Menekültkérdés
Makro / Külgazdaság Mindenki menekül a pokollá vált országból ahová tud, például Magyarországra
Fellegi Tamás | 2019. február 25. 06:07
Venezuela teljes összeomlása és az ezt okozó Maduro elnök megbuktatási kísérletei közben az ország lakossága a túlélésért küzd, illetve külföldre menekül. Ki ahová tud, ahol fogadják: érthető, hogy aki teheti, Magyarországra jön, ehhez csak egy magyar nagyszülő kell. De mi lesz a többiekkel?
Makro / Külgazdaság Három éves Merkel merész mondata, amely megrengette Európát
Wéber Balázs | 2018. augusztus 31. 13:00
A német kancellár három évvel ezelőtt jelentette ki, hogy Németország képes befogadni menedékkérők tömegeit, néhány nappal később pedig meg is nyitotta előttük a határt. Utóbbi döntés nem mindennapi körülmények között született meg, hatásai pedig mind a mai napig érződnek.
Makro / Külgazdaság Fordulat menekültügyben – Orbán nagy győzelemről beszél
Privátbankár.hu | 2018. június 29. 08:36
A mostani kétnapos brüsszeli uniós csúcs témája mi más lenne, mint a menekültkérdés, amelyben úgy tűnik, egyre több kérdésben sikerül megegyeznie a vezetőknek. Ehhez Olaszország ultimátuma is hozzájárult, amíg ezt nem rendezték, addig semmihez nem voltak hajlandók hozzászólni. Macron felkarolta a V4-eket, Orbán nagy győzelemről beszélt.
Makro / Külgazdaság A veszélyben lévő fehér farmereket izraeli kommandós képzi – az Európai Parlament elfordítja a fejét
Káncz Csaba | 2018. június 27. 12:33
Míg az Egyesült Államok és Ausztrália lépéseket tesz a dél-afrikai fehér farmerek megvédése érdekében, addig az Európai Parlament még foglalkozni sem hajlandó a kérdéssel. De nemcsak a közvetlen támadások jelentenek veszélyt a farmerekre, hanem a fekete pártok részéről érkező verbális agresszió is. A négy millió főt kitevő fehérek egyik önvédelmi szövetsége már kidolgozta a terveket egy polgárháború esetére.
Makro / Külgazdaság Szorítja az idő Merkelt - nincs megoldás a menekültekre?
Privátbankár.hu | 2018. június 26. 15:16
Nem sikerül teljes tervet készíteni a csúcstalálkozóig, ezután a belügyminiszter saját kezébe venné az irányítást.
Makro / Külgazdaság Aggódnak a németek: elözönlik Európát a menekültek
Privátbankár.hu | 2018. május 17. 11:16
Horst Seehofer szerint ismét nő a menekültek száma Görögországban, Bulgáriában és Törökországban.
Makro / Külgazdaság Több pénzt akar Erdogan a menekültek visszatartására
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 18:13
Erdogan a menekültekre szánt EU-s támogatás ügyét is felveti majd az unió vezetőinek.
Makro / Külgazdaság Nagyon aggódnak a németek – ezt hogy gondolták Strasbourgban?
Privátbankár.hu | 2018. január 15. 13:38
Nem tetszik nekik, amit az Európai Perlement kitalált a menekültüggyel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság Kiakadt a kormány: kettős mércét alkalmaz az EU?
Privátbankár.hu | 2018. január 4. 16:39
Nem fair, hogy csak három országot hurcolnak meg azért, amit gyakorlatilag senki sem tart be.
Makro / Külgazdaság Kevesebb veszély leselkedik ránk, mint egy éve
Fellegi Tamás | 2017. december 28. 06:07
A zűrös korábbi évek után idén, bár sok konfliktus szerepel a hírekben, mégis jóval stabilabb lett a politikai helyzet a világban, mint korábban. Emlék már az Iszlám Állam, lényegében béke van Szíriában és Irakban, konszolidálódott Trump elnöksége, és az európai menekültválság is majdhogynem megoldódott.
Makro / Külgazdaság Orbán szerint uniós források nélkül is megállna a gazdaság
Privátbankár.hu | 2017. december 22. 09:10
Nem az uniós támogatás, hanem a magyar emberek kemény munkája hajtja előre a gazdaságot.
Makro / Külgazdaság Osztrák-magyar monarchia? Új szelek fújnak Bécsből
Káncz Csaba | 2017. december 19. 08:48
Berlinben a centrista erők érthető zavarodottsággal figyelik a bécsi fejleményeket. Ausztria padlóféket nyomott az ország további iszlamizációjának megakadályozására. Az új kormány erősíti a rendőrséget, bővíti a titkosszolgálatok hatáskörét.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, amit a Soros-konzultációról tudni lehet
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 24. 12:25
Várhatóan hét kérdés lesz majd a témában.
Makro / Külgazdaság Elhárult a veszély? Visszaállítják a schengeni határokat
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 14. 11:38
Egy uniós biztos szerint már nem indokolt a belső határellenőrzés.
Makro / Külgazdaság Orbán szerint Brüsszel megnyitotta a kaput az évszázad politikai csatája előtt
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 8. 08:54
Tudomásul vesszük a brüsszeli döntést, de az igazi harc még csak most kezdődik a miniszterelnök szerint. A mostani bírósági döntés ugyan semmire sem kötelez minket, legalábbis egyelőre, viszont szabad utat nyit a Soros-tervnek, vagyis annak, hogy Európából egy kevert kultúrájú kontinenst csináljanak. Orbán Viktor ugyanakkor leszögezte: ő örök ellenálló, ha kell, miniszterként, ha kell, máshogy áll ellen a brüsszeli nyomásnak.
Makro / Külgazdaság Kiosztották Magyarországot – ezt mégis hogy gondoltuk?
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 6. 14:17
Egy uniós biztos szerint nem teszünk eleget a tagállami kötelezettségeinknek.
Makro / Külgazdaság Kőkeményen nekiment egymásnak Schulz és Merkel
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 1. 11:54
A szocdemek kormányfőjelöltje szerint Merkel miatt lázad Magyarország és Lengyelország a menekültkérdésben.
Makro / Külgazdaság Mi lesz, ha elindulnak a menekültek családtagjai? Megijedtek a németek
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 31. 14:14
Ha nem hosszabbítják meg a korlátozást, rengeteg szíriai érkezhet Németországba.
Makro / Külgazdaság Afrika pénzt kér a menekültek megállításáért
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 29. 09:22
Emmanuel Macron pedig még adna is nekik.
Makro / Külgazdaság Megvetette a lábát a kormány – megint összeakaszkodunk Brüsszellel?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 23. 15:33
A kormány egy tapodtat sem enged a kvótakérdésben.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Kurznak ad igazat a menekültkérdésben
Privátbankár.hu | 2017. július 24. 13:32
Ha mindenki célkeresztbe veszi az osztrákokat, akkor majd mi kiállunk mellettük.
Makro / Külgazdaság Bekeményítettek Schulzék: miattunk vétózná meg az uniós költségvetést
Privátbankár.hu | 2017. július 17. 08:38
Ha mi nem vagyunk szolidárisak, velünk miért legyenek azok?
Makro / Külgazdaság Mégsem indul eljárás az áthelyezési kvóta miatt?
Privátbankár.hu | 2017. június 13. 12:42
A lengyel külügyminiszter szerint ez törvénytelen lenne, mivel egyik tagállam sem teljesítette még a kvótát.
Makro / Külgazdaság Elképesztő, mennyi pénzt költöttek Merkelék a menekültekre
Privátbankár.hu | 2017. május 25. 07:47
Egy év alatt 20 milliárd euróval kurtította meg a költségvetést.
Makro / Külgazdaság Beismerte a német kancellárjelölt: hibáztak a választásokon
Privátbankár.hu | 2017. május 18. 17:00
Martin Schulz szerint súlyos hibákat ejtett kampányában a Német Szociáldemokrata Párt.
Makro / Külgazdaság Újabb felszólítás jött Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2017. május 18. 15:40
Az Európai Parlament ismét nyomatékosan felkért mindenkit a menekültek átvételére.
Makro / Külgazdaság Lázár szerint igazságtalan az EU Magyarországgal
Privátbankár.hu | 2017. április 20. 11:28
Míg minket szid Brüsszel, Ausztria fejét megsimogatják a menekültek feltartóztatásáért.
Makro / Külgazdaság A nap grafikonja: tényleg olyan sok menekült jön Magyarországra?
Privátbankár.hu | 2017. március 29. 15:31
Az unióba beadott menekültkérelmek alig 2 százalékát kapjuk mi. Cserébe olykor meglepő helyekről.
Makro / Külgazdaság Orbán: a határőrizeti szigorítások a magyar polgárok védelmét szolgálják
Privátbankár.hu | 2017. március 29. 11:34
A miniszterelnök az ET parlamenti közgyűlésének elnökével tárgyalt Máltán.
Makro / Külgazdaság Meglegyintették az olaszokat: túl sok menekültet engednek be
Privátbankár.hu | 2017. március 8. 14:34
Az Európa Tanács főtitkára szerint túl magas a korrupció a migrációval kapcsolatos ágazatokban, ezért vannak gondok.
Makro / Külgazdaság Ebből harc lesz? Magyarországnak is beszólt az osztrák kancellár
Privátbankár.hu | 2017. március 8. 11:53
Christian Kern szerint csökkenteni kell az uniós támogatását azoknak az országoknak, akik nem fogadnak be menekülteket.
Makro / Külgazdaság Nemrég még a világ egyik ékköve volt - most a polgárháború szélén áll
Káncz Csaba | 2017. március 7. 08:30
Dél-Afrika elnöke inkább a polgárháború irányába navigálja az országot, csakhogy elterelje a figyelmet a több száz korrupciós ügyéről. A fehér farmerek szövetsége bejelentette, hogy a kompenzáció nélküli föld-kisajátításokat „háborús üzenetnek” tekintenék. A társadalmi feszültséget növeli az országban élő több millió zimbabwei menekült is.
Makro / Külgazdaság Brüsszelben kitalálták, honnan szereznek pénzt a menekültválságra
Privátbankár.hu | 2017. február 28. 16:10
Az Európai Unió az agrártámogatások csökkentést tervezi.
Makro / Külgazdaság Brexit: újabb központot halászna el Londontól Budapest
Privátbankár.hu | 2017. február 23. 12:49
Magyarország mellett legalább húsz ország fontolgatja, hogy új központot kínáljon az EU-ban forgalmazható gyógyszerek jóváhagyásáért felelős ügynökségnek.
Makro / Külgazdaság Újra lesz nemzeti konzultáció - miről akar minket faggatni a kormány?
Privátbankár.hu | 2017. február 16. 11:13
Kósa Lajos szerint rengeteg témáról kérhetik ki hamarosan a véleményünket.
Makro / Külgazdaság Segítség a menekülteknek – tárt karokkal várja őket a Starbucks
Privátbankár.hu | 2017. január 30. 10:41
A kávéház-lánc tízezer menekültet készül felvenni a jövőben, de más fronton is nekimennek Trump intézkedéseinek.
Makro / Külgazdaság Itt van Trump új dobása – Amerika többé nem az ígéret földje?
Privátbankár.hu | 2017. január 25. 11:31
Átmenetileg felfüggeszti a menekültek befogadását, és beígérte a mexikói fal első téglájának letételét is.
Makro / Külgazdaság Összeültek az EU vezetői
Privátbankár.hu | 2016. december 15. 15:30
Kezdetét vette az uniós állam- és kormányfők találkozója Brüsszelben.
Makro / Külgazdaság Ezen múlhat Merkelék kormányzása - új kvótát vezetnének be a németek
Privátbankár.hu | 2016. november 24. 13:04
A CSU csak akkor venne részt a jövő évi kormányzásban, ha kvótához kötik a menekültek befogadását Németországban.
Makro / Külgazdaság Orbán szerint sokszor vagyunk feketelábúak
Privátbankár.hu | 2016. október 28. 08:46
Még mindig patthelyzet van Brüsszelben, a miniszterelnöknek azonban van egy terve.
Makro / Külgazdaság Luxemburg kihátrál saját politikusa mögül, aki ki akart minket rúgatni az EU-ból
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 16. 12:21
A luxemburgi miniszterelnök szerint a külügyminiszter bírálata nem egyezik a kormány álláspontjával.
Makro / Külgazdaság Egy éve védjük a határt, jön az EU-csúcs - ezekről beszélt Lázár
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 15. 15:22
A 62. Kormányinfó fő témája a pénteki pozsonyi uniós csúcs és az októberi népszavazás volt. Orbán Viktor Bulgáriában járt, egy éves lett a kerítés a határon.
Makro / Külgazdaság Orbán szerint nehéz ősz vár ránk
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 5. 13:39
A miniszterelnök együttműködést ajánlott a szerbeknek a menekültek feltartóztatására.
Makro / Külgazdaság Az egyik szomszédunk lakosságának ötöde bevándorló – kitalálod, melyik?
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 16. 16:47
Az elmúlt két évben ráadásul tovább nőtt a számuk, jelenleg Ausztria lakosságának egy jelentős része bevándorló, és egyre többen lesznek.
Makro / Külgazdaság Káosz Nagy-Britanniában – könnyű kijátszani a menekültrendszert?
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 15. 11:13
A menedékkérelmek harmadát szabálytalanul vagy késve nyújtják be a szigetországban.
Makro / Külgazdaság Az ország, ami rengeteget nyert a menekültek befogadásával
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 12. 18:14
Európában továbbra is tanácstalanul állnak a főbb nagyhatalmak a menekültkérdéssel szemben: nehéz megegyezni, ki és hány menekültet fogadjon be, vagy lezárjuk-e a határokat vagy sem. Míg Angela Merkel befogadó politikáját egyre többen veszik sortűz alá, addig Svédország csendben gondolt egyet, és befogadta az odaérkező menekülteket. A gazdaság pedig meghálálta a döntést.
Makro / Külgazdaság Kitolt Erdogan a németekkel – jöhet az új menekülthullám?
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 12. 14:32
A puccs miatt most a kurdok indulhatnak meg tömegesen Németország felé.
Makro / Külgazdaság Kevesen utálják annyira a bevándorlókat, mint a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 11. 14:15
Úgy tűnik, működik a kampány: az Ipsos nemzetközi tanulmányából kiderül, hogy gyakorlatilag minden szempontból negatívan látjuk a bevándorlók érkezését. A 22 országban készített felmérés alapján globális szinten is romlott a bevándorlás megítélése, sokan a gazdasági és a politikai nyomás miatt aggódnak. A válaszadók jelentős része szerint ráadásul menekülthullám felelős a terrorizmus terjedéséért is - nálunk pedig még abban sem sokan hisznek, hogy a menekültek tényleg menekülnek.
Friss
hírlevél