Horvátország
Turizmus Üzenetet kaptak a horvátországi panziósok, örülhetnek a turisták 
Buksza blog | 2024. március 23. 15:01
A horvát idegenforgalmi szakemberek azt ajánlják a helyi turisztikai szolgáltatóknak, hogy akciókkal indítsák az idei szezont, ami hagyományosan a húsvéttal kezdődik, ez idén korai időpontra esik.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől 
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Makro / Külgazdaság Nagyon elszálltak az árak, mentőövet dob a kormány a népnek a szomszédunkban 
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 13:44
A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére kidolgozott hatodik átfogó intézkedési csomagját, amellyel továbbra is befagyasztja az energiahordozók, illetve korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint egyszeri támogatásokat nyújt a veszélyeztetett csoportok számára.
Makro / Külgazdaság Kiütötték Magyarországot, újabb tekintetben előzött Bulgária és Szerbia is 
Litván Dániel | 2024. március 7. 19:03
A lengyeleknek és a cseheknek a hátát sem látjuk, de V4-es országok között is példátlan az a mélyrepülés, amit Magyarország produkál. Ennek pedig az egész magyar gazdaság megissza a levét.
Vállalat Ecserről szolgálják ki Szlovákiát, Szlovéniát, de még Boszniát is 
Privátbankár.hu | 2024. március 4. 13:02
Háromszáz ember dolgozik azon, hogy simán menjenek a dolgok.
Makro / Külgazdaság Béremelést követelnek a horvát bírák és ügyészek 
Privátbankár.hu | 2024. január 19. 17:55
Hétfőtől figyelmeztető sztrájkba kezdenek.
Makro / Külgazdaság Zágrábból üzentek Orbán Viktornak, a hiányról volt szó 
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 13:35
Elfogadta a horvát parlament a 2024-es költségvetést és jóval kisebb lesz a tervezett hiány, mint nálunk.
Turizmus Dobogón a horvát tengerpart, menő bizonyítványt "kaptak" a turisták 
Privátbankár.hu | 2023. november 21. 17:01
Az európai idegenforgalom egyes országokban elemi erővel állt vissza a koronavírus-járvány előtti szintjére. 
Makro / Külgazdaság Romlik a horvát-szerb kapcsolat, Zágráb üzent Belgrádnak 
Privátbankár.hu | 2023. november 21. 11:45
Sajnálatát fejezte ki a horvát külügyminisztérium amiatt, hogy Szerbia a bécsi konvencióra hivatkozva - részletek közlése nélkül - kiutasította Hrvoje Snajdert, a belgrádi horvát nagykövetség első beosztottját - írta a helyi sajtó kedden a horvát külügyi tárca közleményére hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Zágrábban tárgyalt Meloni a migrációról  
Privátbankár.hu | 2023. november 17. 17:04
Feloldják a határellenőrzést a szlovén határon, ahogy a geopolitikai helyzet stabilizálódik - jelentette ki Giorgia Meloni olasz kormányfő pénteken Zágrábban, Andrej Plenkovic horvát kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Csúnya autóbalesete volt a horvát védelmi miniszternek, súlyosan megsérült 
Privátbankár.hu | 2023. november 11. 16:58
Autóbalesetben súlyosan megsérült Mario Banozic horvát védelmi miniszter, a szerencsétlenségben meghalt a miniszter autójával összeütköző teherautó sofőrje - közölte szombaton a rendőrség.
Szubjektív Van élet a laptopon túl – miniszabi Horvátország Velencéjében 
Vágó Ágnes | 2023. november 4. 05:52
Digitális detox – ezzel a tervvel keltünk útra. Se telefon, se tévé, se laptop, négy napot csak kibírunk mindenféle okoseszköz nélkül. Miniszabi Horvátországban az őszutón, ráadásul még a tenger sem hűlt le, így minden nap jöhet a fürdőzés is. A Világjáró nemrég a Kvarner-öbölben járt.
Vállalat Baj van az INA-nál? Zuhant a bevétel és a nyereség is 
Privátbankár.hu | 2023. október 27. 16:44
Az INA horvát olajipari vállalat az első kilenc hónapban 158 millió euró nettó nyereséget ért el, 58 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában a cég pénteki jelentése szerint. A nettó árbevétel ebben az időszakban 2,89 milliárd eurót tett ki, 20 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Turizmus Még több Adria jön, mint Balaton 
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 25. 15:34
Folyamatos gazdasági növekedés, egyre több turisztikai beruházás, sokkal kisebb infláció és jobb nemzetközi besorolás. Ez mind Horvátország és Olaszország hozzánk képest. A horvátoknál ráadásul októbertől alacsonyabb árszinten befagyasztott alapvető élelmiszerek és energia lesz. Nem csoda, ha tovább él, hogy inkább az Adria mint a Balaton. Ezekről, az abbáziai hotelekről és az észak-olasz kulturális és gazdasági fejlődésről is beszélt munkatársunk, Mester Nándor a Trend FM Reggeli monitor című adásában.
Agrár Horvátországban nemcsak nyaralt Orbán Viktor, hanem tippeket is adott? 
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 18. 12:57
Horvátországban életbe lépett egyes alapvető élelmiszerek árának korlátozása.
Makro / Külgazdaság A horvátoknak nagyon megérte bevezetni az eurót 
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 16. 13:10
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Horvátország államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban azzal indokolva a lépést, hogy a horvát gazdaságnak előnyére válnak az Európai Uniótól érkező jelentős értékű finanszírozások, és az euróövezeti tagság is erősíti a gazdaság növekedési potenciálját.
Agrár Ukrajna ezen a horvát kikötőn keresztül exportál gabonát 
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 13. 15:46
Ukrajna több mint egy éve exportál gabonát egy észak-horvátországi kikötőn keresztül - mondta egy tisztviselő szerdán az AFP-nek.
Makro / Külgazdaság Új utat talált magának az ukrán gabona 
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 7. 17:50
Ukrajna horvátországi kikötőkön keresztül kezdte meg gabonájának szállítását, ezzel igyekszik bővíteni az exportútvonalakat, amíg a fekete-tengeri kikötők zár alatt állnak.
Makro / Külgazdaság Ahol nincs recesszió: Horvátország 
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 29. 15:36
Horvátország gazdasága a kiigazított adatok szerint az idei év második negyedévében 2,5 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,1 százalékkal bővült.
Turizmus Új világ jön: szokatlan országokra cserélik a magyar nyaralók Horvátországot 
Elek Lenke | 2023. augusztus 26. 17:04
Ne tévesszen meg bennünket, hogy tömve van augusztusban a horvát, a spanyol meg az olasz tengerpart. Sokáig még így is lesz. De kialakulóban van egy trend, amely hosszú távúnak mutatkozik, és amelyik a tikkasztó hőség, a viharok és a tüzek miatt a nyugodtabb, kellemesebb klímát részesíti előnyben.
Turizmus Elég volt a turistákból! Akár 14 millió forintos bírság zenehallgatásért? Van, ahol betiltották a bőröndhuzigálást 
Buksza blog | 2023. augusztus 5. 13:24
Több népszerű európai turistacélponton lényegében elviselhetetlenné vált a tömeg, amire az érintett települések drasztikus intézkedésekkel reagálnak. 
Szubjektív Továbbra is eldöntetlen a Karlovačko vs. Ožujsko vita – ilyen most a horvátországi főszezon 
Dobos Zoltán | 2023. július 29. 05:44
A június eleji, egy hétvégés előszezoni kiruccanás után Világjáró rovatunk most egy nyolcnapos horvátországi nyaralásról számol be. A helyszín ezúttal is a Kvarner-öböl, de nem egy sziget, hanem a délnyugati szomszédunk szárazföldi tengerpartján elhelyezkedő, 4-5 ezer lelket számláló Novi Vinodolski.
Turizmus Horvátországra ki lehet tenni a "Megtelt" táblát 
Privátbankár.hu | 2023. július 24. 16:48
A legfrissebb adatok szerint a Horvátországba érkező tursiták száma elérte a napi egymilliót. 
Turizmus Bizarr árak a horvát tengerparton, Montenegro viszont nem drága 
Buksza blog | 2023. július 9. 15:31
Idén nyáron nem lesz ritka a horvát tengerparton, hogy egy gombóc fagyiért több mint ezer forintot kell fizetni, így egy család nem úszhatja meg több ezer forint alatt az egyszerű fagyizást.
Makro / Külgazdaság Megint vita van az államfő és a kormányfő között Horvátországban 
Privátbankár.hu | 2023. július 7. 09:28
Újabb vita alakult ki Zoran Milanovic horvát államfő és Andrej Plenkovic kormányfő között a Katonai Nemzetbiztonsági Hírszerző Ügynökség (VSOA) vezetőjének kinevezése miatt.
Makro / Külgazdaság Horvátországban új földgázvásárlási szabályt hoztak 
Privátbankár.hu | 2023. július 6. 15:13
A horvát kormány csütörtökön eltörölte a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Művek (HEP) azon a kötelezettségét, hogy minden Horvátországban kitermelt földgázt fel kell vásárolnia az INA horvát olajipari vállalattól - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Makro / Külgazdaság Ha horvátországi nyaralása alatt vásárolni szeretne, erre figyeljen! 
Privátbankár.hu | 2023. július 1. 08:46
Július 1-jétől Horvátországban az üzletek – kevés kivételtől eltekintve – évente legfeljebb 16 vasárnap lehetnek nyitva.
Makro / Külgazdaság Hasonló szállásdíjak a Balatonon és az Adrián – A hét videója 
Dobos Zoltán - Juhász Gábor - Mester Nándor | 2023. június 30. 18:44
Hol éri meg a nyaralás? A Balatonon vagy az Adrián? Egy hétvégére vagy nyolc napra hova menjünk? Mennyibe kerül az utazási költség, az üzemanyag, a szállás, az étkezés és az egyéb szolgáltatások a magyar tengernél és a horvát tengerparton? Ezekről a kérdésekről beszélgetett a hét videójában Mester Nándor és Dobos Zoltán.
Turizmus Horvátország tárt karokkal várja a magyarokat is 
Privátbankár.hu | 2023. június 28. 16:49
Horvátország biztonságos idegenforgalmi célpont - jelentette ki Davor Bozinovic horvát belügyminiszter szerdán Velika Goricában, A fenntartható turizmus jelenlegi kihívásai című konferencián.
Szubjektív Rab szigete rabul ejtett – nyári előszezon Horvátországban 
Dobos Zoltán | 2023. június 24. 05:46
Január 1-jével Horvátország bevezette az eurót, egyúttal tagja lett a schengeni övezetnek, ami a magyar turisták számára is újdonságot jelent. Az előszezonban Világjáró rovatunk egy hétvégét töltött a Kvarner-öböl egy meseszép, mediterrán jellegű szigetén.
Makro / Külgazdaság Gazdasági bűnözés: megfigyelés alá vonták Horvátországot 
Privátbankár.hu | 2023. június 23. 19:38
Szürkelistára tette, vagyis megfigyelés alá vonta a nemzetközi gazdasági bűnözést ellenőrző Pénzügyi Akciócsoport (FATF) Horvátországot - közölte a szervezet pénteken.
Makro / Külgazdaság Tovább szárnyal szomszédunk gazdasága 
Privátbankár.hu | 2023. május 29. 14:03
A horvát gazdaság teljesítménye 2,8 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) hétfőn.
Makro / Külgazdaság Sorsdöntő nap virradt Orbán Viktor kedvenc nyári úticélpontjára 
Privátbankár.hu | 2023. május 7. 07:43
Kisebbségi önkormányzati választások kezdődtek Horvátországban.
Makro / Külgazdaság Nemet mondtak a horvátok Hernádi Zsoltnak 
Privátbankár.hu | 2023. április 20. 06:39
Kilenc hónappal azután, hogy a horvát alkotmánybíróság elutasította Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetét a Mol-INA-ügyben, a taláros testület most az ugyanabban a perben elítélt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója panaszát is elvetette - közölte szerdán a HRT horvát közszolgálati televízió. A Mol Csoport az MTI-vel azt közölte: Horvátország ismét figyelmen kívül hagyott három független nemzetközi bírósági ítéletet, melyek szerint megalapozatlan a Hernádi Zsolt elleni eljárás.
Makro / Külgazdaság A horvátok is üzentek Orbán Viktornak: az orosz gáz helyett jobb az LNG 
Privátbankár.hu | 2023. április 14. 16:01
Horvátország 2025-re a kétszeresére növeli a krki LNG-terminál kapacitását.
Részvény / Deviza / Áru Óriási kártérítést fizet a Molnak Horvátország 
Privátbankár.hu | 2023. február 2. 09:34
Már el is különítették a pénzt, hamarosan utalnak.
Pénzügyi szektor Meg sem kottyant a horvát inflációnak az euró bevezetése  
Privátbankár.hu | 2023. február 1. 18:55
A januári inflációról szóló első gyorsjelentés azt mutatja, hogy az euró bevezetésének nem volt jelentős hatása a teljes inflációra Horvátországban.
Makro / Külgazdaság Kikéri magának az ukrán külügy, amit a horvát elnök mondott 
Privátbankár.hu | 2023. január 31. 11:25
Visszaszólt Ukrajna Zoran Milanovic szavaira.
Makro / Külgazdaság „Sokkot kaptam az áraktól” – még kínlódik Horvátország az euróval 
Wéber Balázs | 2023. január 22. 05:44
Az euróbevezetés a jelek szerint déli szomszédunknál is felnyomta az árak egy részét, a horvát hatóságok több száz kereskedőt bírságoltak meg az emelések miatt. Szakértők ugyanakkor abban reménykednek, hogy az uniós valuta közép- és hosszútávú előnyei feledtetik majd az átmeneti nehézségeket.
Makro / Külgazdaság Kirúgtak három horvát vezetőt az orosz luxusjachtok szökése miatt 
Privátbankár.hu | 2023. január 20. 17:46
Belső vizsgálatot indított és három illetékest felmentett hivatalából a horvát tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter annak a lefoglalt orosz luxusjachtnak az ügyében, amely októberben akadálytalanul kihajózott Horvátországból - jelentette be Oleg Butkovic tárcavezető pénteken, hozzátéve, hogy miniszterként minden felelősséget vállal.
Makro / Külgazdaság Megint megvédte az Orbán-kormányt a horvát államfő  
Privátbankár.hu | 2023. január 20. 15:46
Szerinte a magyar kormánypártnak megvan a saját politikája és akármennyire is jobboldali, de európai.
Makro / Külgazdaság Magyarországot terrorizálja Brüsszel - állítja a horvát elnök 
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 15:15
Igen erős kijelentést tett Zoran Milanovic. 
Makro / Külgazdaság Kiosont egy lefoglalt orosz luxusjacht Horvátországból 
Privátbankár.hu | 2023. január 17. 16:47
Egy orosz oligarcha örülhetett nagyon.
Pénzügyi szektor Nem gondolná, mit kezdenek a feleslegessé vált horvát kunával 
Privátbankár.hu | 2023. január 15. 13:23
Horvátország január elsején csatlakozott az euróövezethez, és miután lejárt a kéthetes átmeneti időszak, vasárnaptól már csak euróban lehet fizetni az országban – írta a Vecernji List című horvát napilap alapján az MTI.
Makro / Külgazdaság Áll a bál Horvátországban az áremelések miatt, megbüntetik a vétkes vállalkozókat 
Privátbankár.hu | 2023. január 13. 17:35
Pénzbírságra számíthatnak Horvátországban azok a vállalkozók, akik a megadott határidőn belül nem állítják vissza az áraikat az euró bevezetése előtti szintre, jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet pénteki ülésén.
Makro / Külgazdaság Durván megbüntethetik az euró miatt trükköző cégeket Horvátországban 
Privátbankár.hu | 2023. január 5. 17:09
A horvát kormány arra szólított fel, hogy mindenki, aki indokolatlanul emelt árakat az euróátállás miatt, haladéktalanul állítsa vissza azokat a december 31-ei szintre, ellenkező esetben erőteljes kormányzati beavatkozás lép érvénybe - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén.
Tudomány-technika Földrengés volt hajnalban - Magyarországon is érezték 
Privátbankár.hu | 2023. január 5. 08:43
Egy 3,4-es erősségű földrengés rázta meg Északkelet-Horvátországot csütörtökön kora reggel.
Makro / Külgazdaság Történelmi időket él Horvátország: mit hoz majd Schengen és az euró? 
Wéber Balázs | 2023. január 3. 05:42
A horvát kormány szerint az uniós integráció kiteljesedése, hogy Horvátország január elsejétől belépett az eurózónába és a schengeni övezetbe. A dupla csatlakozás számos komoly előnnyel jár, ugyanakkor kockázatok is vannak – ezeket vettük most számba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG