Kőolaj
Részvény / Deviza / Áru Holnap lesz a nagy nap, ma már csak a Richter és az OTP drágult 
Eidenpenz József | 2016. március 9. 18:10
Csendes nap után az európai tőzsdeindexek szerény emelkedéssel zártak, az amerikai tőzsdéken is visszafogott optimizmus uralkodik. Az emelkedés oka az ismét emelkedő olajár lehet, az óvatosságé pedig főleg a csütörtöki EKB-döntés. Nálunk a BUX lendülete csökkent, de négy részvényből kettő így is emelkedni tudott, a forint ismét erősödött.
Részvény / Deviza / Áru A Tőzsde lett a tőzsde sztárja, az olaj letörte a jókedvet 
Privátbankár.hu | 2016. február 18. 18:47
Szerény, de biztató emelkedés volt a jellemző az európai tőzsdéken, de az olaj árát letörte egy új amerikai készletadat és ez mindenkit lelombozott. A német tőzsdén a Tőzsde maga volt az egyik nyertes, amely szép eredményekről számolt be. Itthon megmaradt az emelkedés, élen az OTP, stabil a forint.
Vásárló Álomszerű folytatás: jöhet még ennél is jobb világ az autósoknak? 
Privátbankár.hu | 2016. február 15. 08:20
A múlt héten 14 forinttal lett olcsóbb a benzin, miközben az olaj ára tovább esett négy napon keresztül - a pénteki fordulat viszont alaposan megzavarja a simának tűnő összképet. A dollár gyengülése viszont szintén az üzemanyagárak csökkenése mellett szól - mi jut el ebből a magyar benzinkutakra?
Részvény / Deviza / Áru Megint az olajár nyomasztotta a tőzsdéket, még Pesten is 
Eidenpenz József | 2016. február 2. 19:11
Ismét 3-5 százalékos mínuszba csúszott a kőolaj ára, ami felerősítette a világgazdaság helyzetével kapcsolatos aggodalmakat. Így jelentős mínuszban voltak a tőzsdeindexek Európában és Észak-Amerikában. Óriásit száguldott a Ferrari részvénye – lefelé a lejtőn. Nálunk is estek a részvények, kissé a forint is gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Rekord: nem törődnek az árakkal, ömlik az olaj a piacra 
Privátbankár.hu | 2016. január 30. 08:15
Nem állnak le az olajexportáló országok: januárban a nyomott árak ellenére is emelkedett a termelés.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: újabb mélyponton az oroszok pénze 
Privátbankár.hu | 2016. január 21. 10:06
Esik a rubel, soha nem volt még ilyen gyenge a dollárral szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kínában csak tüsszentenek, és irányt váltanak a tőzsdék 
Eidenpenz József | 2016. január 19. 18:19
Részben a stabilizálódó olajárral, részben a kínai gazdasági növekedésre vonatkozó adattal magyarázzák, hogy a tőzsdék magukhoz tértek a pénteki esés és a hétfői stagnálás után. A BUX index a nap végére visszacsúszott, szépen teljesített a Richter, de tovább süllyedt az OTP. Mario Draghi beszél csütörtökön, abban reménykednek, hogy valami biztatót mond.
Részvény / Deviza / Áru Ma volt a nap, amikor Budapestet is elérte a tőzsdei árzuhanás? 
Eidenpenz József | 2016. január 18. 18:32
Valamiért nagyon csúnya világ jött ma a dél-európai és kelet-európai tőzsdékre, Budapesttől Varsóig, Bukaresttől Lisszabonig, Athénig. Hatezer alá esett az OTP, nagyot zuhant a Richter és a Mol is, a forint viszont, amint megszokhattuk, stabil volt. A nyugat-európai tőzsdék csak kicsit estek, Amerika pedig zárva volt.
Részvény / Deviza / Áru Kisebbfajta fekete péntek, több százalékkal zuhanó részvényárakkal 
Privátbankár.hu | 2016. január 15. 18:15
Az év második hete is pocsékul sikerült, amit pénteken még jókora részvényár-esések koronáztak meg. Az olaj tartósan 30 dollár alá szédült. Az európai indexek 2-3 százalékkal estek, a magyar tőzsde ehhez képest még viszonylag jó tartotta magát, de így is két százalékos mínuszban zárt az OTP és a Mol. Legalább a forint erősödget a hét eleji gyengülés után.
Részvény / Deviza / Áru Európa esett, Amerika emelkedett, a Renault összeomlott 
Eidenpenz József | 2016. január 14. 18:40
Az európai tőzsdéken ismét a pesszimizmus lett úrrá, az USA indexei viszont emelkedésre kapcsoltak a szerdai nagy esés után. A forint stabil volt, a magyar részvények vegyesen teljesítettek, az OTP és a Mol emelkedni tudott. Az olaj magához tért kissé, a Brent olaj egész nap jóval olcsóbb volt, mint a WTI.
Makro / Külgazdaság Máris módosítottak elemzők az inflációs jóslatokon 
Privátbankár.hu | 2016. január 14. 16:40
2,1 helyett már 1,8 százalékos inflációra számítanak a JP Morgan szakértői.
Részvény / Deviza / Áru A rekord gyenge olaj miatt bajban Orbán mintaállama?  
Privátbankár.hu | 2016. január 14. 11:26
Az azeri jegybank döntése nyomán a kereskedelmi bankok utcai devizaváltó helyein mától nem lehet devizát eladni.
Részvény / Deviza / Áru A svájcifrank-pánik óta nem volt ilyen gyenge a forint 
Eidenpenz József | 2016. január 12. 10:59
Magukhoz tértek kissé az európai tőzsdék kedden, miután Kínában is normalizálódott a helyzet. A forint elég rendesen gyengül, ami összefüggésben lehet azzal, hogy ma az MNB bejelentésekre készül. Elképesztő mélységekbe zuhant az olaj ára. Mind a négy főbb részvényünk erősödik.
Részvény / Deviza / Áru Készüljünk a 320 forintos euróra, szörnyű pesszimizmus a kisbefektetők körében 
Eidenpenz József | 2016. január 11. 18:31
A reggeli vastag kínai mínuszok ellenére Európában emelkedni tudtak a tőzsdék, a Richter folytatja elképesztő emelkedését. Még soha nem volt ilyen magas a pesszimista kisbefektetők aránya Németországban. Az euró 317 forint felett volt egész délután, a 318 forintot is megközelítette, készülhetünk a 320-ra.
Befektetési alapok Árupiaci alapok: az év befektetése, vagy kollektív öngyilkosság? 
Eidenpenz József | 2016. január 11. 06:09
Mostanában a csapból is az folyik, hogy az olaj mennyire olcsó, korábban az arany volt a középpontban, de számos más árupiaci termék is sok éves mélyponton van. Mit jelent ez a magyarországi árupiaci alapok számára, mibe fektetnek ezek a konstrukciók? Milyen volt a tavalyi teljesítményük, és mi van bennük, érdekes-e ezekbe befektetni?
Részvény / Deviza / Áru 316 forint felett az euró, megint jobban teljesítettünk Európánál 
Eidenpenz József | 2016. január 8. 18:50
A nyugat-európai tőzsdéken ismét az aggodalom győzött és estek az árak, az amerikai kereskedés viszont enyhe optimizmussal indult. A kínaiak szenvednek és keresik a megoldást a problémáikra, az olaj is mélypontja közelében áll. A BUX viszont szépen emelkedett, vették a hazai részvényeket, mint a cukrot, a forint ugyanakkor gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Már megint szembementünk szinte az egész világgal 
Eidenpenz József | 2016. január 6. 18:00
A BUX szinte egyedüliként tudott emelkedni a nagyvilágban, főleg a Richternek köszönhetően, de a Mol is magához tért. Az euró/forint elérte a 315-ös szintet is. Kína és a jüan nagy, Észak-Korea kis sötét árnyékként ülte meg a piacokat, de az Apple vagy a német autógyárak háza tájáról is rossz hírek jöttek.
Részvény / Deviza / Áru Mire készülnek? Amerika beszállt az olajbizniszbe 
Privátbankár.hu | 2016. január 3. 15:01
Negyven éve nem volt olajexport az Egyesült Államokban, most feloldották az embargót.
Részvény / Deviza / Áru Visszatért békebeli szintjére a forint, emelkedni tudott a BUX 
Privátbankár.hu | 2015. december 28. 17:59
A BUX index minimális emelkedést tudott felmutatni, miközben Nyugat-Európában és az USA-ban egyaránt estek az indexek. A forint látszólag szépen erősödött, valójában visszatért oda, ahol egy hete volt. Az olaj ismét esik, ami a kínai konjunkturális aggodalmakkal együtt rontja a hangulatot.
Részvény / Deviza / Áru Durva az olaj, csak a forint gyengült széles e vidéken 
Privátbankár.hu | 2015. december 23. 18:32
Nagyon szép emelkedéssel ajándékozták meg befektetőiket az európai részvénytársaságok szerdán, a főbb európai indexek két százalék feletti mértékben emelkedtek, a BUX index ettől lemaradó mértékben. A forint némileg gyengült az euróhoz képest, pedig a lengyel zloty, az orosz rubel, a brazil reál és más devizák is erősödni tudtak.
Részvény / Deviza / Áru Újra 14 000 felett a Mol, január óta nem látott dolog történt az olajpiacon 
Privátbankár.hu | 2015. december 23. 11:30
Szépen emelkednek ma az európai tőzsdék, kissé lemaradva a BUX index is pluszban van, főleg a Molnak köszönhetően. A forint stabil, a dollár erősödik, a WTI és a Brent hosszú idő óta először egy árban van.
Makro / Külgazdaság Durva jóslatok: óriásit bukhat Oroszország jövőre 
Privátbankár.hu | 2015. december 22. 09:46
Ha továbbra is csökken a kőolaj ára, az orosz gazdaság nagyon gyorsan milliárdokat veszíthet.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak az OPEC miatt zuhan az olajár 
Fellegi Tamás | 2015. december 12. 11:33
A kőolaj ára a héten ismét mélypontot ért el: a 2008-as válság óta a legalacsonyabbat, de akkor is csak rövid ideig volt lenn, valójában a 2004-es szintre estünk. A legfrissebb lökést az OPEC korlátozások eltörlése adta, de már tényezők is vannak a háttérben.
Részvény / Deviza / Áru Újabb Richter-rekord, szárnyal a Volkswagen 
Eidenpenz József | 2015. november 24. 18:07
A magyar tőzsde főleg a Mol miatt esett, de a Richter újabb történelmi csúcsot állított be. Az európai részvények jókorát zuhantak, Amerika is mínuszban van. Gyengült a török líra, sehová sem jutott a dollár, magára talált az olaj és az arany. A Volkswagen egy nyilatkozat miatt száguldani kezdett.
Részvény / Deviza / Áru Indul a Mikulás rali? Július óta nem látott szinten az OTP 
Eidenpenz József | 2015. november 17. 18:20
Az utóbbi napok, hetek esései után különösen kirobbanó formában voltak ma a tőzsdeindexek, a BUX is két százalékkal ment fel, az OTP valósággal megtáltosodott. A forint erősödött, a dollár úgyszintén. Jól szerepelt a Wal-Mart, az USA tőzsdéi is felfelé tartanak.
Részvény / Deviza / Áru A merényletek nem hatották meg a tőzsdéket és a forintot 
Eidenpenz József | 2015. november 16. 18:12
Olyan bizonytalanok voltak ma a tőzsdék… vagy mégsem? Nem találták az irányt, a párizsi merényletsorozat csak rövid ideig volt komolyabb hatással az árfolyamokra. Estek a légitársaságok és a szállodavállalatok, emelkedtek az olajmultik, pedig a kőolaj megint lefelé vette az irányt. Stabil a forint, kilőtt a Magyar Telekom, zuhant a Ferrari.
Részvény / Deviza / Áru Érdemtelenül nagyot esett az OTP a gyorsjelentése után 
Eidenpenz József | 2015. november 13. 18:46
Rossz volt a részvénypiaci hangulat az egész világon, az OTP gyorsjelentését pedig csak egyszeri, rendkívüli tételek rontották le, az árfolyam mindenesetre közel két százalékot esett. A forint kicsit gyengült, újabb mélyrepülésben az olaj, hullámvasúton az amerikai gáz árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Nem a dollár erősödött, az euró esett – meg a magyar részvények 
Eidenpenz József | 2015. november 10. 18:45
Izgalmas lett a kedd is, az euró/dollár újabb szintet tört át, ám ezúttal nem annyira a dollár ereje, mint az euró elgyengülése lehetett a háttérben. A magyar részvények lefelé csorogtak, de nem kirívó mértékben, kerek 5000 forintra csúszott vissza a Richter. A forint erősödésbe kezdett, a Mol pluszból mínuszba ment át.
Részvény / Deviza / Áru Kirobbanó formában a Richter, Kínában lett jó hír a rossz hír 
Eidenpenz József | 2015. november 9. 18:43
Egész nap három százalék körüli pluszban járt a Richter részvénye, és sok év után végre ismét átlépte az 5000 forintos határt. A forint stabilan gyengécskéből erősödésre váltott este, a dollár viszont hét hónapos csúcsok közelében tanyázik. Olcsó lett az olaj, esett a Mol.
Részvény / Deviza / Áru Váratlan euró- és forintgyengülés, éjjel Richter, holnap Magyar Telekom jön 
Eidenpenz József | 2015. november 3. 18:18
Ismét nagyot erősödött a dollár és sok más deviza az euróhoz képest, az euróval szemben szinte csak a forint lett olcsóbb, a keresztárfolyam 314 forint felett is járt. A hazai tőzsdén kivárós volt a hangulat, holnap hajnalban a Richter gyorsjelentése, este a Magyar Telekomé várható. Sokat drágult az olaj, kissé a Mol is.
Részvény / Deviza / Áru Bekeményítettek az oroszok - rekord sok olajat termelnek 
Privátbankár.hu | 2015. november 2. 15:18
Rekordszintre, napi átlagosan 10,78 millió hordóra emelkedett az orosz olajtermelés októberben, ami 0,4 százalékos bővülés szeptemberrel összevetve.
Részvény / Deviza / Áru Jaj nektek, bankok – OTP nélkül kellett kibírnunk egész nap 
Eidenpenz József | 2015. október 29. 18:00
A bankok jegyében telt a nap, a brit és a német indexet is egy-egy nagybank rossz eredménye húzta le, Magyarországon pedig fel volt függesztve az OTP egész napra, mert kiszáll belőle az állam. Mindenki azt találgatta, mekkorát eshet a részvény, ha lesz rá kereskedés. Megfejtették a tegnapi olajárrobbanás rejtélyét.
Befektetési alapok Jókora gödörben az árupiaci alapok hozama – innét már felfelé visz az út? 
Eidenpenz József | 2015. október 7. 06:08
Az árupiacok leginkább a nagy esésektől és a szintén nagy, de inkább csak átmeneti emelkedésektől voltak hangosak mostanában. A magyar kisbefektetők is sokat szenvedhettek az árupiaci alapokkal, amelyek általában két számjegyű veszteségeket szenvedtek el. Kérdés, mikor jön a borúra derű.
Részvény / Deviza / Áru Ezért száguld a Mol: a vártnál több olaj van a föld alatt 
Privátbankár.hu | 2015. október 1. 13:35
Egyértelműen a Mol a nap sztárja a tőzsdén, miután kiderült: több olaj van a kurdisztáni mezőn, mint eddig gondolták.
Makro / Külgazdaság Káosz az olajpiacon: mi lesz most a magyar benzinkutakon? 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 14. 08:39
Az olajár alakulását csak tippelgetik a szakértők és a piacok, a nemzetközi üzemanyagárak csak kicsit változtak - a forinton most nem múlik semmi. A gázolaj esetében jöhet némi árcsökkenés, így újra összeérhetnek a két üzemanyagfajta ára a magyar benzinkutakon.
Részvény / Deviza / Áru Amerika nélkül toporgott a BUX, megint zuhan az olaj 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 7. 18:40
Kissé gyengült a forint, sokkal jobban a rubel és más feltörekvő piaci devizák. Amerika nélkül nyugisabb volt a részvénypiac, Kína esett, Európa felfelé tartott. Megint nagymértékű zuhanás kezdődött az olaj piacán, valószínűleg elfogytak a spekulatív vevők, a kínálat pedig változatlanul nagy.
Részvény / Deviza / Áru Őrült hullámvasút az olajpiacon, korrigált az OTP és a forint 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 2. 18:26
A magyar részvénypiac szerény emelkedést produkált, miközben világszerte enyhén felfelé korrigáltak a részvények. Az olaj őrült hullámvasutazása folytatódott, átmeneti emelkedés után ismét beszakadt az árfolyam. Csökkent a Mol ára, erősödött az OTP és a forint, a dollár.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen fordulat: mi lesz most a magyar benzinkutakon? 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 29. 08:55
Ami az olajárral történt a hét utolsó napjaiban, olyat nem látni minden nap. A szokatlan árrobbanás alaposan felforgatta az előrejelzéseket - de vajon tényleg komolyan lehet venni ekkora áremelkedést, ha nincs semmi alapja? Véget ért az üzemanyagárak csökkenése, vagy kis pihenő után újra olcsóbban tankolhatnak a magyar autósok? Itt a friss jóslat!
Részvény / Deviza / Áru Egyre csúnyábban fest a BUX – árrobbanás az olajnál 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 28. 18:10
A hét végén kicsit megnyugodtak a kedélyek és csökkentek az ármozgások a részvénypiacokon, de a BUX esett, a kőolaj árfolyama pedig őrült vágtába kezdett. A csütörtöki tíz százalék után újabb öt százalékos emelkedést mutatott. Mindenki az Apple részvényére figyel, a magyar piaccal kapcsolatban nem túl optimisták.
Részvény / Deviza / Áru Győzött Európában a pesszimizmus, a következő szintet ostromolja az euró/forint 
Eidenpenz József | 2015. augusztus 26. 18:24
Európában pesszimisták voltak a tőzsdék, az USA-ban viszont egy jó makroadat felvidította a kedélyeket. Ismét gyengült a forint, majdnem elérte a 317 forintos határt is, az OTP és a Richter húzták le az indexet. Az USA tőzsdéi viszont emelkedéssel nyitottak egy jó makroadat nyomán.
Részvény / Deviza / Áru Itt a friss jóslat: meddig tankolhatunk még olcsón? 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 26. 08:16
Rengeteg olajat öntenek a piacra a termelők, akik közé ráadásul hamarosan visszatérhet Irán is. A korábbi beruházások eredményeként még évekig padlón maradhat az olaj ára, főleg hogy a palaolaj-termelőket sem sikerült elintézni az alacsony árakkal. Több mint 6 éves mélyponton is járt a jegyzés - nem csoda, hogy ma is nagyot csökkent az üzemanyagár a magyar kutakon.
Részvény / Deviza / Áru Évtizedes mínuszban a kőolaj - lesz megállás a zuhanásban? 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 21. 21:16
A kőolaj világpiaci ára 2009 márciusa óta legalacsonyabb szintre esett péntek kora este.
Vállalat Óriásit ugrott a Gazprom profitja - vagy az egész csak délibáb? 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 10. 11:56
Óriásit ugrott a Gazprom profitja, pedig az értékesítés nagyot esett: a rubel gyengesége minden veszteséget elsöpört.
Részvény / Deviza / Áru A Fed-re várnak a tőzsdék, kilőtt az olaj, esett a Mol 
Eidenpenz József | 2015. július 29. 18:33
Nyárias, kis forgalmú kereskedés volt a tőzsdéken szerdán, de nem minden esemény nélkül. Nálunk a Mol esése volt feltűnő, amiatt nem tartottunk lépést Európával. A kőolaj ára délután ugrott meg egy készletadat után. Este Fed-nyilatkozat várható, ha ott meglepetés születik, meglódulhat sok árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru A nap grafikonja: Az olaj leesett a térképről 
Eidenpenz József | 2015. július 7. 12:03
Akkorát zuhant az olaj pár nap alatt, valósággal leesett a grafikonokról, aminek számos oka van. Az Iránnal folyó tárgyalások haladnak, állítólag sok millió hordónyi olaj várja behajózva a zöld lámpát. Az USA készletei ismét emelkedtek, a görög és főleg a kínai feszültségek sem tesznek jót.
Részvény / Deviza / Áru Földrengést okoz az olajbányászat, perek sorozata indulhat 
Eidenpenz József | 2015. július 3. 12:15
Alaposan felforgathatja az olajipart, ha sikerül jogilag is felelőssé tenni az USA egyes területein elharapózó földrengésekért. Pedig ez igen valószínű, volt, ahol pár év alatt sokszorosára nőtt a rengések száma. A felelősséget már egy bíróság is elismerte, így perek sorozata indulhat. A hatóságok is korlátozásokat vezetnek be.
Részvény / Deviza / Áru Túladott lett az OTP? - őrülten vették az olajat 
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 19:19
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró viszont nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett. Az amerikai indexek is nagy emelkedéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Merre tovább, magyar részvények? – hirtelen kilőtt a dollár 
Eidenpenz József | 2015. május 22. 18:49
A hosszú hétvége előtt óvatosak voltak a befektetők, a BUX végül nem ment sehová, bár az OTP esett, a Richter pedig nagyot emelkedett. A forint gyengült, a dollár megint hatalmasat erősödött, esett az olaj ára. Alacsony célár érkezett a Mol-ra, amely keddtől osztalékszelvény nélkül forog.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG