Forint
Részvény / Deviza / Áru A forint is szenved a görögöktől  
Privátbankár.hu | 2015. június 29. 07:58
Gyengült az árfolyam a főbb devizákkal szemben, 315 forintnál az euró.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot döccent a Shanghai Express, száz forinttal drágább az OTP 
Eidenpenz József | 2015. június 26. 18:49
Kicsit erősödő forintot, szépen emelkedő OTP-t, Richtert és Molt hozott a hét utolsó napja, a piacok pedig a jelek szerint arra számítottak, hogy a görögök most már az utolsó utáni pillanatban csak összehoznak valamit. Nagyot zuhant a Shanghai Tőzsde, az USA sem volt egyértelműen happy.
Részvény / Deviza / Áru Minden részvényünk zuhant, szitokszóvá vált az, hogy görög 
Eidenpenz József | 2015. június 25. 17:51
A görögökkel folytatott soha véget érni nem látszó tárgyalások nyomasztották a tőzsdéket csütörtökön is, szerény veszteségeket szenvedtek el az európai tőzsdék. A BUX index viszont jókorát esett, a forint gyengült, ismét zuhanórepülésben az olaj.
Részvény / Deviza / Áru A nap grafikonja: így értük utol pár hónap alatt a versenytársakat 
Eidenpenz József | 2015. június 23. 18:15
Mintegy három és fél évig stagnált a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, hogy azután pár hónap alatt harmadával emelkedjen. Korábban viszont közel négy évig helyben toporgott. Mire volt elegendő az emelkedés? Ledolgoztuk ezzel a korábbi stagnálást? Megelőztük versenytársainkat?
Részvény / Deviza / Áru Kirobbanó formában a részvények és a forint 
Eidenpenz József | 2015. június 22. 17:52
A hajmeresztő görög huzavonában mintha a görögök engednének, ennek örömére jókora emelkedés bontakozott ki az európai részvénypiacokon, valamivel kisebb Budapesten. Erősödött a forint, az euró 310,40 forinton is állt, az OTP 3 százalékkal ment fel.
Részvény / Deviza / Áru Kötéltáncot járt a Magyar Telekom, Prága és Budapest a sereghajtó 
Eidenpenz József | 2015. június 18. 18:33
Az európai tőzsdeindexeknek volt idejük a nap végén nagyot emelkedni, a BUX és a prágai mutató azonban mínuszban maradt. A forint délelőtt erősödött, délután nagyot gyengült, az arany ismét elérte az 1200 dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Egy kis papír Európa csúcsára repítette Budapestet 
Gáspár András | 2015. június 16. 19:10
A görög sztoriban ma sem volt érdemi előrelépés, egyre jobb forgatókönyvek születnek arról, mi lesz az államcsőd után az országgal. A tőzsdék napját az amerikai kamatemelés délibábja mentette meg, a nagy magyar részvények közül csak egy tudott pluszban zárni, a kicsik között viszont volt ma egy elképesztő rakéta - kár, hogy hamarosan el is felejthetjük.
Részvény / Deviza / Áru Hamvaiból támadt fel az OTP, gyengülő csatornában a forint 
Eidenpenz József | 2015. június 15. 19:21
A görög helyzet miatt pocsék volt a hangulat az európai tőzsdéken. Három százalékos mínuszban is járt az OTP részvénye a nap közepén, de aztán ebből sokat ledolgozott. Elemzők ugyanakkor inkább a további esés lehetőségét latolgatják, emelkedésre nem számítanak.
Részvény / Deviza / Áru Elege lett az IMF-nek a görögökből, de ezt az OTP nem bánta 
Eidenpenz József | 2015. június 11. 18:42
A korábbi szép emelkedések java része szertefoszlott, amikor az IMF kivonult a görögökkel folytatott tárgyalásokról, de a Budapesti Értéktőzsde tartotta magát. Az OTP kifejezetten erős volt, három százalékkal ment fel, de a Mol is drágult és erősödött a forint. Az egyik brókercég szerint nem olcsó a bankpapír.
Részvény / Deviza / Áru Mitől véres a forint lába? 
Privátbankár.hu | 2015. június 8. 11:28
Mert mint a mondókában, megvágta a török gyerek. Most viszont a magyar gyerek se nagyon gyógyítja.
Részvény / Deviza / Áru Ütik a forintot, 314-nél az euró 
Privátbankár.hu | 2015. június 4. 12:40
Több irányból is nyomás alá került a forint, megint a januári szinteken jár az euró jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru Agyoncsapta a forintot a jegybank 
Fellegi Tamás | 2015. június 3. 10:13
Az MNB intézkedéseire öntik a forintot, noha azok hosszú távon inkább előnyösek a hazai devizára nézve. A tőzsdék meg se moccannak, a kemény görög tárgyalások folytatódnak immár napokon belül fenyegető csőd árnyékában. A BÉT-et a Masterplast aukció tartja lázban. Az euró nagyot erősödött a dollárral szemben.
Részvény / Deviza / Áru Az MNB miatt 311,9 forint az euró, felülteljesített a BUX 
Eidenpenz József | 2015. június 2. 18:59
Nagyot gyengült a forint, részben az MNB ma bejelentett intézkedései miatt ugrott meg az árfolyam, bár az euró az összes devizához képest drágult. A BUX főleg a Mol miatt emelkedett, felülteljesítve például a német indexet.
Részvény / Deviza / Áru 12 éves csúcson a dollár, esett a BUX 
Privátbankár.hu | 2015. június 1. 18:20
A magyar részvények inkább gyengécskék voltak hétfőn, a nyár első napján. A forint a nap elején gyengült, de később erősödött, a frank 300 forint is volt. A dollár ismét erősödik, a jenhez képest és az euróhoz képest egyaránt.
Részvény / Deviza / Áru 300 forint is volt a frank, esik az euró, esik a forint 
Privátbankár.hu | 2015. június 1. 11:44
Hétfő délelőtt is 309 forint felett mozgott az euró, sőt még távolodott is ettől a szinttől, közel volt a 310. Az euró is nagyot esett a dollárhoz képest, főleg a görög problémák hatására. A frank csak átmenetileg tudott gyengülni, forintban 300 is volt.
Makro / Külgazdaság Irigykedhetünk: egy ország, ahol sikerült a rendszerváltás 
Fellegi Tamás | 2015. május 29. 13:10
Múlt hét végén meglepetésre elnököt váltott Lengyelország, amely az elmúlt 25 év igazi nyertese. Politikai zűrök ott is voltak a demokrácia negyedszázada alatt, de mégiscsak ők azok, akik igen siralmas állapotból jutottak most velünk egy szintre, és úgy tűnik, dübörögnek tovább. Nekik bejött a kapitalizmus.
Személyes pénzügyek Korán jött a májusi fizetés - dagadnak a magyar bankszámlák 
Privátbankár.hu | 2015. május 29. 11:30
Még áprilisra is jutott egy kicsi a forintosításból-elszámolásból, így tovább esett a lakossági hitelek állománya - sajnos ettől függetlenül a vállalati hiteleké is. A munka ünnepe miatt sokan korábban kaptak fizetést, így egy hónap alatt 70 milliárd forinttal bővült a bankbetétek állománya.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon fontos hír jön pénteken - minibomba a magyar tőzsdén 
Gáspár András | 2015. május 28. 18:11
Amíg nem oldódik meg a görög sztori, és folyik az össze-vissza beszélés, addig rángatják majd a piacokat. A hangulat most nem túl fényes, holnap nagyon fontos hír érkezik az Egyesült Államokból. Itthon az OTP árral szemben úszott, minibomba robbant az energiaszektorban.
Részvény / Deviza / Áru Reszketnek a bankok a devizahitelek miatt - ezért nem tud erősödni a forint 
Privátbankár.hu | 2015. május 28. 11:57
A szokásos görög sztori mellett a régióban most a horvát és lengyel devizahitelek kérdése borzolja a kedélyeket - egy magyar munkanélküliségi adattal most a kutya sem törődik.
Makro / Külgazdaság Mélybe küldték a forintot, óriási biznisz született a médiában - ez történt ma 
Privátbankár.hu | 2015. május 26. 16:34
A jegybank újra kamatot vágott, a forint négyhavi mélypontra gyengült - rövid időn belül több vezető is távozott a hazai pénzügyi szektorban - kilőtt a Ryanair, és megkötötték az évtized médiabizniszét - napi hírösszefoglaló.
Részvény / Deviza / Áru 60,60 a WTI, 66,60 a Brent, csúnya állapotban az OTP árfolyama 
Eidenpenz József | 2015. május 21. 17:50
Az OTP mélyrepülése húzta le a tőzsdeindexet Pesten, miközben az európai részvények tétováztak, az amerikai papírok pedig megint emelkedtek. Kilőtt a kőolaj egy jó készletadat hatására, kissé gyengült a forint. Kevesebbet esett a Nyomda, mint az osztaléka.
Részvény / Deviza / Áru A Richter volt talpon, tétováztak a tőzsdék a Fed előtt 
Eidenpenz József | 2015. május 20. 18:41
Szerdán főleg az este várható Fed-jegyzőkönyv miatt inkább a kisebb ármozgások jellemezték a tőkepiacokat. A BUX esett, főleg az OTP miatt, a forint is gyengült. Számos okuk van a magyar tőzsde befektetőinek arra, hogy óvatosak legyenek a hosszú hétvége előtt – mondja az elemző.
Részvény / Deviza / Áru Az EKB felbeszélte a részvényeket és lebeszélte az euró/forintot 
Eidenpenz József | 2015. május 19. 18:32
Nagyon jó napja volt a tőkepiacoknak kedden, miután az EKB a kötvényvásárlási program egy részének előre hozását jelentette be. A BUX és a forint is hálás lehetett neki, ismét zuhanni kezdett az euró, az olaj. Az euró 304,50 forint körül is volt. A Molról hírek is jöttek, sokat drágult.
Részvény / Deviza / Áru Új barázdát szánt a QE, ilyen következményekkel járhat 
Eidenpenz József | 2015. május 19. 14:35
Az EKB előre hozza a QE egy részét, vagyis májusban és júniusban több pénzt pumpálna az európai kötvénypiacokra, igaz, szeptemberben meg kevesebbet. A hír alaposan felkavarta a tőkepiacokat, a BUX-ot és forintot is erősítette, de kérdés, mennyire lesz ez tartós.
Részvény / Deviza / Áru Az EKB aggódik - hirtelen leverték az eurót, belehúzott a forint is! 
Privátbankár.hu | 2015. május 19. 10:15
Az EKB vezetése aggódik a rendkívül gyors hozamemelkedés miatt - felpörgetik a kötvényvásárlási programot. Az eurót leverték a hírre, a forintal szemben is esett.
Részvény / Deviza / Áru A hullámvasútból nekünk csak a hullámvölgy jutott, főleg a forintnak 
Eidenpenz József | 2015. május 18. 19:10
Európában eséssel kezdtek a tőzsdék, de nap közben gyökeres fordulatot vettek, a DAX 1,3 százalékos pluszban zárt. Nálunk maradt a lecsorgás a nap végéig, de csak a Mol-nál volt jelentős az esés. Az euró 309 forint fölé ment. Emelkedett az olaj, majd visszaesett a Goldman Sachs miatt.
Részvény / Deviza / Áru Rossz adatok jöttek, 304 forinton eurót kell venni? 
Eidenpenz József | 2015. május 15. 18:37
Csökken az érdeklődés a magyar részvények iránt? A gyenge amerikai makroadatok visszavetették az emelkedést a tőzsdéken, a BUX is megingott, de végül pluszban maradt. Jól szerepelt gyorsjelentésének napján az OTP. A forint gyengécske, a dollár leesett, drágultak a nemesfémek, kissé gyengült az olaj.
Részvény / Deviza / Áru Brillírozik az euró, így szenved a forint 
Fellegi Tamás | 2015. május 14. 10:34
Nagyot esett a dollár is, a forint is az euróval szemben. A dolláresés hatására szakadnak az európai tőzsdék is, és emelkedik az arany. Nálunk két papír esik: a Mol és a Graphisoft Park, a közelmúlt egyik kedvence. A forint kritikus szinten: reméljük megtartja a 308-nál húzódó igen erős támasz.
Részvény / Deviza / Áru Pofozgatják a forintot - ostrom alatt az ellenállás 
Privátbankár.hu | 2015. május 14. 09:59
Fél Európában bankszünnap van, az euró erősödik, a forint gyengül - veszélybe kerülhet a 200 napos mozgóátlag.
Makro / Külgazdaság A gyengébb forint segítené az inflációt – interjú Balog Ádámmal 
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 10:10
A jegybank tényleg nem gondolkodik a forintról, nemcsak azért, mert nincs árfolyamcélja: azt vizsgálják, hogy az inflációra milyen hatással bír.
Részvény / Deviza / Áru Komoly akadály lehet a 308-as euró/forint 
Eidenpenz József | 2015. május 12. 18:52
Borús volt ma a hangulat Európában és a Budapesti Értéktőzsdén is, ami nem vezethető vissza egyetlen okra, több tényezője volt – mondta Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője. A forint és a magyar államkötvények az emelkedő európai kötvényhozamok miatt gyengültek. A BUX kissé felülteljesítette Európát, kevésbé esett.
Részvény / Deviza / Áru 300 alá mehet az euró a nyáron - kiesett a tőzsdénk a befektetők kegyeiből? 
Eidenpenz József | 2015. május 11. 19:04
Nem volt jó hangulat hétfőn az európai tőzsdéken, főleg a Görögországgal kapcsolatos aggodalmaknak lehetett ebben szerepe. A magyar részvények is vegyesen teljesítettek, mintha megszűnt volna a korábbi felülteljesítés. Gyengült a forint.
Részvény / Deviza / Áru Egyre csúnyábban fest az OTP, jelentés után esett a Mol 
Eidenpenz József | 2015. május 8. 18:27
Ezúttal alaposan alulteljesítettük a világ tőzsdéit, Európa és az USA indexei is sokkal jobban emelkedtek, mint a budapesti. A stagnálás a gyorsjelentés után levő Mol-nak és az OTP-nek köszönhető. A forint erősödött, feléledtek a Magyar Tekekom-felvásárlással kapcsolatos pletykák.
Részvény / Deviza / Áru BUX, forint, olaj, OTP, frank: egy lépést előre, kettőt hátra 
Privátbankár.hu | 2015. május 7. 18:24
Ezúttal nem volt túlteljesítő a hazai részvénypiac, az európai átlagtól eltérően fél százalékos esést hozott össze a BUX. Az euró/forint megjárta a 307 feletti magasságot is, ismét drágult a svájci frank. A Mol pénteken reggelre teszi közzé gyorsjelentését.
Részvény / Deviza / Áru Egy százalék lehet az alapkamat, 6400 lehet az OTP 
Eidenpenz József | 2015. május 5. 10:37
A négy nagy hazai tőzsdei részvény közül hármat vételre ajánl az Equilor. A brókercég-csődök ellenére a magyar kisbefektetők nem fordítottak hátat a befektetéseknek, a befektetési alapoknak. Az alapkamat év végére 1-1,3 százalék közé süllyedhet, az euró/forint 310 is lehet. Átmeneti korrekció után ismét erősödhet a dollár.
Részvény / Deviza / Áru Nem döntötték el a piacok, hogy jó hír-e a rossz hír? 
Eidenpenz József | 2015. május 4. 19:18
Vegyes hírek érkeztek a múlt héten az amerikai gazdaságból, rossz hírek esetén korábban többnyire emelkedtek a tőzsdeindexek, mert így a pénzbőség, a QE fennmaradása volt a valószínűbb. Most mintha a piacok nem tudnák eldönteni, mi a jó, mi a rossz hír - mondja a szakértő. A BUX felülteljesít, ami főleg külföldi vevőknek köszönhető. Bár ma a nap végén lenyomták a Molt, a nap nagy részében szép pluszban volt a BUX.
Állampapír / Kötvény Mitől erősödött az idén ennyit a forint? Vagy legalább mitől nem? 
Privátbankár.hu | 2015. április 30. 14:00
Sokan úgy vélik, a külföldiek mindent megvesznek, aminek még pozitív a hozama, és a viszonylag magas hazai állampapír-hozamok miatt özönlik ide a tőke. A nyilvános állampapír-piacon azonban ennek nincsen nyoma, ott a külföldiek állománya évek óta lényegében stagnál. Így a forintra sem ezek az erők hatnak.
Részvény / Deviza / Áru Fordított egyet a hajón a forint 
Privátbankár.hu | 2015. április 30. 13:20
Hetek óta nem látott szinten, 304 fölött is jegyezték az eurót csütörtökön, délelőtt azonban fordult a szél.
Részvény / Deviza / Áru Mi van a piacon? Nemcsak a dollárt, a forintot is lepofozzák 
Fellegi Tamás | 2015. április 30. 10:47
Zajlanak az események: a dollár zuhan, Európa is, az olaj megint az égbe megy. Itthon a Richter kapott nagyot, a haldokló BTel pedig megkapta a kegyelemdöfést. Se iroda, se reorganizációs program, se fizetőképesség: marad a felszámolás.
Részvény / Deviza / Áru Ránk ijesztett a forint 
Privátbankár.hu | 2015. április 27. 11:30
Egyhavi mélypontján járt ma a forint az euróval szemben, innen azonban erősödésnek indult a magyar deviza. Elég lenne egy kis jó szél, és újra 300 alá kerülhetne az árfolyam - most Amerikát kell figyelnünk.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk 
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Részvény / Deviza / Áru Izgalmas tőzsdenap – háromszáz alatt az euró-forint, kilőtt a Mol 
Eidenpenz József | 2015. április 20. 18:12
Hétfőn két munkanap után ismét a 300 forintos határ alá süllyedt az euró/forint. Kilőtt a Mol, de szépen teljesített a többi magyar részvény is, a jó hangulatot a kínai gazdaságélénkítés alapozta meg világszerte. Vételre ajánlják az Állami Nyomdát. Öt éve nem drágult annyit az olaj, mint az utóbbi héten.
Deviza / Áru Van pénzünk, és nem félünk elkölteni - mi lesz a forinttal? 
Privátbankár.hu | 2015. április 16. 11:44
Az OTP szakembere szerint a következő hónapokban kiderülhet, tényleg kell-e az EKB mennyiségi enyhítési programja, vagy a fogyasztás élénkülése magában is beindítja a növekedést. A következő hónapok emiatt és a görögök miatt is érdekesek lesznek. A forint a "sáv" erős széléről ugrott újra 300 fölé.
Uniós pályázatok Komolyabb erősödés is jöhet: mi lesz, ha áttör a forint? 
Privátbankár.hu | 2015. április 14. 09:55
A 296-os szint kemény dió az euró forintárfolyamának - ha a jó hangulatban sikerül áttörni, komolyabb forinterősödés jöhet.
Makro / Külgazdaság Miért csak mi rohanunk nyugatra dolgozni? Délen ennyivel jobb az élet? 
Fellegi Tamás | 2015. április 10. 15:45
A friss adatok szerint nem csökken az EU gazdag országaiba vándorlás, továbbra is évente egy kisvárosnyi embert érint. Eközben a sokat emlegetett déli országokból alig megy valaki. Mik az okok, és minek kellene itthon változni ahhoz, hogy a folyamat lelassuljon? Mekkora bérszínvonallal elégednénk meg?
Deviza / Áru Repül a, repül a forint! Már 298 forint alatt az euró 
Privátbankár.hu | 2015. március 25. 09:42
Ma ott folytatta az euró árfolyama, ahol tegnap abbahagyta, kilenc óra körül 298 forint alá süllyedt egy euró ára. A BUX index szerény pluszban nyitott, majd mínuszra váltott, elöl az OTP és a Telekom, gyengélkedik a Mol és a Richter.
Deviza / Áru Rég láttunk ilyet: 300 forint alá került az euró (Frissítve) 
Privátbankár.hu | 2015. március 24. 16:26
A jegybank a várakozásoknak megfelelően vágott, a többség azonban valamivel nagyobb lazításra számított - az árazást azonnal igazítja a piac, napi csúcsán a forint.
Deviza / Áru Miért nem száguld a forint, ha felminősítettek minket? Van magyarázat 
Gáspár András | 2015. március 23. 09:33
Pénteken felminősítették Magyarországot: bár a bóvli kategóriából nem került ki az ország, biztató, hogy már nem függünk annyira a külföldtől. Egy kicsit erősödött is a forint a hét végére, ma mégis drágább az euró - a jelenségre a magyarázatot egy kedden délután kettőkor esedékes döntés adja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG