Részvényfelosztás
Részvény / Deviza / Áru Három éves csúcson a magyar kötvényhozam 
Fellegi Tamás | 2018. október 10. 11:24
Majdnem 4 százalék a 10 éves magyar államkötvény hozama, rég nem láttuk ilyen magasan, jóval a lengyel szint fölött van. A mától felaprózott Konzum gyengül, talán túl sokan vettek előre, várva a 4iG esetében lezajlott szárnyalás megismétlődését.
Részvény / Deviza / Áru Sokkal több Mol részvény lesz, mint eddig 
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 16. 13:44
Minden Mol részvényes 8 másikat kap jelenlegi részvénye helyett, persze ettől a cég értéke nem változik, egy új részvény árfolyama nagyjából a régi nyolcada lesz.
Részvény / Deviza / Áru Hatalmas pakkot adtak el az OTP-ből, mégsem esik az ár 
Fellegi Tamás | 2017. március 23. 10:38
Felosztják a Mol-részvényeket, hatalmas pakkot adott el az OTP-ből a Groupama – ma a BÉT-en zajlik az élet, miközben a nemzetközi tőzsdék meg sem mozdulnak, de a devizák is megpihentek. Egyedül az olaj említésre méltó: egy kicsit emelkedett a tegnapi zuhanás után, igaz hogy inkább csak az olcsóbbik típus, a WTI.
Részvény / Deviza / Áru Fontos döntést hozott a Mol: 8 részvényt adnak egyért 
Privátbankár.hu | 2017. március 23. 09:01
A társaság kapitalizációja és alaptőkéje nem változik, de ha 20 ezer helyett 3500-ért is lehet részvényt venni, annak örülhetnek a kisbefektetők.
Részvény / Deviza / Áru Ezért emelkedhet a tizedelés után a Richter 
Eidenpenz József | 2013. július 12. 10:51
Ha nem a tizedelés, akkor az MSCI-indexbe való újbóli bekerülés növelheti ismét a Richter iránti keresletet. A kisbefektetők számára egyszerűbb lesz megvenni, de aki akarta, annak eddig sem jelentett nagy akadályt a névérték. A külföldi tapasztalatok alapján a jó cégek papírjait szokták hasonlóképp felosztani.
Részvény / Deviza / Áru Így betonozzák be a hatalmukat a Google alapító milliárdosai 
Privátbankár.hu | 2012. április 13. 12:59
A Google nagyon jó eredményekről számolt be gyorsjelentésében, ennek ellenére karcsúsít is, hét olyan projektet állít le, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket. Részvényeit pedig darabolni fogja, amivel az alapító tulajdonosok pozíciója szilárdul. Kérdés, ez tetszik-e majd a részvényeseknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG