Foglalkoztatás
KKV KKV-k, figyelem! Pályázatot írt ki az NGM - videó 
Privátbankár.hu | 2013. február 13. 13:43
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a munkahelyteremtő beruházásokhoz kapcsolódó pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely azt várja, hogy a támogatásoknak köszönhetően 5200 új munkahely jön létre a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknál - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerdán Budapesten.
Személyes pénzügyek Ennél már csak jobb jöhet? Bizakodók a magyar fiatalok 
Privátbankár.hu | 2013. február 13. 11:00
A megkérdezett fiatalok 51 százaléka már aktív kereső, 22 százalék pedig diák - derül ki a K&H pályakezdők jóléti index felmérésből, amely azt vizsgálja, mennyire elégedettek a mai 19-29 évesek az életükkel. A jelennel inkább elégedetlenek a fiatalok, a jövővel kapcsolatos elképzeléseik azonban kifejezetten optimisták, 67 százalék számít pozitív változásra.
KKV Fontos bejelentés jön ma a kis cégeknek 
Privátbankár.hu | 2013. február 13. 08:48
A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is meghirdeti a munkahelyteremtő beruházások támogatását célzó pályázatot mikro-, kis- és középvállalatoknak 10 milliárd forint keretösszeggel.
Karrier Mindjárt kiderül, tényleg nőtt-e a munkanélküliség 
Privátbankár.hu | 2013. január 29. 07:12
A tavaly negyedik negyedévi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Személyes pénzügyek Egyre nagyobbak a vagyoni különbségek az uniós országok között 
Privátbankár.hu | 2013. január 8. 17:20
A 2012-es év foglalkoztatáspolitikájáról készült brüsszeli jelentés szerint a gazdasági problémákkal küzdő országok leszakadni látszanak azoktól, amelyek képesek megküzdeni a kihívásokkal.
Makro / Külgazdaság Zavar az erőben! Most akkor mégis csak fellendül a világgazdaság? 
Privátbankár.hu | 2013. január 5. 13:18
Londoni elemzők szerint a globális összágazati beszerzési menedzserindex alapján élénkülő növekedés várható a világgazdaságban.
Személyes pénzügyek Hatalmas tömegeket fenyeget a szegénység - minden harmadik magyar érintett 
Privátbankár.hu | 2013. január 4. 06:00
Az Eurostat felmérése szerint az 500 milliós Unió lakosságának 24 százalékát fenyegette szegénység, vagy társadalmi kirekesztettség 2011-ben. Magyarországon átlag feletti a veszélyeztetett társadalmi csoportok aránya: minden harmadik állampolgár érintett.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a hírek: egyik szemünk sír, a másik nevet 
Privátbankár.hu | 2013. január 3. 14:58
Megérkeztek a várt makroadatok az Egyesült Államokból. A foglalkoztatottak száma a vártnál lényegesen magasabb lett Amerikában, azonban a munkanélküli segélyt kérők száma is több, mint előzetesen várták. Összességében pozitív a piacok értékelése.
Karrier A mobiltelefon, ami megváltoztatta a munkaerőpiacot  
Privátbankár.hu | 2012. december 11. 08:17
A gazdaság számos területét átalakíthatja a mobilszektor dinamikus bővülése, a fejlődés a foglalkoztatásra is kedvező hatással lehet, Magyarországon azonban ez még alig érződik - írja a Világgazdaság.
Karrier Többen, mint az ötvenhatosok? Magyarok százai választják Kanadát 
Eidenpenz József | 2012. december 10. 09:40
Látszólag kevesebb, mint háromszáz magyar állampolgárságú személy dolgozott Kanadában tavaly év végén a nemrég elkészült statisztikai jelentés szerint. Csakhogy az utóbbi időben évente ennyien vagy még többen kapták meg a kanadai állampolgárságot, melynek megszerzése viszonylag könnyű. Az USA-ban általában évente nagyjából ezer magyar jutott állampolgársághoz.
Állampapír / Kötvény Heuréka: Az Eximbank-kötvényt nem számolják bele az államadósságba 
Eidenpenz József | 2012. december 7. 17:51
Elégedett az Eximbank a szerdai dollárkötvény-kibocsátással. Az exporthitelezést a mostaninak a többszörösére lehetne növelni, a környező országok és az EU-tagországok is előttünk járnak ebben. Az állami tulajdonú pénzintézetek tartozásai nem tartoznak bele az államadósságba – mondták el a pénzintézet háttérbeszélgetésén.
Karrier Nemek harca: csendes forradalom zajlik az üzleti életben 
Privátbankár.hu | 2012. december 3. 10:40
A felsővezetők kiválasztására szakosodott vezető nemzetközi tanácsadó cég, a Stanton Chase belga irodájának partnere szerint egyre több kutatás bizonyítja, hogy a női vezetők foglalkoztatása mérhető üzleti sikereket eredményez. Karine Becker a Stanton Chase Hungary szűkkörű üzleti reggelijén mutatta be kutatásai összegzését a budapesti Four Season’s hotelben.
Személyes pénzügyek 600 millió euró a kurzarbeitre jövőre Németországban 
Privátbankár.hu | 2012. december 1. 16:47
Több pénzt szán jövőre a válság mélypontján széles körben elterjedt rövidített idejű foglalkoztatás ösztönzésére a német munkaügyi hivatal.
Karrier Gépezd magad 3.: Ne szúrj ki magaddal, tanulj angolul! 
Eidenpenz József | 2012. december 1. 15:08
Melyik vajon a legfontosabb nyelv, mit érdemes tanulni? Gyors felmérésünk szerint az egyik nagy álláskereső portálon 5350, nagyrészt diplomás állás közül az esetek több mint 50 százalékában kellett az angol, egy másik helyen viszont ez az arány a 73 százalékot is elérte. Ez egyben azt is jelenti, hogy aki nem tanul meg angolul, az általában nagyon kitol saját magával.
Karrier Szigorodó nyugdíjazás: több aktív lesz, de stagnál a foglalkoztatás 
Privátbankár.hu | 2012. november 28. 14:02
Mivel az év vége felé a szezonális munkák kifutnak, ilyenkor emelkedik a munkanélküliség, de éves szinten stagnálásra számítanak a megkérdezett elemzők.
Karrier Szeptemberben is komolyan csökkentek a reálbérek 
Privátbankár.hu | 2012. november 20. 09:51
A legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a KSH által megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit szeptemberben, miközben az infláció 6,6 százalékra rúgott.
Karrier Sokan költöznének munka kedvéért, ha finanszírozza az állam 
Privátbankár.hu | 2012. november 15. 17:11
November elejéig csaknem 4800 ember érdeklődött a lakhatási támogatás iránt a munkaügyi központokban, kérelmet pedig 243-an adtak be - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vásárló Sokat hoz az utált multi, évi 100 milliárdot tesz be a Tesco 
Privátbankár.hu | 2012. november 14. 15:25
A 2010-es adatok szerint a hazai bruttó hozzáadott érték körülbelül egy százaléka, 101 milliárd forint kapcsolódik közvetlenül a Tesco magyarországi tevékenységéhez.
Makro / Külgazdaság Emelkedett az amerikai munkanélküliségi ráta, de örülnek neki 
Privátbankár.hu | 2012. november 2. 14:12
Októberben a várt mértékben nőtt a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, de a szakértők által becsültnél jelentősebben bővült a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics. A tőzsdék jól fogadták.
Részvény / Deviza / Áru Stratégiai megállapodást írt alá Orbán Viktor a Richter vezérigazgatójával 
Privátbankár.hu | 2012. november 2. 13:50
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatójával. Úgy tűnik, a cégbe továbbra sem akar beengedni az állam szakmai befektetőket, védi függetlenségét, a cég részvényekre váltható kötvényeinek 2014-es lejárta után is.
Karrier Nem lesz itt jövőre foglalkoztatási boom 
Privátbankár.hu | 2012. október 29. 12:13
Az elkövetkezendő egy évben a haza kkv-k nagy többsége nem tervez létszámbővítést, aki igen, az is csak néhány új alkalmazottat tervez felvenni. Csak minden ötödik vállalkozás számol béremeléssel – derül ki a K&H kkv bizalmi indexéből.
Részvény / Deviza / Áru A munkanélküliek is eldönthetik az amerikai elnökválasztást 
Privátbankár.hu | 2012. október 28. 09:52
Az amerikai cégeknek még csak közel a fele ismertette harmadik negyedévi eredményét, de a Reuters összeállítása szerint a New York-i tőzsde jövő heti trendjét elsősorban nem ez, hanem a közelgő elnökválasztásokkal kapcsolatos hírek és az októberi munkanélküliségi adat befolyásolja, amelyet pénteken publikálnak.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek az Egyesült Államokból 
Privátbankár.hu | 2012. október 25. 15:32
Javul a foglalkoztatási helyzet az Egyesült Államokban: a munkanélküliségi ráta után most a segélyért folyamodók száma is csökkent. A feldolgozóipar erősödik: közel 10 százalékkal nőtt a tartósiparcikk-rendelések száma szeptemberben.
Karrier Lévai Anikó: nem fogunk jobban élni, csak keményebben dolgozni 
Privátbankár.hu | 2012. október 16. 12:27
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, Cséfalvay Zoltán szerint a kormány a jövőben inkább a munkaadókat szeretné ösztönözni annak érdekében, hogy bővüljön a foglalkoztatás.
Karrier Fejleszt a Henkel körösladányi gyárában 
Privátbankár.hu | 2012. október 9. 09:38
A körösladányi gyár területén infrastrukturális és ingatlanfejlesztés indult el. A beruházási költség jelentős részét eszközbeszerzésre és informatikai fejlesztésre fordítják.
Karrier A kétkeresős családmodellhez kell alakítani a munkaerőpiacot 
Privátbankár.hu | 2012. október 8. 12:44
Rugalmasabbá és családbaráttá kell tenni a munkaerőpiacot, és bővíteni kell a bölcsődék, óvodák kapacitását, a nők foglalkoztatottsága érdekében, mely a családok számára alapszükségletté vált - mondta Szalai Piroska, miniszteri biztos.
Makro / Külgazdaság Reménykedünk, de még mindig a pesszimizmus az úr  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 24. 08:08
Május óta lényegében változatlan a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint szeptemberben az üzleti várakozások kissé tovább romlottak, a fogyasztóiak viszont valamicskét javultak, s megközelítették idei, áprilisi maximumukat.
Adó Virágzott a fekete munka nyáron Csongrád megyében 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 21. 11:59
Nyugtaadási és foglalkoztatási szabálytalanságokat tártak fel a revizorok Csongrád megyében, a nyári rendezvényeken dolgozók majdnem felét nem jelentették be.
Karrier Jó üzlet-e a közmunka az államnak? 
Füstös Móni | 2012. szeptember 19. 12:34
A közmunkások a rájuk költött pénz harmadát kapták meg 2012-ben: egy közfoglalkoztatottra ugyanis 122 ezer forintot költ az állam, a közmunkások azonban csak 47 ezer forintot kapnak kézhez. Az állami költség kétharmada, a járulékokra, a közszolgáltatás megszervezésének költségeire és a foglalkoztatáshoz szükséges eszközökre megy el.
Karrier Félévig dolgozhatnak a kisgyermekes nők egy új program keretében 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 11. 13:37
100 kisgyermekes szülő - főleg anya - kaphat legalább féléves munkát a májusban indult Munka kisgyermekkel program keretében. A programhoz a közép-magyarországi területet célozza, eddig multicégek csatlakoztak hozzá.
Karrier Kevesebb lesz a kirúgás, de nem vesznek fel több embert a hazai cégek 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 11. 12:11
A Manpower munkaerő-piaci szolgáltató elemzése szerint már a harmadik egymást követő negyedévben javulnak a munkaerő-piaci kilátások.
Utazás Az Unió 200 millió eurót költ infrastruktúra-fejlesztésre 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 10. 15:36
Csaknem kétszázmillió euróval támogatja az Európai Unió a kulcsfontosságúnak ítélt, több mint 70 infrastruktúra-fejlesztési beruházást.
Karrier Dél-Európa a munkanélküliségi rangsor csúcsán 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 10. 15:23
Világméretekben is a válság sújtotta Dél-Európában a legmagasabb a munkanélküliség - derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felméréséből.
Karrier Annyian dolgozunk, mint a válság előtt 
Zsiborás Gergő | 2012. augusztus 28. 09:47
2012. május–júliusban 3 millió 908 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 76 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottak létszáma ezzel elérte a válság előtti szintet - közölte a KSH. A munkanélküliek száma ugyanakkor 459 ezer fő volt ebben az időszakban, vagyis csaknem annyi, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliségi ráta továbbra is kétszámjegyű: 10,5%, ez az egy évvel ezelőttihez képest 0,3 százalékponttal csökkent, de a KSH szerint a mért különbség a hibahatáron belül van.
KKV Matolcsy szerint javult a kkv-k helyzete 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 4. 09:10
Matolcsy kkv-szektor helyzetéről készült jelentése szerint a válság 2009-es mélypontja után a kormány intézkedéseinek következtében javult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzete: 2010-ben már emelkedett a gazdálkodó szervezetek száma, és a tőlük származó adóbevétel 2010-ről 2011-re 8 százalékkal nőtt.
Karrier Zalában ötezer munkahelyet mentenek meg bérkompenzációval 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 3. 12:24
Csaknem száz zalai foglalkoztatónál mintegy ötezer munkahely megtartását segíti a bérkompenzációs támogatás, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázata biztosít.
Makro / Külgazdaság Elemzők szerint mélypontjához közelít a munkanélküliségi ráta 
Privátbankár.hu | 2012. július 31. 13:20
Több elemző úgy véli, hogy a vártnál kissé jobb második negyedéves munkanélküliségi adat már közel jár az éves mélyponthoz
Makro / Külgazdaság GKI: a 300 milliárdos akcióterv ellenére sem fognak többen dolgozni 
Privátbankár.hu | 2012. július 18. 16:30
A GKI Gazdaságkutató elemzése szerint a kormány által meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv teljes hatása 300 milliárd forint körül lehet, ugyanakkor érdemben nem járul majd hozzá a foglalkoztatás bővítéséhez, mivel a cégek költségei emelkedni fognak a fogyasztói kereslet pedig tovább fog mérséklődni.
Karrier Kevesebben kerestek állást júniusban 
Privátbankár.hu | 2012. július 18. 16:30
Júniusban több mint 524 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, amely az előző hónaphoz képest 1,9, 2011 júniusához viszonyítva pedig 5,2 százalékos csökkenést jelent. A legtöbb álláskereső továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van.
Karrier Tovább erősödik a kivándorlás: 200 ezer magyar lakik külföldön - legalább 
Eidenpenz József | 2012. július 18. 06:15
Az EU statisztikai hivatala új 2011-es adatsorokat tett közzé, amelyek hiányosak ugyan, de így is azt mutatják, hogy legalább kétszázezer magyar állampolgár lakik más EU-országokban, és számuk tavaly legalább 22 ezerrel nőtt. És ezek csak a hivatalos lakhellyel bejelentett személyek, aligha vannak közöttük az albérletben, kollégiumban lakók, az idénymunkások, a feketemunkások, a baby-sitterek.
Makro / Külgazdaság Módosították a költségvetést: így változnak a bevételek és a kiadások 
Privátbankár.hu | 2012. július 12. 15:33
Az eredeti kormányjavaslatban szereplőnél 44 milliárd forinttal kevesebb folyhat be jövőre a pénzügyi tranzakciós illetékből, a munkáltatói tehercsökkentés miatt pedig 130 milliárd forinttal kisebb lesz az állam bevétele a szociális hozzájárulási adóból. A kieső bevételeket a kedvező makrogazdasági hatások, a jövedéki adóból származó többletbevételek kompenzálhatják majd.
Karrier Kétezer milliárdos támogatás: mégis kevesebb magyar dolgozott 
Privátbankár.hu | 2012. július 11. 16:25
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint 2004 és 2010 között romlott a foglalkoztatási ráta Magyarországon, holott ebben az időszakban mintegy 1 850 milliárd forint hazai és uniós forrás állt rendelkezésre. A támogatások ellenére nem csak a foglalkoztatási ráta romlott, de a regionális különbségek is fennmaradtak.
Makro / Külgazdaság Matolcsy növekedési programot akar, de nem tudni, miből 
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 16:42
Növekedést és munkahelyteremtést erősítő programot terjeszt a kormány elé a következő hetekben Matolcsy György, amit pénteken Luxembourgban jelentett be az európai uniós tagországok pénzügyminiszteri találkozójáról tartott sajtótájékoztatóján. Egy fiskális unióhoz kötelező érvénnyel Magyarország egyelőre nem kíván csatlakozni - szögezte le. Az ehhez szükséges forrásokról nem beszélt.
Karrier Kétnyelvűsödik a világ, aki nem tud angolul, magát zárja ketrecbe (videó) 
Privátbankár.hu | 2012. június 20. 10:59
Nem előny, de nem is hátrány a magyar nyelv az üzleti életben. Ugyanakkor az angol nyelv ismerete nélkül ma már nincs üzlet és a világ a kétnyelvűség irányába tart - mondja Sándor Klára nyelvész a Gazdaságtv.hu-nak.
Karrier Jövőre vagy 2015-ben? A Märklin 200-300 új munkahelyet hoz Győrbe 
Privátbankár.hu | 2012. június 8. 14:11
A vasútmodell-gyártással foglalkozó német Märklin Göppingeni székhelyén és Győrben bővítené kapacitásait. Győrben új gyártócsarnok felépítését tervezik, amelyet 2015-re fejeznének be, és 200 új munkahelyet hozna létre. Egy másik verzió szerint már jövőre és több, 200-300 munkahelyet teremtenének.
Karrier Nem változott a munkanélküliségi ráta májusban az Egyesült Államokban 
Privátbankár.hu | 2012. június 1. 15:24
Májusban növekedett kissé a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig gyakorlatilag nem változott - közölte pénteken az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal (Bureau of Labor Statistics).
Karrier Két év alatt nem vagy alig javult a munkaerő-piaci helyzet 
Privátbankár.hu | 2012. május 31. 17:46
A kormány első két éve nem hozott jelentős elmozdulást a munkaerő-piacon, s bár többen dolgoznak mint két évvel ezelőtt, a munkanélküliségi ráta kis mértékben emelkedett - vélekedett Adler Judit és Török Zoltán a kabinet első két évét értékelve. Összességében legalább nem romlott, hanem stagnált, vagy minimális mértékben javult a munkaerő-piaci helyzet.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltettek az amerikai adatok 
Privátbankár.hu | 2012. május 31. 16:06
Az Egyesült Államokban a szakértők által vártnál kisebb mértékben, 133 ezerrel nőtt májusban a foglalkoztatottak száma a magánszektorban. A májusban munkanélküli segélyért folyamodók száma ugyanakkor meghaladta az előzetes várakozásokat. Az első negyedéves végleges becslés szerint az amerikai GDP a korábban becsült 2,2 százalék helyett 1,9 százalékkal nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG