Részvényárfolyamok
Részvény / Deviza / Áru Valódi tőzsdejáték – te rá mernéd bízni a vagyonod vadidegenekre? 
Privátbankár.hu | 2017. június 2. 14:40
Egy programozó ezt csinálta, és bármily meglepő, nem bukott az ügyön.
Részvény / Deviza / Áru Nem kapsz kamatot? Pótolhatod magyar osztalékkal 
Eidenpenz József | 2017. április 13. 17:12
A részvény-befektetésektől sok kisbefektető ódzkodik, pedig a mai kamatszegény időkben még egészen óvatos feltételezésekkel élve is jobban járnánk magas osztalékot fizető részvényekkel, mint a kapható állampapírokkal. A Magyar Telekomnál akkor lennénk pont a mostani állampapírok szintjén, ha a következő években egy fillérrel sem tudná a cég osztalékát növelni.
Részvény / Deviza / Áru A nap grafikonja: micsoda félkarú rablóba vásárolta be magát Mészáros Lőrinc! 
Eidenpenz József | 2017. március 14. 14:54
A Konzum, az utóbbi napok sikertörténete, sok fájdalmat okozott már a kisebb-nagyobb befektetőknek. Azon részvények közé tartozik, amelyek az idők során értékének zömét, közel 98 százalékát veszítették el. Az árfolyam nominálisan ugyan nem feltűnően alacsonyabb a kilencvenes évek áránál, ám az azóta bekövetkezett magas infláció miatt teljesen elértéktelenedett.
Részvény / Deviza / Áru Gyorsjelentés előtt hajrázott az OTP, ölik egymást a Snapchat-ért 
Eidenpenz József | 2017. március 2. 18:42
Az amerikai tőzsde a szerdai száguldás után korrigál, az európai indexek viszont nagyjából helyben topogtak, kivéve a BUX-ot. Itthon az OTP gyorsjelentése előtt egy nappal emelkedni tudott, a többi nagyobb részvényünk esett. Erősen gyengültek az árupiaci termékek, az olaj, arany, ezüst, réz. A Snapchat kibocsátása óriási siker lett, a papírt valóssággal széttépik.
Részvény / Deviza / Áru Nem tart a buboréktól: durván bevásárolt a világ legnagyobb befektetője 
Privátbankár.hu | 2017. február 27. 14:39
Warren Buffett szerint „nincs buborék” az amerikai részvénypiacon, ezért vásárolt 120 milliót az egyik cég részvényéből.
Részvény / Deviza / Áru A gyorsjelentések, vagy Trump nyomja le a tőzsdét? 
Eidenpenz József | 2017. január 31. 18:41
A nap elején még volt egy kis optimizmus az európai tőzsdéken, de amint az amerikai tőzsdék kinyitottak, végképp elillant és gyorsuló esésbe váltott. A BUX index nullában tudott zárni, a forint sem sokat változott, zuhant viszont a dollár és ez jót tett az olajnak és az aranynak.
Részvény / Deviza / Áru A világon a negyedik legjobb részvénypiac volt a magyar 
Privátbankár.hu | 2017. január 5. 06:06
A BUX index az utóbbi egy évben 37 százalékkal emelkedett, ezzel a negyedik legjobb teljesítményt nyújtotta Oroszország, Argentína és Brazília után. A világátlag bőven pozitív, mínuszban kevés tőzsde végzett. A sor végén elsősorban az európai krízisállamok és pár távol-keleti ország található.
Részvény / Deviza / Áru Mit nekünk olasz népszavazás, tavaly nyár óta nem láttunk ekkora olajárat 
Eidenpenz József | 2016. december 5. 18:41
Az olasz népszavazás másnapján a tőzsdék olyan szépen emelkedtek, mintha semmiféle probléma nem lenne, az euró pedig az eurószkepticizmus előretörése ellenére ütemes erősödésbe kezdett. Az olaj tavaly augusztus óta nem látott csúcson van, a forint tovább gyengülget.
Részvény / Deviza / Áru Nyolc BUX-rekord története – és ami utánuk következett 
Eidenpenz József | 2016. november 8. 06:08
Sok más tőzsde után végre a BUX index is megdöntötte válság előtti rekordját. Mi lehet ennek az oka? Mikor voltak korábban, miért történhettek a korábbi csúcsdöntések, és hogyan végződtek? Megnéztük a BUX index eddig eltelt több mint 25 évének történetét.
Részvény / Deviza / Áru Hová tűnt mindenki Budapestről? 
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 21. 14:14
Nem túlzás azt mondani, hogy unalomba fulladt a hét a hazai piacokon. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27 599,77 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 213 ponttal, 0,77 százalékkal alacsonyabban, jelentősen kisebb forgalom, nyári uborkaszezon mellett. Lassan vége a nyárnak, újra felélénkülnek majd a piacok is.
Részvény / Deviza / Áru Kiveszett a varázs az Apple papírjaiból – mi lesz ezután? 
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 1. 14:28
A telítődő telefonpiac és az erősödő kínai konkurencia ingatja meg a befektetői bizalmat a Saxo Bank szakértője szerint.
Részvény / Deviza / Áru Záporoznak a gyorsjelentések, holnap jelent a Richter 
Eidenpenz József | 2016. július 27. 18:31
Az európai tőzsdék optimisták voltak a hét középső napján, főleg az autógyártóknak köszönhetően. Záporoznak a gyorsjelentések, hoznak hideget is, meleget is. Az olaj újra lefelé tart, a forint kissé gyengült, a magyar részvényeket valamiért nem vásárolták ma. Jön a Fed döntése.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot koppanhat a játékgyártó – túlértékelt a részvény? 
Privátbankár.hu | 2016. július 22. 13:37
Hacsak nem találnak ki valami új őrületet, könnyen felkophat a Nintendo és a befektetők álla is.
Részvény / Deviza / Áru Rábuktak a befektetők – sosem ért még ennyit a Nintendo papír 
Privátbankár.hu | 2016. július 19. 13:26
A vállalat sem gondolta, hogy ekkorát szakíthatnak az új játékkal.
Részvény / Deviza / Áru Hektikus félév után ennyit hoztak az abszolút hozamú alapok 
Eidenpenz József | 2016. július 11. 14:30
Az év elején esés, aztán szép emelkedés, a végén megint egy nagy esés, ingadoztak a részvényárak, az olaj, a kötvények, kitört az arany. Eléggé izgalmas félév után sok abszolút hozam mínuszban zárt, mások meg két számjegyű eredményt értek el. A nagy átlag valamivel meghaladta az állampapír-hozamokat.
Részvény / Deviza / Áru Különben is, kik azok a britek? Kilőttek a tőzsdék 
Balkó Rita | 2016. július 1. 10:18
Múlik a Brexit hatása a tőzsdéken, mérsékelt emelkedésre számítanak az elemzők. Az OTP és a Richter is új célárat kapott, mutatjuk, milyet.
Részvény / Deviza / Áru Csináljuk azt, amit Csányi? A brit tőzsde emelkedett legjobban 
Eidenpenz József | 2016. június 30. 19:09
Nap közben már úgy látszott, hogy az európai tőzsdék emelkedése megállt, de aztán magukhoz tértek, és a Brexit utáni ötödik napon ismét felmentek. A BUX-ot az OTP húzta le, az olaj megint esik, a dollár és az ezüst emelkedik. A brókercégek inkább pesszimisták, de az OTP-t vételre ajánlják.
Részvény / Deviza / Áru Ne légy tipikus kisbefektető, ne ess pánikba! 
Eidenpenz József | 2016. június 30. 08:15
A válságok, pánikok sokszor a legjobb lehetőségeket nyújtják arra, hogy részvényeket vegyünk, ha hosszú távon gondolkodunk. De legalábbis nem érdemes abba a hibába esni, hogy ilyenkor adjuk el mindenünket. Aki a 2009-es pánik mélypontja közelében vásárolt, az mára megháromszorozhatta a pénzét, de korábban is volt erre példa.
Részvény / Deviza / Áru Csökkent a félelem, mindent vesznek – nálunk leginkább a Richtert 
Eidenpenz József | 2016. június 29. 18:52
Úgy látszik, csökken a Brexittől való félelem a tőkepiacokon, szépen emelkednek a részvényárak, a nyersanyagárak, az angol font erősödik, a dollár gyengült. Az európai tőzsdék nagyot emelkedtek, a BUX kisebbet, a forint stabil.
Részvény / Deviza / Áru Ezért érdemes kisebb cégek részvényeit venni 
Eidenpenz József | 2016. június 21. 09:10
Az utóbbi három évben a közepes és kisebb hazai tőzsdei társaságok részvényei jobban teljesítettek, mint a nagyok. A múltban időről időre lemaradtak, máskor belehúztak és túlteljesítették a vezető részvényeket. Ebben a körben átlag feletti osztalékfizető papírokat is szép számmal találunk.
Részvény / Deviza / Áru Mi az a BUX index, és miért volt nagyszerű befektetés? 
Eidenpenz József | 2016. június 6. 13:20
A BUX index nem egy bonyolult dolog, például magunk is befektethetünk a mutatónak megfelelően, akár egyetlen adásvétellel is. A magyar részvények hozama az utóbbi három, öt, húsz évben nagyon kedvező volt, jól járt, aki hosszú távon kitartott mellettük.
Részvény / Deviza / Áru Ezután ezeken a részvényeken lehet sokat keresni? 
Eidenpenz József | 2016. május 19. 12:15
A nagyobb magyar tőzsdei társaságok részvényei 70 százalékos emelkedésen vannak túl, de vajon csatlakoznak-e hozzájuk a kisebbek is? A KBC Equitasnak néhány cégről eléggé jó véleménye van, másokat inkább figyelendőnek tart. A cég szerint a nyugdíjpénztárak kiesésével a kisbefektetők konkurensek nélkül maradtak a kisebb cégek piacán.
Részvény / Deviza / Áru Nem számítanak OTP-árváltozásra a brókerek, erre esik a részvény 
Privátbankár.hu | 2016. május 13. 11:32
Nagyjából a várakozásoknak megfelelő gyorsjelentést produkált az OTP, három elemzés közül egyik sem számít különösebb árfolyamváltozásra a papírtól, lehet, hogy éppen ezért esik. A banknál csökkentek a rossz hitelekre képzett tartalékok, nőtt az orosz, ukrán, bolgár leányvállalatok eredménye, magasabb lett viszont az adóteher.
Makro / Külgazdaság Ezek menthetetlenek? Megint visszasompolygott a görög válság 
Eidenpenz József | 2016. február 9. 14:30
A görög tőzsdeindex 27 éve nem volt ilyen alacsony, mint ma. Miközben Kínától és az olajártól féltünk, szép csendben megfeneklettek a tárgyalások Görögország és hitelezői között. A lakosság tiltakozik a reformok végrehajtása ellen, a kormány habozik, a hitelezők pedig nem akarnak pénzt adni, amíg a reformer szavakat nem követik tettek. Félő, hogy újrakezdődik az egész problémahalmaz.
Részvény / Deviza / Áru Jókora eséssel köszöntötték a tőzsdék az Újévet, hatezer alá süllyedt az OTP 
Eidenpenz József | 2016. február 8. 18:35
Kína zárva, Európa és az USA tőzsdéi meg ott folytatták, ahol pénteken abbahagyták: jókora eséssel. A DAX 9000 pont alá süllyedt, az OTP hatezer alá, a Mol és a Richter még olcsón megúszták. A forint is visszagyengült kissé, de 311,60 forinton azért még nem túl drága az euró.
Részvény / Deviza / Áru Jót tett az olajár emelkedése a piacoknak 
Privátbankár.hu | 2015. december 29. 20:55
Nagyot ingázott a forint az euróval szemben, a BUX az élmezőnybe tartozott Európában. Az amerikai részvényeknek jót tett az olaj drágulása.
Részvény / Deviza / Áru Így kerülnék el a kínaiak a következő nagy pánikot 
Privátbankár.hu | 2015. december 4. 10:28
Nagyon félti a tőzsdéit az ázsiai ország, nem megszokott lépésre készülnek.
Részvény / Deviza / Áru A Buda-Cash botrány elbánt a magyar kályhagyártással is 
Eidenpenz József | 2015. november 19. 09:14
Az Opimus gyorsjelentésében növekvő veszteségekről ad számot, amit főleg azzal magyaráz, hogy a Buda-Cash botrány óta nehezebben kap hitelt a Wamsler kályhagyár, és vissza kellett fognia termelését. A tőzsdei cég egyetlen öt százalék feletti tulajdonosa a felszámolás alatt levő Buda-Cash Brókerház.
Részvény / Deviza / Áru Nem a dollár erősödött, az euró esett – meg a magyar részvények 
Eidenpenz József | 2015. november 10. 18:45
Izgalmas lett a kedd is, az euró/dollár újabb szintet tört át, ám ezúttal nem annyira a dollár ereje, mint az euró elgyengülése lehetett a háttérben. A magyar részvények lefelé csorogtak, de nem kirívó mértékben, kerek 5000 forintra csúszott vissza a Richter. A forint erősödésbe kezdett, a Mol pluszból mínuszba ment át.
Részvény / Deviza / Áru A drága Draghi bekapcsolta a turbót, kilőtt a BUX is 
Eidenpenz József | 2015. október 22. 18:37
Az EKB csinálni ugyan semmit nem csinált mai ülésén, de legalább megígérte, hogy szükség esetén majd fog, és decemberben megfontolja. Ez is elég volt a piacoknak, a részvényindexek megtáltosodtak, az euró gyengült más devizákkal, köztük a forinttal szemben. A magyar részvények is emelkedtek, az OTP-vel az élen.
Részvény / Deviza / Áru Tőzsdei cég és magyar, egy év alatt mégis 34 százalékot hozott össze 
Eidenpenz József | 2015. október 5. 13:05
Egy év alatt 33,6 százalékkal, 3250 forintról 4343 forintra növelte egy részvényre jutó vagyonát, azaz eszközértékét a Plotinus Nyrt. – derül ki a cég háromnegyed éves gyorsjelentéséből. Az igazán gyors, a hónap vége után pár nappal elkészült jelentésnek ez az egy szám, az eszközérték az igazán fontos esszenciája.
Részvény / Deviza / Áru Miért vigyem a cégem tőzsdére? 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 17. 08:20
A gazdasági újságok tele vannak tőzsdei sztorikkal, melyeknek a főszereplői nagy nemzetközi vállalatok, mint a General Motors, az Apple vagy a Facebook, illetve Magyarországon például a MOL, a Richter vagy az OTP. A legtöbb cégtulajdonos, cégvezető számára a tőzsde egy távoli, misztikus világnak tűnik, amely távol áll az ő vállalatától, és általában eszébe sem jut, hogy ehhez a világhoz valaha is köze lehet. Pedig ez koránt sincs így. A tőkepiaci finanszírozás minden cég számára elérhető, és olyan mértékben növelheti a cégek perspektíváit, amire egyetlen más finanszírozási forma sem képes. Milyen főbb funkciókat tölt be egy cég életében a tőzsde? Milyen indokok vezérlik azokat a társaságokat, amelyek a nyilvános tőkepiaci megjelenés mellett döntenek? Mit nyújt a tőzsdei bevezetés a társaságok számára, és milyen helyzetben tanácsos komolyan fontolóra venni egy ilyen lépést? Ezeket a kérdéseket veszi sorra az alábbi cikk.
Részvény / Deviza / Áru Erősödhet a forint és 300 forinttal emelkedhet az OTP 
Eidenpenz József | 2015. szeptember 14. 18:19
Mindenki a csütörtöki Fed-ülésre vár, az európai tőzsdeindexek hullámszerű mozgást írtak le, végül a DAX kivételével estek. Mínuszban járt Kína és eséssel nyitott Amerika is, a BUX index viszont emelkedni tudott, a négy nagy cégünk közül három árfolyama emelkedett. Nagy brókercégek szerint emelkedhet az OTP és a Richter, erősödhet a forint a közeljövőben.
Részvény / Deviza / Áru Amerika nélkül toporgott a BUX, megint zuhan az olaj 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 7. 18:40
Kissé gyengült a forint, sokkal jobban a rubel és más feltörekvő piaci devizák. Amerika nélkül nyugisabb volt a részvénypiac, Kína esett, Európa felfelé tartott. Megint nagymértékű zuhanás kezdődött az olaj piacán, valószínűleg elfogytak a spekulatív vevők, a kínálat pedig változatlanul nagy.
Részvény / Deviza / Áru Őrült hullámvasút az olajpiacon, korrigált az OTP és a forint 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 2. 18:26
A magyar részvénypiac szerény emelkedést produkált, miközben világszerte enyhén felfelé korrigáltak a részvények. Az olaj őrült hullámvasutazása folytatódott, átmeneti emelkedés után ismét beszakadt az árfolyam. Csökkent a Mol ára, erősödött az OTP és a forint, a dollár.
Részvény / Deviza / Áru Újra dübörög a Shanghai Express: ez még csak az előjáték volt? 
Eidenpenz József | 2015. július 10. 13:47
Második napja kirobbanó formában a kínai részvények, ma reggelre a B típusú papírok indexe nyolc százalékkal ment fel egyetlen nap alatt. Most akkor kipukkant a lufi vagy sem? Lufi volt-e ez egyáltalán, és ha igen, mekkora? Van-e még esély, hogy tovább fújják?
Részvény / Deviza / Áru Húsz százalékot zuhantak volna a görög részvények, ha nem zárnak be? 
Eidenpenz József | 2015. június 30. 16:50
A görög tőzsdét a bankokkal együtt egy hétre bezárták, külföldön azonban akad kereskedés görög részvényeket tartó ETF-ekre, certifikátokra. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy a görög részvények péntekről hétfőre mintegy húsz százalékot zuhantak volna.
Részvény / Deviza / Áru Mégsem lesz egy dollár egy euró? – Európába ömlik a tőke, mehet a BUX is 
Privátbankár.hu | 2015. április 27. 12:15
Kifulladni látszik a dollár erősödése, amit az európai részvénypiacra áramló hatalmas összegekkel magyaráznak, mások szerint viszont legalább annyi tőke megy ki az európai kötvénypiacokról. A sok pénzből mintha a magyar tőzsdének is jutna. Az amerikai kamatemelés kitolódhat, de aligha végleg, így valamikor a dollárerősödés is új erőre kaphat.
Részvény / Deviza / Áru Medvére vadásznak az amerikai befektetők, hat éve drágulnak a részvények 
Privátbankár.hu | 2015. április 17. 16:05
Szaporodnak az amerikai tőzsdék túlértékeltségével, egy várható összeomlással kapcsolatos vélemények, erre utal az is, hogy a Goldman Sachs nyilvánosan tippeket osztogat, milyen amerikai részvényeket érdemes shortolni. Tőzsdei összeomlás ugyan hat éve nem jön, de van arra is stratégia, ha felfelé megy a piac, de egyes részvények lemaradók lesznek.
Deviza / Áru Repül a, repül a forint! Már 298 forint alatt az euró 
Privátbankár.hu | 2015. március 25. 09:42
Ma ott folytatta az euró árfolyama, ahol tegnap abbahagyta, kilenc óra körül 298 forint alá süllyedt egy euró ára. A BUX index szerény pluszban nyitott, majd mínuszra váltott, elöl az OTP és a Telekom, gyengélkedik a Mol és a Richter.
Részvény / Deviza / Áru A jó hír megint rossz hír - minipánik volt Amerikában az éjjel 
Privátbankár.hu | 2015. március 7. 12:53
A Dow Jones ipari átlag 1,5, az S&P 500 amerikai tőzsdeindex 1,4, a Nasdaq indexe 1,1 százalékkal zuhant péntek este a vártnál jobb amerikai munkaerő-piaci adat hatására. A régóta érvényes fordított logika szerint ugyanis a jó gazdasági teljesítmény magasabb kamatot jelent, ami rosszat tesz a részvényeknek.
Befektetési alapok Eljött már az ideje, hogy pénzt keressünk az oroszokon? Két alappal lehet kipróbálni 
Eidenpenz József | 2015. február 24. 06:01
Három befektetési alapunk szakosodott az orosz részvénypiacra, az egyik megszűnőben van, de nem az orosz részvényeken elszenvedett veszteségek miatt. Az orosz tőzsde nemcsak az ukrajnai feszültségek miatt esik, előtte is évekig lefelé csorgott.
Részvény / Deviza / Áru Minden szárnyalhat a hét végére - a forint is 
Privátbankár.hu | 2015. január 30. 09:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX közel 10 pontos csökkenéssel, 16658 ponton nyitott pénteken, de ezen gyorsan javítani tudott.
Részvény / Deviza / Áru Jókora esés lehet ma is a tőzsdéken 
Privátbankár.hu | 2015. január 14. 08:53
Piaci szereplők becslése szerint 100 ponttal is eshet a DAX, ami a hazai tőzsdére nézve sem jelent túl sok jót.
Részvény / Deviza / Áru Ma is gyengélkedni fognak a tőzsdék? 
Privátbankár.hu | 2015. január 5. 08:34
Az indexek szerény csökkenésére lehet számítani hétfőn az európai tőzsdék nyitásakor a hírügynökségek szerint.
Részvény / Deviza / Áru Alacsony a kamat, de mire jók a befektetési ötletek? 
Privátbankár.hu | 2014. december 22. 06:10
Megindult a szezon, sokan közölnek befektetési tippeket a következő évre. Tovább gyengülhet a forint, erősödhet a Mol az Equilor szerint. Másoknak bejött? Nem mindig.
Befektetési alapok Mi legyen, ha tovább emelkednek a részvények? Abszolút hozamú vagy részvényalapok? 
Fellegi Tamás | 2014. december 19. 20:03
Egészen 2009 márciusa óta, vagyis közel 6 éve tart a részvénypiaci hossz a főbb tőzsdéken. Így a megfelelő befektetési alap kiválasztásánál joggal merül fel a kérdés, hogy érdemes-e még részvényalapba fektetni?
Részvény / Deviza / Áru Mikulás-rali helyett krampusz-feketeleves jött a tőzsdéken 
Fellegi Tamás | 2014. december 16. 15:12
A tőzsdék évről évre lelkesen várják a decembert, mivel az esetek több, mint felében az év utolsó hónapja emelkedést hoz. Ezt a jelenséget Santa Claus rallynak, magyarul Mikulás-ralinak szoktuk nevezni. Most is nagy várakozás előzte meg: eddig méretes koppanás lett belőle.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG