Lakásépítés
Ingatlan Lesújtó számokat közölt a KSH - kitalálja, melyik régióban nőtt egyedül az új lakások száma? 
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 08:32
Mindenhol máshol csökkent.
Ingatlan 3 ezer lakás épül jelenleg a Balaton partján 
Privátbankár.hu | 2023. november 9. 15:23
Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, derült ki az Otthon Centrum felméréséből: az árak jellemzően a fővárosit idézik, de a legdrágább tóparti projektben már 3.1 millió forintot kérnek egy négyzetméterért.
Ingatlan Magyar kivándorlóknak: Stockholm talán szebb, mint Göteborg, de magasabb is a lakbér 
Mester Nándor | 2023. augusztus 28. 05:49
A svéd lakáspiacra már megérkezett a tél, a lehűlés igen látványos. Ez egyelőre csak az új beruházásokra vonatkozik, a használt otthonok forgalmára és a lakásbérletekre kevésbé. Ott ugyanis épp a saját tulajdonú lakások magas ára miatt egyre több a bérlőjelölt. Ebből pedig az következik, hogy a bérleti díjak egyáltalán nem csökkennek, aminek egyáltalán nem örül az az egyre több magyar sem, aki kiköltözött a skandináv országba – derül ki az európai lakáspiacot bemutató sorozatunk legfrissebb összeállításából.
Ingatlan Dánia az új célpont a magyar kivándorlóknak, de ott is drága az albérlet 
Mester Nándor | 2023. augusztus 9. 05:33
Egyre több 26-40 év közötti magyar választja új hazának a kis skandináv országot. Főleg a szolgáltató ágazatokban dolgoznak, de tudunk mérnökökről és tanárokról is, akik az angollal jól elboldogulnak, hiszen a helyiek közül is sokan beszélik. A lakhatás azonban nem olcsó, még a hozzánk képest magas jövedelmekhez képest sem – derül ki európai lakáspiaci sorozatunk mostani részéből.
Makro / Külgazdaság Harmadával kevesebb új lakás talált gazdára Budapesten 
Privátbankár.hu | 2023. július 31. 08:47
2023 I. félévében 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt, 39 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában.
Ingatlan Még mélyebbre zuhanhat a lakáspiac a kormány miatt 
Privátbankár.hu | 2023. június 26. 17:37
Sok tízezer városlakó esett el az önerőtől a csok kinyírása miatt.
Ingatlan Bazi nagy lakóparkokat nem csak a NER tud építeni – új lakáspiaci sorozatot indítunk 
Mester Nándor | 2023. június 25. 11:59
Új sorozatot indítunk, bemutatjuk néhány fontos nyugat-európai ország 2023-as lakáspiacát. Elsőként Írország kerül terítékre, ahol szintén súlyos gond a lakhatás és a beruházók csak mostanában jutottak el odáig, hogy merjenek nagyot álmodni. Dublinban és a második számú városban, Corkban is megjelent egy-egy óriás projekt. De a lakhatás ettől még százezreknek nem megoldott és az árak is még mindig az egekben vannak a szigetországban. Helyszíni beszámoló Írországból.
Ingatlan Több millió magyarnak még évekig csak álom az új lakás - Klasszis podcast 
Csabai Károly - Izsó Márton - Mester Nándor | 2023. június 11. 15:24
Mekkora esélye van ma Magyarországon egy fiatal családnak új lakást venni? Mekkora önerő kell és hogyan lehet ezt előteremteni? A beruházók tényleg ingyen adják a gépesített konyhát és a parkolóhelyet? És mi van, ha nem venni, hanem építeni szeretnénk? S ha mind erre nincs pénzünk, mennyiért bérelhetünk és meddig? Ezekre válaszol a Klasszis podcast új adásában Mester Nándor, lapunk ingatlanpiaci szakértője és Csabai Károly főszerkesztő. 
Ingatlan Debrecenben, Győrben és Kecskeméten már csak az agglomeráció megfizethető 
Privátbankár.hu | 2023. február 13. 12:59
Az újépítésű lakások ára erősen közelíti a budapesti értékeket.
Ingatlan Putyin másik hadművelete: ingyen föld, olcsó lakáshitel 
Mester Nándor | 2023. január 7. 16:09
100 millió négyzetméternyi új otthont akar látni idén az orosz kormány.
Ingatlan Recseg-ropog az orosz lakáspiac, ott is kilőttek az építőanyagárak 
Mester Nándor | 2022. július 31. 05:48
Egyre kevesebben tudják vagy akarják megfizetni az új ingatlanokat.
Makro / Külgazdaság Az új lakóparki és társasházi lakások aránya növekedett leginkább 
Privátbankár.hu | 2022. május 5. 09:25
Vegyes a kép az idei első negyedévben.
Ingatlan Sürgős német üzenet Orbán Viktornak: így kell bedurrantani a lakásépítést 
Mester Nándor | 2021. november 29. 05:53
A koalícióra lépett német pártok a lakásépítésre is összpontosítanak a formálódó kormányprogram gazdasági részében. Van rengeteg jó elem ezekben a tervekben, csak észre kellene vennie Orbán Viktor kormányának.
Ingatlan Három megyében őrülten építkezni akarnak a családok és a vállalkozók  
Privátbankár.hu | 2021. november 4. 09:44
Nagyon megugrott az engedélyek száma, de az átlagos lakásméret csökkenőben van - derül ki a KSH első háromnegyedéves összefoglalójából.
Makro / Külgazdaság Kevés épület épül, minden más viszont hasít az építőiparban 
Privátbankár.hu | 2021. október 14. 09:18
Továbbra is hullámzó az építőipar teljesítménye. Éves alapon nőttek, az előző hónaphoz képest csökkentek a mutatók.
Ingatlan Rossz hír a költözőknek: hiperdrágák lettek az új lakások a pesti peremkerületekben is 
Mester Nándor | 2021. szeptember 4. 05:33
Már a külső pesti kerületekben is közelíti az egymillió forintot az új lakások négyzetmétere. Ennek ellenére van kereslet, több helyütt jelentős beruházások indultak és továbbiak vannak előkészítés alatt.
Ingatlan Bezzeg a csehek és a lengyelek! Náluk felpörög a bérház-biznisz, miközben folytatódik a lakások drágulása 
Mester Nándor | 2021. augusztus 8. 06:34
Közép-Európában Csehország és Lengyelország áll az élen a bérházépítésben. Az intézményi befektetők arra számítanak, hogy növekszik az olyan épületegyüttesek száma, amiket kifejezetten bérbeadás céljából építenek vagy újítanak fel.
Ingatlan Ott épül sok lakás és áruház, ahová itthon vándorol a magyar 
Mester Nándor | 2021. május 21. 05:38
Tavaly is folytatódott az ország billenése nyugatra és középre, legalábbis ami a belső vándorlást illeti. A Covid ugyan kissé lassította ezt a folyamatot, de Közép-Magyarországon és a Dunántúl néhány megyéjében is több ezerrel nőtt a lakosság létszáma. A jövevények főleg a keleti és északi országrészekből származnak, de közben Budapest is elveszített több ezer lakost. Nem meglepő, hogy a nyertes megyékben pörgött fel a legjobban az ingatlanforgalom és ezekben a körzetekben fognak nagyobb sebességre kapcsolni idén és jövőre a lakásépítések.
Ingatlan Budapest és néhány megyeszékhely vezet a lakásátadásokban 
Privátbankár.hu | 2021. május 5. 09:15
A tavalyi első negyedév alacsony bázisához képest idén az első három hónapban mintegy harmadával több lakást adtak át. A bővülés azonban csak a nagyvárosokra koncentrálódott - derül ki a KSH jelentéséből.
Ingatlan Rossz hír az építkezőknek: tovább drágulnak az alapanyagok és a munkadíjak 
Mester Nándor | 2021. április 9. 17:34
Különféle hatások miatt az év elejei 4-6 százalékos áremelést további, akár ugyanekkora mértékű követi még idén az építőipari anyagoknál. A gyártók és a kereskedők gyakorlatilag teljesen áthárítják a fogyasztóra ezeket a hatásokat. Egyebek között ezért is drágulnak az új és felújított lakások, hiába remélték sokan, hogy az 5 százalékos áfa majd leviszi az árakat. 
Ingatlan Drágultak az új lakások, de sok épült vidéken 2020-ban 
Privátbankár.hu | 2021. február 24. 10:41
Tavaly több mint egyharmaddal csökkent az építési engedélyek száma 2019-hez képest, de majdnem ilyen arányban nőtt az átadott lakásoké – derül ki a KSH 2020-as összegzéséből. Az árak mintegy 5-7 százalékkal emelkedtek piaci információk szerint.
Piac&Profit Csak ősztől lehet jobban válogatni az új lakásokból, drágábban 
Mester Nándor | 2021. február 23. 05:37
Lassan belehúznak a lakásfejlesztők, de a kínálat csak ősztől kerülhet emelkedő pályára. Az is biztos, hogy hiába az öt százalékos áfa, a drágulás folytatódik.
Ingatlan Gyorsabban szakad szét Magyarország, hiába erőlködik a kormány 
Mester Nándor | 2021. január 18. 16:59
Magyarországon nem Pannónia és az Alföld között vannak a törésvonalak. Sokkal rosszabb a helyzet. Felerősödött az ország különféle térségeinek egymástól való elszakadása. Budapest és agglomerációja, a középdunántúli és az északnyugati körzetek kiemelkedtek, de az ipari erőközpontokban a város és a vonzáskörzet közötti különbség is nőtt. Mindez lenyomatot hagy a lakásárakban, a drágulás minden településtípust érintett, sok tízezer embert vándorlásra kényszerítve. Az ipari-szolgáltatási beruházások ráerősítettek ezekre a folyamatokra és a különbségek további növekedését vetítik előre továbbá azt is, hogy a belső vándorlás miatt a végképp leszakadó körzetekben egyre kevesebb lesz a forgalomképes ingatlan. A kormány megpróbál milliárdokat pumpálni a kisebb körzetekbe is, de a számok alapján látható: ezzel sem tudja megakadályozni az ország sok részre szakadását.
Makro / Külgazdaság Hatott a kormányzati pénzszórás, javulóban az építőipar 
Privátbankár.hu | 2021. január 14. 10:02
Felemás volt a 2020-as év novembere az építőiparban: látványosan nőtt a megkötött szerződések volumene és a termelés is emelkedett. Viszont ez is csak arra volt elég, hogy faragjon az év egészében jellemző nagy mínuszokon. Javuló trendről még nem beszélhetünk, arra a téli és kora tavaszi hónapok után számíthatunk.
Ingatlan Most akkor van vagy nincs lakásáfa-hiány?  
Mester Nándor | 2020. december 17. 06:34
Nehéz értelmezni Matolcsy György azon kijelentését, hogy az új lakásokra 2019-ig alkalmazott 5 százalékos áfa 27 százalékra emelése 0,5-0,6 százalékkal csökkentette a GDP-t. Valójában arról van szó, hogy az áfakiesést soha nem lehetett pontosan meghatározni.
Makro / Külgazdaság Futószalagon szállítja a negatív számokat az építőipar 
Privátbankár.hu | 2020. december 15. 10:04
Teljes lefagyásban a hazai építőipari termelés. Hiába volt javulás a tavaszi mélyponthoz képest, az egy évvel ezelőtti értékekhez viszonyítva továbbra is siralmas az idei összteljesítmény. 
Ingatlan Orbán Viktort bombázzák a lakásfejlesztők újabb kedvezményeket sürgetve 
Mester Nándor | 2020. november 21. 06:07
Hiába kalapált össze a kormány egy lakáspiaci élénkítő csomagfélét, a legnagyobb ingatlanfejlesztők keveslik ezt. Kitartóan ismételgetik, hogy a kormány jöjjön elő újabb eszközökkel. Azt is sürgetik, hogy hosszabbítsa meg az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfa időtartamát, különben megint az lesz, mint 2015-2019 között, vagyis kezelhetetlen lesz a drágulás.
Ingatlan Majdnem negyven százalékot esett a lakásépítési engedélyek száma 
Privátbankár.hu | 2020. november 5. 10:04
Felpörögtek a lakásépítések a harmadik negyedévben, de majdnem 40 százalékkal esett az újonnan kiadott engedélyek száma – derül ki a KSH csütörtökön közzé tett jelentéséből. Ebből egyértelmű, hogy ebben az időszakban már a kivárásé volt a főszerep a lakosság és a vállalkozók részéről is.
Ingatlan Hosszú távra akarja az ingatlanos szakma az 5 százalékos lakásáfát 
Privátbankár.hu | 2020. október 12. 17:44
A különféle kormányzati, jegybanki és ingatlanszakmai pontokon készült javaslatok összefésülésén túl átlátható, egyértelmű, hosszú távú intézkedéseket várnak az építésgazdasági szereplők – hangsúlyozta a Trend FM hétfői adásában kollégánk, Mester Nándor.
Makro / Külgazdaság Jó pont a választások előtt vagy átgondolt döntéssorozat része az 5 százalékos áfa visszavezetése? 
Mester Nándor | 2020. október 8. 16:44
Hirtelen és átgondolatlan döntés vagy egy döntéssorozat első eleme, netán a 2022-es választásra való felkészülés egyik pontja az, hogy a kormányfő bejelentése szerint két évre visszavezetik az öt százalékos áfát – ezt találgatja most az ingatlanszektor minden érintettje. A lakásáfa által közvetlenül vagy közvetve érintettek, beleértve az MNB-t is, egyelőre csak kapkodják a fejüket és a részletekre várnak.   
Ingatlan A cégeknek és a magánépítkezőknek is kedvezni akar az MNB 
Mester Nándor | 2020. október 2. 06:07
Egyszerre tolná meg a vállalati és magáncélú építkezéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a most közölt 50 pontos program lakásépítési része szerint. Ha megfogadja a kormány, akkor a barnamezős területeken fejlesztők külön jól járnának és több ezer új lakás épülhetne viszonylag rövid időn belül.
Ingatlan A koronavírus sűrűjében is felbuzgott a magyarok lakásépítési kedve 
Privátbankár.hu | 2020. június 17. 08:23
Áprilisban 1007 lakásépítési engedélyt adtak ki, így ez volt a legjobb idei hónap. Igaz, tavaly áprilishoz képest ez azért 30 százalékos csökkenést jelent. Összesen 844 családi ház kapott engedélyt, ez szintén a legmagasabb havi érték, és 80 százalékosnál is nagyobb dominanciát mutat a megépítendő lakóépületeken belül.
Ingatlan A lakáspiacot is megbénította a koronavírus-járvány 
Király Béla | 2020. június 9. 12:49
Nem csak a múltbeli piaci folyamatokat mutatja be, hanem a koronavírus lehetséges hatásaival is foglalkozik az MNB kedden közölt lakáspiaci jelentése. Ebből kiderül, hogy már tavaly év végén lassulás volt tapasztalható, majd a járvány hatására látványosan lefagyott a piac.
Ingatlan 64 százalékot zuhant vidéken a társasházi lakásépítés 
Privátbankár.hu | 2020. június 2. 09:26
Ez részben a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével és a járványhatással magyarázható.
Makro / Külgazdaság Nagyon megcsappant a lakásépítési kedv, de amíg tartott, futószalagon adták át az új lakásokat 
MTI | 2020. május 6. 09:43
Így alakult az ország lakásépítése az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság 20 százalékkal ugrott meg a lakásépítések száma tavaly 
Privátbankár.hu | 2020. február 25. 09:29
21 ezernél is több új lakást építettek.
Ingatlan Sokkal kevesebb új lakás fog épülni  
Privátbankár.hu | 2019. november 30. 10:02
Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 ezer, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható.
Vállalatok Sopotban épít a Cordia 
Privátbankár.hu | 2019. október 7. 15:55
A lengyel ingatlanpiacon eddig is aktív szerepet játszó magyar cég a következő négy évben 17 projektben mintegy 2600 otthon felépítését tervezi az eddig átadott ezer lakás után.
Makro / Külgazdaság Kétszer ennyi lakásra lenne szükség egy egészséges ingatlanpiacon 
Privátbankár.hu | 2019. május 28. 07:39
Balla Ákos ingatlanszakértő szerint bár soknak tűnhet, hogy 2019-ben több mint 20 ezer új lakás épül Magyarországon, ez a szám valójában elmarad a kívánatostól.
Ingatlan Maradnak a kiakasztó árak a magyar lakáspiacon, de a távolban már látszik a fordulat 
Privátbankár.hu | 2019. május 6. 13:10
Megérkeztek az első negyedéves hazai lakásépítési adatok a Központi Statisztikai Hivataltól. Ebben az időszakban 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban, viszont a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt, 2,1 százalékkal kevesebb, mint 2018 azonos időszakában.
Ingatlan Csak Írországban és Máltán épül több lakás, mint nálunk – de mennyiért? 
Privátbankár.hu | 2019. január 14. 17:01
A legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma 2015-höz képest több mint 200 százalékkal nőtt, ezzel a magyar piac a harmadik az európai listán. A múlt év első 11 hónapjában közel 3300 társasház kapott zöld utat, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Budapesten az új lakások és házak átlagos négyzetméterára január közepén 781 ezer forint volt. Debrecenben 469 ezer forintot, Győrben pedig 425 ezer forintot tett ki.
Ingatlan Ezrek lélegezhetnek fel a kormány bejelentése után 
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 12:47
A Pénzügyminisztérium az idén novemberben már engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023 végéig kitolná a kedvezményes, 5 százalékos áfa határidejét. Az ingatlan.com szerint ezzel több ezer, akár több tízezer lakás építtetője jut levegőhöz - nem kell kapkodniuk a kivitelezéssel, és a lakásdrágulás üteme is csökkenhet.
Ingatlan Robbanás a piacon - elkészült rengeteg új lakás 
Privátbankár.hu | 2018. november 6. 10:15
Az idei év első három negyedévében 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Ingatlan Hullámvasúton a lakásépítések: miért gond, ha nem épül elég lakás?  
Privátbankár.hu | 2018. november 5. 20:20
Amennyiben a megszűnő kedvezményes áfa, illetve egyéb kivezetett támogatások helyett nem fogad el az Országgyűlés ezekkel egyenértékű új ösztönzőket, akkor a lakásépítési számok ismét drasztikusan esni fognak - állítja a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE).
Makro / Külgazdaság Hihetetlen sok új lakást adtak át - őrült roham indult 
Privátbankár.hu | 2018. július 30. 09:01
A következő másfél évben nagy hajrá várható az ingatlanpiacon.
Ingatlan Szorít az idő: indulhat a roham az utolsó olcsó lakásokért  
Privátbankár.hu | 2018. július 16. 10:22
A kedvezményes lakásáfa jövő év végi eltörlése miatt fokozódhat a lakásépítési kedv. Ami a KSH friss adataiból már most látszik: májusban a lakásépítéseket is magában foglaló épületépítések májusban 8,8 százalékkal növekedtek és 33 százalékkal nőtt az új megrendelések volumene. Továbbra is gondot jelent, hogy nincs elég szakképzett munkaerő az építőiparban.
Ingatlan Ház épül a szomszédban: egyre többen perelik be az építtetőket 
Privátbankár.hu | 2018. június 15. 10:02
Nem csak az építőipari, hanem a bírósági statisztikákban is jól látszik, hogy felpörögtek a lakásépítések. A Kúria most igyekszik egységesíteni a bírói gyakorlatot abban, hogy mi minősül a szomszédok szükségtelen zavarásának.
Ingatlan Robbanás a lakáspiacon - mindenki építkezik? 
Privátbankár.hu | 2018. május 4. 09:39
Az idei év első negyedévében 3394 új lakás épült, 65 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG