S&P 500
Részvény / Deviza / Áru Totális amerikai-kínai kereskedelmi háború: rémület a piacokon 
Fellegi Tamás | 2018. július 11. 10:57
Tegnap még az amerikai piacok több hónapos csúcsra emelkedtek, majd ma szinte a teljes kínai importra vámot vetett ki az amerikai elnök. Erre Ázsia és Európa tőzsdéi zuhannak, a pesti börze is lefelé tart, a forint is gyengülni kezdett. Jókorát esett az olajár, volt is honnan, mivel a Brent már a 80 dollárt közelítette.
Részvény / Deviza / Áru Kikerült a forint a veszélyzónából 
Fellegi Tamás | 2018. július 6. 10:55
Ma úgy tűnik, konszolidálja a forint a héten elért nyereségét. Még így is alulértékelt, de már nincs a korábbi mélypontoknál. Amerikában nagyot emelkedett főleg a technológiai szektor, nálunk esik a Mol. Ismét extrémen alacsony néhány európai ország állampapírhozama, míg a miénk felszaladt.
Részvény / Deviza / Áru Egy pont, amíg nem kell félni a piaci összeomlástól 
Fellegi Tamás | 2018. június 28. 14:57
Az utóbbi időkben sok rossz hír lát napvilágot: argentin válság, török valutaválság, kereskedelmi háború, a hazai részvények esése, és persze leginkább a forint örökös mélypontja. Van azonban egy pont, amíg sok kellemetlenség lehet, de a piacok összességében nem omlanak össze úgy, ahogy egy kiadós eső trendben szoktak.
Részvény / Deviza / Áru Véget ért a pánik, erősödik a forint 
Fellegi Tamás | 2018. május 31. 10:30
Az olasz belpolitikai helyzet miatti rettegés mintha enyhülne a piacokon, csökkent az olasz kötvényhozam, Amerikában egyenesen nagyot szárnyaltak a részvényindexek, jóllehet a bankpapírok lenn maradtak. Európa is emelkedik, a hazai börze is pluszban, szépen javul a Mol, az OTP és a Richter egyaránt.
Részvény / Deviza / Áru Zuhan a Mol, Amerika megingott 
Privátbankár.hu | 2018. május 4. 10:48
Tegnap a legfőbb amerikai tőzsdeindex ismét benézett a kritikus szint alá, bár aztán fölötte zárt. Itthon a Mol esik nagyot a negyedéves eredményre.
Részvény / Deviza / Áru Közeledik a svájci frank a bűvös szinthez 
Fellegi Tamás | 2018. április 17. 10:46
1,19 a frank az euróhoz képest, 1,20 volt a brókerbotrányokat is elindító ősrobbanás előtt: helyreállt az euró iránti bizalom, megszűnik a frank menekülővaluta státusza. Az amerikai tőzsdék emelkedtek, fontos szinthez ért az S&P 500 index. Európa kissé emelkedik, a BÉT-en csak egy kispapír mozdul.
Részvény / Deviza / Áru Ugrik az olajár, esik az orosz tőzsde, pörög az Opus 
Fellegi Tamás | 2018. április 10. 10:40
Az orosz piac tegnapi mélyrepülése ma folytatódik, az OTP-t azonban ma már nem érinti az esés. A Mészáros-papírok nagy forgalom mellett választások utáni egyensúlyi árfolyamukat keresik. Fellélegzett Ázsia, miután csökkent a kínai-amerikai kereskedelmi háború veszélye, Európában a DAX megy sokat.
Részvény / Deviza / Áru Az elnök megdorgálta az Amazont, zuhan az olajár 
Fellegi Tamás | 2018. április 3. 11:12
Donald Trump többször bírálta az Amazont, esett is a papír rendesen, lerántva az indexeket, melyekből a legfontosabb kritikus szint alatt zárt. Európa is esik, de a hazai börzének meg se kottyan az amerikai dráma, az olajár viszont nagyot esett, igaz, magasról.
Részvény / Deviza / Áru Enyhültek a kereskedelmi háborús félelmek: Európa még jól is járhat 
Fellegi Tamás | 2018. március 27. 10:30
Nem eszik olyan forrón a kását, a Kína elleni amerikai importkorlátozás máshol akár fel is lendítheti a kereskedelmet. A pénteken amúgy is komoly támaszon záró fő amerikai index nagyot pattant, Ázsia és Európa is emelkedésnek indult. A BUX is jó formában, legtöbbet a Richter erősödik.
Részvény / Deviza / Áru Megszakadt a pénteki rémület, már csak az olaszok kapják 
Fellegi Tamás | 2018. március 5. 10:30
A pénteki, Trump-féle importvámok miatti pánik lecsillapodott, Amerika fordult a nagy zuhanásból. Ázsia még esett, Európa ma már pluszban, kivéve Milánót, ami gyengélkedik a választási patthelyzet miatt. A BÉT pluszban, különösen a Richter kapta össze magát, van is miért, nagyot kapott pénteken. A Telekom viszont esik.
Részvény / Deviza / Áru Amit eddig láttunk, még csak a kezdet – tényleg nehéz évünk lesz? 
Fellegi Tamás | 2018. február 22. 06:07
Többen gondolják úgy, hogy a két hete lezajlott, rég nem látott részvénypiaci árfolyamzuhanás, amely egyúttal a kriptodevizáknál is lezajlott, nem csak elszigetelt jelenség volt, hanem egy komolyabb trend előszele. Nézzük, miért gondolják ezt, és mikor vélhetjük úgy, hogy bejönnek jóslataik?
Részvény / Deviza / Áru Szárnyalás a németeknél a tankönyvi fordulat után 
Privátbankár.hu | 2018. február 12. 11:17
Pénteken kritikus pontról pattant fel a legfőbb amerikai tőzsdeindex, így ma a vevők ellepték az európai piacokat. Gyógyul a Mol, a Richter azonban gyengélkedik.
Részvény / Deviza / Áru Esik az olaj, zuhan a Mol, a Mészáros-cég palotát vásárol 
Fellegi Tamás | 2018. február 9. 10:50
Tegnap Amerikában újra pánikszerű részvényeladások zajlottak, nálunk most a Molt találták meg az eladók, az OTP kritikus támasz szinten tartja a piacot. Szépen terjeszkedik az Appeninn, van is nagy forgalom a részvényben. Gyenge a forint, de most a régiós valuták is ereszkednek. Masszívan esik az olajár.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedik az OTP, csökken a Nordtelekom, jöhet a medveforduló 
Fellegi Tamás | 2018. január 26. 10:40
A hét elején nagy erővel kitörő, majd az elmúlt két napban korrigáló OTP ma újra emelkedik, és a Mol is vele tart. Az elmúlt hetek egyik kedvence, a Nordtelekom esik. Európa ma emelkedésnek indult, és továbbra is erős az euró. Amerika szenzációs januárt tud maga mögött, vajon mi történik, ha február másodikán kikukkant a medve a barlangjából?
Részvény / Deviza / Áru Gyógyul a Richter, dupláját érheti a Pannergy 
Fellegi Tamás | 2017. december 18. 20:00
Tombol a bika világszerte, legalábbis Európában és Amerikában. Az európai indexeket már reggel megtépték, Amerika már eleve csúcson nyitott. Itthon a nemrég megviselődött Richter száguldott nagyot, de az OTP is emelkedett, a Mol viszont kiadósat esett. Az OTP elemzője szerint a Pannergy 1000 forintot ér.
Részvény / Deviza / Áru Kamat helyett keressük inkább az osztalékot? De hogyan? 
Eidenpenz József | 2017. május 16. 15:21
Tudjuk, hogy sok kedvező osztalékhozamú cég forog a tőzsdéken, köztük nagy nevek, világcégek, országnyi méretű holdingok is. Körülnéztünk, hogyan lehetne ezeket könnyen, olcsón megvásárolni. Érdekes módon az osztalék így már nem is tűnik annyira jó üzletnek, sőt volt, hogy jobban jártunk volna, ha másba fektetünk. De ettől még lehet jó a jövőben.
Részvény / Deviza / Áru Izgalmas hét lesz Amerikában, különösen péntekre figyeljünk 
Privátbankár.hu | 2017. április 22. 10:36
Felpörög a negyedéves jelentési szezon az amerikai tőzsdei cégek között a héten, csütörtök este több óriás jelent, így a hónap utolsó napja igencsak mozgalmas lesz a Wall Streeten.
Részvény / Deviza / Áru Esik az olajár, száguld az arany 
Fellegi Tamás | 2017. március 22. 10:48
A tegnapi korrekció után újra esik az olaj, már a Brent is alig van 50 dollár fölött. Az aranyat zsákolják, az amerikai tőzsdék viszont egy kiadósat estek, ami időszerű is volt már. Európa is gyengül, a BUX is közel egy százalékkal van lejjebb. A Richter két százalékot esik, a tegnap gyengélkedő Mol viszont ma jól tartja magát.
Részvény / Deviza / Áru Durván elszálltak az árak, minden volt a péntek, csak fekete nem 
Fellegi Tamás | 2016. november 28. 11:50
Amerikában a tőzsdei összeomlások napját nevezik feketének, a mostani péntek pedig egy óriási ralit hozott, mégpedig minden idők legmagasabb index-értékein. Európa ma lefelé indult, élen Milánóval, a BUX viszont 30 ezer pont felett jár. A forint gyenge, az olajárnál érdekes folyamatnak lehetünk szemtanúi.
Részvény / Deviza / Áru Jön-e az év végi pénzeső? 
Fellegi Tamás | 2016. október 17. 13:21
Hosszú évtizedek megfigyelése, hogy a tőzsdék leggyakrabban ősszel, októberrel végződően omlanak össze, majd ezt óriási emelkedés követi év végéig. Lássuk, reális-e ez a vélekedés, és hogy idén számíthatunk-e hasonló jelenségre? Az előző két év mindenesetre érdekes volt, a 2014-es pedig egyenesen tankönyvi.
Részvény / Deviza / Áru Újra összeomlást vizionálnak, kell-e félnünk? 
Fellegi Tamás | 2016. október 13. 17:05
A HSBC technikai elemzője a hétfői amerikai részvénypiaci esés után igen pesszimista lett, méretes zuhanás közeledtét látja. A hét és fél éve töretlen emelkedő piacon azonban ez már a sokadik hasonló eset. Kérdés, hogy nagyobb-e most az esélye, mint eddig, és főleg, hogy miből fogjuk észrevenni, hogy nem csak az eddigi korrekciókról van szó?
Részvény / Deviza / Áru Lehet-e mégis pénzt keresni a félelem-indexszel? 
Eidenpenz József | 2016. október 4. 16:23
Az amerikai részvények várt árfolyam-ingadozását mutató VIX index eléggé megnyugodott az utóbbi időben, a részvénypiacokon nem aggódnak túlságosan a befektetők. Ilyenkor érdemesnek látszik VIX indexet vásárolni, de ha benne ragadunk, elolvadhat a tőkénk a költségeken. De mi lenne, ha nálunk keletkezne bevétel ezekből a költségekből?
Részvény / Deviza / Áru Megkaptuk az első jelet a meneküléshez, vagy zakatolunk tovább? 
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 13. 18:01
Pénteken meginogtak a főbb tőzsdék. Sokan komoly zuhanásra számítottak az elmúlt hetek csúcsteljesítményei után, de ma az indexekre pillantva látjuk, ismét tart a menetelés. A kérdés azonban maradt: lóg a levegőben egy nagyobb korrekció lehetősége? Fellegi Tamás szerint nem kell pánikot kelteni, de érdemes odafigyelniük a befektetőknek.
Részvény / Deviza / Áru Akik rettegik ezt a hónapot - jobb lesz most nyugton maradni? 
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 2. 13:09
Itt a szeptember és csak kapkodjuk a fejünket: nem elég, hogy tipikusan ez a legrosszabbul teljesítő tőzsdei hónap, jön egy csomó fontos adat, az amerikai elnökválasztás közeledtéről pedig nem is beszéltünk még. Trader legyen a talpán, aki eligazodik ilyenkor, úgyhogy megkérdeztük segítségképpen a hazai befektetőket, ők mit gondolnak, milyen hónap áll előttünk és mik a fontosabb irányok a meghatározó piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Öröm a piacokon: forint, font, mindent vesznek 
Fellegi Tamás | 2016. július 12. 09:45
A világon részvényvásárlási őrület lett úrrá, Amerikában meg is lett a csúcsdöntés. Japánban is második napja zajlik a rali, sőt a sokat esett, most kicsit korrigáló fontnak köszönhetően a londoni börze is szárnyal. Itthon a Richter emelkedik soha nem látott magasságokba, de a Mol is szépen erősödik.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson az S&P 500, szépen emelkedett a Richter és a forint 
Eidenpenz József | 2016. július 11. 18:47
Tovább tart a jó tőkepiaci hangulat világszerte, az amerikai S&P 500 index átlépte tavaly tavaszi történelmi csúcsát. Az európai indexek is száguldanak, a BUX sem maradt le túl sokkal. Szépen ment az OTP, a Richter és a forint. Indul a gyorsjelentési szezon.
Részvény / Deviza / Áru Amerika nem tudott sokáig örülni 
Fellegi Tamás | 2016. június 21. 10:31
Tegnap az európai eufória hatására az amerikai tőzsdék is az égben nyitottak, de nap közben fokozatosan elfogyott az öröm. Kétségtelen, hogy ott esés is alig volt a múlt heti európai szakadással egy időben, így érthetően a felpattanás is elmarad. Amerikát nem izgatja annyira a brit népszavazás, nekik ez európai belügy.
Részvény / Deviza / Áru Veszélyes jelenség: egyvalami tartja életben a tőzsdét 
Fellegi Tamás | 2016. március 17. 16:10
Meglepő jelenség mutatkozik idén a Wall Streeten: a cégek egyre több, a magánbefektetők egyre kevesebb részvényt vesznek, pontosabban ez az eltérés soha nem látott méretűre növekedett. Egy újabb jele, hogy milyen anomáliákhoz vezet a már 7-8 éve fennálló kamatmentes világ.
Részvény / Deviza / Áru 8 hónapos csúcson a forint 
Fellegi Tamás | 2016. február 23. 10:14
A hazai valuta ereje tovább tart, és most el is érte tavaly nyári komoly ellenállását. A tőzsdék teljesen megnyugodtak, tegnap Amerika és Európa szárnyalt, a befektetők felejtik az év eleji drámát. Az olaj piaca nyugodtabb lett, az ár stabilan 30 dollár fölött van.
Részvény / Deviza / Áru 2008 óta nem láttunk ilyen rossz évkezdést 
Fellegi Tamás | 2016. január 11. 12:18
A főbb tőzsdék, élen persze Amerikával, 2008 óta a legnagyobb esést szenvedték el az év első hetében. Ráadásul az elmúlt 80 évben nem is volt ennél rosszabb évkezdet. Kell-e emiatt aggódni, kísért-e a 8 éves emlék, vagy másról van most szó?
Részvény / Deviza / Áru 2015 volt a nagy tőzsdék hetedik emelkedő éve 
Fellegi Tamás | 2015. december 31. 10:37
Itt az év vége, a legtöbb börze már befejezte az évet. Noha ma még lesz egy rövid amerikai kereskedés, a lényeg már nem változik: 2009 eleje óta csak emelkednek a főbb részvénypiacok. A kisebbek már nem ilyen szépek, az árupiaci termékek pedig rekord mélységben vannak.
Részvény / Deviza / Áru Teljesen elhagyta magát a forint 
Fellegi Tamás | 2015. december 10. 10:30
Lefelé tartanak a börzék, de csak mértékkel: Amerikában minden további esésnek gátat szabott a Nasdaq 5000 pontos szintje. A Synergon tovább fogyatkozik, vele együtt a BÉT-en forgó befektetésre alkalmas részvények száma is. A forint együtt hanyatlik a török lírával.
Részvény / Deviza / Áru Mélyben az olaj, csoda az egykori botránycégnél 
Fellegi Tamás | 2015. december 8. 10:13
Heves ingadozás jellemzi a tőzsdéket: a tegnapi európai száguldást Amerikában kisebb, Ázsiában nagyobb esés követte. A BUX pluszban nyitott, nagyot emelkedik az Enefi, az egykori E-Star, miután úgy tűnik, eladja lengyel cégét. Az olaj immár 40 dollár alá került
Részvény / Deviza / Áru A piacok megnyugodtak, a török incidens nem forgatta fel a világot 
Fellegi Tamás | 2015. november 25. 10:31
Tegnap az európai tőzsdék, valamint az elvileg érintett orosz és török piacok nagyot estek az orosz repülőgép törökök általi lelövése után, de aztán szokás szerint az amerikai kereskedés meghozta a nyugalmat. A bika szarvát nem olyan könnyű letörni.
Részvény / Deviza / Áru Amerika megroggyant, esik az OTP, Norbi újabb mélyponton 
Privátbankár.hu | 2015. november 13. 11:15
Múlik a fényes október hatása a világban, kókadnak a tőzsdék. Ezt itthon sem ússzuk meg, esik az OTP és a Mol. Gyenge az olaj és az arany.
Részvény / Deviza / Áru Erős a Mol - végre magához tért a forint? 
Fellegi Tamás | 2015. november 6. 10:18
A Mol is kihozta negyedéves jelentését, ami egész jó lett, így most veszik is a papírokat. A Richterben is kitart az emelkedés, a forint is gyógyulgat, a nemzetközi helyzet viszont nem túl eseménydús. Egy-egy papír azért érdekes: szárnyalt a Facebook, tovább emelkedik az Amazon, és az Alibaba és a Tesla is jól tartja magát.
Részvény / Deviza / Áru Megtépték a török lírát, a forint viszont nem kell senkinek 
Fellegi Tamás | 2015. november 2. 10:57
A tőzsdék tartják szintjüket a nagy októberi rali után, az OTP kiheverni látszik az állami eladást. Az olaj a helyén, az arany gyengült, a török líra örül Erdogannak.
Részvény / Deviza / Áru Kitart a forint, erős a török líra, ernyed a Volkswagen 
Privátbankár.hu | 2015. október 19. 11:26
A tőzsdék ereje töretlen immár bő egy hete, csak Japán gyengélkedik. A forint megfontoltan halad, az olaj a helyére került.
Részvény / Deviza / Áru Gyenge negyedévet zártak a tőzsdék, a forint viszont erejét mutatja 
Fellegi Tamás | 2015. október 1. 10:48
A tőzsdék a tegnapi nappal négy év óta a legrosszabb negyedévet zárták, igaz, az utolsó nap belehúztak, és ma is emelkednek.
Részvény / Deviza / Áru Vár még ránk nagy pénz, vagy már csak lefelé van út? 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 30. 06:09
Hat év emelkedés után a tőzsdék az elmúlt hónapokban visszaestek, az emelkedő trendek megtörtek, némelyik részvény, ami tavaly még üstökös volt, most az akkori ár töredékén forog. Ilyenkor a legfontosabb kérdés, hogy mi lehet ez: tart-e még a trend, csak már kissé akadozik, vagy már lefordultunk?
Makro / Külgazdaság Galambok gyülekezete az amerikai jegybanknál 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 17. 21:05
Általános meglepetésre ismét visszarettent az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a kamatváltoztatástól, így immár 80 hónapja, vagyis közel 7 éve nulla a kamatszint. Mi lehet ebből, mit mond a Fed elnöke és főleg hogy reagálnak a piacok?
Részvény / Deviza / Áru Felhúzták magukat az amerikaiak a Fed-ülés előtt 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 17. 10:45
Minden befektető a mi időnk szerinti este 8-as lehetséges amerikai kamatemelésre figyel, az amerikaiak az elmúlt hetek legmagasabb szintjéig rántották fel piacaikat. Európa moccanni sem mer, Kína viszont a saját trendjének megfelelően esik. A Synergon ma is gyengélkedik, az olaj viszont emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Ma épp tépik a tőzsdéket, a forint virgonckodik 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 16. 10:43
Hetek óta libikókáznak a piacok egy szűk sávban, ma épp felfelé tartanak benne. A forint már tegnap is virgonc volt, ma folytatja erősödését.
Részvény / Deviza / Áru Teljesen megvadultak a németek 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 8. 19:10
Lehet, hogy nem csak ők, mindenesetre őrülten venni kezdték a német részvényeket, miután egy jó német kereskedelmi adat jött. Amerikában is tombolnak a vevők, ezzel szemben Budapesten kitáraztak, különösen Molból és Richterből. A svájci frankban lassan eljön az igazság, amit január óta várunk.
Részvény / Deviza / Áru Újra zuhan a török líra, Kína sem talál magára 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 7. 11:50
A kínai börzét megpróbálták jó hírekkel felhúzni, nem sikerült. Amerika szünetel ma, Európa emelkedni próbál.
Részvény / Deviza / Áru Csinos kis nyár végi ajándékot kínált a Facebook a szemfüleseknek 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 4. 10:00
A két hete indult tőzsdei zuhanás, ami ma ismét felélénkülni látszik, nem várt ajándékot, könnyű pénzt hozhatott a szemfüleseknek, mégpedig múlt hétfőn. A legkönnyebb profitot talán maga a Facebook kínálta, a szemfülesek egy nap alatt 10-15 százalékot tehettek zsebre.
Részvény / Deviza / Áru Rettegéssel indult az ősz - mi jön a pánik után? 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 2. 10:55
A 2008 óta nem látott augusztusi pánik felzaklatta a befektetők lelkivilágát, és az ősz megérkeztével újra a biztonságos készpénz felé vették útjukat. Amerikában igen nagy zakózás volt tegnap, és az olajár is esett újra. Kínát kerülik a vevők, Európa viszont ma nyugodtan indul.
Személyes pénzügyek Egyetlen nap alatt buktak hatalmasat a gazdagok 
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 25. 08:22
Rengetegszer meg lehetett volna menteni Görögországot abból a pénzből, amelyet tegnap néhány óra leforgása alatt elvesztettek a világ leggazdagabb emberei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG