Hitelezési aktivitás
Pénzügyi szektor Most vegyünk fel hitelt, versenyeznek értünk a bankok
Fellegi Tamás | 2018. május 31. 14:30
Miután a válság után évekig igen visszafogottak voltak a bankok a hitelezésben, meglehetősen lecsökkent a vállalatok és a lakosság hitelállománya, de az utóbbi két évben fordulat következett be: a bankok már versenyeznek az ügyfelekért. A hitelállomány még bőségesen növekedhet az MNB pénzügyi stabilitási jelentése szerint.
Részvény / Deviza / Áru Ontja az OTP a személyi kölcsönöket
Fellegi Tamás | 2018. május 11. 10:29
Közzétette első negyedéves eredményét az OTP-csoport, nagy lett a nyereség, jóllehet még magas az egyedi tételek aránya. Mindenesetre megtépték a papírt, miközben a Mol és a Richter is emelkedik. A világban Amerika emelkedett nagyot, csúcson az Apple, Ázsia is jól ment, Kínát kivéve. Gyógyul a forint.
Részvény / Deviza / Áru Dübörög az OTP, összeomlott a Snapchat
Fellegi Tamás | 2017. május 12. 10:35
Erős negyedévet tud maga mögött az OTP, ami elsősorban a kockázati költségek visszaesésének köszönhető. A befektetők örülnek, a papír 2 százalékot emelkedik. A Mol is felfelé halad, a forint erősödik, a cseh korona is jól tartja magát. A Snap a mélybe hullott, teljes joggal.
Pénzügyi szektor Készülhetnek a bankok: óriási ellenőrzés jön
Privátbankár.hu | 2017. február 28. 11:21
Február végén ellenőrzi az jegybank, hogy teljesítették-e a hitelezési vállalásaikat.
Pénzügyi szektor Tovább folytatódik majd a növekedési hitelprogram?
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 31. 10:48
Egyre több jel mutat arra, hogy az MNB meghosszabbítani kényszerül az nhp-hitelprogramot, mivel a várt változás - a bankok saját hitelezésének felfutása - tovább várat magára. A lakossági oldalon egyelőre (?) nem látszik a hitelkiváltó hitelek állományugrasztó hatása.
Vállalatok A kutyának sem kell a bank hitele, ha van EU-s forrás?
Privátbankár.hu | 2015. június 26. 18:32
Az MNB azt várná a bankoktól, hogy növeljék hitelezésüket, ugyanakkor szinte alig van kedv a vállalati beruházásokhoz. A Növekedési Hitelprogram az év végén lezárul, a vállalatok így arra játszhatnak, hogy az új uniós források csúszása miatt az állam magánál tartja a hitelezői szerepet a pénzintézetek helyett, ezért egyelőre azok is óvatosabbak, akiknek egyébként lenne mit fejleszteni.
Pénzügyi szektor Most akkor akarják, hogy hitelt vegyünk fel?
Nagy László Nándor | 2014. június 6. 19:15
Senkinek sem érdeke, hogy a hitelezés újraindulását megakadályozza, ám épp a boom előtt lehet csak szabályok közé szorítani a piacot - értenek egyet a bankok és a jegybank a jövedelemarányos törlesztés tervezett szabályozása kapcsán.
Makro / Külgazdaság Se hitel, se megtakarítás, ergo növekedés sincs
Privátbankár.hu | 2014. január 21. 13:58
Egy üzleti konferencián elhangzott: a bankok adnának hitelt, de nincs rá kereslet, hiába alacsony az alapkamat.
Pénzügyi szektor A magyarok fele nem ijed meg a hiteltől
Privátbankár.hu | 2013. május 6. 12:08
A Cofidis Hitel Monitor első negyedéves felmérése szerint az előző kutatás óta nem változott a 18-69 éves lakosság vásárlási kedve, a célcsoport 34 százaléka tervez nagy értékű beruházást.
Pénzügyi szektor PSZÁF: csökken a háztartások hiteltartozása
Privátbankár.hu | 2013. január 25. 16:32
A pénzügyi felügyelet gyorselemzése szerint novemberben egyre jobban csökken a háztartások hitelállománya, lassú javulás tapasztalható mind a vállalati, mind a lakossági portfólió minőségében.
Pénzügyi szektor Vállalati hitelezés: a szomszédok kertje zöldebb
Privátbankár.hu | 2013. január 22. 11:04
Magyarországon tavaly tovább folytatódott a vállalati hitelállomány csökkenése. Ezzel a régióban az egyetlen ország vagyunk, ahol nem sikerült megfordítani a 2008. óta tartó negatív trendet - mondta Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletág vezetője.
Pénzügyi szektor Akkor lesz nekünk jó, ha bankoknak is jól megy?
Privátbankár.hu | 2012. november 5. 10:37
A jegybank stabilitási jelentése szerint, ha a hazai bankok jövedelmezősége javulna, azzal a gazdaság is jól járna. A pénz ugyanúgy kifele áramlik a rendszerből, a pénzintézetek likviditása mégis javult az elmúlt időszakban. Az államnak együtt kell működnie a bankokkal.
Pénzügyi szektor Óriási GDP-visszaesés fenyeget a Bankszövetség szerint
Privátbankár.hu | 2012. október 18. 11:13
A Magyar Bankszövetség folyamatosan, napi szinten tárgyal a kormánnyal, és ha a parlament elfogadja a pénzügyi tranzakciós illeték emelését, akkor a szövetség a bevezetés legalább negyedévvel való elhalasztásáért fog küzdeni. Ha a bankok a hitelállomány leépítésére kényszerülnek, 10 százalékkal visszaeshet a GDP.
Pénzügyi szektor Nem pörög a hitelezés - beragad a pénz a bankoknál
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 18. 13:33
Egyre kevesebb hitelt vesznek fel az európai bankok az EKB-tól, annak ellenére, hogy a hét napra szóló kihelyezés kamat mindössze 0,75 százalék.
Pénzügyi szektor 20 milliárddal kevesebbel tartozunk a bankoknak, mint egy hónapja
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 31. 10:50
Júliusban a háztartások forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó törlesztők voltak. Összességében a háztartások hitelállománya csökkent, ahogy a betétállomány is. A vállalatok hitelállománya is csökkent, betéteik állománya növekedett.
Pénzügyi szektor Az állami támogatás pörgetheti fel a lakáshitelezést - a vállalatok dolga egyre nehezebb
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 29. 11:18
Az MNB friss felmérése szerint a lakáshitelek állami kamattámogatása jelentősen, 9 százalékra csökkenti a jelenlegi 13 százalék körüli kamatszintet a támogatási időszak elején, ami élénkítheti a lakáshitelezést. A vállalati szegmensben a hitelfeltételek az előző negyedév során tovább szigorodtak.
Makro / Külgazdaság Bézs Könyv: Európa ezzel bőven beérné most
Privátbankár.hu | 2012. július 19. 11:01
Mérsékelt ütemben növekedett az amerikai gazdaság júniusban és július elején - olvasható az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben.
Adó Pleschinger a tranzakciós illetékről: havi 450 forintról van szó
Privátbankár.hu | 2012. május 28. 10:52
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) sikeres, és a terveket meghaladó forint állampapír kibocsátása révén lehetővé vált, hogy az év eddigi devizatörlesztéseit forintban teljesítse, ez történt, amikor az ÁKK februárban és májusban mintegy 180-180 milliárd forintot törlesztett, természetesen euróra átváltva az összeget - mondta az MTI-nek adott interjúban Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
Pénzügyi szektor A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
Privátbankár.hu | 2012. május 25. 13:36
A hazai pénzügyi szektor, különösen a bankrendszer kockázatai a gazdasági növekedés hiánya és ország-specifikus tényezők következtében növekedtek. A bankrendszer 13 év után szektorszinten is ismét veszteségessé vált. A pénzügyi szektor egyre korlátozottabban képes a funkcióját hatékonyan betölteni, és a gazdasági növekedéshez hozzájárulni.
Pénzügyi szektor Viszik ki a pénzt, gyorsult a hitelállomány csökkenése
Privátbankár.hu | 2012. április 30. 14:16
A hitelezésben folytatódtak a negatív tendenciák, a hitelek állománya februárban gyorsabban csökkent, mint az előző hónapban, ezen belül a vállalatok hitelállományának csökkenése erősödött, a háztartásoké lényegesen lassult, döntően azért, mert a végtörlesztés nettó hitelállományt csökkentő hatása a januárinál lényegesen kisebb volt. Tovább gyorsult a külföldi források kivonása, és csökkent a belföldi ügyfélbetétek állománya is - derül ki a PSZÁF gyorselemzéséből.
Pénzügyi szektor MNB: hitelösszeomlás kockázata fenyeget
Privátbankár.hu | 2012. április 26. 11:55
A MNB jelentése szerint a pénzügyi stabilitás szempontjából a romló hitelezési képesség jelenti a legfőbb kockázatot, amely a drasztikus hitelszűke, más néven a hitelösszeomlás kialakulásának esélyét növeli. A kockázatokat tovább növeli a gyorsuló külföldi forráskivonás, a vállalati hitelportfólió romlása és a bankrendszer devizaswappiaci ráutaltsága.
Vásárló Az IMF bírálja a devizaadósok megsegítését célzó programunkat
Privátbankár.hu | 2012. április 10. 16:33
Az eladósodott ingatlantulajdonosok megsegítését célzó magyar programmal kapcsolatban fogalmazott meg bírálatokat kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Szerintük a hitelválság elmélyülése kapcsolódó árfolyamnyomást eredményezhet. A hitelkínálat elszívása pedig zavart okoz a hitelezésben.
KKV Szűkülő banki finanszírozás: eljött a kockázati tőkebefektetések ideje
Privátbankár.hu | 2012. február 28. 14:00
A kockázati és magántőke befektetések száma a szakértők szerint jelentős növekedés előtt áll. A szűkülő banki finanszírozás és a Jeremie-program folytatása egyaránt arra utal, hogy az elkövetkezendő három évben drasztikusan emelkedni fog a befektetések száma. Azonban csak azok a cégek számíthatnak azonban befektetőkre, amelyek felkészültek a kockázati és magántőke fogadására.
Pénzügyi szektor Erdei Tamás: nem bankválság van, hanem bizalmi válság
Privátbankár.hu | 2012. február 23. 10:33
Erdei Tamás, az MKB Bank távozó elnök-vezérigazgatója a növekedés és a hitelezés kulcskérdésének a bizalom visszaszerzését tartja. A nemzetközi bizalmat is kiemelte, mert amíg nem épül vissza addig Magyarország sérülékeny marad. Véleménye szerint 2011-ben nem csak az MKB fog veszteséget kimutatni, 2013-tól azonban a kilátások remélhetőleg javulnak.
Állampapír / Kötvény A felügyelet beszól az MNB-nek – lazulna a hitelezés biztonsága?
Privátbankár.hu | 2012. február 16. 12:16
A jegybank fedezett forrásnyújtási és jelzálogkötvény-vásárlási programja erősítheti a hitelezést, de az aktivitás élénküléséhez a keresleti oldal bővülése is szükséges. A jelzálogpiac intézményi szerkezeti liberalizálásának nem láthatók az előnyei, a társadalmi költség viszont a piac prudenciális biztonságának lazulása volna a PSZÁF értékelése szerint.
Pénzügyi szektor Az MNB beadta a derekát, indul a magyar QE - felkurblizzák a hitelezést
Privátbankár.hu | 2012. február 15. 10:01
A Magyar Nemzeti Bank kétéves lejáratú fedezett hitellel, új, univerzális jelzáloglevél-vásárlási program indításával és a fedezeti kör bővítésével kész ellensúlyozni a bankok hitelezési képességének az elmúlt időszakban megfigyelt gyengülését. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a hitelezési hajlandóságra nincs behatása. A hitel márciusban indulhat, a jelzáloglevél-vásárlási programhoz parlamenti jóváhagyás kell.
Friss
hírlevél