Opus Global Nyrt.
Vállalat A járvány eltántorította Mészáros Lőrincéket, nem mennek rá az E.On-ra 
MTI | 2020. június 5. 08:46
Az Opus Global Nyrt. igazgatósága nem újította meg kötelező érvényű vételi ajánlatát az E.On Energiakereskedelmi Kft.-re (EKER).
Részvény / Deviza / Áru Megtáltosodott a forint, jelentett az Opus, csökkentették a Mol célárát 
Eidenpenz József | 2020. június 2. 11:44
Péntek este és hétfőn több forinttal olcsóbb lett az euró, jelenleg alulról ostromolja a 345 forintot. Az USA-ban az erőszakos tüntetéshullám ellenére pozitív a tőzsdei hangulat, kontinensünkön is folytatódik az optimizmus. A német kormány ötmilliárd eurót szánna autóvásárlási támogatásokra, emiatt száguldanak az autórészvények. A magyar piacot az OTP húzza, jó formában van a forint is.
Makro / Külgazdaság Minden akadály elhárulhatott a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése elől 
Privátbankár.hu | 2020. május 19. 15:23
Hatályba lép a Budapest – Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére szóló szerződés, miután létrejött az ennek finanszírozásáról szóló hitelszerződés a Kínai Exim Bank és a Magyar Állam között, közölte az Opus Global Nyrt. Emellett az egyéb támogatási megállapodást is megkötötték a Magyar Állam, a megrendelő, valamint a kivitelezésben résztvevő vegyesvállalat között.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Amerikában, de legalább az Opus szárnyal 
Privátbankár.hu | 2020. május 15. 18:40
A pénteken napvilágot látott makrogazdasági adatok mind Európában, mind az USA-ban azt jelzik, hogy nagyon komoly problémák vannak a gazdaságban. Ennek ellenére a tőzsdék nem kapcsoltak pánik üzemmódba.
Vállalat Újabb zsíros munkát húzott be Mészáros Lőrinc cége 
Privátbankár.hu | 2020. május 13. 16:14
A koronavírus-járvány alatt sem áll le az élet Mészáros Lőrinc háza táján, újabb közbeszerzést húzott be, melyről a Budapesti Értéktőzsde honlapján tett közzé tájékoztatást.
Karrier Új vezérigazgatója lett a Hunguest Hotelsnek 
Privátbankár.hu | 2020. május 12. 16:46
Róna Andrea lesz a Hunguest Hotels Zrt. új vezérigazgatója - közölte szerkesztőségünkkel a tulajdonos Opus Global Nyrt.
Vállalat Egymilliárd forintos pályázatot húzott be Mészáros Lőrinc érdekeltsége  
Privátbankár.hu / MTI | 2020. május 5. 19:12
Téten épít tanuszodát az Euro Generál Kft. 
Vállalat Ezúttal 30 milliárdért nyert el új munkákat Mészáros Lőrinc cége 
Privátbankár.hu | 2020. április 23. 19:05
Újabb közbeszerzéseken szerepelt eredményesen Mészáros Lőrinc egyik cége, az R-Kord Kft. 
Vállalat Mészáros cége ismét szerelheti a gázt 
MTI | 2020. április 8. 21:30
A most kihirdetett részmunka összértéke meghaladja a 260 millió forintot.
Agrár Rendkívüli lépések a Mol-nál, jól megy a Tesco-nak 
Eidenpenz József | 2020. április 8. 11:02
Nem működött a videodiplomácia, az EU pénzügyminiszterei nem tudtak megegyezni és elnapolták találkozójukat. Az európai indexek 1-2 százalékkal esnek, ám ezúttal a BUX mindegyik fontos papírja emelkedni tud. Növekvő forgalom mellett növekvő költségektől tartanak a befektetők a Tesco-nál.
Részvény / Deviza / Áru A járvány végét árazzák a tőzsdék, berobbant a Mészáros-részvények árfolyama 
Eidenpenz József | 2020. április 6. 18:40
A válság nem mindenkinek rossz, erről árulkodik az egy nap alatt húsz százalékkal dráguló Opus részvényárfolyama. A világ legtöbb tőzsdéjét az töltötte el optimizmussal ma, hogy több országban tetőzni látszik a járvány. Itthon is emelkedett a BUX, de az OTP némileg visszahúzta. A forint erősebb lett.
Vállalat Közel 20 milliárdos közbeszerzést nyertek meg Mészáros Lőrincék Győrben 
Privátbankár.hu | 2020. április 1. 15:12
Vízi élményparkot alakíthatnak ki a városban.
Részvény / Deviza / Áru A NER-elit vagyonát sem kímélte a koronavírus 
Privátbankár.hu | 2020. március 18. 06:06
Felesleges áltatni magunkat, a koronavírus okozta járvány a világgazdaság egésze számára károkkal jár. Ez pedig a magyar emberek munkahelyét veszélyezteti, befektetéseinek értékét csökkenti. Akinek több van, az persze nominálisan jóval többet tud bukni, így van ez a kormányközeli vállalkozókkal is.
Részvény / Deviza / Áru Beszakadt az OTP 
Privátbankár.hu | 2020. március 11. 18:24
A koronavírussal kapcsolatos félelmek ismét felerősödtek, ami a magyar tőzsdén is éreztette a hatását. Vélhetőleg az sem nyugtatta meg a befektetőket, hogy a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet. A BUX közel 5 százalékkal zuhant.
Részvény / Deviza / Áru Mit nekik a koronavírus, csúcsokat döntögetnek a tőzsdék 
Csabai Károly | 2020. február 11. 10:55
Mintha a befektetők osztanák azt a véleményt, miszerint a koronavírus az első negyedévben lecseng, nő ugyanis a kockázatvállalási kedvük. Idehaza a forint szenvedése ad beszédtémát, különösen azután, hogy a jegybank enyhe szigorításként értékelhető hétfői lépése sem tudta megfordítani a hazai fizetőeszköz gyengülését.
Vállalat A Mátrai Erőmű eladása után energiakereskedő társaság kell az Opusnak 
Privátbankár.hu | 2019. december 23. 13:45
A Mészáros Lőrinc-féle gigász vezetőjétől, Gál Miklóstól ugyanaznap jelent meg interjú, mint amikor bejelentették az erőmű adásvételét.
Vállalat Jövő tavasszal adják el Mészáros Lőrincék a Mátrai Erőművet 
Privátbankár.hu | 2019. december 23. 10:57
Megszületett az Opus Global Nyrt. hivatalos közleménye is az adásvétel ügyében.
Vállalat Most tanuszoda-projektet szerzett meg magának egy Mészáros-érdekeltség 
Privátbankár.hu | 2019. december 18. 16:07
A Budapesti Értéktőzsde honlapján tette közzé a tájékoztatást, az Opus Global Nyrt.
Vállalat Mészáros Lőrincékhez 2,7 milliárdos ajándékot vitt a Mikulás 
Privátbankár.hu | 2019. december 5. 19:20
Hulladékgazdálkodási projektben vesz részt a Mészáros és Mészáros Kft., hat településen dolgoznak majd.
Részvény / Deviza / Áru Ledobta a ballasztot az Opus, szárnyal az árfolyam 
Privátbankár.hu | 2019. november 29. 16:03
Az utóbbi időben a befektetők nem nézték jó szemmel a CIG Pannonia veszteségeit, ám emiatt nemcsak a biztosítót büntették, hanem a vállalat kisebbségi tulajdonosát, az Opust is.
Vállalat Újabb milliárdos munkát nyert Pakson Mészáros Lőrinc cége 
Privátbankár.hu | 2019. november 26. 14:46
Mivel az Opushoz tartozik a Mészáros és Mészáros Kft., a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján tett közzé tájékoztatást a jelentős összegű megbízásról.
Részvény / Deviza / Áru Az állami MVM visszavenné Mészáros Lőrinctől a Mátrai Erőművet 
Csabai Károly | 2019. november 20. 16:56
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatás szerint az MVM szándéknyilatkozatot írt alá az Opus Global Nyrt.-vel, hogy megvásárolná a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékát, amivel az állami tulajdonú cég részesedése csaknem 100 százalékra emelkedne.
Részvény / Deviza / Áru Másfél hónapja nem volt ily gyenge a forint 
Eidenpenz József | 2019. november 18. 11:38
Gyenge forinttal, de emelkedő OTP-árfolyammal és BUX indexszel indult a hét. A folytatás a kereskedelmi háborús tárgyalásoktól függhet leginkább. Itthon a forinttal történhet valami, ha az MNB új információt tesz közzé. Öt fontos tudnivaló a mai tőzsdenaphoz.
Vállalat 410 milliárdnyi cégvagyonról van papírjuk Mészáros Lőrincéknek 
Privátbankár.hu | 2019. november 18. 10:55
De ennél is többet halmoztak már fel.
Részvény / Deviza / Áru Az MNB kideríti, visszaéltek-e Mészáros Lőrinc tőzsdei cégének részvényeivel 
Csabai Károly | 2019. november 6. 10:07
A jegybank az Opus Global Nyrt. bejelentése alapján indított hivatalból piacfelügyeleti eljárást annak feltárására, hogy a társaság 25 forint névértékű törzsrészvényeinek kereskedése során történt-e piaci visszaélés.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója 
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Részvény / Deviza / Áru Piaci visszaéléseket gyanít az Opus 
Privátbankár.hu | 2019. október 21. 16:14
Bejelentéssel élt az Opus a jegybank felé törzsrészvényeinek kereskedése kapcsán.
Vállalat Újabb nagy melót akasztott le Mészáros Lőrinc cége 
Székely Sarolta | 2019. október 18. 10:01
A Budapesti Értéktőzsde honlapján jelent meg a hír, a Mészáros és Mészáros Kft. ugyanis a tőzsdei Opus érdekkörébe tartozó konszolidációba bevont társaság, így a főbb szerződésekről tájékoztatást kell kiadniuk.
Részvény / Deviza / Áru Gál Miklós megint vásárolt: vett 32 ezer Opus-részvényt  
Privátbankár.hu | 2019. október 17. 17:59
A társaság vezérigazgatója augusztusban 36 ezer darabbal gazdagodott, most ehhez vett még 32 ezret.
Ingatlan Az Opus fejleszti a győri állatkertet 
Privátbankár.hu | 2019. október 16. 17:13
Az Opus egyik építőipari cége nyerte el a győri állatkert fejlesztésére kiírt közbeszerzési pályázatot – tette közzé az Opus a BÉT-en.
Részvény / Deviza / Áru Tőkét emeltek Mészáros Lőrincék a Mátrai Erőmű kft-jében 
Csabai Károly | 2019. október 16. 12:40
Az Opus Global közvetett tulajdonában álló Mátrai Erőmű Zrt. igazgatósága a kizárólagos tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Bányászati Mélyépítő Kft. törzstőkéjét emeli fel 250 millió forinttal, 500 millióra.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant az Opus, szuperül indult a gyorsjelentési szezon 
Eidenpenz József | 2019. október 15. 18:46
Nagyszerű a hangulat a tőzsdéken, miután az USA-ban megkezdődött a gyorsjelentési szezon, és ez az értékelések szerint pozitív meglepetéseket hozott. Főleg ami a JPMorgant illeti, de két egészségügyi téren működő társaság is szépen teljesített. A BUX viszont esett, talán még a választás sokkja hat rá.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdére is hatott a hétvégi választás 
Privátbankár.hu | 2019. október 14. 11:03
Komoly eséssel kezdte a hetet az Opus, amely kapcsolatban állhat azzal, hogy a hétvégi önkormányzati választásokon az ellenzék nyert Budapesten. A nemzetközi hangulat ugyanakkor sokat javult.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor veje bizniszelt 
Privátbankár.hu | 2019. október 10. 18:25
A Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő Opus Global Nyrt. az Appeninn Holding Nyrt.-ben meglévő 18,7 százalékos részesedéséből 9 százaléknyi eladására írt alá szerződést a kormányfő veje, Tiborcz István érdekeltségében lévő BDPST Zrt.-vel.
Részvény / Deviza / Áru Hivatalosan is eltűnt egy Mészáros Lőrinc-cég 
Privátbankár.hu | 2019. október 9. 17:39
Végbement a még július végén bejelentett egyesülés.
Vállalatok Hotel Sóstó – birtokon belül az Opus 
Privátbankár.hu | 2019. október 7. 19:18
Az Opus Global Nyrt. érdekkörébe tartozó Hunguest Hotels Szállodaipari Zrt. hétfőn birtokba vette Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő új, négycsillagos wellness- és konferenciaszállodáját a Hunguest Hotel Sóstót.
Vállalat Az Opus nem zárja ki, hogy újból vásárolni fog 
Privátbankár.hu | 2019. október 7. 09:41
Az Opus hosszú távon a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé kíván válni - nyilatkozta a Világgazdaságnak Bally Attila, a cég energetikai szakértője annak kapcsán, hogy a társaság az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. megvásárlásával megszerzi első áramhálózati eszközét.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt 
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Részvény / Deviza / Áru Elfelejtették a magyar tőzsdét – öt alaphír a mai napra 
Eidenpenz József | 2019. október 1. 11:28
Az egyik legnagyobb brókercég szerint elfelejtették a magyar tőzsdét a befektetők, pedig szerintük alulértékeltek a részvényeink. Egy nagy amerikai bankház szerint viszont az amerikai papírokról itt az ideje európaiakra váltani. Jelentett az Opus, stabil a forint.
Vállalat Megnégyszerezte bevételeit a Mészáros Lőrinc-féle gigacég 
Privátbankár.hu | 2019. október 1. 07:30
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tette közzé működésének első félévi eredményeit az Opus Global Nyrt. A Konzum Nyrt. beolvadását megelőző időszakban a nagyvállalat konszolidált, IFRS szerinti mérlegfőösszege 560,9 milliárd, saját tőkéje 260 milliárd, a működési bevétel közel 113,8 milliárd forint, míg az EBITDA-ja meghaladta a 7,08 milliárd forintot. A Konzum Befektetési Vagyonkezelő Nyrt. beolvadása okán, a társaság történetének utolsó féléves beszámolóját is az Opus publikálta. A Konzum IFRS szerinti konszolidált mérlegfőösszege 153 milliárd forint, a társaság saját tőkéje meghaladta a 77,6 milliárd forintot, míg EBITDA-ja 2,26 milliárd, adózott eredménye pedig 2,9 milliárd forint volt 2019 első félévében.
Részvény / Deviza / Áru Eladná Appennin részvényeit az Opus Global  
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 24. 17:55
Profitot realizálna az ingatlanpiac drágulásán az Opus Global Nyrt.
Vállalat Mészáros Lőrinc lánya távozik az Opus Global igazgatóságából 
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 20. 10:59
Azt, hogy miért és hogy ki lesz az utódja, az édesapa többségi tulajdonában lévő tőzsdei társaság nem közölte. 
Állampapír / Kötvény Újabb Mészáros Lőrinc-érdekeltség bocsáthat ki növekedési kötvényeket 
Csabai Károly | 2019. szeptember 19. 13:30
A cégbirodalom központja, az Opus Global Nyrt., valamint az attól önállósodni próbáló, ám – ha közel egytized részben, de – még mindig az Opus által tulajdonolt 4iG Nyrt. után a Magyarország legnagyobb gázelosztója, a Tigáz Zrt.-ről – amelyben az Opus kisebbségi tulajdonos – derült ki, hogy szívesen vonna be forrást a jegybanki program keretében hitelpapírok értékesítéséből.
Részvény / Deviza / Áru Gál Miklós bevásárolt: 36 ezer Opus-részvényt vett 
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 12. 15:32
A társaság vezérigazgatójának döntése a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatásból derült ki.
Részvény / Deviza / Áru Bejelentették: Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került a Tigáz 
Privátbankár.hu | 2019. július 16. 14:51
Bő egy hete már futott egyet a hír a sajtóban, most megerősítették és a részletekre is fény derült: Mészáros Lőrinc érdekeltsége a MET-csoporttal kezd együttműködést, és beszáll Magyarország legnagyobb gázelosztójába, a Tigáz Zrt-be.
Részvény / Deviza / Áru G20 után, kereskedelmi és OPEC-tárgyalások előtt – ezekkel indul július  
Csabai Károly | 2019. július 1. 11:27
Sikerként értékelhetők az Egyesült Államok és Kína első embere közötti, a hétvégi G20-as csúcstalálkozón lezajlott kereskedelmi tárgyalások, amit az is jelez, hogy a tőzsdék pluszban pompáznak. Az azonban csak később derülhet ki, hogy mennyivel került közelebb a megállapodás. Ezzel kapcsolatban akár már e héten kaphatunk némi fogódzót. No meg arról, mi lesz az olajjal. Ezek a fő kérdések, amelyek mellett persze akadhatnak még izgalmas fejlemények.
Vállalat Mészáros Lőrinc lánya elárulta, mire készül az Opus. Senki se fog meglepődni 
Privátbankár.hu | 2019. július 1. 08:09
A terjeszkedés van leginkább napirenden az idei évre. Mészáros Beatrix elmondása szerint az ipari, élelmiszeripari és a turisztikai szegmensekben látnak a régióban még növekedési potenciált.
Részvény / Deviza / Áru Beolvad a Konzum az Opusba  
Privátbankár.hu | 2019. június 17. 13:38
Már csak jövő héten lehet kereskedni a Konzum-részvényekkel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG