Olaj
Részvény / Deviza / Áru Jót ment ma a MOL a pesti tőzsdén 
MTI | 2021. július 22. 18:14
A vezető részvények közül csak a MOL szerepelt jól csütörtökön.
Agrár Észhez tért az olaj, megugrott a Mol 
Privátbankár.hu | 2021. július 21. 18:21
Jelentősen erősödött a nemzetközi tőzsdéken az olaj jegyzése, ennek köszönhetően a Mol árfolyama is emelkedett. Mindezt táplálta az a hír is, hogy végre eladhatja a horvát leányvállalatát.
Részvény / Deviza / Áru Amerikai tőzsdei libikóka a 2 ezer milliárdos csomag kapcsán 
Privátbankár.hu | 2020. március 25. 21:34
Bár például a Dow Jones index járt már több mint 5,5 százalékos pluszban is, végül csak 2,4 százalékkal zárt magasabban a keddinél, ami két nap alatt így is 14 százalékos erősödés.
Makro / Külgazdaság Mol-találat Norvégiában 
Privátbankár.hu | 2020. március 18. 15:18
Az előzetes értékelések alapján a megtalált szénhidrogén-vagyon (olaj és gáz) 12-71 millió hordó olajegyenérték közötti.
Részvény / Deviza / Áru A vészhelyzet bejelentése felrántotta az amerikai tőzsdéket 
Csabai Károly | 2020. március 13. 21:32
Így reagálták le a piacok, hogy Donald Trump a veszélyhelyzet kihirdetésének köszönhetően 50 milliárd dollárhoz biztosít hozzáférést az államoknak és a településeknek a koronavírus elleni közös küzdelemhez.
Részvény / Deviza / Áru Tegnap kopp, ma hopp: visszapattantak a tőzsdék 
Privátbankár.hu | 2020. március 13. 15:31
Az évtizedek óta nem látott csütörtöki zakókat korrigálják ma a piacok, miután a befektetőket élteti a remény, hogy a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésére eddig tett jegybanki lépéseket követően a kormányok is élénkítő intézkedéseket hajtanak végre.
Makro / Külgazdaság Putyint is megrázzák a piaci fejlemények – de valaki messze látott 
Káncz Csaba | 2020. március 12. 11:07
Egyik napról a másikra bedőltek a nagy olajtermelő államok központi költségvetései. Mexikó mindenkinél messzebbre látott, az ország pénzügyminisztere minden bizonnyal nemzeti hős lesz. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A koronavírus a történelem szemétdombjára küldheti ezt a királyságot 
Káncz Csaba | 2020. március 11. 20:13
A koronavírus járvány az elmúlt napokban felgyorsította a gazdasági csatározást Szaúd-Arábia, Oroszország és az USA között, miközben felerősítette a politikai feszültségeket a sivatagi királyságban. Rijád jelenlegi helyzete a késői, bemeszesedett Szovjetunió megrendülésének korára emlékeztet az 1980-as évek második feléből. Káncz Csaba jegyzete.
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír? Miért esett akkorát az arany? 
Privátbankár.hu | 2020. március 3. 12:04
Miért csökkent a “szuperkötvény, a Magyar Államkötvény Plusz jegyzési eredménye februárban? Miért esett az arany pont a legnagyobb pesszimizmusban, ha menedékeszköz? Hallgassa meg a TrendFM kollégánkkal készített beszélgetését az állampapír-piac jövőjéről, az olajról, a nemesfémekről.
Makro / Külgazdaság 246 ezer tonna kőolajat töltöttünk a biztonsági tárolókba 
Privátbankár.hu | 2020. január 15. 08:09
Így ismét teljes az ország olajtartaléka.
Makro / Külgazdaság OPEC - visszafogják a termelést és emelik az árat 
Privátbankár.hu | 2019. december 7. 10:08
A kőolaj exportáló országok szövetsége Oroszországgal kiegészülve pénteki, bécsi ülésén a termelés visszafogásáról és a Brent árának emeléséről állapodott meg.
Makro / Külgazdaság Valami robbant egy olajtankeren – tovább eszkalálódhat a feszültség? 
Privátbankár.hu | 2019. október 11. 08:30
Ezúttal egy iráni hajón történt robbanás.
Vállalat Nincs változás: továbbra is ugyanaz a 20 nagyvállalat felel a leginkább a klímaváltozásért 
Privátbankár.hu | 2019. október 10. 10:01
Két év után ismét felmérték, melyek azok a cégek, amik tevékenységükkel a legtöbb széndioxidot juttatják a légkörbe. Nem született meglepetés, a legdurvább emissziós értékek még mindig a globális olajóriásokhoz köthetők.
Részvény / Deviza / Áru November végétől lesz fullon a megtámadott szaúdi olajkitermelő 
Csabai Károly | 2019. október 9. 18:30
Ezt Amin Nasser, a Saudi Aramco elnök-vezérigazgatója jelentette be. Cége a kapacitását a felére volt kénytelen csökkenteni a szeptember 14-ei attakok hatására. A szaúdi olajkitermelő feje egyúttal azt is elhintette, hogy végre megvalósítják a már 2016 óta csőben lévő tervüket, s még ez év végéig a rijadi tőzsdére viszik a céget, igaz, egyelőre csak a részvényeik 1 százalékát.
Részvény / Deviza / Áru Brexit, olaj, forint a fő szerdai befektetői csemegék 
Csabai Károly | 2019. október 2. 10:55
Ma teszi közzé Boris Johnson az eredetileg október 31-ére beütemezett Brexitre vonatkozó újabb javaslatát, ám esélytelennek tűnik, hogy arra az EU az áldását adja. Érdemes lesz figyelni az olaj piacát is, mivel fény derül az amerikai készletekre, ami a folyékony arany árát igencsak befolyásolhatja. Végül az is válaszra vár, vajon a forint tovább döntögeti-e az euróval szembeni negatív rekordjait.
Részvény / Deviza / Áru Fed-kamatdöntés, forintárfolyam, olajpiac – ezek mozgathatják szerdán a piacokat 
Csabai Károly | 2019. szeptember 18. 11:14
Magyar idő szerint ma este 8-kor kiderül, bejön-e az az általános piaci várakozás, miszerint az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény 25 bázispontot tovább farag a július végén már ugyanilyen arányban megvágott irányadó kamatán. Azok is izgalmas kérdések, vajon a szombati szaúdi támadás miatti olajpara valóban gyorsan lecseng-e, valamint, hogy a tegnap újabb történelmi mélypontjára zuhant forint merre mozog.
Makro / Külgazdaság CNN: nem Jemenből, inkább Iránból indultak a drónok 
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 17. 15:17
Szaúdi és amerikai szakértők szerint "nagyon nagy valószínűséggel" Iránból indult a hétvégi légi támadás Szaúd-Arábia olajipara ellen és nem Jemenből, mint ahogy azt korábban valószínűsítették.
Makro / Külgazdaság Van, ahol biztosan nem drágul a tankolás, hiába támadták meg a szaúdi olajlétesítményeket 
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 17. 10:56
A szaúdi olajipari létesítményeket ért támadás ellenére a PKN Orlen lengyel olajtársaság nem tervez benzinár-emelést, mivel olajfinomítóiba nem csak Szaúd-Arábiából érkezik a kőolaj.
Makro / Külgazdaság Ne növeljétek a termelést - üzeni Szaud-Arábia az olajországoknak 
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 16. 17:40
A szaúdi hatóságok nem kérik fel a többi olajexportáló országot arra, hogy növeljék a termelésüket, és így helyettesítsék a piacról kieső kőolaj mennyiséget.
Makro / Külgazdaság Olajtermékeket vásárolna Szaúd-Arábia 
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 16. 14:21
A szaúd-arábiai állami olajvállalat kereskedőháza olajtermékeket keres azonnali szállításra a szaúdi olajlétesítmények ellen szombaton elkövetett támadások után.
Részvény / Deviza / Áru Olajárrobbanás, Fed-kamatdöntés – ezekre érdemes figyelni a héten 
Csabai Károly | 2019. szeptember 16. 11:29
Sokáig úgy tűnt, hogy a mostani hét fő eseménye egyértelműen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatdöntése lesz, amelytől a piaci konszenzus 25 bázispontos csökkentést vár, s ami pozitívan hathat a tőzsdékre. Ezt a forgatókönyvet írta át a szaúdi olajfeldolgozó elleni szombati dróntámadás, az ugyanis az első elemzői reakciók szerint bizonytalanságot hozhat a piacokra, kockázatkerülőbbé válhat a befektetői hangulat.
Makro / Külgazdaság Ötmilliárd dolláros mentőcsomag a Pemexnek 
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 12. 14:42
A mexikói állam öt milliárd dolláros mentőcsomaggal segítette ki, immár sokadszorra a nyakig eladósodott és folyamatos pénzügyi gondokkal küzdő állami olajvállalatot. A Pemex így talán lélegzetvételnyi szünethez juthat és felfuttathatja évek óta csökkenő termelését.
Makro / Külgazdaság 125 év után kivonul Norvégiából az ExxonMobil 
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 6. 11:10
Az ExxonMobil amerikai olaj- és gázipari cég kivonul a norvég piacról, eladja valamennyi ottani érdekeltségét.
Vállalat Olajmezőt talált Pakisztánban a Mol 
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 13:26
Az afgán határhoz közel bukkantak rá az ígéretes olaj- és földgázlelőhelyre.
Részvény / Deviza / Áru Egyre kevésbé a gázra és az olajra támaszkodnak az oroszok? 
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 19. 11:19
A teljes orosz költségvetési bevételen belül csökkent a kőolaj és a földgáz eladásából származó bevétel aránya az idei első hat hónapban.
Vállalat Jövőre elkezdhetik kitermelni a kőolajat Budapest alól 
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 8. 11:16
Meglepő lehet, de mások mellett a Népstadion és a Groupama Aréna gyepe alatt is olaj van. A pályázat már megnyílt az érintett területeken való kőolaj- és földgázkutatásra és -termelésre. Év végére meglehet a győztes, jövőre pedig indulhat is a készletek feltérképezése.
Részvény / Deviza / Áru Minipánik a tőzsdéken – Trump bevitt egy gyomrost 
Eidenpenz József | 2019. augusztus 2. 11:45
A Fed kamatdöntése utáni elkedvetlenedés éppen elmúlni látszott, amikor Donald Trump elnök alaposan megfenyegette Kínát újabb vámokkal. Ezzel esést okozott a tegnapi amerikai zárásban, majd valóságos zuhanást ma Európában. Öt fontos eseményt is látunk a mai tőzsdenapon, amikről feltétlen tudni érdemes.
Makro / Külgazdaság Trump döntése nyomán több káros anyag juthat a légkörbe, mint az EU éves kibocsátása  
Privátbankár.hu | 2019. július 17. 13:49
Donald Trump 2019 áprilisi hivatalba lépése óta az amerikai kormányzat mintegy 378 millió hektárnyi állami kezelésben lévő földterületet szabadított fel, hogy ott a bérlők gáz és olajkitermelést folytathassanak. Környezetvédők szerint a döntés környezeti ártalmai beláthatatlanok.
Részvény / Deviza / Áru A nap sztorija: megcsúszott az olaj 
Csabai Károly | 2019. július 2. 17:25
Több mint 2 százalékkal esett mind az észak-amerikai könnyűolaj (WTI), mind a Brent típusú nafta hordójának a jegyzése. Annak ellenére, hogy a kőolajat exportáló országok nemzetközi szervezete (OPEC) és szövetségesei ma 2020 márciusáig meghosszabbították a termeléscsökkentési megállapodást. Hogy erre mégis a közgazdasági logikával ellentétesen reagált a piac, azt elemzők azzal magyarázzák, hogy a befektetők aggódnak, a globális gazdaság lassulása kioltja a termeléscsökkentés hatását, s az árak emelkedéséhez további mérséklésre lenne szükség.
Makro / Külgazdaság Nő a feszültség: erős szövetség születhet a megtámadott olajtankerek miatt 
Privátbankár.hu | 2019. május 19. 11:03
Az Arab Liga, valamint az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagállamainak vezetőit csúcstalálkozóra hívta május 30-ára Mekkába a szaúdi király, hogy az elmúlt napok eseményeinek tükrében megvitassák a térség biztonságának és stabilitásának a megszilárdításával kapcsolatos teendőket.
Makro / Külgazdaság Putyin vizsgálódna: mitől szennyeződhetett be az olaj? 
Privátbankár.hu | 2019. április 27. 15:47
Vizsgálat megindítását szorgalmazta szombaton a Barátság kőolajvezetéken át érkezett szennyezett olaj ügyében az orosz elnök.
Makro / Külgazdaság Amerika odacsapott, csúcsra tört a kőolaj ára 
Privátbankár.hu | 2019. április 23. 10:41
A keddi drágulás azután következett be, hogy az Egyesült Államok hétfőn megerősítette: az iráni olajvásárlási tilalom alól ideiglenesen mentesített országoknak is le kell állítaniuk importjukat május elsejétől.
Részvény / Deviza / Áru Gyengélkedik a forint, robbant a bitcoin 
Gáspár András | 2019. április 2. 11:51
Kisebb lendülettel, de tovább emelkednek a részvényárfolyamok Európa-szerte kedden. A forint tovább gyengélkedik, a bitcoin rakétázik, az olaját idei csúcsán van.
Részvény / Deviza / Áru Döntöttek az oroszok – ezért lesz drágább az olaj 
Privátbankár.hu | 2019. március 31. 12:27
Oroszország áprilistól emeli a kivitelre szánt kőolaj vámját.
Vállalat Kétmilliárdos veszteséget rendezett a Mol leánycége 
Privátbankár.hu | 2019. január 11. 13:55
Az OT Industries-DKG Gépgyártó Zrt. 2,2 milliárd forinttal, mindössze 100,4 millióra csökkentette az alaptőkéjét.
Részvény / Deviza / Áru Örülhetnek az autósok: ebből mindjárt nagy árzuhanás lesz 
Gáspár András | 2018. december 26. 08:36
Az Európában irányadó kőolajfajta, a Brent ára rövid időre hordónként 50 dollár alatti szinten is járt kedden - ez pedig 2017 júliusa óta nem fordult elő. A tőkepiacokon látott karácsonyi pánik és az amerikai palaolaj-kitermelés által biztosított korlátlan kínálat végre talán ráveszi az OPEC olajkartellt, hogy az árak megtámasztása érdekében érdemben fogják vissza a kitermelést.
Makro / Külgazdaság Az oroszok aggódhatnak – keserű pirulát kell lenyelniük 
Privátbankár.hu | 2018. december 16. 14:56
Az Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország.
Részvény / Deviza / Áru Öt év vagy harminc: meddig habzsolja még az olajat a világ? 
Fellegi Tamás | 2018. november 28. 20:00
A világ olajfogyasztása a belső égésű motor elterjedése óta növekszik, az utolsó 70 évben különösen nagy ütemben. Most kerek számhoz érkeztünk: napi 100 millió hordó a felhasználás, de növekedés üteme már lassul. Vajon mikor érheti el a csúcsát és fordulhat meg a trend, különös tekintettel a megújuló energiák és az elektromos autók térnyerésére?
Részvény / Deviza / Áru Megint tépik a Mészáros-részvényeket, tartja magát a Telekom-pletyka 
Gáspár András | 2018. november 19. 11:36
A globális kereskedelmi háború normális rendezésére csillant fel egy halvány remény, ami segíti a tőzsdéket - Budapesten tartja magát a Telekom körüli pletyka, Hernádi Zsolt körözése terheli a Molt, a Mészáros-birodalom nemzetközi terjeszkedési tervei segítik az Opust és a Konzumot. A forint továbbra is betonban, Matolcsyék vagy a Moody's talán kizökkenthetik. A Renault-vezér pénzügyi csalásba keveredett, zuhannak a társaság papírjai.
Részvény / Deviza / Áru Sorsfordító órák jönnek délután - a budapesti tőzsde Európa élére állt 
Gáspár András | 2018. november 14. 11:39
A britek rendezett kilépése az Európai Unióból most közelebb van, mint valaha, délután azonban csúcsra járhat a brit belpolitikai válság, amikor a kormány elé terjesztik a megállapodási tervezetet. Az olaszok beintettek az EU-nak, ezzel tönkretették a tőzsdék napját - kivéve Budapesten, ahol meglepően jó hangulatban zajlik a kereskedés, miután nagyot ugrott a Pannon Puma.
Részvény / Deviza / Áru Mire készül a Mol? Jobb eredményt és több villanyautót ígérnek 
Privátbankár.hu | 2018. november 8. 16:08
10 százalékos eredménycél-növelés, 350 millió hordónyi új szénhidrogén, megduplázott számú Mol Fresh Corner, 600 elektromos Limo nem csak Budapesten - 2023-ra ambíciós terveket jelentettek be.
Részvény / Deviza / Áru Ez is bekövetkezik: az USA megelőzi a Szovjetuniót 
Privátbankár.hu | 2018. július 16. 09:06
Az Egyesült Államok jövőre újból a világ vezető olajtermelőjévé válhat, miután a hetvenes évek közepén a Szovjetunió vette át az elsőséget.
Részvény / Deviza / Áru Elég volt a drága tankolásból! Trump nekirontott a felelősöknek 
Privátbankár.hu | 2018. július 5. 17:29
Miután az USA egyes államaiban már 3 dollár fölé kúszott az üzemanyag gallononkénti ára, Donald Trump amerikai elnök azt követeli az OPEC-tagországoktól, hogy "azonnal" csökkentsék a kőolaj árát. Jobb ha nem felejtik el, kinek a hadserege védi őket...
Vállalat Balesetet szenvedett egy tankerhajó – rengeteg olaj került a tengerbe 
Privátbankár.hu | 2018. június 24. 12:18
A hatóságok egyelőre próbálják minimalizálni a környezetszennyezést.
Részvény / Deviza / Áru Nem kínozzák tovább a forintot? Valami történt 
Gáspár András | 2018. június 22. 10:51
Történelmi mélypontja közeléből rántották fel a forintot pénteken, egyelőre úgy tűnik, levegőhöz jut a hét végére a magyar deviza. A tőzsdéken a kereskedelmi háború csütörtökre elintézte az árfolyamokat, pénteken viszont szép emelkedés van kilátásban. Az OPEC-találkozó árnyékában csendben drágul a kőolaj.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Hihetetlen drágulás előtt az olaj 
Privátbankár.hu | 2018. május 11. 10:05
Jövőre akár 100 dollárra is nőhet a Brent olajfajta hordónkénti ára.
Részvény / Deviza / Áru Nagy pókerjátszma Irakban - az oroszok elveszik Kurdisztánt? 
Privátbankár.hu | 2018. április 20. 14:35
Oroszország nemcsak Szíriában aktív, az iraki Kurdisztánban is megvetette a lábát, befolyásra tett szert olajipari szerződésekkel. Pedig a régió 2003 óta az USA szövetségese volt. A Rosznyefty a Kreml kinyújtott karjaként, második külügyminisztériumaként működik. Az olajárat felhúzzák 100 dollárig?
Részvény / Deviza / Áru Új olajország születik, eddig kakaó-nagyhatalom volt 
Fellegi Tamás | 2018. március 17. 14:07
Az afrikai Ghána eddig egy egész másik termékről volt híres: a kakaóról, miközben aranyban is bővelkedik. Gazdasági növekedése most azonban 10 százalék közelébe növekedett, köszönhetően a felfutó olajexportnak. Van honnan emelkedni, nem gazdag ország, bár Afrikán belül eddig sem volt rossz helyzetben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG