OTP
Részvény / Deviza / Áru A hét vesztese az OTP 
Privátbankár.hu | 2012. október 21. 13:10
Az OTP egy hét alatt 5,44 százalékkal esett, a csökkenés szerdán, Matolcsy bejelentése után indult meg. Az ok valószínűleg az, hogy mégsem felezik a bankadót.
Személyes pénzügyek Kevés a nyugdíja? Kiegészítené lakásáért cserébe? Jól fontolja meg! 
Eidenpenz József | 2012. október 19. 11:21
Azoknak az időseknek, akiknek van saját ingatlanuk, komoly nyugdíj-kiegészítést jelenthet, ha ingatlanért cserébe életjáradékot kérnek. Nem árt, sőt melegen ajánlott azonban több ajánlatot is bekérni, és az is lehet, hogy jobb lenne megvárni az ingatlanpiac fellendülését. Az elérhető járadék ugyanis nagymértékben függ az ingatlan árától is.
Deviza / Áru Gyengül a forint, olcsóbb a gumi is 
Privátbankár.hu | 2012. október 19. 11:11
Míg az OTP hidegvérrel kivérezték, addig a forint látványosan tartotta magát az elmúlt napokban. Ma már határozottan gyengült, a hazai deviza, de még mindig 280 alatt az euró.
Személyes pénzügyek Súlyos bírságot szabott ki a PSZÁF az ING alapkezelőjére 
Privátbankár.hu | 2012. október 19. 10:06
Kétszázmillió forint bírsággal sújtotta az ING alapkezelőjét a PSZÁF és felszólította a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására, mivel a vagyonkezelés során több milliárd forintnyi költséget vont el jogsértően az ING önkéntes- és magánnyugdíjpénztári tagjaitól. Egy bírósági ítélet nyomán az érintett pénztártagok szeptember végégig már visszakapták pénzüket.
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alatt a magyar részvények  
Privátbankár.hu | 2012. október 18. 17:56
A BUX 321,78 pontos, 1,67 százalékos csökkenéssel zárta a kereskedést, több mint négy százalékot esett az OTP.
Részvény / Deviza / Áru Matolcsy csomagolt, az OTP a pokolból kapaszkodott vissza  
Privátbankár.hu | 2012. október 17. 16:49
-8%-nál is járt ma az OTP árfolyama, miután a kormány bejelentette, hogy további kiigazításokra van szükség, aminek harmadát megint a bankoktól szedi be.
Részvény / Deviza / Áru Szakadt az OTP a Matolcsy-beszédre  
Privátbankár.hu | 2012. október 17. 10:41
Esni kezdtek a bankpapírok arra a bejelentésre, hogy a kormány jövőre mégsem felezi meg a bankadót. A forint is gyengélkedik.
Pénzügyi szektor Meglepően sok a prémium banki ügyfél  
Privátbankár.hu | 2012. október 17. 09:47
Egyre jobban figyelnek a bankok a gazdag, prémium ügyfelekre. A magyar privátbanki ügyfelek 20-30 ezer, a prémium ügyfélkörben több mint 300 ezer család lehet érintett.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP tovább szárnyal, közel a 4400 
Privátbankár.hu | 2012. október 16. 17:42
Az OTP ma is jól teljesített, míg hétfőn tartotta múlt heti kiemelkedő eredményét, kedden tovább erősödött, 4391 forinton zárt.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP tartja magát, közel 4300 forint egy papír 
Privátbankár.hu | 2012. október 15. 17:41
A vezető részvények, a Richter kivételével enyhe emelkedést mutattak hétfőn, a forgalom átlag alatti volt a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP 8 milliárdos forgalom mellett egy százalékot esett 
Privátbankár.hu | 2012. október 12. 17:57
Dráma ma sem történt a tőzsdén, a részvényindex, a BUX 14,91 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 19.134,16 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP a nap nyertese: uralta a pesti parkettet 
Privátbankár.hu | 2012. október 11. 17:40
Csütörtökön egyértelműen az OTP teljesített legjobban a pesti tőzsdén: 3,3%-kal 4311 forintra emelkedtek a papírok, csak az OTP 15,22 milliárdos forgalmat bonyolított.
Részvény / Deviza / Áru Kitörésben az OTP, közel az 5000-es célárfolyam (video) 
Privátbankár.hu | 2012. október 11. 16:17
Közel 10 milliárdos forgalmat csinál az OTP, ami mögött egy lehetséges, novemberi IMF megállapodás áll. Az emelkedésből a többi papírunk kimarad.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált az OTP 
Privátbankár.hu | 2012. október 10. 17:59
Nem túl erős nap után a BUX 83 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 18.948 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru Minden részvényét eladta az OTP igazgatósági tagja 
Privátbankár.hu | 2012. október 10. 09:27
Erdei Tamás eladta összes OTP-részvényét.
KKV Mikor lesz újra jó magyar vállalkozónak lenni? 
Privátbankár.hu | 2012. október 10. 09:07
Az OTP KKV Konjunktúra Indexe pontosan megegyezik az egy évvel ezelőtt mért negyedéves értékkel, és jelenleg 42,2%-on áll. Az adatok azt mutatják, hogy a kis- és középvállalkozások vezetői szerint még várat magára a gazdaság fellendülése.
Részvény / Deviza / Áru Mára visszaesett az OTP  
Privátbankár.hu | 2012. október 9. 17:21
A Budapesti Értéktőzsdén a vezető részvények tegnaphoz képest korrigáltak, az OTP 1,9%-kal esett.
Személyes pénzügyek Megszűnhet a második legnagyobb magánnyugdíjpénztár  
Zsiborás Gergő | 2012. október 9. 16:47
Megszűnhet a második legnagyobb magánnyugdíjkassza, az OTP pénztárát nemcsak a szabályozói környezet változása érintette érzékenyen, hanem a bankcsoportra kirótt újabb közterhek. A több mint 13 ezres tagságból csak 11-en gondolták úgy, hogy működési célú adományt juttatnak a kasszának. Év vége előtt dönthetnek a végelszámolásról.
Pénzügyi szektor Az OTP teljesíti a tőkemegfelelési mutató követelményét  
Privátbankár.hu | 2012. október 4. 08:40
Az OTP Bank Nyrt. tudomásul veszi az Európai Bankhatóság (EBA) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által szerdán közzétett tőkepozíciós vizsgálatra vonatkozó végleges eredményét, és az EBA 2011 decemberében kiadott ajánlásában foglaltak teljesítéséről szóló értékelését.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napot zárt a Budapesti Értéktőzsde 
Privátbankár.hu | 2012. október 2. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,91 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 18.742,90 ponton zárt kedden. A vezető részvények közül csak az OTP erősödött, de így is 4000 forint alatt maradt.
Részvény / Deviza / Áru A KBC szerint érdemes bevásárolni az OTP részvényekből  
Privátbankár.hu | 2012. október 2. 13:40
Alulértékeltnek tartja, ezért vételre ajánlja az OTP részvényeket a KBC Securities. Az elemzők felsorolják az előnyöket, de a negatív tényezőket sem hagyják figyelmen kívül.
Részvény / Deviza / Áru Rákaptak a magyar részvényekre a külföldi profik 
Eidenpenz József | 2012. október 2. 12:28
Három hónap alatt euróban negyven százalékkal nőtt a külföldi részvényalapokban levő magyar részvények aránya, majdnem mindegyik alapkezelő növelte részvényportfólióját, volt, amelyik duplájára. A Templeton elsősorban a bankrészvényeket preferálja, mint az OTP és osztrák papírok, a Morgan Stanley pedig egy nagyobbacska Richter-pakettet tart.
Részvény / Deviza / Áru Kétszámjegyű nyereség: mivel lehetett a legtöbbet kaszálni a nyáron? 
Eidenpenz József | 2012. október 2. 06:50
A harmadik negyedév kedvező volt a magyar részvényeknek, a forintnak és az állampapíroknak is. A tőzsdén az Egis, a Rába és a Mol emelkedett tíz százaléknál jobban. A világindexet és az amerikai kontinenst leköröztük, az oroszokat és a németeket, az ázsiaiakat korántsem.
Részvény / Deviza / Áru Nagy változásokat nem hozott az elmúlt hét a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 30. 10:27
A globális piacok pesszimista hangulatának hatására kis mértékben ugyan, de tovább mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten, az előző heti 2,5 százalékos esés után ezúttal 0,26 százalékkal került lejjebb a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Erősödtek a magyar vezető részvények 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 27. 17:34
1,5 százalékkal erősödött, 18687 pontra a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX tegnaphoz képest. A vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek.
Pénzügyi szektor Portugál partner támogatja az OTP nagyvállalati ügyfeleit 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 27. 14:47
Együttműködési megállapodást kötött az OTP Bank és a portugál Banco Espírito Santo (BES) a nemzetközivé váló vállalati ügyfelek kölcsönös támogatására. Az OTP klienseinek ez kínai, indiai, afrikai és dél-amerikai export kapcsán válhat hasznára.
Részvény / Deviza / Áru BÉT: ma az MTelekom volt a Mol  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 26. 17:44
18 419 ponton, vagyis 1,4%-os mínuszban zárt tegnaphoz képest a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX. Tegnap a vezető részvények közül csak a Mol tudta magát tartani, ma az MTelekom
Részvény / Deviza / Áru Gyuris Dániel eladta az összes OTP-részvényét  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 26. 12:42
Gyuris Dániel, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese eladta a tulajdonában lévő összes OTP részvényt.
Részvény / Deviza / Áru Szépen muzsikált a BUX, madárlesen gyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 24. 18:01
A BUX hétfőn lekörözte a vezető európai tőzsdéket, az emelkedést az OTP vezette. A forint csendes kereskedésben kissé gyengébben várja a holnapi kamatvágást - vajon a héják vagy a galambok kerekednek felül?
KKV Kockázati tőke: nemcsak a lendületszerzésben segítene a PortfoLion 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 24. 12:27
Új befektetési tőkealapot indított a PortfoLion Zrt., amellyel a forráshiányos középvállalkozások fejlődését kívánja szolgálni.
Részvény / Deviza / Áru 4000 alatt adott el az OTP vezérhelyettese 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 19. 10:10
Bencsik László a bank szerdai közleménye szerint 3662 részvényt adott el.
Befektetési alapok A radikális kiadáscsökkentés egyre inkább tabu 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 18. 12:33
Bár a kormány szeptember elején horror-forgatókönyvet vázolt fel az IMF elvárásaival kapcsolatban, az Equilor arra számít, hogy ez csak a megállapodás kommunikációjának előkészítését jelentette és jó eséllyel még az idén megszülethet az egyezség. A cég új befektetési alapokat indít. A Magyar Telekomot és a Molt kedvelik az elemzői, az OTP-t és a Richtert kevésbé.
Deviza / Áru Lehman Brothers: Még újabb öt évig biztosan köztünk marad 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 15. 08:01
Négy éve, 2008 szeptember 15-én jelentett csődöt a Lehman Brothers, amit a pénzügyi válság kezdeteként tartanak számon, de a cég tovább él és a válságnak is újabb és újabb hullámai vannak. A tőkepiacok többsége viszont kiheverte a megrázkódtatást, sőt sok mutató új csúcsokat döntött azóta.
Részvény / Deviza / Áru Tőkét emelt egyik leánybankjában az OTP 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 14. 18:42
Az OTP Bank Nyrt. közel 8 millió eurós tőkeemelést hajtott végre montenegrói leánybankjában, a Crnogorska komercijalna banka (CKB) AD-ban.
Részvény / Deviza / Áru Ideért a lökéshullám: a Rába és a Mol vezeti az emelkedést (frissítve) 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 14. 09:31
Alig várták a befektetők, hogy kinyisson a budapesti tőzsde: a csütörtök esti QE3-bejelentést azonnal robbanással üdvözölte a BUX, nyitásban 4 százalékot ugrott az OTP. Az összes bluechip drágul, a Rábát megint fel kellett függeszteni.
Pénzügyi szektor Díjat kapott az OTP mobilbankja 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 13. 09:01
A Global Finance pénzügyi magazin szeptemberi lapszámában több kategóriában tett közzé listát a legjobb bankokról; a lakossági internetbank kategóriában az OTP lett a közép-kelet-európai régió legjobbja mobilbankolásban és a közösségi média területén.
Részvény / Deviza / Áru Fél éve nem láttunk ilyet: újra 4000 fölött zárt az OTP! 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 12. 18:02
A BUX 29 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 18 634 ponton zárt szerdán; az OTP hosszú idő után újra 4000 forint fölött fejezte be a kereskedést.
Pénzügyi szektor Kisiskolásoknak folyószámla? Hasznos lehet! 
Füstös Móni | 2012. szeptember 12. 06:40
Sok bank kínál számlát az újszülötteknek a babakötvény igénybevételére, vagy tizennégy éves kor felett. Az óvodás, kisiskolás korosztálynak azonban kevés banknál lehet számlát nyitni, pedig ha belegondolunk, hasznos lehet, ha a gyerekek már fiatalon tudatosan kezelik a pénzügyeket. A gyermekek a nekik szóló számlák segítségével megtanulhatnak takarékoskodni, korszerű banki és pénzügyi ismeretekre tehetnek szert, hogy később magabiztosan mozogjanak a pénzügyek világában.
Részvény / Deviza / Áru Jó hangulat a BÉT-en: előre isznak a medve bőrére? 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 11. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 270,47 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 18.604,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Halál, pusztítás, bezárt tőzsde és zuhanó árfolyamok 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 11. 17:00
Tizenegy évvel ezelőtt csapódtak be a repülők a World Trade Center tornyaiba és a Pentagonba, hatalmas pusztítást és káoszt okozva lényegében az egész világon. A tőkepiacokon a következmény: erősen dráguló olaj, dráguló kötvények és zuhanó részvényárak voltak. A BUX is megérezte, 4,7 százalékkal esett egy nap alatt, a forint árfolyama akkor még rögzített volt.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen pénz került a pesti tőzsdére 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 9. 10:41
Az előző hetinél több mint háromszoros forgalom mellett, 4 százalék felett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX.
Részvény / Deviza / Áru 13 milliárdos forgalomban emelkedett ma az OTP 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 7. 17:58
A tegnapi eseménydús után erőteljesen emelkedett a BUX, a pesti parketten is éreztette hatását végre a piacokon tapasztalható optimizmus. A nyugat-európai indexek két napja emelkednek.
Részvény / Deviza / Áru Szárnyakat adott a piacoknak Draghi - Orbán lebeszélte a BUX-ot 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 6. 18:09
A Mario Draghi által bejelentett korlátlan kötvényvásárlási programot meredek emelkedéssel ünnepelték az európai tőzsdék, a magyar börze Orbán Viktor videója miatt kimaradt a szárnyalásból. A BUX 110,01 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 17949 ponton zárt.
Pénzügyi szektor Androidon az OTPdirekt SmartBank 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 5. 12:25
Az Android operációs rendszerrel működő telefonokra és táblagépekre ingyenesen letölthető a legnagyobb magyarországi hitelintézet számlaügyintézést biztosító alkalmazása.
Részvény / Deviza / Áru Szörnyű rossz befektetések 2.: Felelőtlen buxolás és bármi, amivel nagyon túlvállaltad magad 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 5. 07:08
Nem szakavatott kezekben a túl veszélyes befektetések sorában kiemelkedő helyet foglalnak el az úgynevezett tőkeáttételes formák, ahol az ügyfél megsokszorozhatja a vásárlóerejét, a nyerési esélyeit, de a veszteségeit is. Egész bankok és brókercégek is belebuknak néha.
Karrier Gerendai: nem értem, miért engem cseszegetnek (interjú) 
Siklós András | 2012. szeptember 3. 06:15
Az OTP félmilliárdos hitele segítette Gerendai Károlyékat a Sziget 49 százalékának megvásárlásához. A fesztivál alapítója költöztetné Michelin-csillagos éttermét, a Costest, és cáfolja, hogy valaha is lett volna offshore cége, viszont nem adja fel tervét, hogy a Sziget előbb-utóbb beveszi majd Horvátországot. Interjú.
Részvény / Deviza / Áru Mondjuk ki: aggasztó volt a magyar gyorsjelentési szezon  
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 20. 06:20
Megszenvedték az első félévet a hazai nagyvállalatok - ez derült ki a legnagyobbak gyorsjelentéseiből. A nemzetközi válság hatásai, a hazai szabályozói környezet bizonytalansága, a magas adóterhek egyaránt súlyos nyomást jelentenek a magyar cégvilágra. A vezető részvényeket adó vállalatok szinte mindegyike a külföldi leányokba, illetve tulajokba kapaszkodik.
Részvény / Deviza / Áru Szépen felpörgött az OTP a tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 17. 11:43
Bár a gyorsjelentés bebizonyította, hogy a magyar gazdaság lassulása alaposan rányomja a bélyegét az OTP teljesítményére, az eredmények a várakozások fölött teljesültek az első félévben. Úgy tűnik, ez elég volt ahhoz, hogy jelentős forgalomban határozottan dráguljon a bankpapír.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG