összeomlás
Karrier Hogyan omoljunk össze konstruktívan? 
Privátbankár.hu | 2020. október 18. 18:45
A pandémia alatt sokkal nagyobb szakítópróbának van kitéve az idegrendszerünk, mint amihez a normális körülmények között hozzászoktunk. Egyre többször akadunk ki, aminek nemcsak mi isszuk meg a levét a forró fejjel hozott döntéseink miatt, de akár szeretteink is, hiszen sokszor rajtuk csattan az ostor. Lehet azonban az összeomlást úgy is csinálni, hogy ne fájjon annyira, sőt, még épülni is tudjunk belőle.
Makro / Külgazdaság Leállt a kormány koronavírusos tájékoztató oldala - Frissítve! 
Privátbankár.hu | 2020. március 16. 13:01
De először még eltűntek róüla az új betegek és az elhunyt.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem mértek még ekkora értéket – veszélyes szinten az optimizmus? 
Eidenpenz József | 2019. december 17. 18:18
A napokban ismét csúcsra jártak a tőzsdék, újabb rekordok születtek. Egy felmérés szerint a professzionális befektetők soha nem voltak még ennyire optimisták, és 2013 óta nem tartottak ennél kevesebb készpénz-tartalékot. Így sokan káprázatos első negyedévet várnak a tőzsdéken. Ám a megugrás után gyakran szokott visszaesés következni.
Makro / Külgazdaság Lemondott az összeomlott ország gazdasági minisztere 
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 18. 17:26
Lemondott Nicolas Dujovne argentín gazdasági miniszter, miután gyenge gazdaságú országának tőzsdéje és vautája összeomlott azt követően, hogy az előválasztásokon vesztett a jelenlegi elnök.
Részvény / Deviza / Áru Klasszikus menekülés: részvényből kötvénybe bújnak a befektetők 
Fellegi Tamás | 2018. december 6. 11:04
A tegnapi amerikai szünnap után ma nagy eséssel indítottak az ázsiai és az európai tőzsdék egyaránt, sőt, még a hazai börzén is előkerültek az eladók. A kötvényhozamok közben csökkennek, a német 10 éves hozam mindössze negyed százalék.
Részvény / Deviza / Áru Mikulás-rali helyett összeomlás, gyenge a forint 
Fellegi Tamás | 2018. december 5. 11:48
Tegnap a hétfői optimizmus után váratlanul akkora zuhanás következett az amerikai tőzsdéken, amekkorát csak októberben láttunk. A világ többi része nincs úgy megijedve, a BÉT meg szinte nem is esik. A forint azonban kitartóan gyenge.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanás Amerikában, összeomlott a bitcoin 
Fellegi Tamás | 2018. november 20. 11:19
A tőzsdéken, mindenekelőtt Amerikában kiújult az októberi trend, zuhannak főleg a technológiai részvények. A hazai börzén kisebb mértékű az esés, ellenben a kriptodevizák teljesen összeomlottak, miután a bitcoin letörte az árat hónapokig 6000 dolláron tartó támaszt.
Részvény / Deviza / Áru A két héttel ezelőtti összeomlás még csak a kezdet volt 
Fellegi Tamás | 2018. október 25. 11:00
Újra zuhannak az amerikai részvények, ismét a technológiai papírokkal az élen. A magyar tőzsde jól állja a sarat, igaz, nem is nálunk fújtak lufit. Gyengélkednek azonban a Mészáros-papírok, és a Vajna-őrület is alábbhagyott. Szárnyal a kárpótlási jegy.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlott Amerika, zuhan a Konzum, mi történik? 
Fellegi Tamás | 2018. október 11. 09:17
Szabadesésbe váltottak az amerikai tőzsdék, a Nasdaq fontos szintet tört át. Ázsiában is adtak mindent, az indexek 4-5 százalékkal zuhantak, a piacok ízelítőt adnak a 10 évvel ezelőtti eseményekből. Itthon a nagyok közül csak a Mol és az OTP esik, nem jött be viszont a Konzumnál a részvény felaprózási spekuláció.
Részvény / Deviza / Áru Nem korrigál a líra – 3 nap alatt 33 százalékot zuhant 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 13. 16:36
Reggel heves ingadozások voltak a török deviza árfolyamában, de a jegybank eddigi intézkedései végül nem változtatták meg a trendet.
Részvény / Deviza / Áru Okozhat-e olyan összeomlást a török válság, mint 20 éve az orosz? 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 13. 06:07
Húsz éve ezekben a napokban hatalmasodott el az orosz válság, amikor is összeomlott a birodalmától és a kommunizmustól mindössze hat éve megszabadult Oroszország gazdasága, kötvény-, és részvénypiaca, és ez az egész világon pénzügyi pánikot okozott. Vajon a török válság és így sülhet el?
Részvény / Deviza / Áru Most már az OTP is összeomlott 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 10. 18:31
Ma kicsúcsosodott a török válság egy egész extrém lírazuhanás formájában, a török tőzsde is összeomlott, mindennek nyomában az európai bankpapírok és végül az OTP is, pedig nem is érintett az ügyben. Még Amerika is esik fél százalékot, ami mostanában szinte csoda. Azért az Apple és az Amazon a csúcson, ők megingathatatlanok.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlottak a kriptodevizák, a bitcoin túlélte 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 9. 06:07
Minden arra utal, hogy a józan ész kezd hatni ezen a különös piacon. Óriási mánia volt, pedig nem lehetett eleget hangsúlyozni, hogy a legtöbb kriptodeviza mögött nincs érték. A technológia, amire épül az egész iparág, máshol teremt értéket. Most a nyári napokban mintha elfáradtak volna a csalódott befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Egy helyre vitték sokan a pénzük, most méretes pofont kaptak 
Fellegi Tamás | 2018. július 27. 06:07
Egy ideje feltűnő volt, hogy sok befektetési eszköz (részvények, kötvények, arany) ára nem emelkedett tovább, sőt inkább lefordult. A mi tőzsdénken is az eladók vannak túlsúlyban hónapok óta, és a tőkekiáramlást a forint gyengülése is jól mutatta. A pénzt pedig megdöbbentő módon néhány gigantikus részvény nyeli el, de most kijózanító figyelmeztetést kaptak a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Jövő hétre érik egy összeomlás 
Fellegi Tamás | 2018. március 24. 09:01
A múlt hónapban úgy tűnt, hogy megússzuk a komolyabb tőzsdei zuhanást, de most mintha sok lenne a piacnak a kereskedelmi háború, meg a jegybankelnöki dörgedelem. Kritikus szintre került a legfontosabb index, ugyanakkor emelkedésnek indult a klasszikus menekülőeszköz, az arany.
Részvény / Deviza / Áru Mintha megismétlődne az összeomlás, csak 15-ször gyorsabban 
Fellegi Tamás | 2018. március 22. 06:06
A 2000. év márciusában tetőzött az úgynevezett dotcom lufi, amit utána teljes összeomlás követett. Ez nem más volt, mint az internetes, telekommunikációs és egyes technológiai részvények égbe menetele, majd töredékükre zuhanása. Most úgy tűnik, a bitcoin ugyanezt az utat követi, csak sokkal gyorsabban zajlanak az események.
Makro / Külgazdaság Botrány a bebukott cégóriásnál - végig tudtak a csődről? 
Privátbankár.hu | 2018. február 26. 15:21
A hírek szerint a Carillion pénzügyi igazgatója jelentős részvényhányadot értékesített a csőd elptti hónapokban.
Részvény / Deviza / Áru Veszélyes termékek a piacon - nagyon nézzük meg, mit veszünk 
Fellegi Tamás | 2018. február 7. 06:07
Az egyik legismertebb és legnagyobb befektető, Carl Icahn nyilatkozott a heves tőzsdei esés után, és azt mondta, hogy amit most láttunk, pontosabban hallottunk, az még csak a moraj az igazi földrengés előtt. Szerinte túl sok tőkeáttételes eszközt adnak el a befektetőknek, és azok nincsenek tisztában a veszélyekkel.
Részvény / Deviza / Áru A 2008-as krach óta nem látott szinten a félelem-index 
Eidenpenz József | 2018. február 6. 14:46
A napokban hatalmasat zuhantak a részvényindexek, még nagyobbat a kriptodevizák, estek az európai, amerikai kötvények árai, esett az olaj. Volt azonban valami, ami egy nap alatt megduplázta értékét. A félelem-index 2008 vége óta nem látott szinten van, shortolásával egy év alatt még így is 60 százalékot lehetett nyerni.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlottak a kriptodevizák és a részvénypiacok 
Fellegi Tamás | 2018. február 6. 10:52
Eljött a mánia utáni ébredés: a jó ideje már zuhanó bitcoin most teljesen összeroskadt, a januárban pedig vételi pánikot mutató amerikai tőzsdék két nap alatt vissza is adták a teljes januári emelkedést. A BUX sem ússza meg, de az OTP-t tartja a nagy szint. Kiteljesedett a medveforduló.
Részvény / Deviza / Áru Láttunk már ilyet - mire hasonlít a bitcoin mánia? 
Fellegi Tamás | 2018. január 16. 12:37
Úgy tűnik, itt a dotcom lufi, vagy talán a 2007 előtti ingatlanmánia, állítja Robert Schiller Nobel-díjas közgazdász. Na de mi a közös bennük, milyen következmények adódhatnak, lesz-e az egésznek valamilyen hozadéka. Az előző két lufi, bár fájdalmas volt, komoly pozitívumokat is teremtett, vajon most is így lesz?
Makro / Külgazdaság Sötét fellegek gyűlnek - mit tesz a politika, ha megint összeomlik a pénzügyi rendszer? 
Káncz Csaba | 2017. október 20. 08:20
A 2008-as pénzügyi válság óta nem hogy túljutott volna a nemzetközi pénzügyi rendszer az ellentmondásokon és eladósodottságokon, hanem a problémák jóval nagyobbak lettek, mint akkor voltak. Az elkövetkező pénzügyi válságnál a jegybankok úgy fognak harcba menni, hogy a puskaporukat már ellőtték az utóbbi kilenc évben. De mit csinál ilyenkor a politika?
Makro / Külgazdaság Totális összeomlástól tartanak – mi lesz, ha ezerszeresére drágulnak az alapélelmiszerek? 
Privátbankár.hu | 2017. október 16. 16:34
Beavatkozásra készül az IMF, ugyanis katasztrófától tartanak Venezuelában.
Részvény / Deviza / Áru Vége a részvénypiaci emelkedésnek? Nyakunkon az összeomlás? 
Eidenpenz József | 2017. szeptember 26. 08:30
Tíz évvel ezelőtt csúcson voltak a részvénypiacok, majd jött a válság, az összeomlás. Most drágábbak a részvények, mint akkor voltak. Az Aegon Alapkezelő szakemberei szerint ennek ellenére érdemes még részvényeket tartani, nem várnak hirtelen összeomlást. Legalábbis ha a tőke változatlanul oda áramlik, és a vállalati eredmények is tovább javulnak.
Részvény / Deviza / Áru Ott tartunk, mint 1929-ben – de mikor jön már az összeomlás? 
Eidenpenz József | 2017. szeptember 15. 06:06
Mostanában szaporodnak a borúlátó jóslatok az amerikai részvénypiaccal kapcsolatban, mintha egyre többen várnának egy csúnya visszaesést, de legalább egy kis korrekciót. Mások szerint azonban ez még messze van, pont azért, mert sokan várják.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlást hirdet a guru – ha nem is rögtön, de igaza lehet 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 10. 14:15
A svájci befektetési guru, Marc Faber egy komolyabb piaci összeomlás veszélyére figyelmeztet, igaz, előtte még kitarthat a jelenlegi vágta, különösen az amerikai piacokon. Faber elhíresült pesszimizmusáról, ugyanakkor a jelenlegi túl hosszúra nyúlt extrém kamatkörnyezet drámai módon érhet véget, lerántva a börzéket.
Részvény / Deviza / Áru Ilyet csak 2008 őszén láttunk: minden összeomlott 
Fellegi Tamás | 2016. június 24. 10:27
A befektetők előre ittak a medve bőrére: egyszerűen nem néztek szembe az irracionális forgatókönyv lehetőségével. Most ez mégis bekövetkezett, úgy jártunk, mint a svájci franknál másfél éve, nincs határa az esésnek. A nagy tőzsdék 5-10 százalék mínuszban, itt a Fekete Péntek, és teljes joggal.
Makro / Külgazdaság Most akkor kezdjünk el szépen készülni Görögország távozására 
Privátbankár.hu | 2015. július 6. 07:23
Azzal, hogy népszavazáson utasították el a görögök a hitelezőkkel való megállapodást, az uniós tagságot tették kockára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG