Microsoft
Részvény / Deviza / Áru Újabb meglepő fordulat: füveznek a Microsoftnál 
Privátbankár.hu | 2016. június 17. 12:24
Nem elég, hogy nagy meglepetésre megvették az egyik legnagyobb közösségi oldalt, mostantól a marihuána-kereskedőknek is segítenek.
Részvény / Deviza / Áru 3+5 érv amellett, hogy kidobtak az ablakon 26 milliárd dollárt 
Privátbankár.hu | 2016. június 14. 15:51
Igen szkeptikus sok kommentátor a Microsoft-LinkedIn felvásárlással kapcsolatban, a vevő árfolyama esik, a konkurenciáé emelkedik. Az árat eltúlzottnak tartják, a LinkedIn helyzetét rossznak, és nem értik, hogyan lehetne ebből 26 milliárd dollárnyi értéket kihozni. A Microsoft eddigi akvizíciói is sokba kerültek.
Részvény / Deviza / Áru Ritka mázlijuk volt a beszorult részvényeseknek: kimentették őket 
Fellegi Tamás | 2016. június 14. 10:00
Rémesen érezhették magukat a LindedIn részvényesei februárban, mikor egyik napról a másikra felére esett a részvényük értéke, most azonban a Microsoft kimentette őket. Amúgy estek az amerikai indexek, és Európa is folytatja a mélyrepülést. Az OTP és a forint ugyancsak tovább gyengélkedik.
Vállalat Óriási felvásárlás: a Microsoft megveszi az egyik legnagyobb közösségi oldalt 
Privátbankár.hu | 2016. június 13. 14:49
26,2 milliárd dollárt fizet a gigavállalat a LinkedIn-ért.
Részvény / Deviza / Áru Az óceán mélyén fut majd a Facebook gigasebességű internete 
Privátbankár.hu | 2016. május 27. 11:44
A közel 7 km hosszú optikai kábel lefektetésében a Microsoft is segít. Az Atlanti-óceán mélyén fut majd az adatfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Ez már tényleg a vég: az utolsó tőrt is beledöfte a windowsos telefonokba a Microsoft 
Privátbankár.hu | 2016. május 25. 15:08
Közel 2000 embert bocsát el okostelefon-részlegéről a Microsoft. Nem tudni, hogy belevágnak-e új készülék fejlesztésébe, de a támogatás megmarad a régiekhez.
Részvény Újraéled a legendás márka: ez lesz a következő telefonod? 
Privátbankár.hu | 2016. május 18. 16:00
A Microsoft megszabadult a Nokiától, amely önálló androidos telefonokkal és tabletekkel rukkol majd elő a Foxconn segítségével.
Vállalat Ingyen szórja a csúcstelefonokat a Microsoft 
Veres Patrik | 2016. április 26. 12:08
"Valaki vigye el ezeket végre!" - hangzik szinte a kiáltás.
Vállalat Így válassz okostelefont a cégednek, és biztos nem lősz mellé 
Privátbankár.hu | 2016. március 1. 17:10
Dankovics Tamás, a Microsoft Lumia kelet- és közép-európai termékmenedzserénél kevesen tudják jobban, mire van szükségük a felhasználóknak. A Future Decoded konferencián elmondta nekünk a tapasztalatait.
Vállalat Megfejteni a jövőt: mindenkinek jár egy darabka az innovációból 
Privátbankár.hu | 2016. február 24. 12:37
Magyarországra is elért az egyik legmeghatározóbb technológiai esemény, amelynek külföldön már több éves hagyománya van: február közepén a Groupama Aréna adott otthont a Microsoft Future Decoded elnevezésű techkonferenciájának, ahol szakértők és piaci szereplők együtt próbálták megfejteni, milyen irányba fejlődik a világ.
Részvény / Deviza / Áru Már a Google a világ ura 
Fellegi Tamás | 2016. február 3. 18:00
Eljött a nap, törvényszerűen, amikor az évek óta az első helyen álló óriáscéget letaszították a trónról. Az illető a Google, egy cég, melynek 20 éve még a gondolata sem volt meg, de olyan sikeresen hálózta be a világot, hogy most, pillanatnyilag 550 milliárd dolláros értékkel, a legnagyobb nyilvános, vagyis tőzsdén megmérettetett cég lett.
Részvény / Deviza / Áru Apple: a részvény olcsó, vagy tényleg nem fogy jól az iPhone? 
Fellegi Tamás | 2016. január 7. 14:38
Az utóbbi hónapokban gyengélkedik az Apple árfolyama, de ebben leginkább az a meglepő, hogy a cég értékeltsége közben igen alacsony, vagyis a papír olcsónak tűnik, miközben más cégek papírjait sokkal drágábban is boldogan vásárolják. Mi lehet a háttérben?
Vásárló 30 éves a Windows - emlékszel még ezekre? 
Gärtner Martina | 2015. november 20. 12:36
Ma 30 éve mutatták be a Windows-t, amely azóta százmilliók napjait teszi könnyebbé. Egy kis múltidézéssel és néhány érdekességgel köszöntjük a legnépszerűbb operációs rendszert.
Részvény / Deviza / Áru Míg mi ünnepeltünk, rengeteg pénzt lehetett keresni 
Fellegi Tamás | 2015. október 26. 10:39
Már csütörtökön felfelé indultak a tőzsdék, a lényeg persze akkor is este zajlott Amerikában, de aztán a pénteken gigantikus ralit produkáltak az indexek és jó néhány részvény, így aki ezekben ült, igen csinos profitot vághat zsebre. A dollár megerősödött, az olaj ennek megfelelően esett.
Vásárló Itt a világvége: leállt a Skype 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 21. 12:38
Hétfő reggel óta az egész világon elérhetetlen a videóhívásra tervezett chatprogram.
Vásárló Itt az új operációs rendszer, amit te is használni fogsz 
Privátbankár.hu | 2015. július 29. 09:59
Ma debütál a Microsoft legújabb és egyben utolsó operációs rendszere, a Windows 10.
Makro / Külgazdaság Nem csak a benzin ára, a görög államadósság is esett - ez történt ma 
Privátbankár.hu | 2015. július 22. 16:30
Olcsóbb az üzemanyag és a tej - utóbbinak a termelők kevésbé örülnek - jön viszont az EU fejlesztési programja 300 milliárd euróból.
Vállalat Ekkorát még sosem bukott a Microsoft 
Privátbankár.hu | 2015. július 22. 11:52
Rekordveszteséget könyvelhetett el a folyó üzleti év negyedik negyedében az amerikai elektronikai óriásvállalat.
Karrier Vezetőváltás a magyar Microsoft élén  
Privátbankár.hu | 2015. június 30. 13:43
Július elsejétől Szentkuti Gabriella a Microsoft magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója.
Részvény / Deviza / Áru Azt csiripelik a madarak, hogy ezért repült a főnök 
Fellegi Tamás | 2015. június 12. 15:58
Hosszú ideje látszik, hogy az egyik nagyreményű közösségi oldal, a Twitter nem tud igazán kibontakozni, a Facebook és a LindedIn árnyékában vegetál. Ez most azt eredményezte, hogy a cég vezérigazgatója távozik, átadja a helyét egy másik alapító tagnak, aki akár a cég eladására is nyitott lehet.
KKV El se hinnéd, hogy miről marad le a céged, ha nem bízol a felhőben 
Privátbankár.hu | 2015. június 9. 14:20
Az európai cégekkel ellentétben a magyar nagyvállalatok mindössze 8 százaléka használ felhőmegoldásokat, előnyeit pedig alig ismerik a cégvezetők.
Személyes pénzügyek Megvan a dátum: két hónapon belül te is a Windows 10-et futtathatod 
Privátbankár.hu | 2015. június 1. 13:58
Mindenki - még a kalózok is - ingyenesen frissíthetnek a Microsoft legújabb operációs rendszerére, a Windows 10-re július 29-től.
KKV Nem fogjátok kitalálni, melyik a legértékesebb márka 
Privátbankár.hu | 2015. május 19. 13:55
A Forbes idén is összeállította a világ legértékesebb márkáinak listáját, és hát melyik vállalat is állhatna az élen...
Részvény / Deviza / Áru Csúcson a Nasdaq, az olajat kétségbeesetten veszik 
Fellegi Tamás | 2015. április 24. 10:24
Immár három napja tartózkodik a döntő jelentőségű 5000 pont fölötti értéken a Nasdaq Composite Index, és szépen távolodik tőle. 5056-on történetének legmagasabb záróárát érte el. Ha végül kitör, óriási rali jöhet. Az olaj piacát újra a kétségbeesett vevők lepték el, ez a Molnak is jó tesz. Erőre kapott az euró.
Vásárló Most kipróbálhatod a Windows új böngészőjét! - Videó 
Privátbankár.hu | 2015. április 1. 09:59
Itt az ideje, hogy könnyes búcsút vegyünk az Internet Explorertől: tesztelhető a Microsoft új böngészője.
Vásárló Mégsem kapnak jogtiszta Windows 10-et a szoftverkalózok? 
Privátbankár.hu | 2015. március 19. 11:20
Legalábbis nevében biztos nem lesz tiszta az ilyen szoftver. Minden esetre valóban ingyenesen válthatnak felfelé még azok is, akik kalózverziót használnak.
Részvény / Deviza / Áru Kinek mekkora szelet jut az internetes tortából? 
Fellegi Tamás | 2015. január 30. 19:15
Egy 20 éve még nem is létező iparág mára az egyik legnagyobb lett, őrületes árbevételt és profitot generál világszerte, és ennek nagy részén néhány gigantikus cég osztozik. Megnézzük, melyiknek mennyi jut belőle, és tudnak-e még növekedni.
Részvény / Deviza / Áru Amerika fejőstehenei: így áll a két számítástechnikai óriás 
Fellegi Tamás | 2015. január 28. 14:07
A pár napja megindult amerikai gyorsjelentési szezon máris több érdekességet hozott. A legizgalmasabb talán a két, több évtizedes múltra visszatekintő számítástechnikai óriás, a Microsoft és az Apple helyzete.
Részvény / Deviza / Áru Véget értek az öröm napjai: szakadnak a piacok 
Privátbankár.hu | 2015. január 27. 17:58
Erős korrekció indult a tőzsdéken. A rossz hírek elsősorban Amerikából jönnek, több cég negyedéves eredménye is csalódást keltett. A BÉT jól tartja magát, a BTel egyenesen száguldott. Magához tért az euró.
KKV Bill Gates ennek biztos nem örül: nyögdécsel a cége 
Privátbankár.hu | 2015. január 27. 16:52
A december 31-én végződött második negyedében éves szinten 10,7 százalékkal 5,86 milliárd dollárra csökkent a Microsoft nyeresége.
Vásárló Az ön gépén is ez fut majd: itt az ingyenes Windows 10 - Videóval 
Privátbankár.hu | 2015. január 22. 12:26
A Microsoft mindent bejelentett, amit be lehetett. Valószínűleg évek óta nem volt ekkora dobása az óriásvállalatnak.
Részvény / Deviza / Áru Hogy keressünk 30 százalékot egy pletykán? 
Fellegi Tamás | 2015. január 16. 14:12
A napokban nemcsak a svájci frank liftezett nagyot, hanem akadt olyan részvény is, amit finoman szólva befolyásoltak, és jó nagy elmozdulást okoztak benne. Ha valaki résen volt és rácsapott a pletykára, napon belül 30 százalékot tehetett zsebre.
KKV Tanárok, diákok! Kalóz szoftvert használtok? Nem kell többé, ingyen adja az állam  
Privátbankár.hu | 2014. december 4. 12:35
Minden köznevelésben tanuló, vagyis közel 1,3 millió diák, januártól pedig minden, a közoktatásban dolgozó pedagógus 5 számítógépre, laptopra és további 5 mobil eszközre töltheti le jogtisztán és ingyenesen a Word, az Excel és a Powerpoint legfrissebb változatát.
Vásárló Elbúcsúzunk egy régi ismerőstől – lelövi a Microsoft a ClipArtot 
Privátbankár.hu | 2014. december 3. 16:16
Mielőtt még a Google és a többi kereső világuralomra tört volna, ha képet akart beilleszteni egy dokumentumba, a segédprogramban keresgélt órákat.
Adó Semmi sem szól az internet megadóztatása mellett - még a kormány partnere is megszólalt 
Privátbankár.hu | 2014. október 30. 10:38
A Microsoft Magyarország a kormány stratégiai partnere, ennek ellenére (vagy éppen ezért) nem tudja szó nélkül hagyni az internetes forgalom megadóztatását. Nagyon nem jó ötlet.
KKV Lassú, zörög, beragad az Enter: a te irodai géped is hulladék? Nem vagy egyedül  
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 24. 08:20
A Microsoft felmérésére szerint Magyarországon a kis- és közepes vállalkozásoknál (kkv) dolgozók egyharmada rendelkezik otthon korszerűbb számítógéppel, mint a munkahelyén.
KKV Őrült összeget fizet a Microsoft egy ötéves játékért 
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 15. 17:13
Összesen 2,5 milliárd dollárért veszi meg a Microsoft a Minecraft nevű számítógépes játék készítésével nagy hírnevet szerző svéd Mojang játékstúdiót.
KKV Lecsapott a kínai hatóság a Microsoft-ra 
Privátbankár.hu | 2014. július 28. 18:18
Rajtaütésszerű ellenőrzést tartott a hatóság a Microsoft kínai irodáiban.
KKV Ennyi szlovák dolgozik a komáromi Nokia-gyárban 
Privátbankár.hu | 2014. július 18. 13:57
A bezárandó komáromi Nokia-gyár 1800 dolgozójából mintegy 500 lehet szlovák állampolgár. Ezért a szlovák munkaügyi hivatal is akcióba lendül. Andor László uniós biztos is felméri, hogyan lehetne uniós forrásokat biztosítani a munkavállalók támogatására.
KKV Soha ennyi embert nem tett lapátra a Microsoft, mint most  
Privátbankár.hu | 2014. július 15. 10:41
Több ezres létszámleépítésre készülnek. A Nokia mobiltelefongyártó részlegének megvásárlása miatt tervezik az elbocsátásokat - értesült a Bloomberg hírügynökség.
KKV Miért tett fel mindent egy lapra a Microsoft?  
Privátbankár.hu | 2014. április 28. 11:59
A gyenge asztali számítógép eladások ellenére jó pénzügyi negyedévet zárt a Microsoft.
Vásárló Mintha aknamezőn lépkednénk: komoly károkat okozhatnak a hackerek 
Privátbankár.hu | 2014. március 20. 20:00
Az internetes bűnözés, és a hackerek több mint 315 milliárd dolláros kárt okoznak évente a világgazdaságnak. Egy friss tanulmány szerint egyértelmű a kapcsolat az illegális szoftverek és a támadások között. Többek közt a legális szoftverekkel és a gyakori vírusirtó frissítéssel védekezhetünk.
KKV Így rázná fel a Windows 8.1-et a Microsoft 
Privátbankár.hu | 2014. február 23. 14:43
Hetven százalékkal olcsóbb a legújabb operációs rendszer azoknak, akiknek olcsó pc-je vagy tabletje van.
Karrier Megvan a Microsoft új vezére 
Privátbankár.hu | 2014. február 4. 16:00
Házon belül választottak, az új vezérigazgató Steve Ballmert váltja a székben.
Makro / Külgazdaság Ettől Super Mario is lefejelné a falat 
Privátbankár.hu | 2014. január 29. 11:10
A Nintendo profitja 30 százalékkal esett az elő kilenc hónapban.
KKV Super Mario nagyon csúnyán pofára esett 
Privátbankár.hu | 2014. január 17. 09:31
A vártnál sokkal rosszabb évet zárhat a Nintendo japán elektronikus játékgyártó.
Vásárló Kijött a PlayStation 4 - fotó 
Privátbankár.hu | 2013. november 15. 11:40
Mától az Egyesült Államokban és Kanadában kapható a Sony legújabb játékkonzolja, a PlayStation 4 (PS4). A PS4 a 2006-ban megjelent PlayStation 3 konzolt váltja. A új konzoljának megjelentetésével a japán Sony egy héttel megelőzte a rivális amerikai Microsoft vállalatot, amelynek konzolja csak november 22-én lesz először kapható.
Karrier Hibázott a Nokia korábbi vezérigazgatója 
Privátbankár.hu | 2013. október 18. 07:14
Most megjelent regényében ismerte el: lemaradtak a szoftverek fejlesztésében és a fogyasztók igényeit sem ismerték.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG