Megszorítás
Makro / Külgazdaság Jobban élünk végre, mint négy éve, vagy nyolc?
Eidenpenz József | 2018. április 6. 06:06
A jó hír, hogy az utóbbi években az alacsonyabb és a magasabb jövedelmek nagyjából egyformán emelkedtek, három év alatt 12-18 százalékkal, tehát most végre tényleg jobban élünk, mint négy éve. Sőt mintegy nyolc évre visszatekintve is igaz ez, de a szegényebbeknél csak egészen minimális mértékben. Sokan csak 2016-ban érték el a 2009-es vagy 2010-es szintet.
Személyes pénzügyek Választások után megszorítások – nyugdíjakon és menekülteken spórolna a jobboldal
Privátbankár.hu | 2018. március 22. 14:48
Az osztrák kormány jó helyzetben veszi át a költségvetést, a gazdasági növekedés, a magas foglalkoztatás, az alacsony kamatok sokat hagytak a kasszában. Magas a nyugdíjkassza bevétele is. De spórolnának is, az időseken, a menekülteken, a külföldi munkavállalók gyerekein, a munkanélkülieken, az államapparátuson, a hadseregen.
Makro / Külgazdaság Ezt is megéltük - szinte lehetetlennek tűnt, de működtek a megszorítások
Privátbankár.hu | 2018. február 22. 08:30
Mostanra a nagy hitelminősítők mindegyike javította a görög államadós-besorolást - azt is megemlítik, hogy a görögök teljesítménye a megszorításokban minden várakozást felülmúlt. Úgy tűnik, tényleg saját lábra akarnak végre állni, erre pedig több esélyük van, mint az elmúlt évtizedben bármikor - de azért még mindig van néhány sötét felhő az égen.
Makro / Külgazdaság Ez maradt a baloldali álmokból: csuklás nélkül lenyelték az újabb megszorításokat
Privátbankár.hu | 2018. január 16. 13:34
Miközben az utcán több tízezer ember tüntetett az újabb megszorítások ellen, a görög parlament újabb kiigazításokat szavazott meg, hogy hozzáférjen a nemzetközi segélycsomag következő részletéhez. A radikális baloldal találkozása a gazdasági racionalitásokkal - itt az újabb fejezet.
Karrier Macron, Schröder, Orbán – kitalálod, mi a közös bennük?
Eidenpenz József | 2017. szeptember 13. 14:38
Franciaországban százezrek tüntetnek Emmanuel Macron gazdaságpolitikája, munkaügyi, szociális reformtervei ellen, igaz, ez elődei, Hollande és Sarkozy esetében sem volt másképp. A szélsőségesebbek pedig nemzeti tragédiát vizionálnak miatta. Pedig lehet, hogy nem kellene, a francia reformokra ugyanis szükség van. Ahogy a német és magyar reformokra is szükség volt.
Makro / Külgazdaság Feláldozták a görög nyugdíjakat egy csomó pénzért cserébe
Privátbankár.hu | 2017. május 2. 08:18
Újabb megszorítások jönnek a görögöknél egy rahedli pénzért cserébe.
Makro / Külgazdaság Tovább tántorog a csőd szélén az európai ország - megint az eurózóna felbomlása a tét?
Privátbankár.hu | 2017. április 9. 09:52
A nagy többség már éppen kezdte volna elfelejteni, hogy van az eurózónában egy csőd szélén tántorgó, 7 éve segélyből élő ország, amikor felröppent a hír: Görögország ismét határán van annak, hogy ne tudja törleszteni hiteleit. A lélegeztetőgépet üzemeltető nemzetközi hitelezők egyre nehezebben tudnak megállapodni egymással arról, mit is követeljenek a görögöktől, akik a töküres államkasszából még fegyverkezni is kénytelenek. Most született egy friss megállapodás, de könnyen lehet, hogy csak hónapokra sikerült megoldani a helyzetet, aztán újra pörögni kezd a szokásos lemez a drachma visszahozataláról. Vagy a dollár bevezetéséről.
Makro / Külgazdaság Ennyit a dübörgő brit gazdaságról: adóemelést és megszorítást jelentett be a pénzügyminiszter
Privátbankár.hu | 2016. június 28. 10:29
A kilépés-párti politikusok végig azzal kampányoltak, hogy a lakosság nem érzi majd a Brexitet. Na ez az, ami nagyon nem jött össze.
Makro / Külgazdaság Tovább sanyargatják magukat a görögök: itt az új megszorítócsomag
Privátbankár.hu | 2016. május 23. 09:24
Ismét emelik az adót, de kérdés, hogy meddig bírja még a lakosság?
Makro / Külgazdaság Újabb megszorító csomagot nyújtott be a görög kormány
Privátbankár.hu | 2016. május 19. 07:22
Beterjesztette a görög kormány szerdán késő este a parlament elé azt a törvénycsomagot, amellyel 1,8 milliárd euróval javítanák a központi költségvetés mérlegét, megfelelendő az ország nemzetközi hitelezői által megfogalmazott elvárásoknak.
Makro / Külgazdaság Ilyen, amikor egy politikus bukja a választási ígéreteit
Privátbankár.hu | 2016. január 27. 17:30
Nehéz helyzetbe került Alekszisz Ciprasz: a megszorítások enyhítésének ígéretével került hatalomra, most mégis az egész ország az ő nevéhez kötött megszorítások miatt sztrájkol. Azt is ígérte, hogy nem enged a hitelezőknek - most mégis adósságcsökkentésről szeretne tárgyalni a megszorításokért cserébe.
Makro / Külgazdaság Merkel: még lehet valami a görögökből
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 17. 07:30
A német kancellár szerint van esély arra, hogy a görögök kilábaljanak a válságból. Persze, ehhez szigorúan ragaszkodniuk kell a megszorításokhoz.
Vásárló Te utaznál így? Szezon alatt emelhetnek árat a görög szálláshelyek
Privátbankár.hu | 2015. július 21. 08:21
Az új megszorító intézkedések hatására akár már most árat emelhetnek a görög szálláshelyek.
Makro / Külgazdaság Amíg te aludtál, a görögöknél minden a feje tetejére állt
Privátbankár.hu | 2015. július 16. 08:00
A Sziriza belső ellentéteinek dacára Alekszisz Ciprasz sikeresen megszavaztatta a görög parlamenttel a reformintézkedéseket, így megkezdődhet a részletes kidolgozása az új hitelprogramnak és egy azonnali, hétmilliárd eurós segélynek az átutalása. Eközben az elégedetlen görög lakosság az utcára vonult alig néhány héttel az után, hogy nemmel szavaztak a népszavazáson.
Makro / Külgazdaság Reggel felkelsz, lemész tejért és felveszed a 60 euród - mi történik a görögökkel?
Izsó Márton | 2015. július 1. 16:01
A görög polgárok rutinjának szinte már része, hogy az ATM-ek előtt sorban állnak hatvan euróért - ennyi pénzt vehetnek fel ugyanis a tőkekorlátozások óta naponta. Kíváncsiak voltunk, vajon az élet más területén érződik-e, hogy teljesen új időszak kezdődik a görögök életében?
Makro / Külgazdaság Bokros Lajos megmagyarázta a Bokros-csomagot
Gáspár András | 2015. március 20. 15:35
Húsz évvel a bevezetés után is vannak olyan elemei a híres-hírhedt csomagnak, amelyek részei a rendszernek, és sosem kritizálták őket. Fájdalmas volt, nagyot zuhantak a reálbérek, de helyreállította a magyar munkaerőpiac nemzetközi versenyképességét és megmentett az államcsődtől.
Makro / Külgazdaság Megszorítások? Pont ahogy az IMF szereti
Privátbankár.hu | 2014. december 14. 10:06
Tetszenek a reformtervek, a megszorítások az IMF-nek - Ukrajna piaci szintre emeli a lakossági energia árát, privatizálja veszteséges cégeit, de a korrupcióval egyelőre nem boldogul.
Makro / Külgazdaság Ukrajna a túléléséért küzd - jöhet a Bokros-csomag
Káncz Csaba | 2014. december 12. 14:51
Ukrajna a pénzügyi csőd szélén tántorog és mint szuverén állam, a túléléséért küzd. Gazdasága zuhanórepülésben, a korrupció hivatalosan is Nigéria szintjén. A Kreml-nek megvannak az eszközei arra, hogy ez az élet-halál harc elhúzódjon, főként az alacsony intenzitású háború táplálásával. Oroszország nem engedélyezi Kijev NATO tagságát, az casus belli lenne Moszkva számára és egy általános európai háború kitörését jelentené.
Makro / Külgazdaság Orbán: Nem megszorítások jönnek, kialakítják az inasrendszert
Privátbankár.hu | 2014. október 10. 09:43
Orbán szerint nincs értelme a megszorítás, pénzosztás politikájának. A fiatalokat az iskolákban és a munkahelyeken egyszerre kell képezni, inasrendszer kell, mert az is lehet, hogy nemsokára munkaerő-hiány várható. A választás után a kormány gyorsan összeül és cselekszik.
Makro / Külgazdaság Mi a fene történt az IMF-fel? Megszorítás helyett költekezést javasolnak
Privátbankár.hu | 2014. október 1. 09:23
Infrastrukturális beruházásokat tanácsol a világ országainak a Nemzetközi Valutaalap a gazdasági növekedés rövid és hosszú távú erősítésének érdekében. Főleg a fejlett országoknak tanácsolják, hogy kezdjenek pénzt költeni, ahol a tartósan gyenge kereslet nagy kockázatokat rejt magában - pedig általában inkább adóemelést vagy kiadáscsökkentést szoktak kérni.
Makro / Külgazdaság Varga: kapitális marhaság, hogy megszorítás lesz
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 28. 09:04
Varga Mihály szerint nem fenyegeti a hiánycélt, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nőnek a védelmi kiadásaink, megszorítások pedig nem lesznek. A nemzetgazdasági miniszter ostorozta egy kicsit a bankokat: ha nem akarnak maguktól hitelezni, mert durcásak lettek, akkor majd a kormány ráveszi őket.
Makro / Külgazdaság Fair bankok, Gazprom, megszorítások, Obama kritikája: Orbán reagált
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 26. 08:46
Már januárban jöhet a törvény a fogyasztói hitelek szabályozásáról; Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában elmondta, miről beszélt a Gazprommal és hogy lesznek-e megszorítások. Lelőjük a poént: nem lesznek megszorítások.
Makro / Külgazdaság Összeakaszthatja bajszát az igazságügy Lázár hivatalával
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 9. 17:44
A minisztérium azt szeretné, maradjon több pénze a megszorítás után. Szerinte rosszul számolt a kormány.
Állampapír / Kötvény Ha stadiont nem is, más sportpénzeket elért a megszorítás
Privátbankár.hu | 2014. július 23. 15:14
A múlt héten bejelentett 110 milliárdos költségvetési zárolás 16 kiemelt sportágat is érint, 2,7 milliárdot zárolnak – írja a Nol.hu, megszólaltatva a sportért felelős államtitkárt is. Érkezik ugyan brüsszeli támogatás Magyarországra, de az még az április előtti igénylések ellentételezése, azóta nem fogadott be újabb számlát Brüsszel – állítja a 444.hu.
Makro / Külgazdaság Április óta egyetlen fillér sem jött volna Brüsszelből?
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 09:52
Április óta nem érkeztek fejlesztési pénzek Brüsszelből, ahol változatlanul vizsgálják a hazai pályázati, elosztási rendszer átalakítását. A kormány be sem nyújtja a számlákat, valószínűleg tart az elutasítástól. A kiesés költségvetési hiányként jelenik meg – írja a 444.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály megint elmagyarázza, miért nem megszorítás a megszorítás
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 07:20
Az idei első féléves 82,6 százalékos államháztartási hiány nem számít magasnak, és ezúttal is a szokásos lefutás jellemzi hiányt, vagyis az első félévben magasabb a több kiadás miatt, de év végére "kisimul" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn este. Elmagyarázta, miért nem megszorítás a 110 milliárdos zárolás.
Makro / Külgazdaság Magyarázza a kormányfő a 110 milliárdos zárolást
Privátbankár.hu | 2014. július 18. 08:54
Orbán Viktor azt mondta: vész- és óvintézkedésről van szó, tartani kell a hiányt.
Makro / Külgazdaság Veszélyben a hiánycél, 110 milliárd forintos megszorítás jön
Privátbankár.hu | 2014. július 17. 10:32
Újra itt van a költségvetési kiigazítás. Varga Mihály gazdasági miniszter szerint 110 milliárd forintot zárolt a kormány a költségvetésből. Ezt szerinte csak az állam érzi majd, nem a gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Túl gyenge a forint és magas az államadósság - ebből megszorítás lesz
Privátbankár.hu | 2014. július 2. 15:58
Kedvező költségvetési hatásai lehetnek annak, hogy az Európai Bizottság felvetette a túlzottdeficit-eljárás újbóli elkezdésének lehetőségét Magyarországgal szemben - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Ez alatt azt értik, hogy akár megszorításokkal is, de ragaszkodni fog a kormány a deficitcélhoz és az adósságcsökkentéshez.
Makro / Külgazdaság Százmilliárdos kiigazítás jöhet
Privátbankár.hu | 2014. június 11. 11:19
Idén és jövőre is, a Költségvetési Felelősségi Intézet szerint. A KFI elemzéséből kiderül: a következő években elolvad a gazdasági növekedés.
Makro / Külgazdaság Az IMF nagy pénzt utalt Ukrajnának - persze ez sem lesz ingyen
Privátbankár.hu | 2014. május 7. 11:09
A Nemzetközi Valutaalap átutalta az Ukrajnának jóváhagyott 17 milliárd dolláros segélycsomag első részletétét. 3,2 milliárd dollár érkezett a kasszába.
Makro / Külgazdaság Megszorítás magyar módra: az elmúlt négy év vesztesei és nyertesei
tgcs | 2014. március 26. 06:10
Bár a bérterhek némileg mérséklődtek az elmúlt négy évben, a fogyasztási adók emelkedése miatt az összes adófizetés jelentősen emelkedett. Az állami kiadások idei nagysága megegyezik a 2010-es értékkel, a súlypontok azonban megváltoztak: kevesebb jut családtámogatásra, egészségügyre, oktatásra, viszont gazdaságfejlesztésre sokkal többet költ az állam.
Makro / Külgazdaság Ezért voltak év közben megszorítások - új rangsor a magyar pénzügyminiszterekről
Tóth G. Csaba | 2014. február 5. 06:05
Tizenegy év alatt kilencszer fordult elő, hogy több adóbevételt tervezett a szaktárca a legfontosabb adónemekből, mint amennyi bevételhez hozzájutott a költségvetés – sokszor emiatt (is) volt szükség évközi megszorításokra. A felültervezés átlagosan 200 milliárd forint, a legkisebb tervezési hibával Veres és Matolcsy idején készült a költségvetés.
Makro / Külgazdaság Most már tényleg nem kell több megszorítás?
Privátbankár.hu | 2014. január 15. 08:39
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint megszorítások nélkül is meglesz a hiánycél.
Makro / Külgazdaság Lesz-e megszorítás tavasszal? Eltérőek az álláspontok
Privátbankár.hu | 2014. január 3. 15:53
Elemzők szerint kedvezőek a tavalyi költségvetési adatok.
Makro / Külgazdaság Nadrágszíj-politika jöhet a választások után?
Privátbankár.hu | 2014. január 2. 13:56
Az Erste Group szerint nem biztos, hogy tartható lesz a hiánycél.
Makro / Külgazdaság Meghökkentő számok: ennyire nincs pénze a görögöknek?
Privátbankár.hu | 2013. december 23. 14:30
Az év végi fordulónapon ezrével vonják ki autóikat a forgalomból a görögök, mert nem tudják fizetni a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást.
Makro / Külgazdaság Megszorításokkal kezdhet jövőre az új kormány
Tóth G. Csaba | 2013. november 12. 06:10
Választási költségvetésről ugyan nincsen szó, de ha a gazdaság nem okoz kellemes meglepetést, akkor nagyjából 170 milliárd forintnyi újabb megszorítás jöhet jövőre. A kormány túl sokat vár az áfából és az új vállalati adókból 2014-ben, miközben a tartalék nagysága jócskán elmarad a korábbi évek gyakorlatától – pedig az évközi kiigazítást még jelentősebb biztosítékok mellett sem sikerült megúszni az elmúlt években.
Karrier Szétverte a munka világát a válság: ki húzta a rövidebbet?
Füstös Móni | 2013. október 23. 10:10
A válság rosszul hatott a nemek egyenlőségére a magánéletben és a munkaerőpiacon egyaránt. Általában elmondható, hogy igazán az alacsonyan képzettek, a kisebbségek, így a nők is rosszul jártak, és a válságkezelés során ezek az érzékenyebb rétegek nemhogy plusz figyelmet nem kaptak, de az intézkedések még tovább rontották a helyzetüket. Amikor nagyobb szükség volt a szociális juttatásokra, mint bármikor, éppen akkor vágtak ezen a területen.
Makro / Külgazdaság Amerika miatt aggódik az egész világ, de Magyarország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2013. október 13. 16:18
Az előtörlesztésnek és a konszolidációnak köszönhetően a korábbinál jóval kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése és megnőtt a Magyarország iránti befektetői érdeklődés is - összegezte Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi közgyűlésének tapasztalatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Makro / Külgazdaság Működnek a megszorítások? A magyarok hisznek benne leginkább
Privátbankár.hu | 2013. október 3. 08:29
Az európaiak szűk többsége, 51 százaléka gondolja úgy, hogy a gazdasági megszorítások politikája nem működik, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket - derül ki a Gallup intézet által készített, szerdán közzétett közvélemény-kutatás eredményéből.
Makro / Külgazdaság Jó hírt hozott Varga Mihály: megszorítás helyett áfacsökkentés
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 25. 13:20
Varga Mihály szerint nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó- vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek; a költségvetés feszes lesz, abban a tárca számol a hús áfájának csökkentésével is, és egyetlen ágazat sem jár rosszabbul, mint idén.
Makro / Külgazdaság Nem volt pénz a kórházak felújítására
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 25. 11:33
Nem menekülhettek a tavaly végrehajtott költségvetési megszorítás elől az önkormányzatok sem: 15 százalékkal csökkent a beruházások szintje reálértéken a szektorban. Ez különösen érzékenyen érintette az egészségügyet, ahol leálltak a fejlesztések, felújítások és kifutottak az uniós projektek is.
Makro / Külgazdaság Halpern: ez az exportbővülés nem fenntartható
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 18. 10:16
Az újabb megszorítások azt sugallhatják, hogy egy kormány elvesztette a kontrollt. A növekedéshez az kell, amiben mi most nagyon rosszul állunk.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a számok: megvannak a megszorítások legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 12. 06:15
A 2012-ben végrehajtott jelentős mértékű költségvetési kiigazítás 40 százaléka a bevételek emelkedésére, nagyobbik része a kiadások lefaragására vezethető vissza. Az oktatás és az egészségügy a legnagyobb vesztesek, de kevesebb jutott a kultúrára, a családok támogatására is - közben azért magán is spórolt az állam.
Makro / Külgazdaság Nem tetszik az EU, kedves magyarok? Ki lehet lépni
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 2. 14:32
Ha nem tetszik az EU, ott az ajtó - mondja a Daniel Gros, nemzetközi szaktekintély a fel-fellobbanó szkepticizmusról. Szerinte természetes, hogyha az embernek elfogy a pénze, nem költekezik tovább - a görögökön mégsem ezt látja. A szakember szerint van jó, de fájdalmas példa a sikeres válságkezelésre.
Makro / Külgazdaság 1000 milliárd euróhoz közeledik a spanyol államadósság
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 19. 09:52
Miközben egyre több a megszorítás, a spanyolok soha nem voltak ennyire eladósodva. Egy év alatt több mint 17 százalékkal emelkedett az államadósság.
Makro / Külgazdaság Gazdagok és szegények: sehol sem nő úgy a szakadék, mint nálunk
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 16. 15:25
Magyarországon növekedtek a legjobban az egyenlőtlenségek a válság kitörése óta egész Európában. Emiatt folyamatosan távolodunk a skandináv modelltől és haladunk a mediterrán államok felé. A válság sújtotta országok némelyikében viszont csökkent a relatív szegénységi ráta, ami azt jelzi, hogy a kisebb tortából arányaiban több jut a szegényeknek.
hírlevél