Munkavállalás
Karrier Nem csak a bulizásról szólnak az egyetemi évek  
Privátbankár.hu | 2014. március 12. 10:56
A BGF alapszakos hallgatóinak 49 százaléka már főiskolás évei alatt munkát vállal, a dolgozó hallgatók 72 százaléka ráadásul tanulmányaihoz kapcsolódó szakterületen szerez állást – derül ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) kutatásából.
KKV Szeretik a multikat a magyarok 
Privátbankár.hu | 2014. március 6. 10:26
Tízből kilenc esetben multinacionális céget választanak a magyar munkavállalók - derül ki egy felmérésből. Több mint 8 ezer embert kérdeztek a külföldi munkavállalásról is, érdekes az eredmény.
Karrier Brüsszel kiakadt Londonra: ezt nem tehetik az uniós dolgozókkal 
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 10:11
Andor László szerint gondok lehetnek London és az Európai Unió között a munkavállalók korlátozása miatt.
Karrier Kivándorlásnyomás-mérő: mit számít százezer magyar ide vagy oda? 
Eidenpenz József | 2014. február 20. 13:09
Továbbra is nagyon ellentmondásosak azok az információk, amelyeket a külföldön dolgozó magyarok számáról hallani lehet. A legalacsonyabb és a legmagasabb értékek között csak a kormányközeli források szerint 400 ezer fős különbség van.
Karrier Ausztriában dolgozó magyarok: van, aki biztosított, van, aki a parkban alszik 
Eidenpenz József | 2013. december 31. 09:26
A hivatalos statisztika szerint 57 ezer közelébe csökkent az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok száma, de ez valószínűleg a holtszezonnak köszönhető, a korábbi visszaeséseket eddig újabb és újabb csúcsok követték. Sok lehet a feketemunkás, hajléktalan és a kölcsönzött dolgozó is.
Karrier Tesztelik a magyar bevándorlókat az angolok 
Privátbankár.hu | 2013. december 13. 16:32
A kelet-európai munkavállalók szűrésére szolgáló 100 kérdésből álló tesztet vezetnek be Nagy-Britanniában.
Karrier Nem csak szaktudást adna a Munkástanácsok 
Privátbankár.hu | 2013. november 27. 17:10
A szövetség szerint hiányos a magyar fiatalok munkavállalói ismerete.
Karrier Itt az Y generáció, a fiatalok külföldön keresik az álommunkát 
Privátbankár.hu | 2013. október 29. 13:42
Türelmetlenek, magasabb pozíciót, jobb fizetést akarnak, és szabadságot. Egy kutatás szerint a 18-30 év közöttieknek két dolog számít, amikor munkát keresnek: kapjanak szabad kezet és legyen a munkahelyen jó hangulat. Ha Magyarországon ilyet nem találnak, külföldön biztosan.
Karrier Stagnál a sógoroknál a magyarok száma – de meddig? 
Eidenpenz József | 2013. október 18. 18:00
Szeptemberben csak 175 fővel csökkent az Ausztriában dolgozó magyarok száma, de októberben nagyobb visszaesés jöhet a szezonális hatások miatt. Így is bő tízezerrel többen voltak, mint egy évvel korábban. A közeli tartományokba viszont most is tovább áramlottak.
Karrier Kevesebben dolgoznak Ausztriában - de nem a magyarok 
Eidenpenz József | 2013. szeptember 17. 15:36
Augusztusban csak 250 fővel nőtt ugyan a hivatalos magyar munkavállalók száma Ausztriában, ez is új rekord azonban, és több, mint bármely más ország polgárai esetében. A legtöbben a feldolgozóiparban, a vendéglátásban és a kereskedelemben dolgoznak.
Karrier Nincs munka, nincs bébi? – új csúcson a magyarok Ausztriában 
Eidenpenz József | 2013. július 15. 06:11
A júniusi adatok szerint hajszál híján hatvanezerre nőtt az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok száma, ami új rekord, további 3400 honfitársunk kitántorgását jelenti. Egy német tanulmány a magas munkanélküliséggel magyarázza a gyerekszületések visszaesését Magyarországon is.
Karrier Új csúcsok: a török munkavállalók ismét megelőzik a magyarokat Ausztriában 
Eidenpenz József | 2013. június 19. 06:10
Több mint ötezer fővel nőtt az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok létszáma az ottani statisztikák szerint, és ezzel megdöntötte a korábbi rekordot. A törökök megint megelőznek bennünket, de nem sokkal vannak többen. Minden tartományban többen lettünk.
Karrier Pénzért új hazát: nem csak Magyarország várja a gazdagokat 
Eidenpenz József | 2013. június 4. 06:10
Nálunk éppen vita van arról, hogy megéri-e a magyar államnak az úgynevezett letelepedési államkötvények bevezetése, de van hasonló másutt is. Tőlünk eltérően inkább működőtőke-beruházásokhoz és munkahelyteremtéshez kötik a tartózkodási engedélyt, de ha valaki nem érzi magát képesnek egy vállalkozás működtetésére, a készpénzt is elfogadják, befektetik helyette.
Személyes pénzügyek Pénz kell a lakhatásra? Itt az új ajánlat! 
Privátbankár.hu | 2013. május 30. 07:37
Jövő csütörtöktől kéthavi lakhatási támogatás egy alkalommal megelőlegezhető - egyebek mellett ezt a módosítást tartalmazza az a kormányrendelet, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
Karrier Megtört a trend? Négyezerrel kevesebb magyar dolgozott Ausztriában 
Eidenpenz József | 2013. május 21. 06:10
Az előző hónapban több mint négyezer fővel csökkent az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma. Ennek oka főleg szezonális lehet, mert a határszélen és Bécsben folytatódott a növekedés, inkább a távolabbi, idegenforgalomban élen járó területeken volt jellemző a visszaesés.
Karrier Svájc nem igazán kér a magyar munkavállalókból 
Privátbankár.hu | 2013. április 25. 11:57
Kormánydöntés alapján az alpesi ország fenntartja a munkavállalási korlátozásokat a kelet-európai munkavállalókkal szemben a következő egy évre is, 2180 fő lesz a kvóta. A jobboldal követelésére most először korlátozásokat vezetnek be a korábbi EU-tagok munkavállalóira is, ők viszont 53 700-an jöhetnek.
Karrier Negyedével több magyar dolgozik Ausztriában, mint egy éve 
Eidenpenz József | 2013. április 18. 17:26
Újabb és újabb csúcsokat döntöget az Ausztriában foglalkoztatott magyar dolgozók száma. Nem csak a határszél mellett él a jelenség. Most 237 fővel többet mutatott ki a statisztika - a román, lengyel és szlovén munkavállalók száma még ennél is jobban nőtt.
Karrier Az állmnak vagy a "gonosz" multiknak dolgoznánk inkább? 
Privátbankár.hu | 2013. március 24. 11:50
Az idén legtöbben az informatika és a telekommunikáció területén helyezkednének el Magyarországon, de egyre vonzóbb a nonprofit szféra is - derül ki az Aon Hewitt humánerőforrás-tanácsadó cég munkáltatói márka kutatásából, amelyet 14 ezer megkérdezett válasza alapján készítettek el.
Karrier Talpra, magyar... újabb 1151 dolgozónk lépett le a sógorokhoz 
Eidenpenz József | 2013. március 16. 09:50
A februári adatok szerint újabb rekordot döntött az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyarok száma, 1151 fős növekedéssel meghaladta az 55 ezret. Egyetlen másik ország polgárainál sem volt ekkora létszámú bővülés.
Karrier Be nem jelentett magyarok Burgenlandban, hazai prostituáltak Salzburgban 
Privátbankár.hu | 2013. március 1. 17:11
Nemcsak Londonba és nemcsak mosogatni járnak honfitársaink, sok más szomorú sorsról tudósítanak a külföldi lapok. Burgenlandban a vendéglátóipari foglalkoztatásukkal vannak gondok, sokszor csak részmunkaidőre jelentik be őket, amivel jogaik is csorbulnak. Salzburgban pedig első helyen említik őket a prostituáltak között.
Karrier Itt az új rekord, soha nem dolgozott még ennyi magyar Ausztriában 
Eidenpenz József | 2013. február 19. 06:05
Januárban majdnem 54 ezer fővel megdöntötte a nyári történelmi rekordot az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma, ez 1602 fős növekedés egy hónap alatt. A többi környező volt szocialista országból is jöttek, de egyikből sem ilyen sokan. Ezzel most először leköröztük a törököket is, csak a németek és a volt Jugoszlávia van még előttünk.
Személyes pénzügyek Ennél már csak jobb jöhet? Bizakodók a magyar fiatalok 
Privátbankár.hu | 2013. február 13. 11:00
A megkérdezett fiatalok 51 százaléka már aktív kereső, 22 százalék pedig diák - derül ki a K&H pályakezdők jóléti index felmérésből, amely azt vizsgálja, mennyire elégedettek a mai 19-29 évesek az életükkel. A jelennel inkább elégedetlenek a fiatalok, a jövővel kapcsolatos elképzeléseik azonban kifejezetten optimisták, 67 százalék számít pozitív változásra.
Karrier Az irdatlan munkanélküliség ellenére a spanyol napfényre húznak a magyarok 
Eidenpenz József | 2013. január 28. 06:20
Meglepő, hogy az országban tapasztalható kemény válság és óriási munkanélküliség ellenére nem csökken a Spanyolországban lakó külföldiek száma, sőt tavaly az első kilenc hónapban még 2,1 százalékkal növekedett is. A magyaroké ezen belül átlagon felül, 7,2 százalékkal bővült, közülük legtöbben a meleg, kellemes éghajlatú tájakra mentek.
Karrier A magyarok szorítják ki a lengyel és román munkavállalókat Ausztriában? 
Eidenpenz József | 2013. január 23. 16:45
Decemberben pár hónap csökkenés után ismét 3200 fővel nőtt az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok száma, ez erősen megközelíti az augusztusi rekordot. Pedig eközben az összes külföldi munkavállaló és a kelet-európaiak száma egyaránt csökkent, főleg a lengyeleké és a románoké. Minimum minden tizedik külföldi magyarul beszél már az országban.
Személyes pénzügyek Hanyas vagy? Harmincas? 11 dolog, amit sürgősen el kell felejtened 
Privátbankár.hu | 2013. január 12. 10:15
Harminc éves koruk körül sokan válaszutak előtt állnak. Biztos, hogy érdemes egy jól fizető állásban maradni, ha utálom? Mikor szabad megházasodni és gyermeket vállani? Hozzá merjünk-e nyúlni a nyugdíj-megtakarításunkhoz? Halhatatlanok vagyunk-e még ebben a korban, vagy csak legyőzhetetlenek?
Karrier Itt a fordulat? Kicsit csökkent ősszel az Ausztriában dolgozó magyarok száma 
Eidenpenz József | 2012. december 28. 15:12
Októberben és novemberben visszaesett pár ezer fővel az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok száma, de még mindig 42 százalékkal többen vannak, mint tavaly év végén. Ennek az oka talán a mezőgazdaság szezonalitása lehet. Az összes kelet-európai származású dolgozó létszáma is mérséklődött, a magyarok a létszám több mint harmadát teszik ki.
Vásárló Itt vannak a számok: a bérünkhöz képest piszok drága a budapesti és a miskolci bérlet 
Eidenpenz József | 2012. október 25. 10:42
Jól érezzük, nemzetközi összehasonlításban is drágák a magyarországi városi tömegközlekedési díjak, különösen ha az átlagbérhez viszonyítjuk azokat. Tizenegy ország nagyvárosai közül csak Londonban drágább a kombinált havi bérlet az átlagbér százalékában, mint Miskolcon vagy Budapesten, és a cseh Brünnben például sokkal kevesebbért lehet utazni, mint vidéki nagyvárosainkban.
Karrier Kizsákmányolják a kelet-európai munkásokat 
Privátbankár.hu | 2012. október 8. 09:43
Kizsákmányolják Belgiumban a kelet-európai munkavállalókat, egy belga újság szerint. A Kelet-Európából érkező munkások közül sokan az építő- és a húsiparban dolgoznak, illetve takarítanak vagy fuvaroznak, sok kelet-európait vonzanak a belgiumi szinthez mérten alacsony, de a hazaihoz viszonyítva magas fizetések.
Karrier Szigorítanának: nehezebben mehetnénk Angliába 
Privátbankár.hu | 2012. október 7. 11:25
Az EU-tagállamokból érkezők szabad beutazásának felülvizsgálatát fontolgatja a kormányzó brit Konzervatív Párt - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában Theresa May brit belügyminiszter.
Karrier Csak a magyarok körében nem csitult a britanniai kivándorlás vágya 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 7. 12:47
Az EU-hoz nagyjából velünk együtt csatlakozott tizenkét ország közül csak a magyar állampolgárok kértek az első negyedévben több nagy-britanniai társadalombiztosítási számot, mint egy évvel korábban. Egy egész év adatait és az összes országot nézve csak a Spanyolországból, Olaszországból, Romániából, Magyarországról és Portugáliából érkezettek száma nőtt.
Karrier Újabb 5190 magyar kért tb-számot Nagy-Britanniában 
Eidenpenz József | 2012. május 31. 10:31
Újabb 5190 honfitársunk igényelt társadalombiztosítási számot a tavalyi negyedik negyedévben Nagy-Britanniában, ami az eddig második legmagasabb három havi adat tíz év alatt. Tavaly 26 százalékkal nőtt és minden eddigi rekordot megdöntött a magyarok száma. Orbán Viktor szerint már csak 5-10 év, és jó hely lesz Magyarország.
Karrier Több száz Ausztriában dolgozó magyart fizetnek alul? – értékelik a bérdömping-ellenes törvényt 
Privátbankár.hu | 2012. május 3. 16:12
Bevált a munkaerő-piaci nyitás után meghozott osztrák bérdömping-ellenes törvény, a cégek nagy többsége betartja az ausztriai bér- és illetékfizetési szabályokat - jelentette ki egy csütörtöki sajtótájékoztatón az osztrák munkaügyi miniszter. Ugyanakkor más források szerint több száz magyar állampolgár ügyét vizsgálja az ottani kamara, mert törvényellenesen alacsony bért kapnak.
Karrier Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában 
Eidenpenz József | 2012. május 2. 13:38
A 2011-es munkaerő-piaci nyitás után egy év alatt 57 százalékkal nőtt az Ausztriában – legálisan - dolgozó magyarok száma, így március végén meghaladta a 44 ezret. A magyarok főleg Burgenlandba, Bécsbe és Alsó-Ausztriába ingáznak. A kivándorlási láz másutt is erősödik, tavaly csak a harmadik negyedévben ötezer adószámot adtak ki Nagy-Britanniában magyaroknak.
Karrier Jó munkáért még az országot is elhagyjuk 
Privátbankár.hu | 2011. december 5. 14:34
A magyar munkavállalók különösen nagy számba hajlandóak elhagyni az országot, ha munkáról van szó. Az országon belül ugyanakkor nem nagyon szeretünk elmozdulni. Úgy tűnik egyenes az összefüggés a gazdasági helyzet, és a migráció között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG