Makroadat
Makro / Külgazdaság A februári infláció 3,7 százalék, kevesebb mint januárban 
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 08:31
2024. februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Januárhoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 6,7 százalékkal drágultak. 
Részvény / Deviza / Áru Öt dologra figyelnek a héten, 385 forintnál az euró 
Eidenpenz József | 2023. december 18. 12:24
Ezen a héten is egy sor fontos esemény és adat érkezik, a forint súrolta a 385-öt, az OTP száguld, a BUX közelít a rekordjához. Bár az arany nehezen tud elszakadni a 2000 dollártól, vannak biztató fejlemények. Meredeken nőtt a művészi kriptoérmék forgalma.
Makro / Külgazdaság Rengetegen elkerülik a benzinkutakat 
Privátbankár.hu | 2023. december 6. 08:30
Az év első tíz hónapjában 9 százalékkal ment össze a magyar kiskereskedelmi ágazat. 
Makro / Külgazdaság Thaiföld gazdasága már a második egymást követő negyedévben lassult 
Privátbankár.hu | 2023. november 21. 15:44
Visszaesőben van Thaiföld gazdasága, a várakozásokat meghaladó mértékű a zsugorodás. A helyzetet a folyamatos politikai viszálykodás is rontja, elemzők szerint a kilátások sem túl fényesek.
Részvény / Deviza / Áru Makacsul felfelé tart az euró, remekelt az OTP a válságszcenárióban 
Eidenpenz József | 2023. július 31. 12:56
Ma sem a forint napja van, amely nemsokára fontos határhoz érkezik. Hamarosan jelentenek a magyar tőzsdei cégek, és folytatják az amerikai nagyágyúk is. Remekelt az OTP a stresszteszten. Fontos makroadatok érkeznek a héten.
Makro / Külgazdaság Beütött a nyár? Nem kell kapkodnunk a fejünket a napokban 
Privátbankár.hu | 2018. július 15. 18:00
Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, egyebek közt a keresetek májusi alakulását, valamint építőipari statisztikákat publikál a Központi Statisztikai Hivatal.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látunk: szinte üres a makronaptár 
Privátbankár.hu | 2017. december 31. 12:02
Csonka hét lesz az év első hete, és akkor is kevés adat érkezik majd.
Makro / Külgazdaság Ha minden igaz, kedden valami egészen nagy durranás jön a magyar gazdaságban 
Privátbankár.hu | 2017. november 12. 11:26
Kevés statisztikai adat lát napvilágot a jövő héten, de annál érdekesebbek lesznek: kiderülhet, miért döccent meg a magyar ipar, információkat kapunk a száguldó magyar építőipari termelés mögötti aggasztó folyamatokról és ha igazak az elemzői várakozások, most valami igazán nagy durranást kell látnunk a magyar GDP-ben.
Makro / Külgazdaság Hány magyar dolgozik? Hamarosan minden kiderül 
Privátbankár.hu | 2017. június 25. 14:53
A jövő héten csaknem üres a makronaptár, munkaerőpiaci, ipari és külkereskedelmi statisztikai adatok jelennek meg.
Makro / Külgazdaság Nem akármilyen hét előtt állunk: most aztán tényleg kapkodhatjuk a fejünket 
Privátbankár.hu | 2017. április 9. 11:47
Új hét, új makronaptár: kedden hozzák nyilvánosságra a márciusi inflációs adatokat, amit megelőzünk a Privátbankár.hu Árkosár friss eredményeivel. Részletesebben is megtudhatjuk, mi történik a magyar iparban, tényleg megkezdődik-e végre az ipari fellendülés a tavalyi csalódások után, elértük-e a gyártókapacitások felső korlátait, vagy van még tér a növekedésre. Az építőipar lesz a hab a tortán és persze a most először 4 napos húsvéti hétvége.
Makro / Külgazdaság Öntsünk tiszta vizet a pohárba: mennyivel kerestünk többet 2016-ban? 
Privátbankár.hu | 2017. február 19. 11:50
Mennyivel nőtt a fizetésünk? Mennyivel többet költöttünk ebből a boltokban? Mennyivel növelte mindez az állami bevételeket? Hány új lakás közül válogathatunk? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat a jövő héten mindenki, aki a Privátbankár.hu-t olvassa.
Makro / Külgazdaság Mivel akarják elterelni a figyelmet Putyin látogatásáról? 
Privátbankár.hu | 2017. január 29. 11:59
A jövő héten minden napra jut egy makroadat: lesznek köztük kevésbé izgalmasak is, de munkaerőpiaci adatokat és a beszerzőimenedzser-indexet nagy érdeklődéssel várja a piac, ahogy a kiskereskedelem decemberi alakulásával kapcsolatos első adatokból is vonhatunk le fontos következtetéseket a belső kereslet alakulásáról, ami a GDP-növekedés legfontosabb tényezőjévé nőtte ki magát. Persze igazából mindenki Putyin látogatására figyel.
Makro / Külgazdaság Mihez kezdünk a százmilliárdokkal? Rögtön egy lavinával indul az év Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2017. január 1. 17:01
Jön az adatlavina - rögtön az év első hetén kiemelten fontos makroadatok érkeznek. Megtudhatjuk, lesz-e 760 milliárdos hiány a 60 milliárd forintos többletből, talpra tud-e állni a pocsék teljesítményt nyújtó magyar ipar, és hogyan áll a munkanélküliség, vagyis inkább a munkaerőhiány helyzete Magyarországon. A kiskereskedelemről és a feldolgozóipari kilátásokról szóló hírek már csak a habot adják a tortán.
Makro / Külgazdaság Tudod, miről maradsz le, ha jövő héten szabadságra mész? 
Privátbankár.hu | 2016. július 17. 11:08
Szinte semmiről. Csaknem üres a jövő heti magyarországi makronaptár, itthonról nem sok jelzést kapnak majd a befektetők.
Makro / Külgazdaság Néhány napon belül sokkal okosabbak leszünk 
Privátbankár.hu | 2016. július 3. 11:41
A jövő héten megtudjuk, hogy mennyit költenek a magyarok, pörög-e a kiskereskedelem - az is kiderül, megint csökkentek-e az árak, mennyibe kerül a havi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben. Nagyon fontos információ érkezik az ipar teljesítményéről, amit a külkereskedelmi adat is megtámogathat. Az is kiderül, hogy áll a kormányzati szektor és az államháztartás, dőlnek-e még az adóbevételek?
Makro / Külgazdaság Min izgassuk fel magunkat a jövő héten? 
Privátbankár.hu | 2016. június 26. 09:42
Kevés fontos makrogazdasági adat jelenik meg a következő héten, és egyiknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása. Legalább rágódhatunk a Brexiten.
Makro / Külgazdaság Kapaszkodj meg, szuperkedd jön Magyarországon: kapkodhatjuk a fejünket 
Privátbankár.hu | 2016. március 6. 10:35
Egy nap alatt megtudjuk, drágább lett-e az élet Magyarországon, és ahhoz is közelebb kerülhetünk, vajon honnan vette a váratlan lendületet az év végén a magyar gazdaság. Ha ez nem lenne elég, a szuperkedden az is kiderül, hogyan alakult a magyar külkereskedelem teljesítménye. Egy hét múlva ilyenkor az iparról is sokkal többet tudunk majd.
Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, most nem Magyarországon dől el a világ sorsa 
Privátbankár.hu | 2016. február 21. 10:03
Jövő héten kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, de nem valószínű, hogy hozzányúlnak a rátához. Ezen kívül kiskereskedelmi, valamint foglalkoztatottsági adatok is megjelennek, de egyik sem lesz piacmozgató hatású. Képes-grafikonos ajánló a jövő hétre való felkészülés jegyében.
Makro / Külgazdaság Most kiderül, mennyivel lett drágább az életünk 
Privátbankár.hu | 2016. január 10. 11:20
A jövő héten megtudjuk, mennyivel lett drágább itthon az élet 2015-ben, mennyire pörög a magyar ipar, mennyire szenved az építőipar és hány külföldi aludt nálunk.
Makro / Külgazdaság Öveket becsatolni! Elképesztő pakkot kapunk a héten 
Privátbankár.hu | 2016. január 3. 14:08
Itt az új év, nem csoda, hogy beindul az élet újra. Unatkozni biztosan nem fogunk, mivel a Nemzetgazdasági Minisztérium az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi alakulásáról ad ki gyorstájékoztatást, valamint ipari, kiskereskedelmi és munkaerő-piaci adatok is megjelennek a jövő héten.
Makro / Külgazdaság Öveket bekötni: durva hét következik Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2015. december 6. 10:10
Átlagon felüli izgalmak várnak ránk a jövő héten: kiderül, hogy áll az államháztartás, hogyan teljesít a magyar ipar, milyen éve volt a magyar mezőgazdaságnak és azt is megtudjuk, hogy drágább lett-e az életünk.
Makro / Külgazdaság Örülhetünk, ha ébren tudunk maradni jövő héten 
Privátbankár.hu | 2015. november 22. 08:40
Csaknem üres lesz a jövő heti hazai makrogazdasági naptár, a megjelenő adatok pedig várhatóan nem mozgatják meg a piacot.
Makro / Külgazdaság Jön a szuperhét: annyi minden történik, hogy csak kapkodja majd a fejét 
Privátbankár.hu | 2015. november 8. 08:57
Végre bőven lesz miből válogatni, gyakorlatilag minden napra jut egy fontos hazai makroadat, legyen itt szó akár az inflációs számról, a külkereskedelmi termékforgalomról, az építőipari termelésről, vagy éppen az aktuális negyedévi bruttó hazai össztermék első becsléséről.
Makro / Külgazdaság Így gazdálkodnak Orbánék - tényleg elveszik a menekültek a munkánk? 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 27. 08:49
Magyarországon várhatóan nem lesznek piacmozgató hatásúak a jövő héten megjelenő makrogazdasági adatok, de például megtudhatjuk, majd, hogy hogyan gazdálkodik a magyar kormány. Mutatjuk, hogy milyen egyéb hírekre számíthat majd ezen a héten!
Makro / Külgazdaság Mozgalmas napok: nem csak menekültek érkeznek majd a héten 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 20. 12:33
Mozgalmas hét nap elé nézünk, az már biztos. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a jövő hét egyik legfontosabb eseménye a piacok számára, ezen kívül államháztartási, valamint kiskereskedelmi adatok is megjelennek.
Makro / Külgazdaság A nap, amikor az egész világ szeme Amerikán lesz 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 13. 12:05
Több piacmozgató potenciállal bíró makrogazdasági adat is megjelenik a héten, de a fő esemény a Fed szeptemberi kamatdöntő ülése lesz.
Makro / Külgazdaság Felkészülni a szuperhétre: megint akkora pakkot kapunk, hogy el sem hiszi 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 30. 12:40
Gyakorlatilag minden napra jut majd adat, amelyre figyelnünk kell, érződik, hogy itt a szeptember. Például a beruházási és kiskereskedelmi adatok mellett a második negyedéves gazdasági növekedés részletes adatait is publikálja majd a Központi Statisztikai Hivatal.
Makro / Külgazdaság Itt a szuperhét: megint hihetetlen pakkot kapunk 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 9. 09:32
Megint lesz mit várni a héten, rengeteg új szám érkezik majd. A második negyedéves magyar GDP-adat lesz a befektetők figyelmének középpontjában a jövő héten, infláció is lesz, de ezek mellett több más makrogazdasági adat is megjelenik.
Makro / Külgazdaság Spanyolok, németek, munkanélküliek - ilyen lesz a hét Európában 
Privátbankár.hu | 2015. július 26. 14:02
Nem bővelkedik európai makrogazdasági adatokban a jövő hét, szakértők szerint a következő napok egyik leginkább figyelemmel kísért országa Spanyolország lesz.
Makro / Külgazdaság Akkora pakkot kapunk a héten, hogy el sem hiszi 
Privátbankár.hu | 2015. július 5. 08:38
Ma mindenki a görögországi népszavazásra fog figyelni, viszont hétfőtől sem fogunk unatkozni, szinte mindennapra jut majd egy fontosabb mutató. Például az is most fog kiderülni, hogy Matolcsy Györgyék bevállalják-e a további kamatvágást, de az államháztartási hiányra is vethetünk majd egy pillantást.
Makro / Külgazdaság Gazdasági adatok helyett inkább napozzon a jövő héten! 
Privátbankár.hu | 2015. június 14. 12:31
Már nagyon nyár van a KSH háza táján is, ráadásul pont úgy jön ki a hét, hogy szinte semmi nem lesz majd. Mindössze két hazai makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, azok sem lesznek piacmozgató hatásúak, így a hazai árfolyamok várhatóan a nemzetközi trendekhez igazodhatnak.
Makro / Külgazdaság A héten kiderül, hogy milyen messze van Orbán álma 
Privátbankár.hu | 2015. április 26. 15:45
A munkaerő-piaci és az ipari termelőiár-statisztikán kívül nem szerepel más lényeges adatközlés a jövő heti hazai makronaptárban.
Makro / Külgazdaság Nem ez fogja felkavarni az állóvizet, de érdemes lesz figyelni 
Privátbankár.hu | 2015. április 12. 11:54
Mindössze három hazai makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, az ipari termelésről, az építőiparról, illetve a mezőgazdasági termelői árakról, de egyiktől sem várható piacmozgató hatás, ugyanakkor a gazdaság szempontjából fontos számok jönnek. Mire lehet számítani, mi történt eddig?
Uniós pályázatok Ez történt a szuperszerdán - adatok, jegyzőkönyv és egy óriási felvásárlás 
Privátbankár.hu | 2015. április 8. 16:52
Reggel fontosabbnál fontosabb adatokkal bombázott minket a KSH - a jegybank is közzétette, miért vágtak kamatot - kiderült, hány magyar dolgozik Ausztriában - új hitelprogramot indított az OTP - a Shell óriási összegű felvásárlást jelentett be. Napi hírösszefoglaló.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanás mellett rengeteg fontos adat jön a tőzsdékre 
Privátbankár.hu | 2015. április 8. 08:27
Csökkenéssel nyithatnak a vezető európai értéktőzsdék, követve New Yorkot, ahol előző nap a kereskedés utolsó órájában fordultak mínuszba a mutatók.
Makro / Külgazdaság És elkezdődött a szuperszerda: mostantól csak kapkodjuk a fejünket 
Privátbankár.hu | 2015. április 8. 07:20
Ma ritkán látott nagyüzemben érkeznek a fontos magyar makroadatok és hírek.
Makro / Külgazdaság Kössük fel a gatyát: szerdán hatalmas pakkot kapunk! 
Privátbankár.hu | 2015. április 5. 11:35
Több fontos hazai makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten: megtudjuk, tovább estek-e a fogyasztói árak és hogy hogyan teljesít a magyar ipar. Ráadásul szinte minden egyetlen napra esik: szerdán lerághatjuk a körmünket, annyi lesz az izgalom.
Pénzügyi szektor Nem jön érdekes adat, de kiderül mennyit költ az Orbán-kormány 
Privátbankár.hu | 2015. március 28. 14:39
A jövő héten megjelenő hazai makrogazdasági adatok egyike sem lesz piacmozgató hatású, így leginkább a külföldi piacok hangulata és a nemzetközi események alakíthatják a hazai piaci folyamatokat.
Makro / Külgazdaság Ciprasz, Merkel, Draghi és rengeteg fontos adat - izgalmas hetünk lesz 
Privátbankár.hu | 2015. március 22. 16:28
A következő héten sok nemzetközi makrogazdasági adat jelenik meg, különösen inflációs jelentésekből és a feldolgozóipar, illetve a szolgáltató szektor teljesítményét mérő beszerzésimenedzser-indexből (BMI) lesz több. Izgalmas lesz emellett Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Angela Merkel találkozója, és az Európai Közponi Bank elnökének, Mario Draghinak a beszéde az Európai Parlament gazdasági bizottsága előtt.
Makro / Külgazdaság Mivel próbálják meg elterelni a figyelmet Putyin látogatásáról? 
Privátbankár.hu | 2015. február 14. 17:10
Az elmúlt heti makrogazdasági adatdömping után csendesebb hét elé nézhetnek a befektetők itthon. A múlt év végi államháztartási adatok és az államkötvény-aukciók tarthatnak számot az érdeklődésre, de ezeken túl várhatóan inkább a külföldi hírek alakítják majd a hazai piac hangulatát - és persze boldog-boldogtalan Vlagyimir Putyin látogatására figyel majd.
Makro / Külgazdaság Jól belekezdünk: csak kapkodjuk majd a fejünket az első "igazi" héten 
Privátbankár.hu | 2015. január 2. 13:30
Számos hazai makrogazdasági adat jelenik meg az új év első hetében, a legfontosabb az ipari termelés novemberi teljesítménye lesz, de a külkereskedelmi és munkaerő-piaci mutatók is felcsigázhatják a befektetőket. Év eleji beharangozónk egy nagy halom grafikonnal.
Makro / Külgazdaság Szerényebb lett a folytatás: lelassult a magyar gazdaság 
Privátbankár.hu | 2014. november 14. 09:06
A várakozásoknak megfelelően lelassult a magyar gazdaság növekedése a harmadik negyedévben. Az első negyedéves 3,5, majd 3,9 GDP-növekedés után a harmadik negyedévben már "csak" 3,2 százalékkal bővült a gazdaság. Az ipar és a mezőgazdaság húzott.
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé lehet viharos hangulat, de nem lesz szélcsend 
Privátbankár.hu | 2014. október 16. 09:51
Kissé nyugodtabb lehet a piaci hangulat csütörtök reggel, mint volt szerdán a kereskedés utolsó óráiban.
Makro / Külgazdaság Felpörögnek az események - felkötheti a forint a gatyát 
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 7. 14:37
Külföldi makroadatokban viszonylag gyenge hét lesz a következő, bár a hét második felében már kissé felpörögnek az események: csütörtökön jelennek meg az augusztusi fogyasztói árindexek, az EKB havi jelentése, illetve pénteken az euróövezet júliusi ipari termelése.
KKV Fontos számok jönnek ma a magyar iparról 
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 28. 07:15
Az ipari termelői árak júliusi alakulását teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Izgalmas hírek jönnek a magyar gazdaságról 
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 24. 12:43
Több makrogazdasági adatot is közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a jövő héten, egyebek közt a beruházások második negyedévi alakulásáról és a munkanélküliségről. Emellett a monetáris tanács kamatdöntő ülése kerülhet a befektetők figyelmének fókuszába.
Részvény / Deviza / Áru Mire figyel ma Európa? 
Privátbankár.hu | 2014. március 18. 08:30
Az elemzők szerint kedden minimálisan emelkedhetnek nyitáskor a vezető nyugat-európai tőzsdék a hétfői záróértékhez képest.
Deviza / Áru Tovább rángatják a forintot - nagy izgalmak jönnek 
Privátbankár.hu | 2014. február 3. 10:48
Széles sávban rángatják ma is a forintot - egész héten záporoznak majd a fontos adatok és események.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG