint ma, 337 forint az új rekord. A tőzsdék némi megállót tartanak a tegnapi rekordeső után, a BUX is hasonlóan viselkedik. Az egyik nagy brókercég szerint 343 is lehet az euró ára, a másik pedig úgy véli, az OTP tegnap elérkezett az elemzők árajánlásainak átlaga közelébe.
Részvény / Deviza / Áru Másfél hónapja nem volt ily gyenge a forint
Eidenpenz József | 2019. november 18. 11:38
Gyenge forinttal, de emelkedő OTP-árfolyammal és BUX indexszel indult a hét. A folytatás a kereskedelmi háborús tárgyalásoktól függhet leginkább. Itthon a forinttal történhet valami, ha az MNB új információt tesz közzé. Öt fontos tudnivaló a mai tőzsdenaphoz.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson a BUX index és az OTP, egekben a Lufthansa
Eidenpenz József | 2019. november 7. 19:06
A tőzsdék új történelmi rekordokat állítanak be, a BUX index is felzárkózott ehhez. Főleg az OTP, kisebb részben a Mol segítette ehhez hozzá. Eközben a forint gyengécske, megint 333 az euró. A nap sztorija Németországban a Lufthansa volt, amelynek árfolyama elszállt. Kérdés, meddig mehet tovább.
Részvény / Deviza / Áru Megint 332 forint az euró, három robusztus erő mozgatja a tőzsdét
Eidenpenz József | 2019. november 6. 17:30
Óvatos optimizmus van az európai tőzsdéken, a hazai BUX index is pluszban van. A nap elején úgy tűnt, hogy az USA-ban is emelkedni fognak a tőzsdék, de azután szerény mínuszba csúsztak vissza. A gyorsjelentések többsége pozitív meglepetést hozott, de tovább szenved például az Uber.
Részvény / Deviza / Áru Világvége-hangulat a tőzsdéken, hozzányúltak a nemzeti perselymalachoz
Eidenpenz József | 2019. október 2. 19:08
Megint a növekedés leállásától, recessziótól félnek leginkább a tőzsdéken, csúnya esést látni a tőzsdeindexekben. A BUX sem volt kivétel, de legalább a forint erősödött. Az olajat is megint lejtőre küldték. A közel-keleti kitermelés hiába csökkent, az amerikai készletek magasak. Hogy járt, aki olajrészvényekbe fektetett?
Részvény / Deviza / Áru 336 az euró – öt ajánlott hír a mai tőzsdenap előtt
Eidenpenz József | 2019. szeptember 24. 11:21
Mára megjavult a hangulat a tőzsdéken, ami főleg annak köszönhető, hogy kitűzték az amerikai-kínai tárgyalások időpontját. A forint ma is történelmi rekordot döntött, az MNB kamatdöntése előtt órákkal. Erős a feszültség a közel-keleti régióban, de enyhült Észak-Korea körül.
Részvény / Deviza / Áru Mit ad nekünk “Draghi nagy csomagja”? Elveheti-e Merkel?
Eidenpenz József | 2019. szeptember 12. 19:11
Az EKB lépett, kicsit talán a várakozásoktól elmaradó mértékben. A piacok reakciója nemcsak ezért visszafogott, sokan kételkednek abban, hogy még mínuszosabb kamatokkal és újabb kötvényvásárlási programmal lendíteni lehet a gazdaságon. A végszót Angela Merkel mondhatja ki a növekedésről.
Részvény / Deviza / Áru 332 forint felett az euró, ütős volt a kínaiak üzenete
Eidenpenz József | 2019. szeptember 11. 11:47
Ha csak fillérekkel is, de újabb mélyponton a forint, a csúcs 332,305 forint volt eurónként. Megjöttek az Apple-újdonságok, a legnagyobb újdonság az árazás lehet. A kínaiak újabb gazdaságélénkítést szellőztettek meg és engedtek a vámháborúban. Erősödik a nyomás Németországon is. Öt fontos hír mára.
Részvény / Deviza / Áru Bunkerbe be, bunkerből ki, meg a jegybankárok
Eidenpenz József | 2019. szeptember 6. 11:59
A tőzsdéken kivárás vagy óvatos optimizmus mutatkozik, mielőtt ma még fontos hírek érkeznének. A jegybankárokra figyelnek mindenütt. Az amerikai munkaerő-piaci statisztika mellé a Fed vezérkarának fellépése is adhat muníciót, az orosz jegybank már ma léphet. Az EKB-t is monitorozzák és a magyar jegybankelnök is beszélt.
Részvény / Deviza / Áru Nem látni, mi állíthatná meg a forintgyengülést – öt kikerülhetetlen téma a mai napra
Eidenpenz József | 2019. szeptember 3. 11:28
Ismeretlen tartományokban jár az euró/forint, 333 felett egy picivel van egy ellenállás brókercégek szerint, de nem várnak nagyobb fordulatot. Drámai a forint helyzete, vagy nincs itt semmi látnivaló? Az amerikai tőzsde csúnya eséssel nyithat, Európában is szomorkás a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru “Beach boy” már a strandokon is kampányol – négy forrón ajánlott tudnivaló mára
Eidenpenz József | 2019. augusztus 12. 11:32
Megkezdődött a még meg sem hirdetett olasz előrehozott választás kampánya, de az Eurózónából legalább nem akarnak kilépni. Enyhe pluszban vannak az európai indexek és a BUX, gyengül viszont a forint. Egymásra licitálnak a vevők az Osram világítástechnikai cégért.
Részvény / Deviza / Áru Még nagyobb ugrás előtt áll az OTP – három kihagyhatatlan hír ma délelőtt
Eidenpenz József | 2019. augusztus 9. 11:35
A nemzetközi tőzsdei hangulat szomorkás, főleg az olasz kormányválság miatt. De a BUX szépen emelkedik, elsősorban az OTP szép meglepetést hozó jelentése nyomán. Még jobb, hogy az elemzők szerint az OTP a következő negyedévekben is tovább növelheti eredményét.
Részvény / Deviza / Áru Gyorsjelentés-dömping hatósági csavarral – öt kihagyhatatlan hír a mai tőzsdéhez
Eidenpenz József | 2019. július 24. 11:09
Az európai tőzsdék gyengélkednek, miközben a BUX emelkedik. A kereskedelmi háborúról is jött hír, a gyorsjelentési szezon is dübörög. A Brexitbe belefásult befektetők adják a brit részvényeket. Az MNB nem mondott semmit, a forint maradt gyengécske. Érdekes estéje lesz a Facebook-részvényeseknek.
Részvény / Deviza / Áru Most nagy ügyekben születhet döntés – öt hír a mai tőzsdenaphoz
Eidenpenz József | 2019. június 28. 11:30
A G20 viszi a prímet ma, mindenki erre figyel, de alapvetően pozitív a hangulat. A BUX és a forint csendesen gyengülget, magas osztalékot fizet a Duna House. Európát a bankok és a sportszergyártók húzzák. A bitcoin önmagához képest is vad tánccal szórakoztatja a befektetőket.
Részvény / Deviza / Áru Konzum-vég, G20, háború – hat hír, amit a mai tőzsdenaphoz tudni illik
Eidenpenz József | 2019. június 24. 11:43
Az Irán elleni nem háború nem is úgy nem volt, ahogy nem állították? A G20-tanácskozástól áttörést várnak a héten, ez meglökhetné a tőzsdéket. A Konzum beolvad az Opusba, az MNB holnap ülésezik. Elszállt a bitcoin ára.
Részvény / Deviza / Áru Alulteljesítő a BUX - a hét legfontosabb magyar tőzsdei hírei voltak
Privátbankár.hu | 2019. június 23. 15:15
A jövő héten az amerikai és kínai elnökök megint leülhetnek tárgyalni, ami felkavarhatja a tőzsdéket. Növekvő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 387,21 ponton zárt pénteken, 0,50 százalékkal, 200,97 ponttal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
Részvény / Deviza / Áru Kilenc hónapos gödörben a forint, végre rálépnek a Facebook tyúkszemére?
Eidenpenz József | 2019. május 29. 11:27
Hat hír, amit a mai tőzsdenaphoz tudni érdemes: ellentámadásban a kínaiak, nem lépett az MNB, de mégis, vagy épp azért, gyengül a forint. Európa politikai vitáktól hangos. A Duna House növelte eredményét. Nagyhatalmak tárgyalnak az internetes óriások szabályozásáról.
Részvény / Deviza / Áru Egyirányú utca lesz a piacokon?
Privátbankár.hu | 2019. április 17. 11:27
A tavaly év végi nagy zuhanást követően a piacok idén töretlenül emelkedtek. Öröm, hogy a napvilágot látó hírek tovább erősíthetik a pozitív trendet.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson zárt az OTP
Privátbankár.hu | 2019. április 15. 18:16
Csökkent a BUX, de az OTP a trenddel szemben erősödve történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Megint csúcsdöntésre készül a BUX, gyengülget a forint
Eidenpenz József | 2019. április 12. 11:15
A tőzsdéken alapvetően jó a hangulat, az USA-ban két nagybank nyithatja meg a gyorsjelentési szezont. A BUX index szerényen tegnapi értéke felett forog, ami újabb rekorddöntés lesz, ha így marad.
Részvény / Deviza / Áru Halloweenkor kísérthet a Brexit, történelmi csúcson a BUX index
Eidenpenz József | 2019. április 11. 11:11
Ma új történelmi csúcsra emelkedett a BUX index, a Mol éves, az OTP mindenkori rekordjához közelít. A forint tovább küzd és keresi az irányt, az európai tőzsdék Párizs kivételével esnek. A jegybankok tartózkodóak, kivárnak és óvatosak, mintha ezt az ütemet vennék fel a részvénybefektetők is.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult a disznó éve, bespájzoltak a magyarok alkoholból
Eidenpenz József | 2019. február 5. 18:48
Európában erős optimizmus volt hétfőn a tőzsdéken, miközben Kína zárva tartott, az USA-ban pedig szerényebb a lelkesedés. Itthon a BUX viszont esett, két papír is erősen lehúzta. Ismét stabil a forint, a héten jön a Richter gyorsjelentése. Jelentett a Zwack.
Részvény / Deviza / Áru Kritikus szinteken a forint, nagyot esett a BUX és Andy Vajna cége
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 18:41
Európában esegettek a tőzsdeindexek ma, miközben az USA-ban ünnepnap van. A BUX az átlagnál sokkal nagyobbat esett úgy, hogy a három legnagyobb cég fej fej mellett ment lefelé a lejtőn. A forint viszont folytatta erősödését, és az árfolyam átlépett egy újabb fontos határt.
Részvény / Deviza / Áru Eldördült a startpisztoly, elkezdődött a Mikulás-rali a tőzsdéken?
Eidenpenz József | 2018. december 3. 19:07
A hétvégi kínai-amerikai tárgyalásokat a piacok nagyon pozitívan fogadták, a tőzsdeindexek szépen emelkednek. De ennek nem ez az egyetlen oka, hiszen múlt héten is sokat javult a tőzsdei klíma. Sokan találgatják, ismét lesz-e év végi tűzijáték, “Mikulás-rali” a részvénypiacon, mint már nem egyszer.
Részvény / Deviza / Áru Megpuhultak az olaszok, de kifáradt a BUX index
Eidenpenz József | 2018. november 26. 19:37
Ma nagyon jó volt a hangulat a tőkepiacokon, részben az amerikai-kínai kereskedelmi vita enyhülésére utaló jelek, részben az olasz költségvetés körüli enyhülés miatt. A BUX átlag alatti mértében emelkedett, az egyik brókercég szerint a kifulladás jeleit mutatja. Az olaj kritikus szinteken lehet.
Részvény / Deviza / Áru Remekelt a “kínai Tesla”, tízezer felett az OTP
Eidenpenz József | 2018. október 15. 19:05
Nagyot erősödött ma a forint, de az OTP és a Richter, valamint a BUX is. Igazán nagyot azonban megint a kormányközeli erők tőzsdei vásárlásai szóltak. Négy éves mélyponton van Kína, de az elektromos autók nagyon mennek. Szépen veszik az aranyat.
Részvény / Deviza / Áru Varsót jobban büntették ma, mint Budapestet
Eidenpenz József | 2018. szeptember 12. 18:40
A brüsszeli szavazás nyomán esett a BUX és a forint, de nem nevezhető túl nagynak vagy hevesnek a mozgás. A varsói tőzsdeindex például jobban esett, mint a budapesti. Európában jó, az USA-ban vegyes a hangulat, az amerikai technológiai cégek esnek nagyon. Részben egy új törvény miatt, részben az Apple új telefonjaira várva.
Makro / Külgazdaság Erős héten vagyunk túl – egyre közelebb a 2-essel kezdődő euró?
Privátbankár.hu | 2018. január 7. 15:04
Jelentős hazai hírek hiányában is növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde fő részvényindexe a héten. A forintot rángatták jobbra-balra, de végül szép erősödést produkált a hét végére. Az olajár két éve nem látott csúcson, rekordot döntött Amerikában a Dow Jones, Trump már a következőt várja. A csonka hét ellenére sem volt eseménytelen a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson a DAX és a BUX, november óta nem látott szinten a forint
Eidenpenz József | 2017. június 14. 18:59
Este a Fed fog a kamatokról dönteni, de addig is izgalmas volt a kereskedés, rekordot döntött Budapest és Frankfurt, még jobban beszakadt az olaj. Tavaly ősz óta nem látott ereje van a forintnak, miközben gyengült a dollár.
Részvény / Deviza / Áru Nem kapkodtak a befektetők – kiszámítható volt a kereskedés
Privátbankár.hu | 2017. május 2. 11:28
A BUX teljesítményét és a napi átlagforgalmat elnézve nem a meglepetések hónapja volt ez a BÉT-en.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan lehet túlélni az alacsony kamatok korszakát?
Privátbankár.hu | 2017. január 12. 06:05
Nehéz helyzetben vannak azok, akik szeretnének megtakarítani, mert a kamatozó befektetések alig hoznak valamit. Erre különböző megoldások vannak, van, aki még többet takarít meg, van, aki lemond az egészről, van, aki kockázatosabb befektetési formák után néz.
Friss
hírlevél