Iszlám Állam
Makro / Külgazdaság Most döfik a tőrt az Iszlám Állam szívébe? 
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 23. 07:57
Az Iszlám Államot folyamatosan szorongatják a közel-keleti erők.
Makro / Külgazdaság Az oroszok immár Iránba is betették a lábukat 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 17. 06:05
Oroszország első alkalommal vett igénybe egy iráni légibázist, hogy onnan bombázza szíriai célpontjait. Nem akármi, hisz az 1979-es forradalom óta Irán nem engedte, hogy területét bármely külföldi hatalom katonai műveletekre használja. Bonyolódó helyzet: ki kinek az ellensége vagy barátja?
Makro / Külgazdaság Közeleg az Iszlám Állam végórája – most a kurdok hasítottak ki belőle egy darabot 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 15. 06:05
Vasárnap reggel a már eddig is meglehetősen hatékony és fegyelmezett kurd pesmerga hadsereg amerikai légi segítséggel támadást indított Moszulnál, és elfoglalt 11 falut, egyúttal megkezdte a város bekerítését. Szíriában is elfoglalták a török határ menti területeket, a kalifátus nyakán szorul a hurok.
Makro / Külgazdaság Németország végre megkezdi a terror elleni harcot 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 12. 06:07
Az elmúlt időszak súlyos merényletei után Németország kénytelen terrorellenes intézkedéseket bevezetni, de a konkrét lépésekről komoly viták vannak a politikai erők között. Vitatkoznak az orvosi titoktartásról, a burka viseléséről, de abban egyetértenek, hogy a rendvédelmet komolyan meg kell erősíteni, a beszivárgott terroristákat pedig időben elkapni.
Makro / Külgazdaság Terrorcsapások Németországban: jó eséllyel kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal 
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 5. 16:41
A Der Spiegel szerint a würzburgi baltás merénylő és az ansbachi robbantó is közvetlen kapcsolatban állt a terrorszervezettel.
Makro / Külgazdaság Kiderült, honnan jönnek a terroristák Európába 
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 2. 15:06
Az elmúlt másfél évben jelentősen nőtt a Szíriából, Irakból és Líbiából hazatérő dzsihadisták száma az egyes nyugat-balkáni országokba.
Makro / Külgazdaság Megfenyegette az Iszlám Állam Putyinékat 
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 1. 10:04
Európa és az Egyesült Államok után újabb országban szólította terrortámadásokra híveit.
Makro / Külgazdaság De mit gondolnak valójában az arabok az Iszlám Államról? 
Privátbankár.hu | 2016. július 29. 12:55
Egy felmérésből az derül ki, hogy egyes arab országokban az egy százalékot sem éri el az Iszlám Állammal nyíltan szimpatizálók aránya, de még egyes forrongó területeken is csak 6-7 százalékos. A szervezet céljai mellett az erőszakos módszereivel kapcsolatban is megkérdezték a lakosságot.
Makro / Külgazdaság Ismét lecsaptak a terroristák, rengeteg a halott 
Privátbankár.hu | 2016. július 25. 15:28
Öngyilkos merénylő pusztított Bagdad mellett, az Iszlám Állam magára vállalta az akciót.
Makro / Külgazdaság Irakban az Iszlám Állam utolsó bástyájának ledöntésére készülnek 
Fellegi Tamás | 2016. július 13. 06:05
Egy hatalmas városért kell még megküzdeni, Moszulért, és ez nem lesz sétagalopp. Kell hozzá a szuperhatalmi segítség: Amerika több száz katonát küld, hogy irányítsák a harcot. Eddig sikeres volt a hadjárat, és ha Moszult beveszik, vége az Iszlám Államnak Irakban. Akkor viszont békét kell kötni, de nem olyat, mint Szaddam után.
Makro / Külgazdaság Csak magának köszönheti a nyugati világ az iszlám Államot 
Káncz Csaba | 2016. július 8. 08:10
Az iraki háborúhoz vezető angol lépéseket elemző jelentés lesújtó képet ad Tony Blair egykori brit miniszterelnökről és kormányáról. A jelentés sajnos nem tér ki a számonkérhetőségre, az Iszlám Állam felemelkedésére és a háborús jóvátételre. Tényleg teljesen indokolatlan volt az iraki háború?
Makro / Külgazdaság Megvan, kik követték el az isztambuli terrortámadást  
Privátbankár.hu | 2016. június 30. 14:29
Azonosították az elkövetőket.
Makro / Külgazdaság Mindenkinek elege van ebből, ezt az országot három részre osztanák 
Privátbankár.hu | 2016. június 20. 17:00
Mi jöhet az Iszlám Állam legyőzése után? Három külön állam békés egymás mellett élését tartja a legjobb megoldásnak az egyik kurd szakértő. Irak népei mélyen bizalmatlanok egymással szemben, ezt mutatják a legújabb tapasztalatok, lehet, hogy már csak így lehet helyreállítani a békét.
Makro / Külgazdaság Leszámolás a terroristákkal - tényleg közelednek az Iszlám Állam végnapjai? 
Privátbankár.hu | 2016. június 11. 13:50
Egyre több az arra utaló jel, hogy az Iszlám Állam szépen lassan veszít a befolyásából és területeiből, de a terrorszervezet legyőzésétől még mindig nagyon messze járunk. Nincs már messze a választás az Egyesült Államokban sem, egyelőre úgy tűnik, hogy Barack Obama még a ciklusa alatt szeretne pontot tenni az ügy végére.
Makro / Külgazdaság 40 nap maradt az Iszlám Állam kifüstölésére 
Fellegi Tamás | 2016. június 10. 06:05
Irakban Falludzsa városának ostroma nemrég indult meg, de nem lehet sokáig húzni az időt. Ramadán végén ugyanis visszatérnek az iraki honatyák, és ha nem bizonyít a jelenlegi, mérsékelt, általánosan elfogadott miniszterelnök, jöhet megint a zűrzavar. Abból pedig már elege van mindenkinek.
Makro / Külgazdaság Potenciális terroristákat fogtak, Düsseldorfban ölt volna az Iszlám Állam 
Privátbankár.hu | 2016. június 2. 14:53
Német sajtóhírek szerint őrizetbe vettek csütörtökön Németországban három feltételezett iszlamista terroristát.
Makro / Külgazdaság Véres leszámolásra készült az Iszlám Állam a foci Eb-n 
Privátbankár.hu | 2016. május 30. 13:14
Angol és orosz szurkolók lehettek a célpontok a Salah Abdeslan laptopjában lévő adatok szerint.
Makro / Külgazdaság A tálib főnök kilövése, iraki ostrom – Obama pótolja, amit 7 évig kihagyott 
Fellegi Tamás | 2016. május 24. 06:05
Korábban úgy tűnt, az amerikai elnök nem kezd már komolyabb manőverbe, béna kacsaként tölti elnöksége utolsó évét. Ezzel szemben most belehúzott, mintha hirtelen be akarná pótolni, amit a külpolitikában hét évig kihagyott: leszámol a Talibánnal, Irakból kiűzi az Iszlám Államot, közben látványosan barátkozik a korábbi ellenségekkel.
Makro / Külgazdaság A terror után sem enyhül majd a káosz Irakban? 
Privátbankár.hu | 2016. május 19. 09:05
A vallási és nemzetiségi ellentétek az Iszlám Állam után sem szűnnek meg.
Makro / Külgazdaság Rajtaütés, házkutatás: elfoghatták az Iszlám Állam egy vezetőjét és hóhérját 
Privátbankár.hu | 2016. május 16. 15:01
Az Iszlám Állam több feltételezett tagját vették őrizetbe Törökországban, köztük lehet egy hóhér és egy vezető.
Makro / Külgazdaság Az Iszlám Állam újabb fegyvere – ilyen lehet a következő terrortámadás 
Privátbankár.hu | 2016. május 3. 10:36
Reális veszélyt jelent, hogy az Iszlám Állam (IÁ) emberéleteket követelő informatikai terrorcselekményt hajtson végre.
Makro / Külgazdaság Brüsszel: a bűn és terror fővárosa? 
Privátbankár.hu | 2016. április 19. 20:10
Az Iszlám Állam az elmúlt időben egyre többször támadja Európát. Különösen Brüsszelben nagy a veszély. Vajon ez az európai főváros ellen irányuló hadjárat része, vagy egy belföldi probléma bontakozik ki lassan? Mindeközben az Iszlám Állam gyengülésétől hangosak a hírek de miért gondoljuk hogy meggyengült a terrorszervezet. Káncz Csaba elemzése.
Makro / Külgazdaság Szorul a hurok: miből él az Iszlám Állam és mennyi pénzük van még? 
Gáspár András | 2016. április 19. 09:49
Az Iszlám Állam elleni légicsapások és a szárazföldi akciók során tőlük elfoglalt területek miatt jelentősen, mintegy 30 százalékkal csökkentek a terrorszervezet bevételei az amerikai IHS tanácsadószervezet adatai szerint. Most adókat emelnek és új sarcokat találnak ki - arról azonban mégsincsenek hírek, hogy a kalifátusban élők lázonganának emiatt.
Makro / Külgazdaság Mire készül Amerika a visszaszerzett iraki területeken? 
Fellegi Tamás | 2016. április 13. 06:06
Irak szunnita arab részein örvendetesen zajlik az Iszlám Állam visszaszorítása, jórészt amerikai vezetéssel. A múltbeli tapasztalatok alapján viszont legalább ilyen fontos kérdés, hogy mi lesz a felszabadított területeken, hogy lehet azokat úgy stabilizálni, hogy ne szivárogjanak be újra a zűrös elemek.
Makro / Külgazdaság Lázár: nincs konkrét információnk készülő terrorcselekményről 
Privátbankár.hu | 2016. március 31. 14:00
Az Iszlám Állam Magyarországot célba vette, célpontként megjelölte - szögezte le Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 44. Kormányinfón.
Makro / Külgazdaság Reagált a magyar kormány az Iszlám Állam fenyegetésére 
Privátbankár.hu | 2016. március 30. 14:41
"Ma Brüsszel és a reptér, holnap talán Portugália vagy Magyarország" - üzente a terrorszervezet.
Makro / Külgazdaság Megfenyegette Magyarországot az Iszlám Állam 
Privátbankár.hu | 2016. március 30. 09:21
Ma Brüsszel, holnap Portugália vagy Magyarország - írták.
Makro / Külgazdaság Most már biztos: az Iszlám Állam áll a török merénylet mögött  
Privátbankár.hu | 2016. március 20. 14:10
DNS-minta alapján azonosították az öt halálos áldozatot követelő isztambuli öngyilkos merénylet elkövetőjét.
Makro / Külgazdaság Az Iszlám Állam robbantott Törökországban? 
Privátbankár.hu | 2016. március 20. 11:35
Török lapértesülések szerint a dzsihadista terrorszervezet robbantott tegnap Isztanbulban.
Makro / Külgazdaság Küszöbön áll Líbia lerohanása: vége az afrikai menekülthullámnak? 
Káncz Csaba | 2016. március 11. 11:15
Megérkeztek a nyugati különleges egységek és készen vannak már az európai és amerikai tervek is a megrendült állam megszállására. A nyugati katonai lépések időzítése összefügg a közelgő tavasszal, hiszen több százezer migránst és menekültet kell eltéríteni attól, hogy Európa felé útra keljenek.
Makro / Külgazdaság Kemény jóslat - vegyi fegyverrel támadnak ránk a terroristák? 
Privátbankár.hu | 2016. február 13. 10:54
Vegyi fegyvert, leginkább mustárgázt vethet be az Iszlám Állam nyugati célpontok ellen - mondta Horváth József titkosszolgálati szakértő.
Makro / Külgazdaság Végre egy oldalon a két szuperhatalom: tűzszünet érlelődik Szíriában 
Fellegi Tamás | 2016. február 12. 08:55
Végre komolyan veszi a szíriai polgárháborút a nemzetközi közösség: Münchenben 17 ország képviselői tárgyalnak, és most úgy tűnik, konkrét és hatékony lépésekre szánták el magukat, legalábbi rövidtávon. Jobb későn, mint soha. A hosszabb távú rendezésben viszont még nem sikerült egyezségre jutniuk.
Makro / Külgazdaság Kevesebb mint 11 hónap maradt, hogy leszámoljanak a terroristákkal 
Privátbankár.hu | 2016. február 10. 17:08
Irak leszögezte: az év végén nem akar más fegyveres erőt látni az országban.
Makro / Külgazdaság A tálibok elűzik az Iszlám Államot 
Fellegi Tamás | 2016. február 5. 06:07
Azt hinnénk, hogy a tálibok és a részben belőlük kinőtt Iszlám Állam egy célért küzd, hisz az általuk megszállt területeken létrehozott rendszerek majdnem azonosak. A helyzet mégsem ez, úgy tűnik, hogy a Talibán az afgánok nyűgje marad, az Iszlám Állam az araboké.
Makro / Külgazdaság Erotikus bárok ellen készültek merényletre a dzsihadisták 
Privátbankár.hu | 2016. február 2. 15:39
Öten akartak Szíriába jutni, hogy az Iszlám Állam mellett harcoljanak. Két terrorista lyoni bárok ellen készült korábban merényletre.
Makro / Külgazdaság Ezt nagyon benézték: ideje békén hagyni az oroszokat 
Fellegi Tamás | 2016. január 27. 06:07
A nyugati országok, ezen belül különösen az európaiak, most már meg akarják szüntetni az Oroszország elleni szankciókat. Rájöttek, hogy sokkal fontosabb az oroszokkal együttműködni, mint Ukrajnáért hadakozni hiábavalóan. Amerika még kéreti magát, de ennek már alig van jelentősége, a szankcióknak rövidesen vége.
Makro / Külgazdaság Soros szerint ő egy sündisznó, Trump pedig az Iszlám Állam munkáját végzi el 
Privátbankár.hu | 2016. január 22. 13:01
A Donald Trump-félék azzal, hogy szembefordítják az embereket a muszlimokkal, az iszlamisták munkáját végzik el, mert nem hagynak a muszlimoknak más alternatívát, mint a terrorizmust – mondta Soros Davosban. A világgazdasággal kapcsolatban igen borúlátó, az EU szétesését és Kína kemény földetérését prognosztizálja.
Makro / Külgazdaság A 30 éves háború muszlim változata fenyeget? 
Fellegi Tamás | 2016. január 4. 06:04
Szaúd-Arábia kivégzett 47 embert, ez már önmagában igen rosszul hangzik a 21. században, még ha többségében terrorcselekményekkel vádolt személyekről van is szó. Miután a volt köztük néhány síita vallású is, a fő síita országok, Irak és Irán, ha nem is kardcsörtetésbe, de heves hőbörgésbe kezdtek.
Makro / Külgazdaság Elengedték Brüsszelben az állítólagos terroristákat 
Privátbankár.hu | 2016. január 1. 21:23
A Kamikaze Riders motorosbanda tagjai szilveszteri terrortámadás gyanújával kerültek a hatóságok célkeresztjébe.
Makro / Külgazdaság Izraelben ölt az Iszlám Állam 
Privátbankár.hu | 2016. január 1. 21:07
Ketten meghaltak egy Tel Aviv-i lövöldözésben. Az arab merénylőt az édesapja azonosította a rendőröknek.
Makro / Külgazdaság Putyin terror elleni harcra buzdítja népét, és kihirdeti a világhatalmiságot 
Fellegi Tamás | 2016. január 1. 11:51
Az orosz elnök megtartotta hagyományos szilveszteri beszédét, melyben népét a terror elleni harcra buzdítja, egyúttal új stratégiát is hirdetett, ami igazodik Oroszország helyreállított szuperhatalmi státuszához. A nyugatnak jelezte, jobb, ha nem avatkozik az orosz érdekszférába.
Makro / Külgazdaság Nem szilveszteri vicc: Irak Törökországot fenyegeti 
Fellegi Tamás | 2015. december 31. 06:06
Az iraki külügyminiszter azzal fenyegette meg Törökországot, hogy akár katonai erőt is alkalmaz, ha az elvben Irakhoz tartozó északi határmenti területről nem vonják ki az ott lévő pár száz török katonát. Irak eddig magát sem tudta megvédeni, így kissé különös a katonailag jóval erősebb országot fenyegetni.
Makro / Külgazdaság Újabb jelentős katonai siker az Iszlám Állam ellen 
Privátbankár.hu | 2015. december 28. 12:32
Komolyabb sikert könyvelhet el az iraki hadsereg, sikerült visszafoglalni a csúfos körülmények közt elvesztett Ramadit.
Makro / Külgazdaság Te tudod, mit tegyél egy terrortámadás esetén? Az életed múlhat rajta 
Privátbankár.hu | 2015. december 5. 19:55
A párizsi és az egyesült államokbeli iszlamista szélsőségesek által elkövetett akciókban több mint 150 ember vesztette életét. Ép ésszel nem is igazán lehet felfogni az eseményeket, de a szakértők szerint több olyan dolog is van, ami növelheti a túlélési esélyeinket egy hasonló szituációban.
Makro / Külgazdaság Elfoglalta Afganisztán egy részét az Iszlám Állam 
Privátbankár.hu | 2015. december 5. 15:42
Nem áll le a terrorszervezet a terjeszkedéssel: Szíria és Irak után most Afganisztánt is fenyegetik.
Makro / Külgazdaság Meghökkentő jóslat: meg vannak számlálva az Iszlám Állam napjai? 
Privátbankár.hu | 2015. december 2. 09:21
Meglepő jóslatot adott Gyarmati István az Iszlám Államról és Szíriáról.
Makro / Külgazdaság Ez az ország lehet a terrortámadások következő célpontja 
Privátbankár.hu | 2015. november 29. 12:46
A brit védelmi miniszter szerint rendkívül magas a terrorfenyegetettség Nagy-Britanniában.
Makro / Külgazdaság Tényleg a terroristák pénzévé vált a nagyreményű bitcoin 
Privátbankár.hu | 2015. november 26. 10:13
Valóban használja a virtuális valutát az Iszlám Állam kereskedésre - legalábbis ilyen számlákra bukkant egy hackercsoport.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG