Kisbefektetők
Befektetési alapok Mitől félünk? Tavaly nyár óta nem vettünk ennyi devizát 
Eidenpenz József | 2013. november 7. 06:11
Szép összeget, 109 milliárd forintot helyeztek el októberben a befektetési alapokban, ami május óta nem látott érték. Ebből 44 milliárd forint devizában volt, ami pedig tavaly augusztus óta nem fordult elő. Még érdekesebb, hogy ezúttal több dollárt spájzoltak be, mint eurót.
Részvény / Deviza / Áru Robotok lendíthetik fel az OTP kereskedését 
Privátbankár.hu | 2013. november 6. 12:39
A Xetra rendszer bevezetésével a Budapesti Értéktőzsdén is megjelenhetnek a kereskedő robotok, amelyek külföldi tőzsdéken a forgalom felét-kétharmadát is kiteszik. Ezek kezdetben főleg a legnagyobb forgalmú részvények forgalmát növelhetik. Az pedig jó mindenkinek, ha nagy a forgalom. Interjú Tóth Attilával, a BÉT vezérigazgató-helyettesével.
Részvény / Deviza / Áru Kisbefektető vagy? Így védd magad! 
Privátbankár.hu | 2013. november 4. 11:00
Mi védi a befektetőket a hazai tőkepiacon? Mekkora különbségek vannak az egyes EU-országok szabályozásában, mire kell figyelnünk ilyenkor? Mi a minimálisan szükséges óvatosság, ha brókercéget választunk? – kérdeztük Farkas Pétertől, a Befektető-védelmi Alap ügyvezető igazgatójától a tőzsdei Xetra-rendszer bevezetése kapcsán.
Befektetési alapok Jó akciós kamatokról még évekig ne álmodjunk! 
Eidenpenz József | 2013. október 29. 06:10
A tranzakciós adó jobbágyhűséget okoz. Még évekig eltarthat az alacsony kamatok korszaka, amikor a bankok sem versenyeznek különösebben az ügyfelek pénzéért. A befektetési alapoknak mindez jól jöhet. Ragaszkodunk a forintunkhoz, ezért a külföldi alapkezelők alig tudnak labdába rúgni – mondták el alapkezelők.
Befektetési alapok A legtöbben még életükben nem láttak ilyen alacsony kamatokat 
Eidenpenz József | 2013. október 28. 06:59
Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere inkább a kisebb hazai társaságok részvényeiben hisz, a nagyok közül legfeljebb a Richterben lát fantáziát. Egy magyar államcsődöt, nagy forintzuhanást valószínűtlennek tart, inkább lassú forintlecsorgásra számít. A kisbefektetők mostani átáramlását várhatóan követi egy második kör jövőre.
Állampapír / Kötvény Legalább 4440 a károsult, százmillióra suhintották a kötvényező MLM-céget 
Privátbankár.hu | 2013. október 18. 12:14
Legalább 4440 károsultja van egy multi level marketing-rendszerű vállalkozásnak, amely engedély nélkül, talán az összes fontosabb kibocsátási szabályt megszegve értékesített értékpapírokat magyar, szlovák és cseh kisbefektetőknek. Az MNB százmilliós bírságot vetett ki és célozgat a polgári perelhetőségre, kérdés, lesz-e ezzel szemben álló vagyon.
Befektetési alapok Buborban az igazság – ennyit hozhat a pénzed az alapban  
Eidenpenz József | 2013. október 17. 14:13
A banki kamatok továbbra is rekord alacsony szinten vannak, az ügyfelek nagy része inkább máshová viszi a pénzét, mint a befektetési alapok. De jó lesz-e ez nekik, mi várható most az alacsony kockázatú befektetési alapoktól?
Befektetési alapok Több állampapírt, eurót és dollárt tettünk félre szeptemberben 
Eidenpenz József | 2013. október 15. 15:30
A korábbi hónapoknál alacsonyabb, de így is jelentős összeget, 39 milliárdot helyeztek el hazai befektetési alapokban szeptemberben. Ebben a hónapban az állampapírok jártak csúcsra, oda ennek többszöröse érkezett. Szerették az eurót és a dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Tőzsdézel? Így változik meg az életed 
Privátbankár.hu | 2013. október 9. 06:09
A Xetra kereskedési rendszer decemberi bevezetése főleg az online üzletelő magánszemélyeknél hoz látható változásokat, például többféle európai piacon köthetnek üzleteket. Sok befektetőt érinthetnek ugyanakkor a bevezetésre kerülő újfajta megbízástípusok és a kereskedés új módszerei is.
Részvény / Deviza / Áru Jön, jön, jön a Xetra, de mi az, és miért jó? 
Privátbankár.hu | 2013. október 3. 06:09
December elején tervezik bevezetni a Xetra kereskedési rendszert a Budapesti Értéktőzsdén. Mi az a Xetra és miért jó nekünk? Mi a célja vele a tőzsdének? Hogyan változik meg ettől a kereskedés? – kérdeztük Tóth Attila vezérigazgató-helyettestől.
Befektetési alapok Bankbetét helyett befektetési jegyet vennél? 5 tipp a váltáshoz 
Eidenpenz József | 2013. október 2. 16:12
Az alacsony kamatok miatt sokan vásárolnak inkább befektetési jegyeket. Ezeknek az az előnyük is megvan, hogy sokféle befektetés között házon belül is lehet átcsoportosítani pénzt, általában olcsón vagy díjmentesen, interneten keresztül, karosszékben ülve.
Befektetési alapok Mit válasszanak, akik most mennek át betétből befektetési alapba? 
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 25. 07:00
Havonta tízmilliárdok távoznak a bankbetétekből az alacsony kamatok miatt és mennek át befektetési jegyekbe. Meddig tarthat ez a folyamat? Sokan most találkoznak először az alapokkal, mit érdemes tudniuk? – kérdeztük Forián Szabó Gergelytől, a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatójától.
Befektetési alapok Óriási összeget vittek el a bankokból júliusban 
Eidenpenz József | 2013. szeptember 6. 06:09
Augusztusban is talicskázták be a a befektetési alapokba a pénzt az ügyfelek, kicsit többet is, mint júliusban vagy júniusban. A júliusi adatok szerint óriási összeget, 193 milliárd forintot vett ki viszont a bankbetétekből a lakosság, ilyen még a végtörlesztés idején sem fordult elő. Sokan spekulálnak forintra.
Részvény / Deviza / Áru Meghalt a certifikát, éljen a warrant – OTP-re is 
Eidenpenz József | 2013. szeptember 4. 06:09
Az eddig turbo certifikátoknak hívott, az euró/forinttól kezdve a DAX-on át az OTP-részvényig sokféle spekulációra szolgáló értékpapírokat a tőzsdén ezentúl warrantoknak fogják hívni. A szeptemberi lejáratok megújítására lehet, hogy várni kell, jövőre viszont új termékeket üdvözölhetünk.
Vásárló Lopakodó áremelkedés, tőzsdecsőd- és adóztatásveszély a bitcoinnál 
Eidenpenz József | 2013. augusztus 30. 15:13
A bitcoin két nagy zuhanás után újra talpra állt, két hónap alatt megint megduplázta értékét. Csapásokat adnak és kapnak: Thaiföld betiltotta, Németország hivatalosan is elismerte, de megadóztatásán töpreng, a legnagyobb bitcoin-tőzsde pedig bajban van.
Befektetési alapok Ez volt a három legeslegdrágább alap 
Eidenpenz József | 2013. augusztus 9. 06:10
Közzétették a hazai befektetési alapok tavalyi költségeiről szóló kimutatást, az átlagos költségszint, 1,66 százalék 2011-hez képest csökkent, de magasabb, mint a 2010-es. Néhány kis alapnál durván elszálltak a kiadások.
Befektetési alapok Befektetési alapok: hova menekülhetünk a kamat megsarcolása elől? 
Eidenpenz József | 2013. augusztus 7. 14:35
Mely alapok lesznek EHO-mentesek, azaz felelnek meg annak az új adókedvezménynek, amely szerint a többségében állampapírokba fektető alap hozama nem EHO-köteles? Erről kérdeztük a magyarországi alapkezelőket. A válaszadók többsége gyorsan átalakítja 1-2 alapját, más inkább a magas hozamra koncentrál.
Befektetési alapok Megint bankbetétből alapokba vándoroltak az ügyfelek 
Eidenpenz József | 2013. augusztus 6. 06:08
Júliusban is több tízmilliárd forint érkezett a hazai befektetési alapokba, miközben a júniusi statisztikák újra a bankbetétek térvesztését jelzik. Ezúttal főleg a tőkevédett és a likviditási alapokat kedvelték az emberek, de ingatlanalapokba is jutott pénz.
Állampapír / Kötvény Vége a kötvényeseknek? Drámai hangulat az E-Star körül 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 2. 15:49
Miután a bíróság megszüntette a csődeljárást, félő, mindenki számára a lehető legrosszabb helyzet áll elő. A kötvényesek különösen rossz helyzetbe, a sor végére kerülhetnek, keresztet vethetnek követeléseikre. Előnyükre ez csak a felszámolónak és a különböző, peres ügyekben ellenfél önkormányzatoknak válhat, mint Hódmezővásárhely – írják különböző lapok.
Pénzügyi szektor Elég nagy szélben a pulykák is repülnek... 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 1. 16:14
...de kérdés, meddig fúj az a szél és ki fog pulykának számítani – teszi fel a kérdést a tőkepiacot belülről ismerő szakember. A hazai intézményi befektetői szektorról, a külföldi bankok itteni leányvállalatainak gondolkodásáról, az OTP nemzetközi üzletágáról beszélt Barlai Róbert, az OTP ügyvezető igazgatója a Gazdasági Rádiónak.
Részvény / Deviza / Áru Megneszeltek valamit? Kik shortolják az OTP-részvényeket? 
Eidenpenz József | 2013. július 31. 06:10
Tavaly ősz óta folyamatosan növöget az OTP árfolyamának esésére játszó intézményi pozíciók értéke, de júniusban és júliusban különösen megnőtt. Két új szereplő is megjelent a piacon, az egyik nem sokkal a nagy áresések előtt. A BÉT-en is sok milliárd forint az OTP-részvény határidős kötésállománya.
Befektetési alapok Hazai kötvényekkel szárnyalnák túl a bankbetéteket 
Privátbankár.hu | 2013. július 22. 18:00
Az alacsony és csökkenő banki kamatok sok befektetőnek okoznak fejtörést. Sokan közülük a befektetési alapoknál keresnek megoldást, azokon belül pedig a kötvényalapok kecsegtetnek sikerrel. Az egy évnél hosszabb állampapírok hozama jelenleg magasabb a banki kamatoknál.
Részvény / Deviza / Áru Így nézd meg, mennyit hozott a befektetési alapod 
Eidenpenz József | 2013. július 16. 06:15
Alacsonyak a kamatok, nemsokára nőhet az adó is, és sokan alternatív befektetési formákat keresnek. Az alapok egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy milyen hozamokat értek el a múltban. Ez nem jelent ugyan garanciát a jövőre nézve, de javítja az esélyeket.
Részvény / Deviza / Áru Ezért emelkedhet a tizedelés után a Richter 
Eidenpenz József | 2013. július 12. 10:51
Ha nem a tizedelés, akkor az MSCI-indexbe való újbóli bekerülés növelheti ismét a Richter iránti keresletet. A kisbefektetők számára egyszerűbb lesz megvenni, de aki akarta, annak eddig sem jelentett nagy akadályt a névérték. A külföldi tapasztalatok alapján a jó cégek papírjait szokták hasonlóképp felosztani.
Befektetési alapok Platina Pí: 7 év alatt évi 17 százalék volt a hozam 
Privátbankár.hu | 2013. július 11. 19:30
Hét éven keresztül átlagosan 17 százalékot ért el a Platina Pí befektetőinek, ami jó teljesítménynek számít. Hedge fund-szerű, globális megközelítésű alap, elsősorban kockázatkedvelő befektetőknek ajánlják, legalább két évre.
Befektetési alapok "Úgy kezeljük, ahogy saját megtakarításainkat is" - videó 
Privátbankár.hu | 2013. július 10. 19:11
A Concorde Columbus abszolút hozamú alap, az infláció felett minél magasabb reálhozamot igyekszik elérni hosszú távon. Az alapkezelőt egy egész csapat segíti elemzéseivel. A kockázatos eszközök aránya magas, ezért legalább 4-5 évre ajánlják.
Befektetési alapok Ezt csinálták a bankokban júniusban a kisbefektetők 
Eidenpenz József | 2013. július 5. 06:09
Tartott a lakossági megtakarítások beáramlása a befektetési alapokba júniusban is, a májusi adatok szerint pedig a lakossági bankbetétekből tovább vették ki a pénzeket. Az utóbbi hónapoknál azonban jóval szerényebb volt a növekedés, igaz, még ez is 50 milliárd forint feletti összeg. A devizát inkább kivették, talán nyaralásra, talán a 300 forintot kerülgető euróárfolyam miatt.
Deviza / Áru Vegyük vagy adjuk el? Mi lesz most a forinttal? 
Eidenpenz József | 2013. július 4. 06:15
Mennyi lesz a forint árfolyama augusztus végén és az év végén? Alulértékelt vagy felülértékelt nemzeti valutánk? Külföldi nyaralás előtt mikor érdemes devizát venni? Hogyan reagálnak a kisbefektetőik az alacsony kamatokra? Brókercégek elemzőit kérdeztük.
Deviza / Áru Tényleg olcsóbb nyáron az euró? Pont hiteltörlesztéskor drágább a frank? 
Eidenpenz József | 2013. június 21. 06:05
Ilyenkor sokan törik a fejüket, hogy mikor, milyen áron vegyenek devizát a nyaraláshoz vagy spekulációs célzattal, mivel nyáron a turistaszezon miatt időnként olcsóbb, mint máskor. Az a meggyőződés is makacsul tartja magát sok hitelesnél, hogy a devizaárak mindig éppen akkor mennek fel, amikor törleszteniük kell. Tényleg?
Részvény / Deviza / Áru Kandallógyár és tehenészet: mi lesz most a Phylaxiából? Interjú 
Eidenpenz József | 2013. június 18. 06:10
Egy-két év tiszta, átlátható gazdálkodás után a befektetők is rá fognak jönni arra, hogy más szelek fújnak a volt Phylaxiánál, új nevén Opimus Holdingnál – mondja Pintér Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elnöke. A cég saját tőkéje kettőről nyolcmilliárdra nő. A mezőgazdaság lehet a jövő egyik húzó ágazata.
Befektetési alapok Ezért érdemes likviditási alapot választani bankbetét helyett 
Privátbankár.hu | 2013. június 14. 14:50
Az alacsony kamatok miatt most sok kisbefektető keres magának alternatívákat a bankbetétekkel szemben. Ez sokak számára a befektetési alap. Magyarországon a likviditási alapok messze a legnépszerűbbek, az alapok tőkéjének 27 százaléka ilyenekben van.
Befektetési alapok Így védik a tőkédet a befektetési alapokban 
Eidenpenz József | 2013. június 12. 06:10
Az alacsony kamatkörnyezet miatt sokan vásárolnak mostanában befektetési jegyeket, ahogy azt a statisztikák jól mutatják, miközben a bankbetétek állománya csökken. Az alapok bonyolultabbak, mint a betétek, különböző kockázataik vannak, amelyeket azonban a törvények igyekeznek behatárolni.
Állampapír / Kötvény +25 milliárd: tovább spájzolnak a magyarok állampapírból 
Privátbankár.hu | 2013. június 10. 13:35
Májusban a kifejezetten a lakosság számára értékesített állampapírok állománya 25,4 milliárd forinttal emelkedett. A teljes mennyiség jelenleg 1283 milliárd forint.
Befektetési alapok A jó reálkamat nemcsak a gazdagok kiváltsága 
Eidenpenz József | 2013. május 16. 16:30
Mit lehet csinálni akkor, amikor a kamatszint ennyire rendkívülien alacsony? – tette fel a kérdést Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója a cég sajtóebédjén. A válasz valahol a részvények irányában keresendő. Szomorú eredményeket hozott a kisbefektetők között végzett felmérés.
Befektetési alapok Mit ígérnek a bankszámlák legádázabb vetélytársai? 
Eidenpenz József | 2013. május 16. 06:15
Hiába menekülnek sokan a kamatcsökkenés miatt a lekötött bankbetétekből a likviditási alapok jegyei felé, azok hozama hasonlóképp süllyed, így nem biztos, hogy többet fognak hozni. Folyószámlának viszont nagyon jók a mostani hozamszinttel is.
Befektetési alapok Eleged van az alacsony kamatokból? Így kell befektetési jegyet venni 
Eidenpenz József | 2013. május 15. 13:51
Az eddigi adatok szerint ez a befektetési alapok éve lesz, mivel sokan megelégelték a rekord alacsony kamatokat és alternatívákat keresnek. Azoknak, akik most lépnének be erre a piacra, elmondjuk, hogyan, mennyi időre, hol érdemes befektetési jegyeket venni.
Befektetési alapok 111 milliárdos kérdés: elszívják a pénzt a bankoktól a befektetési alapok? 
Eidenpenz József | 2013. május 3. 06:11
A márciusinál kisebb ütemben ugyan, de áprilisban is folytatódott a befektetési alapok komoly felfutása, ezúttal 111 milliárd forint feletti összeget helyeztek el bennük. A lakossági bankbetétek viszont mostanában kifejezetten visszaestek, áramlik ki belőlük a tőke. Mindez az alacsony kamatok miatt van.
Részvény / Deviza / Áru Alacsonykamat-mizéria: vigyázat, a nyugodt alvás korlátozott hozammal jár 
Privátbankár.hu | 2013. április 29. 09:36
Az egyre alacsonyabb kamatok miatt sokan keresnek alternatívákat a bankbetétekkel szemben. A befektetési alapok jelentik az egyik utat, ahol a kínálat hatalmas, a legnépszerűbb a befektetők körében a két véglet, a legrizikósabb és a legbiztonságosabb. A biztonságos formák hozama azonban alacsony lehet.
Állampapír / Kötvény Meglepetés: Közel félmilliárd eurónyi PEMÁK-ot váltottak vissza 
Privátbankár.hu | 2013. április 23. 16:44
Az előző hónapban 472 millió euró értékben váltottak vissza a Prémium Euró Magyar Államkötvényből, miközben 25,8 millió euró értékben vásároltak. A nagy összeg mögött nagy valószínűséggel hazai intéményi befektetők álltak.
Deviza / Áru Hétfőtől lehet megint aranyat venni a tőzsdén 
Eidenpenz József | 2013. április 19. 16:50
A hét eleji nemesfém-zuhanás rendet vágott tőzsdei certifikátok között, az összes arany és ezüst turbó long terméket kiütötte. Az új termékek bevezetési ideje körülbelül egy hét, így várhatóan hétfőtől lehet megint tőkeáttétellel aranyár-emelkedésre játszani a tőzsdén.
Befektetési alapok Tombol az alapos láz a siralmasan alacsony kamat miatt 
Eidenpenz József | 2013. április 4. 06:11
A siralmasan alacsonynak tűnő banki kamatok miatt óriási összeget, 169 milliárd forintot helyeztek el egyetlen hónap alatt befektetési alapokban. A tömegek a forintjukat tették oda, a devizájukat viszont inkább elvitték, valószínűleg eladási céllal.
Részvény / Deviza / Áru Szörnyű rossz befektetések 9.: A csalók felfedezték a Facebook-ot és a Twittert 
Privátbankár.hu | 2013. április 3. 09:50
Míg korábban célzott levelekkel nevesincs cégek bóvlirészvényeit próbálták rásózni a kisbefektetőkre, nemrég újfajta csalás ütötte fel a fejét: komoly vállalatok papírjait nyomják le álhírekkel. Ez csak tömegek megmozgatásával lehetséges, amire kiválóan alkalmas a Facebook, a Twitter.
Pénzügyi szektor Mi lesz most a pénzemmel? 11 húsbavágó kérdés a ciprusi válságról 
Eidenpenz József | 2013. április 1. 15:00
A ciprusi ügy felforgatta egész Európát, és mindenki azt találgatja, biztonságban vannak-e a bankbetétjei, egyedi ügy volt-e vagy sem, és hogyan tud védekezni a hasonló esetek ellen. Ön nyugodtan alszik?
Befektetési alapok Ez az az alapfajta, amelyet a végtörlesztés sem ingatott meg 
Eidenpenz József | 2013. március 27. 12:01
Az abszolút hozamú alapok az utóbbi évek nagy sikertörténetét jelentik a hazai alappiacon. Ez a közeljövőben is fennmaradhat, mert az alacsony kamatszint miatt a befektetők alternatívákat keresnek.
Deviza / Áru Új tulipánhagyma-őrület? Öt nap alatt ötven százalékkal drágult a bitcoin 
Eidenpenz József | 2013. március 24. 12:00
Egyetlen munkahét alatt 52 százalékkal ment fel a bitcoin árfolyama, állítólag elsősorban a ciprusi válság miatt, amely megrendítette a hitet a bankbetétekben és a megszokott devizákban. Az USA-ban tiltás helyett mintha szabályozni készülnének a furcsa „hackerdevizát”.
Részvény / Deviza / Áru Boszorkányszombat nélkül is végük a certifikátoknak 
Eidenpenz József | 2013. március 21. 13:09
Meghalt a certifikát, éljen a certifikát. Jövő hét pénteken 28 értékpapír jár le a pesti tőzsdén, helyettük folyamatosan bocsátanak ki újakat. A jelenség hasonló a „boszorkányszombathoz”, de az már megvolt, mi nem azokat a nemzetközi szokásokat követjük.
Állampapír / Kötvény Még sokáig jobb lesz a PEMÁK, mint az euróbetét 
Eidenpenz József | 2013. március 18. 06:08
Nagy feltűnést keltett nemrég a PEMÁK, például azzal, hogy az eredeti 200 millió forintos összegből hetek alatt egymilliárd euró lett, és újabb sorozatot kellett kibocsátani a régi helyett. A jelenség magyarázata egyszerű, a papírok kamata tavaly év végén is, és most is jelentősen meghaladja az euróbetétekét.
Befektetési alapok Soha nem látott alacsony kamatok jöhetnek - interjú 
Eidenpenz József | 2013. március 14. 06:00
Hacsak nem gyengül túlságosan a forint, akkor esély van arra, hogy soha nem látott szinten tartósan alacsony marad a forint kamatszintje. A befektetési alapok a kamatcsökkenésből már most is sokat profitálnak, és ebben az évben tovább folytatódhat a tőke átáramlása a betétekből az alapokba. Ennek megfelelően idén is folyamatosan piacon leszünk újabb és újabb tőkevédett alapokkal – mondja Komm Tibor, a CIB Alapkezelő vezérigazgatója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG