Martonyi János
Karrier Mihez kezd, aki a harmadik Orbán-kormányban már nem lesz miniszter? 
Privátbankár.hu | 2014. április 14. 18:55
Martonyi János távozó külügyminisztert a Mol igazgatóságának tagjává javasolja választani a társaság egyik, meg nem nevezett részvényese. A Mol igazgatósága támogatja a javaslatot, amely bekerült az április 24-i közgyűlés határozati javaslatai közé.
Makro / Külgazdaság Megvan a megállapodás! Ez Magyarországnak is jó lesz 
Privátbankár.hu | 2013. december 7. 13:39
Nagy áttörésnek tartja Martonyi János külügyminiszter a világkereskedelem reformjáról szombat hajnalban a Kereskedelmi Világszervezet konferenciáján megszületett megállapodást. A konferencia résztvevői elfogadták az áruforgalomra vonatkozó szabályokat, öt, agráriumot érintő dokumentumot szavaztak meg, köztük az élelmiszer-biztonsági megállapodást, illetve négy, a legfejletlenebb országok támogatásáról szólót.
Adó Nem lesz alkotmányos az eseti adó, csak törvényes 
Privátbankár.hu | 2013. június 7. 15:56
Ötödszörre is módosítják az alaptörvényt, így változik a kormány adókivetési lehetőségei. A külügyminiszter szerint mindenkinek elfogadható lesz a mostani változtatás.
Makro / Külgazdaság Martonyi: meg kellene állapodnunk az IMF-fel 
Privátbankár.hu | 2012. december 4. 08:35
A magyar külügyminiszter támogatja a bankuniót, de csak ha egyenlő tagként kezelnek minket. Martonyi János szerint meg kellene kötni a megállapodást a Valutaalappal.
Makro / Külgazdaság Martonyi: csak feltételekkel támogatjuk az uniós szerződés módosítását 
Privátbankár.hu | 2012. október 2. 14:25
A magyar külügyminiszter a parlamenti szakbizottságban elismerte: Magyarországnak is érdeke, hogy megoldódjanak az eurózóna problémái, de ehhez a szerződésmódosítást már csak feltételekkel támogatjuk.
Adó Martonyi: radikálisan javítani kell Magyarországon az adófizetési fegyelmet 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 28. 08:08
Az idei költségvetési hiány nem lehet több a GDP 2,8 százalékánál- mondta Martonyi János külügyminiszter a Dow Jones üzleti hírügynökségnek adott interjúban csütörtökön. A hiány kezelésének egyik módja az adópolitika, "radikálisan javítani kell Magyarországon az adófizetési fegyelmet" - mondta Martonyi János, aki a héten az ENSZ Közgyűlésén vesz részt New Yorkban.
Makro / Külgazdaság Martonyi: alapvető érdekünk, hogy kikerüljünk az adósságspirálból 
Privátbankár.hu | 2012. május 14. 08:20
Martonyi János szerint Magyarország alapvető érdeke, hogy kikerüljön az adósságspirálból. A külügyminiszter reméli, hogy június 22-én az unió pénzügyminiszterei feloldják azt a felfüggesztő döntést, amelyet korábban hoztak a kohéziós alapokról. Véleménye szerint az Európai Unióban olyan új, a gazdaságot élénkítő módozatokat kell kidolgozni, amelyek nem veszélyeztetik az adósságcsökkentés politikáját.
Deviza / Áru A hét, amikor elfogyott a piac türelme 
Borbély Péter | 2012. április 13. 15:23
Ezen a héten „egy polccal lejjebb” tették a forintot a befektetők. Míg néhány hete még kétségtelennek tűnt az IMF-megállapodás sikere, addig erre a hétre egyértelművé vált, hogy a piaci szereplőknek elegük van a kormányközeli nyilatkozatokból és már kizárólag a konkrétumokra kíváncsiak. A forint gyengült, a kormány pedig elismerte, hogy nem is ismeri a nemzetközi szervezetek feltételeit. Közben nő a feszültség a nemzetközi piacokon.
Makro / Külgazdaság Nem is tudjuk, mit akar tőlünk az IMF és az EU? 
Privátbankár.hu | 2012. április 11. 08:48
A kormány nem ismeri pontosan az IMF-fel és az EU-val kötendő hitelmegállapodás előfeltételeit, ellentétben azzal, amit nagyon sokan mondanak itthon, külföldön egyaránt - mondta Martonyi János külügyminiszter. Véleménye szerint a politikai feltételek elfogadhatatlanok lennének. Kiemelte, hogy a megállapodásra mindenképpen szükségünk van, de nem a pénzre, hanem inkább a bizalomra.
Makro / Külgazdaság Különadók helyett szellemes adók és a nyavalyás szerződés - Martonyi az IMF-ről  
Privátbankár.hu | 2012. március 30. 11:57
A külügyminiszter szerint "az ember a lelkét kiteszi azért, hogy ezt a nyavalyás megállapodást végre elkezdjük tárgyalni", éppen ezért furcsa, hogy mindig előkerül, hogy a kormány nem akar megállapodni az IMF-fel. Martonyi János úgy véli, a különadókat ki kell vezetni, de "szellemes" adókon lehet gondolkodni.
Makro / Külgazdaság Martonyi a hiányról: megtesszük a szükséges lépéseket  
Privátbankár.hu | 2012. március 2. 17:49
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország meghozza a szükséges intézkedéseket azért, hogy három százalék alá csökkenjen a költségvetési hiány, biztos, hogy az ország "egy fillért sem" veszít el a kohéziós támogatásokból.
Makro / Külgazdaság A kormány már elküldte, Brüsszel még nem kapta meg a válaszlevelet 
Privátbankár.hu | 2012. február 17. 14:50
Szijjártó Péter és Giró-Szász András közös közleményben közölte, hogy a kormány elküldte válaszait a Bizottságnak. A Bizottság azonban még nem erősítette meg, hogy megkapta volna a válaszlevelet, amelyben a kormány az uniós végrehajtó intézmény által egy hónappal ezelőtt indított kötelezettségszegési eljárásokra reagál.
Makro / Külgazdaság Nem vitatkozunk tovább: közel a megállapodás Brüsszellel 
Privátbankár.hu | 2012. február 9. 08:59
Martonyi János egy német lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a kormány a leggyorsabban le akarja zárni a vitákat Brüsszellel, és a kifogásolt 3 törvény módosító javaslatát már február közepén elküldik a Bizottságnak. Az IMF/EU-megállapodással kapcsolatban a külügyminiszter reméli, hogy márciusban folytatódni fognak a trágyalások, és a kifogásolt törvények módosítását hamar el fogja fogadni a Parlament.
KKV Koreaiak bővíthetik a Paksi Atomerőművet? 
Privátbankár.hu | 2012. február 8. 15:38
A nukleáris energia békés célú felhasználásáról szóló együttműködési megállapodást kötne Magyarország Dél-Koreával - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából. Ez praktikusan a Koreai Köztársaságnak a Paksi Atomerőmű bővítésében való részvételét jelentheti, bár döntés még nincs az ügyben. Az ázsiai ország már korábban kifejezte érdeklődését a bővítés iránt.
Makro / Külgazdaság Most már nagyon békülnénk az Unióval  
Privátbankár.hu | 2012. január 27. 16:11
Martonyi János pénteki bejelentése szerint a budapesti kormány célja az, hogy a Magyarország ellen múlt héten indított európai uniós kötelezettségszegési eljárások lezárásához már azok első szakaszában eljussanak.
Makro / Külgazdaság Martonyi János: Magyarország nem akar perre menni az Európai Unióval 
Privátbankár.hu | 2012. január 19. 16:20
Magyarország nem akar az Európai Unióval perre menni – egyebek mellett ezt mondta Martonyi János az orosz Nyezaviszimaja Gazeta-nak. A külügyminiszter azt mondta, hogy a kormány teljes mértékben hajlandó teljesíteni az EU elvárásait és kész a konstruktív párbeszédre. Úgy véli Magyarországnak minden szomszédjával jó a kapcsolata. Várjuk az orosz befektetőket is.
Makro / Külgazdaság Martonyi: se személycserék, se csőd nem lesz 
Privátbankár.hu | 2012. január 16. 08:12
Az IMF/EU-tárgyalások kapcsán ismét a külügyminiszter nyilatkozott, Martonyi János szerint Brüsszel nem erőltet személycseréket a megállapodásért cserébe, "ez komolytalan találgatás". Nehéz tárgyalásokra számít a tárcavezető, aki szerint kemény gazdaságpolitikai feltételeket kaphatunk.
Makro / Külgazdaság Martonyi: teljesen kizárt egy államcsőd lehetősége 
Privátbankár.hu | 2012. január 13. 07:58
Teljesen kizártnak nevezte az államcsőd lehetőségét Martonyi János egy osztrák lapnak adott interjúban. A külügyminiszter kijelentette, biztos benne, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. Az Európai Bizottság vizsgálatával kapcsolatban elmondta, hogy a kormány több, mint kész a változtatásokra, és a jegybanktörvényre is szeretne megoldást találni.
Makro / Külgazdaság Martonyi: egy kalap alá kellene venni az eurózóna adósságát 
Privátbankár.hu | 2011. december 8. 09:41
Egyesítsék az eurózóna országainak szuverén adósságát az övezet stabilizálása érdekében - javasolta Martonyi János magyar külügyminiszter a European Voice csütörtöki számában megjelent véleménycikkében.
Makro / Külgazdaság "Alaptalan leminősítések": összefogunk más EU-tagokkal? 
Privátbankár.hu | 2011. november 28. 14:20
Ami nem ment egyedül, az majd menni fog a sorstársakkal? Martonyi János külügyminiszter szerint az uniós államoknak össze kell fognia a válságban, mert "az alaptalan leminősítések már egy tucatnyi tagországot érintenek". Az adósságokat pedig "közössé" kell tenni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG