Nyeste Orsolya
Makro / Külgazdaság Ennyit számít egy ünnep a magyar kereskedőknek? 
Privátbankár.hu | 2018. május 4. 12:54
A húsvét mellé azért bejátszott az is, hogy egyre boltkórosabbak a magyarok.
Makro / Külgazdaság Hiába nőnek az árak – mi lesz így Matolcsyék céljából? 
Privátbankár.hu | 2017. június 8. 11:51
Eltér az elemzők véleménye arról, hogy tudjuk-e tartani a 3 százalékos inflációs célt.
Makro / Külgazdaság Elemzők már látják: lesz miből többet költenünk a boltokban 
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 22. 11:17
Egy év alatt 3 százalékkal nőt­tek a nettó átlagkeresetek. Szakértők most úgy látják, az alacsony inflációnak köszönhetően folytatódhat a reálbér-növekedés Magyarországon, ami pedig a fogyasztás bővülését segíti elő.
Makro / Külgazdaság Többen dolgoznak, mint egy éve - csak a közmunkások szépítik a statisztikát?  
Privátbankár.hu | 2014. július 30. 13:41
Elemzők szerint a gazdaság élénkülésével együtt fokozatosan javulnak a munkaerő-piaci folyamatok, nem csak a közmunkaprogramok húzzák a foglalkoztatási adatokat.
Makro / Külgazdaság Alig lehet majd az idén észrevenni az inflációt 
Privátbankár.hu | 2014. június 11. 11:35
Továbbra sem lesz jelentős inflációs nyomás az Erste és az ING makroelemzői szerint, akik úgy vélik, hogy bár az év végére 2,2 százalék körülire gyorsulhat az infláció, az éves átlagos index igen alacsony lesz.
Makro / Külgazdaság Maradunk a bóvliban, de meddig?  
Privátbankár.hu | 2014. június 6. 11:51
Kisebb csalódást okozott, de rövid távon nem lesz érdemi negatív hatása a Fitch Ratings bejelentésének - vélik az elemzők. A Buda-Cash Brókerház elemzője az év második felében, az Erste Bank szakértője 2015-ben lát esélyt az ország felminősítésére.
Makro / Külgazdaság Az elemzők is meglepődtek, hogy mekkorát ugrott az ipar  
Privátbankár.hu | 2014. június 5. 10:38
A márciusi 10,6 százalékos növekedés után áprilisban az ipari termelés volumene 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Elemzők változatlanul kedvezőnek tartják az ipari termelés kilátásait, bár a növekedés az év második felében veszíthet a lendületéből.
Makro / Külgazdaság Jó adat jött a magyar építőiparról, de mennyi munkát ad ez? 
Privátbankár.hu | 2014. május 16. 10:50
A megkérdezett elemzők szerint tíz százalékos lehet az egész éves bővülés.
KKV A vártnál jobban teljesít a magyar ipar, de az alaphelyzet változatlan 
Privátbankár.hu | 2014. április 14. 11:52
A vártnál kedvezőbbek lettek az ipari termelés februári adatai, a bővülés motorja továbbra is a járműipar az MTI által megkérdezett elemzők értékelése szerint.
Vásárló Mit ér a pénzünk? A nyugdíjasok most olcsóbban vásárolhatnak 
Privátbankár.hu | 2014. április 11. 11:11
Továbbra is a vártnál alacsonyabb az infláció Magyarországon, a megkérdezett elemzők szerint év végére kerülhet 2 százalék közelébe vagy fölé, de akkor is a 3 százalékos cél alatt marad a fogyasztói árindex. A nyugdíjasok fogyasztási szokásaira leginkább jellemző cikkek ára éves szinten olcsóbb lett.
Makro / Külgazdaság Mi lesz, ha a magyarok elkezdenek vásárolni? 
Privátbankár.hu | 2014. április 9. 13:00
Piaci elemzők szerint a belső fogyasztás és a beruházások várható élénkülése az import nagyobb bővülését hozhatja, ezzel párhuzamosan mérséklődhet a külkereskedelmi aktívum, de csak az év második felétől.
KKV Ugrottak a reálbérek - többet költekeznek a magyarok 
Privátbankár.hu | 2014. április 3. 12:22
Tovább gyorsult a kiskereskedelmi forgalom februárban, az MTI által megkérdezett elemzők szerint még bővülhet a forgalom.
Makro / Külgazdaság Jó lett a magyar adat és ez így folytatódhat 
Privátbankár.hu | 2014. február 28. 11:20
A várakozásoknál gyorsabb tavalyi negyedik negyedévi növekedés után a beruházások bővülése az idén is folytatódni fog az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Karrier A közmunkának hála: így összejöhet a 10 százalék alatti ráta 
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 12:02
Tovább folytatódik a munkanélküliség csökkenése idén. Az elemzők szerint ebben a közmunka programnak van nagy szerepe.
Ingatlan Mitől épül több ingatlan? 
Privátbankár.hu | 2014. február 24. 13:55
Pusztán állami támogatástól biztosan nem. Elemzők olcsóbb finanszírozási lehetőségeket sürgetnek. Sok múlik a háztartások jövedelmén is.
KKV Elég spórolós volt a karácsony - vásárolgatunk már idén? 
Privátbankár.hu | 2014. február 5. 13:50
A decemberi kiskereskedelmi adat elég gyenge lett, idén azonban már többet költhetnek a magyarok.
Karrier Jól néznek ki a számok, de valójában csigalassú a fejlődés 
Privátbankár.hu | 2014. január 29. 13:06
Összességében a foglalkoztatottak számának további lassú növekedését, illetve a munkanélküliségi ráta csökkenését várják az MTI által megkérdezett elemzők, akik azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a téli közmunkaprogramok jelentősen befolyásolják az adatokat
Makro / Külgazdaság Elemzők: ehhez kellettek az autógyárak 
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 6. 12:06
Növekedésre számítanak az elemzők, de eltérő mértékűre.
KKV Így értékelik az elemzők a kellemes meglepetést 
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 4. 13:28
Kellemes meglepetés volt a kiskereskedelmi adat, de a szakértők az elmúlt havi adatok ingadozásából adódó bizonytalanságra is felhívják a figyelmet.
Karrier Továbbra is a közmunka miatt javul az adat 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 27. 12:19
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a jó foglalkoztatási adat döntő részben a közmunkának köszönhető.
Karrier Jó ideig nem lesz 10 százalék alatti a munkanélküliség 
Privátbankár.hu | 2013. július 30. 12:03
Ezen még a nemrég bejelentett extra téli közfoglalkoztatás sem segít.
Deviza / Áru Meddig vágjuk még az alapkamatot? 
Privátbankár.hu | 2013. május 28. 14:38
Nem okozott meglepetést a kamatvágással a jegybank - az örök kérdés az, meddig mehetünk le? A pénznyomdával kapcsolatos hírek szerint már nem sokáig, az erős forint azonban bekavarhat...
Karrier Az NGM nagyon örül, az elemző mégsem bizakodó 
Privátbankár.hu | 2013. március 28. 12:33
Idén nem várható jelentős javulás Magyarországon a foglalkoztatottságban Nyeste Orsolya, az Erste elemzője szerint, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a 25 év alattiak és az 55 év felettiek foglalkoztatásában már látszik a munkahelyvédelmi akcióterv kedvező hatása.
Makro / Külgazdaság Az NGM a rosszban is meglátta a jót, az elemzők nem 
Privátbankár.hu | 2013. február 28. 11:52
Idén sem várható beruházási fordulat Magyarországon a Buda-Cash és az Erste elemzői szerint, akik úgy vélik, kedvezőtlen képet mutatnak a frissen publikált, tavalyi utolsó negyedéves beruházási adatok, az NGM viszont azt emeli ki, hogy a feldolgozóiparban a beruházások a tavalyi magas bázis ellenére a 2012 negyedik negyedévében is emelkedtek.
Makro / Külgazdaság Lesz még itt 11 százalék fölötti munkanélküliség 
Privátbankár.hu | 2013. január 29. 13:29
Elemzők szerint az idén sem várható a munkanélküliség csökkenése, a következő hónapokban szezonális hatások miatt még emelkedhet is a ráta.
Makro / Külgazdaság A rezsicsökkentés majd letöri a csúcs-inflációnkat 
Privátbankár.hu | 2013. január 15. 11:54
Az elemzők szerint az élelmiszerárak emelkedésének enyhülése, illetve a dohánytermékek, alkoholok vártnál kisebb árnövekedése miatt lett az előre jelzettnél alacsonyabb az infláció decemberben. Januárban a rezsicsökkentés és a bázishatások miatt nagyot esik majd a mutató.
Makro / Külgazdaság Aggasztó külkeradat: mi állhat a háttérben? 
Privátbankár.hu | 2012. november 8. 10:57
Aggasztó, hogy szeptemberben több mint 4 százalékkal csökkent éves szinten a magyar kivitel és behozatal, de a visszaesést részben naptárhatások okozták és pontos következtetést csak a szeptemberi ipari termelési adatok pénteki közlése után lehet alkotni - mondták banki elemző.
Makro / Külgazdaság Elemzők: túl nagy a Matolcsy-csomag  
Privátbankár.hu | 2012. október 17. 12:00
Szükségtelenül nagynak tartják az MTI által megkérdezett elemzők a Matolcsy György által bejelentett újabb megszorítócsomagot.
Makro / Külgazdaság A jó külkeradat után is visszafogottan jósolnak a magyar elemzők  
Privátbankár.hu | 2012. október 2. 12:09
Az elemzők szerint valószínűleg csak jövőre lesz minimális javulás a magyar exportban, jelentősebb áttörésre nem nagyon lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Túl részletes az "IMF listája" - valószínűleg nem kértek ilyeneket a kormánytól  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 6. 13:52
Alaposan felborzolta a kedélyeket az a reggeli sajtóértesülés, ami tudni véli, hogy mit kér a magyar kormánytól az IMF a mentőcsomagért cserébe. A Privátbankár által megkérdezett elemzők többnyire egyetértettek abban, hogy az IMF nem szokott előállni ilyen aprólékos listával. De ha mégis ezt kérné, akkor érdemes végigmenni a pontokon.
Makro / Külgazdaság Idén összejöhet a deficitcél, 2013-ban nem biztos 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 7. 17:45
Tartható a kormány által előirányzott, idei 2,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél az Erste és a Takarékbank elemzője szerint.
Makro / Külgazdaság Aggasztó mértékű visszaesés - a beruházásokon vérzett el a magyar növekedés 
Privátbankár.hu | 2012. június 8. 13:32
Elemzők szerint elsősorban a beruházások jelentős visszaesése húzta le az első negyedéves GDP-t. A belső kereslet élénkülésére a megszorítások, adóváltozások mellett esély sem volt. Az export még valamelyest növelte a GDP-t, de ellensúlyozni nem tudja a többi tényező lehúzó hatását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG