Jegybank
Deviza / Áru A jegybank hallgat, a forint tovább esik: 306 fölött az euró 
Privátbankár.hu | 2013. március 12. 16:59
Ma is nagyot gyengült a forint, az euró jegyzése délután átlépte a 306 forintos szintet is. A jegybank részéről továbbra sincs kommentár, a piacok aggódnak a kormány és az MNB együttműködése miatt.
Deviza / Áru Varga elmondta, amit Matolcsy nem: erősödött a forint 
Privátbankár.hu | 2013. március 11. 16:42
Szakértők szerint a piac azért ideges, mert nem tudja, mire készül a jegybank. Az MNB részéről ugyan nem érkezett friss nyilatkozat, Varga Mihály azonban igyekezett oszlatni a homályt.
Pénzügyi szektor Nagyot vágott a lengyel jegybank, megzuhant a zloty 
Privátbankár.hu | 2013. március 6. 14:47
A lengyel központi bank a vártnál nagyobb mértékben csökkentette az alapkamatot, aminek a hatására 0,7 százalékkal gyengült a zloty árfolyama az euróhoz képest.
Makro / Külgazdaság Felesküdött Matolcsy és alelnöke 
Privátbankár.hu | 2013. március 6. 11:58
Letette a hivatali esküt a Magyar Nemzeti Bank új elnöke és alelnöke. Matolcsy György, az MNB és Balog Ádám, az MNB alelnöke Áder János köztársasági elnök előtt a Sándor-palotában tette le az esküt.
Deviza / Áru A tűzzel játszik a jegybank: keményen ráfizetünk, ha büntet a piac 
Privátbankár.hu | 2013. március 6. 10:32
Ha a monetáris politika nem független, ha elvész annak hitelessége, ha a piac szereplői nem érzik a transzparencia vágyát a politika formálóitól, akkor a piac lecsap és büntet. Jegyzet.
Deviza / Áru Tovább gyengül a forint: már 299 fölött jár az euró 
Privátbankár.hu | 2013. március 5. 11:55
A közép-európai devizák árfolyama nem sokat mozdult nap közben, az euró piacán valamelyest javult a hangulat, a forint azonban öthetes mélypontra esett az euróval szemben kedden délelőtt.
Makro / Külgazdaság Új gazdaságfilozófiát hozhat Varga Mihály az NGM-be 
Privátbankár.hu | 2013. március 2. 10:05
Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa, aki a növekedésre helyezi a hangsúlyt és kitért a kkv-k lehetőségeire.
Makro / Külgazdaság Simor: a devizahitelek ellen többet tehettünk volna 
Privátbankár.hu | 2013. február 26. 07:53
Simor András egy interjúban elmondta, hogy voltak hibás döntései hivatalai ideje alatt, például a devizahitelezés terjedése ellen többet tehetett volna az MNB, de minden jogszerűen történt.
Deviza / Áru Történelmi ülés lehet Simor utolsó fellépése, gyengülhet a forint 
Zsiborás Gergő | 2013. február 25. 15:13
Történelmi mélypontra süllyedhet az MNB alapkamata holnap, egyértelműen ezt várja a piac és az elemzők is. Barátkozzunk meg a 300 forintos euróval. A piacokat nem nagyon izgatja, hogy Matolcsy lehet a magyar Kuroda, a forint valószínűleg tovább gyengül majd: újra meg kell barátkoznunk a 300 forintos euróval.
Befektetési alapok Alapos befektetések: már nem elég a banki kamat 
Privátbankár.hu | 2013. február 25. 11:19
Akár harmadával is nagyobb profitot tehet zsebre az, aki a betét helyett befektetési alapba teszi a pénzét. Tavaly a tíz legjobb alap tíz százaléknál is magasabb hozamot ért el.
Makro / Külgazdaság Matolcsy oltotta a tüzet, erősödött a forint: nyugtató interjú a Wall Street Journalban 
Privátbankár.hu | 2013. január 31. 07:40
A Magyar Nemzeti Banknak van manőverezési lehetősége a gazdasági növekedés ösztönzésére, de a banknak rendkívül óvatosan kell lépnie, tekintve az ország nagy devizaadósságát és a pénzpiacok bizonytalan állapotát - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Wall Street Journalnak adott interjújában.
Makro / Külgazdaság Izgalmas nap elé néznek a piacok - videó 
Privátbankár.hu | 2013. január 30. 09:24
Izgalmas nap elé nézünk: az amerikai kamatdöntésre figyelnek a piacok, a legutóbbi ülésen nagy vita volt. Itthon pedig Orbán Viktor brüsszeli tárgyalását várják.
Makro / Külgazdaság London is vette Simor üzenetét, de aggódnak 
Privátbankár.hu | 2013. január 30. 08:33
Hazai és külső kockázatok korlátozzák a Magyar Nemzeti Bank további monetáris enyhítési mozgásterét - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők a 0,25 százalékpontos keddi MNB-kamatcsökkentés után. A citybeli szakértők ugyanakkor a piacnak és a következő MNB-elnöknek címzett "erőteljes" üzenetként értékelték a kamatdöntés utáni közlemény azon kitételét, amely elveti a nem konvencionális monetáris eszközök alkalmazásának kiterjesztését.
Makro / Külgazdaság Gyengülő forint mellett is lehet kamatvágás? 
Privátbankár.hu | 2013. január 27. 09:40
Kedden tartja idei első kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa; az elemzők többsége sorozatban a hatodik, 25 bázispontos kamatcsökkentést várja, bár a forint gyengülése miatt londoni elemzők egy része nem zárja ki a monetáris lazítás szüneteltetését sem. A tavaly augusztusban indult monetáris enyhítési ciklusban 7,0 százalékról 5,75 százalékra csökkent a jegybanki alapkamat.
Pénzügyi szektor Egy hónap van a bevont pénzérmék beváltására 
Privátbankár.hu | 2013. január 25. 11:34
A forgalomból bevont 1 és 2 forintos érmék beváltása 2013. február 28-ig lehetséges a jegybanknál, egyes kereskedelmi bankokban és a posta kijelölt budapesti és vidéki fiókjaiban.
Pénzügyi szektor Négy forgatókönyv a Nemzeti Bank elnökére 
Privátbankár.hu | 2013. január 23. 13:45
Londoni elemzők arra számítanak, hogy várhatóan nem a piac által erősen negatívnak tartott forgatókönyv valósul meg a Magyar Nemzeti Bank élén a tervezett vezetőváltáskor.
Makro / Külgazdaság Veszélyben a jegybankok függetlensége - nézzék csak meg Magyarországot 
Privátbankár.hu | 2013. január 22. 07:51
Világszerte egyre több jegybank függetlenségét veszélyezteti a politikai nyomásgyakorlás - mondta a Bundesbank, a német központi bank elnöke a frankfurti tőzsdét üzemeltető társaság évnyitó rendezvényén. Példaként Japánt és Magyarországot említette.
Makro / Külgazdaság Ahhoz még gyúrnunk kell, hogy felminősítsen a Fitch 
Privátbankár.hu | 2013. január 18. 16:33
Varsóban azt mondta a Fitch Ratings egyik vezetője, hogy Magyarországnak nagyobb növekedési potenciált kell felmutatnia mielőtt felminősítenék.
Makro / Külgazdaság A valutaalapi "kényszerzubbony" a kiszámíthatóság jele  
Privátbankár.hu | 2013. január 18. 15:09
A makroszámokat illetően a gazdasági aktivitás nem rossz, a gazdaság 2013-ban nem zsugorodik úgy, mint 2012-ben, de idén sem várható olyan dinamika, amely automatikusan megoldaná a gondokat - mondta a Csongrád Megyei Iparkamara pénteki gazdasági évnyitóján Bod Péter Ákos közgazdász.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Roubini elemzője: Magyarország a leggyengébb láncszem, veszélyben a forint 
Privátbankár.hu | 2013. január 17. 15:00
Magyarország a térség leggyengébb láncszeme, a forint van a közép-európai devizák közül a legnagyobb veszélynek kitéve – mondta a magyar alapblog.hu–nak adott interjúban a híresen befolyásos amerikai közgazdasági agytröszt, a Roubini Global Economics vezető elemzője, Jelena Vukotic, aki Nouriel Roubini legközelebbi munkatársa és szerzője az elhíresült, Matolcsy György szerint a forint elleni nemzetközi spekulációt útnak indító tanulmánynak.
Makro / Külgazdaság Már a brazíliai foci vébére készül a Magyar Nemzeti Bank 
Privátbankár.hu | 2013. január 3. 10:03
2013-ban 2 arany, 5 ezüst és 1 színesfém emlékérmét bocsát ki a jegybank.
Makro / Külgazdaság Matolcsy már a jegybank új vezetése felé kacsintgat 
Privátbankár.hu | 2012. december 16. 09:36
Matolcsy György szerint nem biztos, hogy Magyarországnak jövőre a nemzetközi pénzpiacokon deviza államkötvényt kell kibocsátania. A jegybanknak legalább 12-16 eszköze van a növekedési fordulat segítésére - Simor utódjával majd stratégiai szövetséget is köt a kormány.
Makro / Külgazdaság 6 százalék alatti alapkamattal mehetünk szilveszterezni 
Privátbankár.hu | 2012. december 14. 07:29
Valószínűleg újabb kamatcsökkentést jelent be idei utolsó, jövő heti ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, de utána már lassulhat az enyhítési ciklus üteme - jósolták csütörtöki előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
Pénzügyi szektor A jegybanknak a másodkörös hatásokkal óvatosnak kell lenni 
Privátbankár.hu | 2012. december 11. 16:07
Óvatos, prudens monetáris politikát kell folytatnia a jegybanknak az előttünk álló időszakban, és el kell kerülni, hogy a forint esetleg hirtelen és jelentősen gyengüljön - mondta Bártfai-Mager Andrea, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja kedden a Napi Gazdaság című napilap konferenciáján, Budapesten.
Pénzügyi szektor Draghi függetlenségről, Simor kiegyezésről beszélt Budapesten (frissítve) 
Privátbankár.hu | 2012. december 7. 12:08
Mario Draghi szerint megfelelő strukturális reformok, kiegyensúlyozott költségvetési politika és a pénzügyi rendszer egészséges működése kell az euró-csatlakozáshoz. Simor szerint ki kell békülnie az államnak és a bankoknak - az erősebb szereplőnek kell kezdeményeznie.
Pénzügyi szektor A szlovákok ragaszkodnak a keresztes kéteuróshoz 
Privátbankár.hu | 2012. november 23. 15:03
Az eredeti elképzelés szerint, a vitatott vallási jelképeket tartalmazó formában hagyta jóvá a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) a jövő évben kibocsátandó szlovák kéteurós emlékérmét.
Makro / Külgazdaság Komoly alapkamat-csökkenés jöhet, ha Orbán jól választ 
Privátbankár.hu | 2012. november 20. 12:20
Öt százalék alá süllyedhet a Magyar Nemzeti Bank alapkamata jövőre, ha olyan új elnök kerül a jegybank élére, akit a piac kedvezően fogad - vélekedtek magyarországi látogatásuk alapján összeállított keddi helyzetértékelésükben londoni elemzők.
Pénzügyi szektor Patthelyzetben van a jegybank, vagy vannak még eszközei? 
Privátbankár.hu | 2012. november 13. 07:49
Patthelyzetben van az MNB: a kamatcsökkentések ellenére még mindig nagyon magas az alapkamat, ezért a Monetáris Tanács külső tagjai tovább csökkentenék. Félő azonban, hogy az így is magas infláció még jobban elszállna. A két külső tag más monetáris eszközök bevetését javasolja.
Pénzügyi szektor MNB: októberben csökkent a bankbetétek állománya  
Privátbankár.hu | 2012. november 12. 09:43
Októberben csökkent a bankrendszer forintlikviditása, amely a hitelintézetek átlagos betétállományának apadásában tükröződik - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikai mérlegéről kiadott előzetes jelentésben.
Makro / Külgazdaság Simor Andrásék óva intenek az ész nélküli béremeléstől 
Privátbankár.hu | 2012. október 30. 15:40
Szűk többséggel vágta tovább az alapkamatot a Monetáris Tanács; Simor András szerint az inflációt a jegybank által kevéssé befolyásolható tényezők tartják magasan, óva int azonban a minimálbér és a bérek nyakló nélküli emelésétől. A növekedés gyenge, középtávon tovább ronthatják a kilátásokat a Matolcsy-csomagok - a Tanács szerint kell az IMF-megállapodás.
Pénzügyi szektor Keményebb ellenőrzési rendszert vezet be a jegybank 
Privátbankár.hu | 2012. október 18. 14:47
A Magyar Nemzeti Bank egy öt elemből álló új indexcsaládot vezet be a jövő hónap elején megjelenő pénzügyi stabilitási jelentésével párhuzamosan - mondta Vonnák Balázs, a jegybank pénzügyi stabilitási területének munkatársa az MNB csütörtöki sajtóbeszélgetésén.
Pénzügyi szektor MNB: Matolcsy csomagja ellentétes a növekedés ösztönzésével 
Privátbankár.hu | 2012. október 17. 13:52
A bankrendszer terheinek csökkentése a növekedés beindításának egyik eszköze a kormány szerdai bejelentése pedig ezzel éppen ellentétes - az MNB szerint.
Makro / Külgazdaság Elemzők: bízhatunk az infláció és az alapkamat csökkenésében is 
Privátbankár.hu | 2012. október 11. 15:48
Londoni elemzők szerint a szeptemberi inflációs ugrás ellenére is folytatódni fog az MNB kamatcsökkentése. A jegybank döntéseit a növekedési megfontolások, illetve a jelenleg csökkenő CDS kockázati felár fogja meghatározni.
Pénzügyi szektor Novemberig 7000 forinttól kaphatók a hamis pénzt kiszűrő készülékek 
Privátbankár.hu | 2012. október 11. 12:49
November végéig támogatással vásárolhatók a legkorszerűbb bankjegyvizsgáló készülékek. A jegybank által támogatott program keretében egyes UV-A/C készülékek már 7000 forinttól elérhetők: így akár már egy hamis 10 ezer forintos bankjegy kiszűrésével megtérül a pályázók befektetése, a hamis pénz elfogadása esetén ugyanis a veszteség az elfogadó kiskereskedőt és szolgáltatót terheli.
Makro / Külgazdaság Az infláció nem fogja vissza a galambokat - vágásra fel! 
Privátbankár.hu | 2012. október 10. 12:44
A célszintet jelentősen meghaladó inflációt sem tartják a további kamatcsökkentések akadályának a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának enyhítésre hajló külsős tagjai, ám a jegybank vezetése nem ért egyet ezzel az állásponttal - közölték budapesti megbeszéléseik tapasztalatait összegző szerdai beszámolójukban az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport felzárkózó piacokra szakosodott elemzői.
Makro / Külgazdaság Amerikát majmolják, 0,25 százalékon a cseh alapkamat 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 27. 14:47
Rekordszinten az alapkamat Csehországban, miután a cseh nemzeti bank az elvárásoknak megfelelően vágott.
Deviza / Áru Keresem az utam - Ákossal énekelnek a befektetők, beállt a forint 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 8. 10:37
Ákos tegnap a szigeten énekelte Keresem az utam című slágerét, és könnyen lehet, hogy a piacokon is ezt dúdolgatják. Szerdán délelőtt az eurót követve árnyalatnyit gyengült a forint; délután jön a kamatdöntő ülés jegyzőkönyve
Makro / Külgazdaság Rendben törleszt az ország, mégis nőttek a tartalékok 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 7. 09:28
Júliusban 323,5 millió euróval 35,899 milliárd euróra emelkedtek a jegybank devizatartalékai. Júliusban egy jenkötvényt fizettünk vissza, augusztusban az IMF-nek is megy egy újabb törlesztőrészlet.
Makro / Külgazdaság 2,5 százalékos kamatvágás? Kiütötte a biztosítékot a kormány legújabb ötlete a jegybanknál 
Privátbankár.hu | 2012. július 2. 15:12
A Magyar Nemzeti Bank nem tervezi a rá kivetendő tranzakciós illeték továbbhárítását, mert az az alapkamat 2,5 százalékpontos csökkentésével lenne egyenértékű - közölte hétfőn Simor András. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az ötlet értelmezhetetlen, veszélyes és jogellenes is.
Deviza / Áru Már készülnének az övezeti jegybankok az euró utáni életre? 
Privátbankár.hu | 2012. június 15. 10:58
Athén után most leginkább Madrid felett sűrűsödnek a viharfellegek. A megoldatlan és tovább terjedő problémák egyes vélemények szerint az euró összeomlásához vezetnek majd. Így a hivatalos cáfolatok ellenére elég valószínű, hogy minden jegybankban készülnek már vészforgatókönyvek egy esetlegesen bekövetkező euró utáni korszakra. Mindenesetre a legtöbb euróövezeti tagország rendelkezne annyi nemesfémmel, hogy az új nemzeti valuták mögé elegendő aranyfedezetet tudna biztosítani.
Deviza / Áru Görög választások: a világ jegybankjai titokban összefognak  
Privátbankár.hu | 2012. június 15. 07:27
A világ legfontosabb jegybankjai összehangolt akciót terveznek a globális pénzpiacok stabilizálására, ha a vasárnapi görög parlamenti választások eredménye árfolyam-zavarokhoz vezet.
Pénzügyi szektor Törlesztünk az IMF-nek, mégis nőttek a tartalékok 
Privátbankár.hu | 2012. június 12. 14:04
Májusban növekedtek a kormányzati betétek és a devizatartalékok az IMF-hitel 180 milliárd forintos esedékes részletének május 11-i törlesztése ellenére. A törlesztést az EU-tól befolyó összegek, valamint az adó és járulékbevételek ellensúlyozták - derül ki az MNB statisztikai mérlegének kedden nyilvánosságra hozott előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság 35,5 milliárd euró - tovább nőttek az ország devizatartalékai 
Privátbankár.hu | 2012. június 7. 10:06
Májusban valamivel több mint 1 százalékkal nőttek Magyarország devizatartalékai a Magyar Nemzeti Bank előzetes jelentése szerint. Május 31-én a záróegyenleg 35,555 milliárd euró volt, ez 387,9 millió euróval több, mint az előző hónap végi egyenleg.
Deviza / Áru Mindenki szabadul az eurótól  
Privátbankár.hu | 2012. június 4. 11:50
"Ömlesztik" a piacra az eurót a felzárkózó térségi jegybankok, igyekezve erősíteni saját valutájukat, és ez a folyamat is hozzájárult az elmúlt hetekben tapasztalt "drasztikus" eurógyengüléshez - írta kereskedőket idézve a hétfői Financial Times.
Pénzügyi szektor Eddig tartott a csodaszer hatása? Gyűlnek a felhők a bankszektor felett 
Privátbankár.hu | 2012. május 22. 06:20
Egy friss elemzés szerint bár az Európai Központi Bank szerint csak időre van szükség, a piac egyre szkeptikusabb az LTRO, az EKB 3 éves hiteltenderének hatásait illetően. Míg az első negyedévben úgy tűnt, hogy az EKB csodaszere megoldást jelenthetnek az európai bankszektor problémáira, a piaci megnyugvás csupán átmenetinek bizonyult.
Pénzügyi szektor Véget ért a hitelből történő dorbézolás időszaka 
Privátbankár.hu | 2012. május 18. 14:46
A lengyel jegybank vezetője szerint a jelenlegi válság okaitól függetlenül is megállapítható, hogy a hitelekből táplált, eladósodottsághoz vezető korábbi növekedési modell időszaka véget ért. Marek Belka szerint a növekedés finanszírozásának forrását a hazai magánmegtakarítások jelentik.
Deviza / Áru Márciusban jól bevásároltak aranyból a jegybankok 
Privátbankár.hu | 2012. április 25. 09:14
A márciusban csökkenő aranyárat több jegybank is igyekezett aranyvásárlásra kihasználni, a legnagyobb vevők Mexikó, Oroszország és Törökország voltak. Így beigazolódtak korábbi híresztelések, amelyek agresszív jegybanki aranyvásárlásról számoltak be az elmúlt hónap folyamán a tőzsdén kívüli kereskedésben.
Pénzügyi szektor Segít a jegybank: nem nyomja agyon a forintot a devizahitelek átváltása 
Privátbankár.hu | 2012. április 24. 15:35
Nagy sikere volt a bankok körében a jegybank végtörlesztéshez kapcsolódó euróeladási tendereinek - az MNB most a 90 napon túli késedelembe esett adósok hitelének forintra váltásában segíti a pénzintézeteket, így megelőzheti az esetleges kedvezőtlen makrogazdasági hatásokat. A program egyébként is nagyságrendekkel kisebb összegeket érint, mint a végtörlesztés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG