Európai Néppárt
Makro / Külgazdaság Kivel lesz majd a Fidesz, amikor előkerülnek a legfontosabb ügyek? 
Privátbankár.hu | 2019. május 27. 14:58
Nem rendeződött át érdemben Európa pártpolitikai térképe a tegnapi EP-választások következtében, a hagyományos két nagy politikai szövetség, a Néppárt és a szociáldemokraták vélhetőleg a változó összetételű parlamentben is tudják majd érvényesíteni akaratukat, köszönhetően a megnövekedett mandátumszámú liberális és zöld frakciók reménybeli támogatásának. A TrendFM Reggeli Monitor című műsorában Nagy Károly kérdezte Gáspár Andrást, a Privátbankár.hu főszerkesztőjét.
Makro / Külgazdaság Kiléphet a Fidesz az EPP-ből, de ennek komoly ára lehet  
Wéber Balázs | 2019. május 27. 13:24
A centrumpártok tovább gyengülnek, a zöldek, a liberálisok és a nacionalisták erősödnek, így az új európai parlament az eddiginél jóval fragmentáltabb és színesebb lesz – ez az EP-választás fő tanulsága. Miközben a német CDU/CSU története legrosszabb eredményét érte el, a Fidesz tovább erősödött: német lapok szerint a magyar kormánypárt csatlakozhat a Liga vezette nacionalista frakcióhoz. Ennek azonban meglehet a maga veszélye.
Makro / Külgazdaság A Néppárté lesz a legnagyobb frakció – Weber üzent Orbánnak 
Privátbankár.hu | 2019. május 27. 06:33
Rekordmagas részvétel mellett az Európai Néppárté (EPP) lesz a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben. Weber üzent Orbánnak.
Makro / Külgazdaság Küszöbön áll a Fidesz búcsúja a Néppártból 
Wéber Balázs | 2019. május 7. 13:00
Vezető német konzervatív politikusok szerint a Fidesz hamarosan ki fog válni az Európai Néppártból. Ezek a vélemények azután erősödtek fel, hogy Orbán Viktor az olasz Liga és az osztrák Szabadságpárt vezérét is fogadta a napokban, és azt mondta, hogy nem támogatja Manfred Webert, a Néppárt csúcsjelöltjét az Európai Bizottság elnöki posztjáért folyó harcban.
Makro / Külgazdaság EP-választás: bukhatnak a nagy pártok, szárnyalhatnak a nacionalisták és a zöldek 
Wéber Balázs | 2019. április 24. 06:10
A Néppárt és a szocialisták megroggyanhatnak, a nacionalisták és a zöldek viszont előretörhetnek a májusi EP-választáson, tehát az új Európai Parlament az eddiginél is megosztottabb lehet – derül ki egy aktuális mandátumbecslésből. Megnéztük, mit mutatnak a hosszú távú trendek, és mi lehet a számok mögött.
Makro / Külgazdaság Weber megszólalt: a Magyarország elleni eljárást napirendre kell venni 
Privátbankár.hu | 2019. március 27. 17:09
Az EPP csúcsjelöltje Donald Tuskot arra szólította fel, hogy minél előbb beszéljenek a hetes cikkelyről.
Makro / Külgazdaság Cáfolja a CDU-CSU az Orbán-kormány vádjait 
Wéber Balázs | 2019. március 27. 06:10
A magyar kormánypárt azzal vádolja az Európai Néppártot, hogy távolodik a keresztény-jobboldali értékektől, és bevándorláspárti irányba tolódik el. A pártcsaládot domináló német pártszövetség hétfőn meghirdetett programjából ugyanakkor kiderül: a CDU-CSU a liberális demokrácián túl kiáll a keresztény gyökerek mellett is, alacsonyan tartaná a menekültek számát, és meg akarja védeni Európa külső határait.
Makro / Külgazdaság Felfüggesztették a Fidesz tagságát a Néppártban! 
Privátbankár.hu | 2019. március 20. 19:05
A javaslatot mindössze három ellenszavazattal fogadták el. 
Makro / Külgazdaság Ha felfüggesztik, azonnal elhagyja a Fidesz a Néppártot  
Privátbankár.hu | 2019. március 20. 13:23
Legalábbis ezt mondja Gulyás Gergely.
Makro / Külgazdaság Nagyon közel a szakításhoz: holnap eldől a Fidesz sorsa 
Wéber Balázs | 2019. március 19. 12:55
Szerdán dönt az Európai Néppárt közgyűlése a Fidesz kizárása ügyében. A tárgyalásokba bevont volt emberi erőforrás miniszter, Balog Zoltán szerint még soha nem voltak ilyen közel a szakításhoz. Eközben a Financial Times szerkesztőségi cikkben állt ki amellett, hogy a magyar kormánypártot el kell távolítani a jobbközép pártcsaládból.
Makro / Külgazdaság Weber: egy lépésre vagyunk a Fidesz kizárásától 
Privátbankár.hu | 2019. március 14. 09:08
Az Európai Néppárt csúcsjelöltje szerint Orbán Viktoron múlik, hogy betartja-e az általa szabott feltételeket.
Makro / Külgazdaság A nap képe: lazán trécsel Orbán és Weber 
Privátbankár.hu | 2019. március 12. 17:10
Orbán Viktor ma tárgyalt az Európai Néppárt csúcsjelöltjével: a kép tanúsága szerint a találkozó egy része meglehetősen kötetlen hangulatú volt. Orbán állítólag hajlandó bocsánatot kérni.
Makro / Külgazdaság Kényes küldetést hajt végre Weber Budapesten 
Wéber Balázs | 2019. március 12. 13:00
Manfred Weber úgy szeretné lezárni az Orbán-ügyet mai budapesti látogatásán, hogy ne kelljen kizárnia a Fideszt az Európai Néppártból. A pártszövetség csúcsjelöltjének szüksége van a magyar kormánypárt szavazataira, ugyanakkor bizonyos kérdésekben nem engedhet Orbán Viktornak. Korántsem biztos tehát, hogy látogatása a kívánt eredménnyel jár majd.
Makro / Külgazdaság Mennek vagy maradnak? Orbánék válaszát várják  
Privátbankár.hu | 2019. március 11. 14:11
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a magyar fél válaszára vár a Fidesz európai néppárti tagsága körüli vitában - mondta a párt főtitkára az elnökség álláspontját ismertetve.
Makro / Külgazdaság Orbán és Weber találkozik – eldőlhet a Fidesz sorsa? 
Privátbankár.hu | 2019. március 11. 10:33
Leül tárgyalni a magyar miniszterelnök és az EPP csúcsjelöltje.
Makro / Külgazdaság Orbán március 15-én viszi ki a Fideszt a Néppártból? 
Káncz Csaba | 2019. március 11. 08:55
Weber a megalázkódó pesti útjával újonnan bizonyítja, hogy alkalmatlan az EU Bizottság vezetői posztjára. Orbán a korábbi szívélyes viszony után tehertétellé vált nemcsak a bajor CSU, de Kurz osztrák kancellár számára is. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Kiléptek a Néppártból, mert elegük lett a Fideszből 
Privátbankár.hu | 2019. március 8. 09:00
Részben a magyar kormánypárt miatt hagyja ott az Európai Néppártot a Horvát Parasztpárt.
Makro / Külgazdaság Tárt károkkal várja a Fideszt a radikális jobboldal 
Wéber Balázs | 2019. március 7. 13:05
Az elmúlt napokban az osztrák Szabadságpárt többször is világossá tette, hogy szívesen kötne szövetséget a Fidesszel. Az Alternatíva Németországért társelnöke pedig egyenesen kiterítené a vörös szőnyeget a magyar kormányfő előtt. A Magyar Nemzet szerint itt az idő lecserélni a Néppártot a Szabadságpártra és társaira. Orbán Viktor egyelőre azt üzeni, hogy mindenki nyugodjon le.
Makro / Külgazdaság Orbán március végén már Milánóban kampányolhat új szövetségeseivel 
Káncz Csaba | 2019. március 7. 11:05
A Néppártban mára kialakult hangulatból ítélve március 20-án szakítás jöhet a Fidesszel, akkor pedig három hét múlva a Fidesz akár már részt is vehet Milánóban az euroszkeptikusok összejövetelén. Szaporodnak a törésvonalak az EU-ban, miközben a német és a francia vezetés is csendben szembekerül egymással az Európa jövőjéről vallott képük eltérősége miatt. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Ők olvastak be Orbán Viktornak – és ők álltak ki mellette 
Wéber Balázs | 2019. március 5. 13:20
Az Európai Néppárt tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy március 20-i ülésén tárgyalja a Fidesz kizárását soraiból. Erre azután került sor, hogy kilenc országból tizenkét tagpárt kezdeményezte a magyar kormánypárt kizárását vagy tagságának felfüggesztését. Az alábbiakban összeszedtük, hogy kik és miért bírálták a magyar kormányfőt az elmúlt napokban, kik álltak be mögé, és mi a külföldi elemzők véleménye.
Makro / Külgazdaság Orbán káoszba lökte a Néppárt kampányát – a Brexit súlyos figyelmeztetés 
Káncz Csaba | 2019. március 4. 09:08
A magyar miniszterelnök káoszba taszította saját európai pártcsaládja, a Néppárt EP-kampányát. Holott, ha a Fideszt kizárják a Néppártból, akkor a legnépesebb és legbefolyásosabb európai pártcsalád nem fogja levédeni az EU pénzekkel elkövetett hazai korrupciós ügyeket, beleértve az Orbán családét. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Weber megszólalt: Orbánékkal bonyolult együttműködni 
Privátbankár.hu | 2019. március 2. 17:51
Interjút adott az Európai Néppárt csúcsjelöltje.
Makro / Külgazdaság Szorul a hurok a Fidesz nyaka körül a Néppártban 
Wéber Balázs | 2019. március 1. 13:05
Már hét konzervatív párt akarja kizárni (vagy felfüggeszteni) a Fideszt a közös európai pártcsaládjukból. Azután csordult túl a pohár náluk, hogy a magyar kormánypárt elindította sorosozós-junckerezős plakátkampányát. Michael Roth német államminiszter szerint ez a magyar kormánypropaganda mélypontja. Manfred Weber, az EPP-csúcsjelöltje szintén figyelmeztette a magyar kormányt a héten.
Makro / Külgazdaság Weber megnevezte legnagyobb ellenfelét 
Privátbankár.hu | 2018. november 19. 17:01
A nacionalizmussal venné fel a harcot az EPP csúcsjelöltje.
Makro / Külgazdaság Megint kezet csókolt Orbán Merkelnek, de nem ő az egyetlen  
Wéber Balázs | 2018. november 8. 20:00
Angela Merkel ezúttal sem úszta meg a magyar kormányfővel való találkozást kézcsók nélkül. Persze nem Orbán Viktor az egyetlen, aki az üdvözlésnek eme kissé archaikus formáját választja a német kancellárral szemben. Korábban a volt spanyol király, a volt francia elnök és egy építőipari munkás is hasonlóan cselekedett, és ez a képek tanúsága szerint a kancellárnak sem volt feltétlenül ellenére.
Makro / Külgazdaság Nagy párbaj volt az EPP kongresszusán, Orbán is beolvasott 
Wéber Balázs | 2018. november 8. 12:35
Alexander Stubb a liberális demokrácia, a globalizáció és az uniós integráció, Manfred Weber a kereszténység, a polgárközeliség és az illegális migráció megállítása mellett tett hitet az Európai Néppárt kongresszusának második napján Helsinkiben. Orbán Viktor arról beszélt, hogy Európának vissza kell találnia a spirituális gyökereihez, a Néppártnak pedig ismét az emberek oldalára kell állnia. Az EPP végül a várakozásoknak megfelelően Webert választotta meg csúcsjelöltjének.
Makro / Külgazdaság Eldőlni látszik, mi lesz a Fidesz kizárásával – üzentek Orbánnak  
Privátbankár.hu | 2018. november 6. 13:43
Nem időszerű a kérdés - mondja Manfred Weber.
Makro / Külgazdaság Hamarosan összecsaphat Weber és Orbán új ellenlábasa 
Privátbankár.hu | 2018. október 18. 09:11
Csupán két jelentkező érkezett az EPP csúcsjelölti tisztségére.
Makro / Külgazdaság Mi lesz a Fidesz kizárásával? Ezt gondolja Orbán barátja  
Privátbankár.hu | 2018. október 17. 16:36
Joseph Daul szerint komoly vitákra lehet számítani a pártcsaládban a kérdésről.
Makro / Külgazdaság Juncker kirakná Orbánt a Néppártból  
Privátbankár.hu | 2018. október 12. 14:52
Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban - mondta az Európai Bizottság néppárti elnöke.
Makro / Külgazdaság Elárulta Szijjártó, kiléphet-e a Fidesz a Néppártból 
Wéber Balázs | 2018. október 9. 13:00
A Fidesz meg akarja változtatni az Európai Néppártot, de még akkor sem lép ki belőle, ha nem tudja megerősíteni a pártcsaládon belüli migrációellenes erőket, mondta el Szijjártó Péter egy osztrák lapnak adott interjúban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kilépés az EU-ból nem opció, a befektetőket pedig nem a politika, hanem az üzlet érdekli.
Makro / Külgazdaság Kőkemény ellenfelet kapott északról Orbán Viktor 
Wéber Balázs | 2018. október 1. 16:50
A volt finn miniszterelnök, Alexander Stubb is harcba száll az Európai Néppárt csúcsjelölti posztjáért. Az Ironman versenyeken is induló politikus igazi ellenfelének Orbán Viktort tartja, és azt szeretné, ha a Néppárt még októberben megvitatná a magyar kormányfő kizárását.
Makro / Külgazdaság Orbánt ezért szúrta hátba az Európai Néppárt? 
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 23. 15:20
Megszólalt az Európai Néppárt egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Orbán nem könnyű eset – még egy ideig nem dobják ki a Fideszt a Néppártból  
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 20. 07:19
A hetes cikk szerinti eljárás lezárultáig biztosan maradhatnak.
Makro / Külgazdaság Szijjártó szerint méltatlan támadás, bosszúállás folyik Magyarország ellen 
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 10. 11:48
Sőt: minősített hazugságok gyűjteménye a Sargentini-jelentés - mondja a miniszter.
Makro / Külgazdaság Minden Orbán beszédétől függ – kizárják a Fideszt az Európai Néppártból?  
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 8. 13:21
Kedden tartják a Sargentini-jelentés vitáját. Nagyon nem lesz mindegy, mit fog mondani a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Orbán legfőbb ellenzéke vagyok Európában! 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 30. 06:06
A címbeli kijelentést nem más tette, mint a francia elnök, igaz, nemcsak a magyar kormányfőt, hanem az olasz Matteo Salvini miniszterelnök-helyettest és egyben belügyminisztert is ugyanoda sorolta. Emmanuel Macron szerint ők a két legpopulistább vezető Európában, és jól látják, ha őt tekintik legfőbb ellenzéküknek az Európai Unión belül.
Makro / Külgazdaság Orbán üzent az EU-nak  
Privátbankár.hu | 2018. május 3. 12:12
Kész megtárgyalni az európai uniós pénzek folyósításáról szóló, szerdán ismertetett brüsszeli javaslatot.
Makro / Külgazdaság Ebből fejmosás lesz? Brüsszelbe hívták Orbánt  
Privátbankár.hu | 2018. április 30. 13:09
A miniszterelnököt a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt hívta "elbeszélgetni".
Makro / Külgazdaság Orbán engedett Brüsszelnek: megmenekülhet a CEU  
Privátbankár.hu | 2017. április 29. 13:05
Brüsszelben ült össze az Európai Néppárt megvitatni, hogy mi legyen a Fidesszel a CEU körül kialakult botrány után. Úgy tűnik, a magyar kormány hajlandó meggondolni magát, és visszavonulót fújtak. Orbánéknak most egy hónapon belül elő kell állniuk egy tervezettel, hogy hogyan akarják összhangba hozni a vitatott törvényt Brüsszel elvárásaival.
Makro / Külgazdaság CEU: Levelet írt Orbán a háborgóknak 
Privátbankár.hu | 2017. április 6. 11:24
Kellő körültekintést kért az Európai Néppárt frakcióvezetőjétől Orbán Viktor.
Karrier Ő az Európai Parlament új elnöke  
Privátbankár.hu | 2017. január 18. 07:32
A néppárti Antonio Tajanit választották meg kedden az Európai Parlament (EP) elnökének.
Makro / Külgazdaság Új jelentkező az EU fontos posztjára – felborul az egyensúly? 
Privátbankár.hu | 2017. január 6. 15:25
A liberális frakcióvezető elcserélné Brexit főtárgyalói pozícióját az Európai Parlament elnöki tisztségéért.
Makro / Külgazdaság Menekültválság: Orbán új ötlettel állt elő 
Privátbankár.hu | 2015. október 22. 17:26
Ha az Európai Unió nem tudja megvédeni a határait a Balkán keleti kapujának számító Görögországnál, akkor a térség nyugati kapujánál kell azt megtenni, Magyarországnál és Szlovéniánál - jelentette ki Orbán Viktor az Európai Néppárt madridi kongresszusán.
Makro / Külgazdaság Aki tud jobbat, az szóljon!  
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 15. 14:58
Orbán Viktor miniszterelnök jogos kérdéseket vet fel az Európai Unió külső határainak védelméről, akinek pedig vannak a magyar megoldásnál jobb javaslatai, terjessze elő azokat - mondta Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője.
Makro / Külgazdaság Orbán: hamarosan megoldódik a befagyasztott támogatások ügye 
Privátbankár.hu | 2012. március 1. 15:26
Orbán Viktor úgy vélekedett csütörtökön Brüsszelben, hogy hamarosan megoldódik a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek kérdése. A miniszterelnök szerint a kohéziós alap befagyasztása technikai ügy, ami megy a maga útján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG