Joe Biden
Makro / Külgazdaság Joe Biden szerint nem csak ő tudná legyőzni Trumpot 
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 06:41
Joe Biden szerint nem ő az egyetlen demokrata politikus, aki le tudja győzni Donald Trumpot - mondta az amerikai elnök újságírók előtt szerdán magyarázva keddi kijelentését, miszerint azért indul, hogy elődje újbóli elnökségét megakadályozza.
Makro / Külgazdaság Ebből baj lesz: Joe Biden történelmi mélypontra kerülhetett 
Kollár Dóra | 2023. december 6. 15:01
December az amerikai politika szempontjából is jelentősnek bizonyult, ugyanis most jutottunk el arra a pontra, hogy kevesebb, mint egy év van hátra addig, míg választásokat rendeznek az Egyesült Államokban. A lecke tehát fel van adva Joe Bidennek – de mennyivel áll jobban vagy rosszabbul, mint elődei?
Makro / Külgazdaság Washington tehetetlen az izraeli rezsimmel szemben 
Káncz Csaba | 2023. december 5. 18:38
Nagyító rovatunkban ezúttal Gáza és a Hamász jövőjét vesszük górcső alá. Ha a Biden-kormányzat nem tudta rábeszélni Izraelt az állandó tűzszünetre, akkor hogyan tudná meggyőzni a Netanjahu-rezsimet a kétállami megoldás elfogadásáról?
Makro / Külgazdaság Úgy fest, Biden utánozza Trumpot  
Csernátony Csaba | 2023. november 29. 15:02
Donald Trump részben azzal nyerte meg a 2016-os elnökválasztást, hogy kormánya visszahozza Kínából az Egyesült Államokba a feldolgozóipari munkahelyeket, ám a tervet mintha utóda, Joe Biden valósítaná meg. Ugyanakkor ez nem egy könnyű játszma. 
Makro / Külgazdaság Joe Biden megkegyelmezett két pulykának 
Privátbankár.hu | 2023. november 21. 06:25
A Hálaadás az amerikai családok egyik legfontosabb közös ünnepe.
Makro / Külgazdaság Joe Biden kimondta: Gázát és Ciszjordániát egyesíteni kell, megszakadt a kapcsolat a túszok őrzőivel 
Privátbankár.hu | 2023. november 19. 08:49
"Egységes kormányzati struktúra" kell a két palesztin ellenőrzés alatt álló területen, megszólalt a török elnök is, a Hamásznak sincs kapcsolata a túszokat őrzőkkel. Hírek az izraeli-palesztin konfliktusról.
Makro / Külgazdaság Trump jöhet vagy sem? Érdekes döntés született 
Privátbankár.hu | 2023. november 18. 11:22
Donald Trump ugyan részese egy az Egyesült Államok alkotmányos rendje elleni lázadásnak, ami nem teszi lehetővé, hogy újrainduljon az elnökségért, de azért újraindulhat – derült ki egy bírósági döntésből.
Makro / Külgazdaság Putyin hátradőlhet?  
Privátbankár.hu | 2023. november 18. 08:14
A hét diplomácia csúcseseménye az amerikai és a kínai államfő találkozója volt, amelynek árnyékában az orosz államfő majdnem biztos lehetett abban, hogy folytathatja háborúját Ukrajna ellen. Az is kiderült októberben az orosz olajat bőven a 60 dolláros plafonnál magasabb áron adták el. 
Makro / Külgazdaság Újra van katonai kommunikáció az Egyesült Államok és Kína között 
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 07:28
Megegyezett a katonai kommunikáció visszaállításáról Kína és az Egyesült Államok.
Makro / Külgazdaság Biden nem küld amerikai katonákat Gázába sem 
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 07:00
Joe Biden amerikai elnök világossá tette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök számára, hogy a kétállami megoldás az egyetlen válasz az izraeli-palesztin konfliktus megoldására, és a Gázai övezet megszállása "nagy hiba" lenne - erről maga az amerikai elnök beszélt újságíróknak szerdán.
Makro / Külgazdaság Putyin idegesen figyeli a mai amerikai-kínai csúcstalálkozót 
Káncz Csaba | 2023. november 15. 09:32
Moszkva a Biden-Hszi csúcstalálkozónak keretet biztosító ASEAN konferencián visszafogottan képviselteti magát. A Kreml a Washington és Peking közötti növekvő geopolitikai versenyre összpontosít és figyelmen kívül hagyja, hogy a két ország gazdasága milyen mélyen összefonódik egymással. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A megfáradt Biden elnököt megpuccsolnák a demokraták 
Káncz Csaba | 2023. november 13. 09:31
Az amerikai demokrácia éppen akkor tűnik fásultnak és működésképtelennek, amikor a nyugati demokratikus modell hitelességének megmentésében kellene élen járnia. Kalifornia kormányzója már egyre kihívóbban „tartalékos elnökként" viselkedik. Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság Amerikai-kínai csúcstalálkozó lesz a jövő héten San Franciscóban 
Privátbankár.hu | 2023. november 10. 20:05
Joe Biden amerikai elnök jövő héten személyesen tárgyal Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház pénteken.
Makro / Külgazdaság Csúfosan összeomlott Amerika külpolitikája a Közel-Keleten 
Káncz Csaba | 2023. október 22. 10:16
Az Ábrahám-megállapodások alapjául szolgáló szinte minden feltételezés téves volt, nem utolsósorban az, hogy a palesztinok érdekeinek figyelmen kívül hagyásával is lehet békésebb Közel-Keletet építeni. A Biden-kormányzat visszafordíthatta volna Trump erőfeszítéseit, és nyomást gyakorolhatott volna Izraelre, hogy vessen véget a telepek bővítésének, miközben teljesíti a békefolyamat keretében tett ígéreteit és kötelezettségeit - de nem tette. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Nem Izrael mért csapást a kórházra, Szergej Lavrov már tudja, mi következik? 
Privátbankár.hu | 2023. október 19. 09:21
Valószínűbbnek látszik, hogy nem bomba, hanem meghibásodott rakéta okozta a tragédiát az Al Ahli kórházban. Megszólalt az orosz külügyminiszter is, a rendőröknek több országban is be kellett avatkoznia a palesztinpárti tüntetéseken. Hírek az izraeli-palesztin konfliktusról.
Makro / Külgazdaság Vihar közepette látogatott Izraelbe Joe Biden 
Wéber Balázs | 2023. október 18. 15:46
Az amerikai elnök további támogatásáról biztosította Izraelt Tel-Aviv-i látogatásán, és ismételten elítélte a Hamász terrortámadását. A Gázai övezetben kibontakozó humanitárius katasztrófáról viszont Netanjahu előtt, nyilvánosan nem beszélt, és nem kérte önmérsékletre az izraeli haderőt. Minderre később, saját sajtótájékoztatóján tért ki. Mindeközben az ENSZ-főtitkár azonnali humanitárius tűzszünetre szólított fel, mintegy 800 jogtudós pedig nyílt levélben arra figyelmeztetett, hogy szerintük a Gázai övezetben fennáll a népirtás veszélye.
Makro / Külgazdaság Joe Biden megérkezett Izraelbe - Kiderült, ki bombázta le a gázai kórházat? 
Privátbankár.hu | 2023. október 18. 11:19
Izraelbe érkezett szerda délelőtt Joe Biden amerikai elnök, hogy kifejezze szolidaritását az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i terrortámadása után
Makro / Külgazdaság Izraeli háború: rakétatalálat ért egy kórházat, Joe Biden nem utazik Ammánba 
Privátbankár.hu | 2023. október 18. 06:23
Az amerikai elnök Abdullah jordán királlyal és Abdel Fattáh asz-Sziszi egyiptomi elnökkel és Mahmud Abbásszal, a Palesztin Hatóság vezetőjével egyeztetett volna.
Makro / Külgazdaság Izrael lefújta a nagyszabású szárazföldi hadműveletet  
Privátbankár.hu | 2023. október 17. 18:01
Szerdán érkezik az amerikai elnök. 
Részvény / Deviza / Áru A zloty húzta a forintot, de most Biden jelölheti ki az irányt 
Eidenpenz József | 2023. október 17. 12:23
A tőkepiacokon kivárás látható, az árfolyamok kissé süllyednek, mindenütt nagy fontosságot tulajdonítanak Joe Biden amerikai elnök holnapi közel-keleti látogatásának. Beindul a gyorsjelentési szezon, a héten a legfontosabb amerikai vállalatok 11 százaléka közzéteszi a számait. A forint a zlotynak köszönhetően erősödik a brókerek szerint, életjeleket mutat a bitcoin.
Makro / Külgazdaság Izraeli-palesztin konfliktus: Biden nem bírta tovább, repülőre ül 
Privátbankár.hu | 2023. október 17. 06:55
Joe Biden szerdán Izraelbe látogat - közölte a Közel-Keleten tartózkodó Antony Blinken külügyminiszter washingtoni idő szerint hétfő késő este.
Makro / Külgazdaság Forrong Washington a Hamász támadása óta 
Káncz Csaba | 2023. október 11. 09:30
Új házelnök nélkül a kongresszus nem tárgyalhat további segélyekről. Az új politikai lendület most Kijevet is segítheti. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Joe Biden tehetetlen és nincs más választása 
Privátbankár.hu | 2023. október 6. 07:58
Jóvá kell hagynia 20 mérföldnyi határfal építését az Egyesült Államok mexikói határán Texasban, mert egy Trump-adminisztrációból származó keret másra nem fordítható.
Makro / Külgazdaság Váratlan poszton tűnhet fel Donald Trump, mélyütést kaphat a Biden-kormány 
Privátbankár.hu | 2023. október 5. 07:06
A leváltott Kevin McCarthy helyét foglalhatja el.
Makro / Külgazdaság Valami szokatlan történik Amerikában, Joe Bidenéknek meg kell találniuk a magyarázatot 
Kollár Dóra | 2023. szeptember 28. 15:40
Az Egyesült Államok egyre több lakójának van finoman szólva is tele a hócipője Joe Bidennel – de a választási eredmények nem ezt mutatják.
Makro / Külgazdaság Vádat emeltek Joe Biden fia ellen 
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 15. 06:42
Vádat emelt a különleges ügyész Hunter Biden ellen tiltott fegyverbirtoklás bűncselekménye miatt csütörtökön, miután nyáron összeomlott az amerikai elnök fiát a bírósági eljárástól megmenteni hivatott vádalku.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Joe Biden Vietnamról 
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 11. 08:55
Az amerikai elnök szerint új szakaszba léptek a két ország kapcsolatai.
Makro / Külgazdaság Meglepő helyen bukkant fel Joe Biden 
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 10. 17:40
Nem célja az Egyesült Államoknak Kína elszigetelése – közölte Joe Biden amerikai elnök vietnami látogatása során.
Makro / Külgazdaság Jó lóra tesznek Orbán Viktorék? Bajban van Joe Biden egy friss felmérés szerint 
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 8. 07:53
Az életkora és a teljesítménye sem tetszik az amerikai választóknak.
Makro / Külgazdaság A cár lecsapott, de a Putyin-rezsim sérülékeny - A hét videója 
Juhász Gábor - Káncz Csaba - Litván Dániel | 2023. augusztus 25. 19:19
Erőt mutatott Putyin Prigozsin eltakarításával, vagy pont a rendszer gyengeségét mutatta meg? Mi lesz a Wagnerrel, és lesz-e hatása a történteknek a fronton? Amerikában mindenesetre örülnek a helyzetnek, mégis elkezdhetnek kihátrálni Zelenszkijék mögül, ha nem jön valami drámai változás a harctéren. E témákról is beszélgetett Káncz Csaba és Litván Dániel az orosz invázió megindulása után pontosan másfél évvel.
Részvény / Deviza / Áru Csúcson a BUX, idén az olajcsapot zárhatják el az oroszok 
Eidenpenz József | 2023. augusztus 23. 12:57
Jó a hangulat a tőzsdéken, a BUX is új rekordok felé halad, a forint szűk sávban mozog. Az olajfegyver bevetése az oroszoknak nem kerülne olyan sokba, Joe Biden székébe viszont igen. Egy hónapig még lehet kiutalni a világ legnagyobb kriptotőzsdéjéről.
Makro / Külgazdaság Amerika, a rogyadozó birodalom 
Káncz Csaba | 2023. augusztus 17. 09:39
Bár a NATO összetartott, Oroszország túlélte a szankciókat, és képes a vártnál jóval hosszabb ideig folytatni az ukrajnai háborút. Kína politikai és diplomáciai befolyása eközben az Új Selyemút kezdeményezésen keresztül gyorsan bővül minden kontinensen. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Hawaii: Joe Biden nem akar útban lenni a porig égett üdülővárosban 
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 16. 06:26
Hamarosan Hawaiira utazhat az amerikai elnök, aki jelezte, azért nem siet a tűzvész sújtotta tagállamba, mert nem szeretne útban lenni.
Makro / Külgazdaság Valósággal ömlik az amerikai pénz Ukrajnába 
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 11. 08:27
Joe Biden amerikai elnök pótlólagos, 13 milliárd dolláros keretet kért a Kongresszustól Ukrajna folytatódó katonai támogatásához egy nagyobb, 40 milliárd dolláros kiegészítő költségvetésre vonatkozó indítványban csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Putyin bizalmasa titkos küldetésen 
Káncz Csaba | 2023. július 30. 10:17
Mind Északkelet-Ázsiában, mind Óceániában megy a nagyhatalmi helyezkedés és lökdösődés. Augusztus 18-án háromoldalú amerikai, japán és dél-koreai csúcstalálkozót tartanak, amelynek legfontosabb napirendi pontja Észak-Korea nukleáris és rakétafenyegetése lesz. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Hoppá, nem mindennapi csúcstalálkozót szervez Joe Biden! 
Privátbankár.hu | 2023. július 29. 10:01
Háromoldalú csúcstalálkozót tartanak augusztus közepén Camp Davidben, Joe Biden vendégei a dél-koreai, valamint a japán miniszterelnök lesz.
Makro / Külgazdaság Nyakig benne van a CIA a háborúban, de sötétben tapogatózik a legfontosabb dolgokban 
Litván Dániel | 2023. július 28. 05:48
A CIA sokat segít az ukránoknak, de közben vigyáznia kell arra, hogy ne lépje át a láthatatlan határokat. Az ukránok azonban egyre inkább feszegetik ezeket a határokat, ezzel az ügynökséget és Amerikát is igen nehéz helyzetbe hozva.
Makro / Külgazdaság Joe Biden nagyon kellemetlen napra ébredt ma 
Privátbankár.hu | 2023. július 26. 16:30
Az elnök fiának ma a bíróságon van jelenése.
Makro / Külgazdaság Joe Biden fontos gesztussal üzent a rasszistáknak 
Privátbankár.hu | 2023. július 26. 07:35
Amerikai nemzeti emlékhellyé nyilvánította Joe Biden elnök az 1955-ben rasszista indítékkal meggyilkolt Emmett Till halálához köthető helyszíneket.
Makro / Külgazdaság Külföldi pénzek landoltak a Biden-család zsebében? 
Privátbankár.hu | 2023. július 26. 06:32
Az amerikai Képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni, és ez akár az elnök eltávolítására irányuló eljárást is eredményezhet.
Makro / Külgazdaság Egy nő parancsolhat az amerikai haditengerészetben 
Privátbankár.hu | 2023. július 22. 08:45
Joe Biden elnök pénteken, első nőként, Lisa Franchetti tengernagyot jelölte az Egyesült Államok haditengerészetének parancsnoki tisztségére.
Makro / Külgazdaság Joe Biden aggódik Izrael miatt 
Privátbankár.hu | 2023. július 18. 06:33
Elítéli az izraeliek ellen elkövetett terrorcselekményeket, de az újabb telepek építése sem nyugtatja meg.
Makro / Külgazdaság Joe Biden fontos üzenetet küldött Zelenszkijnek és Putyinnak is 
Privátbankár.hu | 2023. július 13. 19:36
Az ukrán NATO-tagság nem kérdés, ám előbb a háborúnak véget kell érnie.
Makro / Külgazdaság Joe Biden csak Orbán Viktorral fogot kezet, de mindezzel lett egy kis gond  
Privátbankár.hu | 2023. július 11. 16:29
Kicsit más megvilágításban jelent meg a kormányzati kommunikációban a találkozó, mint ahogy az valójában történt. 
Makro / Külgazdaság Borzalmas fegyvereket ad Biden az ukránok kezébe, de nem volt más választása? 
Litván Dániel | 2023. július 11. 05:49
Nem véletlenül van rossz hírük a kazettás lőszereknek, de nem ezek jelentik a legnagyobb veszélyt a civil lakosságra. Csak papol a Nyugat az oroszokkal szembeni morális fölényéről, ha közben ilyen fegyvereket szállít az ukránoknak?
Makro / Külgazdaság Háborús feszültség közepette kerül sor a világ egyik legjelentősebb csúcstalálkozójára 
Privátbankár.hu | 2023. július 10. 06:29
Nagy-Britanniába érkezett az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Joe Biden erős üzenetet küldött Magyarországnak 
Privátbankár.hu | 2023. július 6. 06:26
Joe Biden amerikai elnök megerősítette az Egyesült Államok erős támogatását Svédország NATO-tagsága mellett, amikor a Fehér Házban fogadta Ulf Kristensson svéd miniszterelnököt.
Makro / Külgazdaság Trump konteós demokrata barátja kisiklathatja Bidenék kampányát 
Káncz Csaba | 2023. július 5. 10:18
Trump és Kennedy jóban vannak, és ez utóbbi kampányszervezetét részben Trump támogatói finanszírozzák. Tekintettel arra, hogy Kennedy milyen elképesztő politikai álláspontokat foglalt el az elmúlt években, hirtelen jött népszerűsége nyugtalanító. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG