Spanyolország
Makro / Külgazdaság Politikai tőke kell? Emeljünk egy óriásit a minimálbéren! 
Gáspár András | 2018. december 13. 14:45
Óriási minimálbéremelést jelentett be a spanyol kormányfő: 2019-ben havi 1000 euró fölé tolják a legalacsonyabb béreket, több mint 20 százalékos ugrás után. Utoljára a Franco halálát követő első szabad választások évében emeltek ekkorát - a szocialista miniszterelnöknek gyorsan politikai tőkét kell szereznie, ezért a megszorításellenes hangulatra építkezik.
Makro / Külgazdaság Újabb európai országban tör előre a szélsőjobb 
Káncz Csaba | 2018. december 5. 09:41
Három ok vezetett a vasárnapi politikai földrengéshez Spanyolország legnépesebb tartományában, Andalúziában. A katalán szeparatizmus újjáélesztette az új spanyol nacionalizmust, amely már nem fogadja el a korábbi tesze-toszaságot és a konszenzus keresését Katalóniával.
Makro / Külgazdaság Migrációs fordulat: új országot vettek célba a bevándorlók 
Wéber Balázs | 2018. november 27. 06:15
A balkáni útvonal nagy részének lezáródása és a líbiai embercsempészek elleni fellépés miatt ma már nem Görögországba és Olaszországba, hanem Spanyolországba érkezik a legtöbb migráns, közölte a privátbankár.hu-val a Nemzetközi Migrációs Intézet. Az érkezők többsége ma már nem közel-keleti menekült, hanem észak- és fekete-afrikai bevándorló.
Makro / Külgazdaság Ez az ország lett a menedékkérők új célpontja 
Wéber Balázs | 2018. november 13. 13:00
Csaknem tízszeresére nőtt az Európába érkező menedékkérők száma az elmúlt hónapokban az év elejéhez képest. Igaz, még így is jóval kevesebb bevándorló jön, mint az elmúlt években. A legtöbben ma már nem Görögországon vagy Olaszországon, hanem Spanyolországon keresztül jutnak be Európába.
Makro / Külgazdaság Kemény szavakkal bírálták Magyarországot – Szijjártóék bekérették a nagykövetet  
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 19. 15:45
Ezúttal a spanyol külügyminiszter mondta el a véleménytét rólunk.
Makro / Külgazdaság Új versenyző az autómegosztók piacán - a híres olajvállalat is beszállt 
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 9. 17:47
A Repsol a Kia Motorssal társulva száll versenybe a sofőrökért.
Személyes pénzügyek Eképpen változtatja meg a nyaralási szokásokat a hőség és a terror 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 14. 17:00
Furcsa módon az utazási irodáknak rosszat tesz a forró nyár, ilyenkor ugyanis sokan inkább otthon maradnak vagy hűvösebb közeli vizeket választanak Európában. A terrorfenyegetés viszont háttérbe szorult, olyan országokba mennek tömegével az emberek, amelyeket előtte vagy két évig hanyagoltak.
Makro / Külgazdaság Merkel az egységet hirdeti, de fogalma sincs, mi legyen? 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 11. 20:08
Fokozott együttműködést szorgalmaz az afrikai országokkal a migrációs áramlás ellenőrzése érdekében Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Angela Merkel német kancellár, akik erről a dél-spanyolországi Sanlúcar de Barramedában tartott közös sajtótájékoztatójukon beszéltek.
Makro / Külgazdaság Vissza a feladónak: megállapodtak Merkelék a menedékkérők visszaküldéséről 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 8. 20:20
Szombattól Spanyolország visszafogadja Németországból a nála regisztrált menedékkérőket. A német kormány szerint Görögország szintén hajlandónak mutatkozik erre, Olaszországgal még tárgyalnak. A magyar kormány viszont nem akar menedékkérőket visszavenni a németektől – és amúgy sehonnan sem.
Közérdekű Tombol a hőség - 46 fokban már emberek haltak meg 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 6. 17:22
Magyarországon sincs hideg, de Spanyolországban sokkal rosszabb.
Makro / Külgazdaság Ők adják meg a kegyelemdöfést az európai baloldalnak 
Káncz Csaba | 2018. augusztus 6. 08:33
Az európai baloldal eddig nem értesült az afrikai népességrobbanásról és az onnan érkezetteket konzekvensen menekülteknek nevezi. Most jelentkezett egy 37 éves baloldali kormányfő, aki szívesen megadja a kegyelemdöfést saját politikai oldalának a jövő májusi Európai Parlamenti választásokon.
KKV Jól átverték a spanyolokat – hogy kerültek Magyarországra az autók? 
Privátbankár.hu | 2018. július 13. 09:58
Tizenöt, Spanyolországban csalással megszerzett járművet foglalt le a rendőrség egy bűnbandától egy hét megyére kiterjedő akcióban.
Makro / Külgazdaság Utolérte a végzet a volt elnököt: bíróság elé viszik 
Privátbankár.hu | 2018. július 12. 13:39
Németország mégis kiadja Carles Puigdemont a spanyol kormánynak.
Makro / Külgazdaság Napok alatt újabb 270 ezer szír menekült el a bombák elől 
Privátbankár.hu | 2018. július 9. 16:35
A német belügyminiszter mestertervet készül bemutatni a menekültekkel kapcsolatban, egy bajor miniszter azt hangsúlyozza, hogy a szülőföldjükön kéne őket megsegíteni. Új offenzíva folyik Szíriában, újabb százezrek menekültek el a bombázások elől. Közben Olaszország lezárni készül kikötőit, ami miatt lehet, hogy Spanyolország kerül bajba.
Makro / Külgazdaság Milliárdokat ad az EU a menekültválság miatt 
Privátbankár.hu | 2018. július 2. 16:37
Komoly pénzeket kapnak a görögök és a spanyolok gyorssegély gyanánt.
Személyes pénzügyek A magyarok miatt magas az osztrák nyugdíj 
Privátbankár.hu | 2018. június 14. 06:06
A németek előszeretettel mennek Ausztriába, a nyugdíjasok szeretik Nagy-Britanniát, Spanyolországot és más meleg éghajlatú országokat. A magyarok is folyamatosan egyre többen vannak Spanyolországban. A német nyugdíjasok irigylik az osztrák társaikat, nem véletlenül.
Makro / Külgazdaság Sikerrel jártak a tüntetők: szabadon engedik a katalán elnököt 
Privátbankár.hu | 2018. április 6. 08:56
Feltételesen szabadlábra helyezik Carles Puigdemont volt katalán elnököt Németországban.
Karrier Shakira lebukott: rengeteg adóval tartozott 
Privátbankár.hu | 2018. február 27. 15:06
A spanyol hatóságoknak kellett fizetnie a kolumbiai énekesnőnek.
Makro / Külgazdaság Átgondolták a dolgot – mégsem akarnak függetlenedni a katalánok? 
Privátbankár.hu | 2018. február 23. 16:16
Egyre csökkent a függetlenség támogatottsága Katalóniában.
Makro / Külgazdaság Újabb patthelyzet: elhalasztják az elnökválasztást 
Privátbankár.hu | 2018. január 30. 11:15
Elhalasztja az elnökválasztást a katalán parlament.
Makro / Külgazdaság Vége a jó viszonynak? Hazazavarnak egy nagykövetet 
Privátbankár.hu | 2018. január 26. 15:38
Köszönik, de elegük van a spanyoloknak a venezuelai kormányból.
Személyes pénzügyek Ezekkel a menekültekkel miért nem foglalkozik a hazai sajtó? 
Privátbankár.hu | 2018. január 19. 06:06
Eddig azt szokhattuk meg, hogy Svájcban nyitott bankszámlákkal, széfekkel próbálnak sokan jövedelmet vagy vagyont eltitkolni. Az utóbbi időben kiderült, hogy a titkolózás kétirányú volt, és sok Svájcban élő személynek is vannak titkos vagyontárgyai külföldön. Ez magyar vendégmunkásokat is érinthet.
Makro / Külgazdaság Köpnek a demokráciára – nem érdekli a spanyolokat a katalán választás 
Privátbankár.hu | 2018. január 15. 13:56
Hiába választják újra Puigdemont, akkor sem engedi ki Madrid az irányítást a kezéből.
Makro / Külgazdaság Bukásra áll Spanyolország: most kezdődik az igazi mély válság? 
Gáspár András | 2017. december 22. 08:36
Könnyen lehet, hogy a ma ismert Spanyolország végnapjai elkezdődtek. A katalán előrehozott választások tétje az volt, hogy az elmúlt időszak botrányossá vált függetlenedési kísérletei és a spanyol kormány ezekre adott legalább annyira botrányos válaszai után ki kerekedik felül a katalán parlamentben: ismét a függetlenségért harcoló erők, vagy a jövőt az eddigiekhez hasonlóan Spanyolországon belül, autonómiában elképzelő pártok. A végeredményt mindenki győzelemként ünnepli, de az igazi nyertesek a függetlenségpártiak - egy biztos, a politikai válság még tovább mélyül Spanyolországban.
Makro / Külgazdaság Választások a rebellis tartományban – veszélyben még a spanyol egység? 
Fellegi Tamás | 2017. december 20. 15:45
A katalán parlament és kormány szétkergetése után holnap újra választ Katalónia, és elvileg visszanyerheti autonómiáját, melyet a függetlenség kikiáltása miatt vont meg tőle Spanyolország. Kérdés, hogy a függetlenségpártiaknak többségük lesz-e, és megy tovább a huzavona, vagy visszakoznak a katalánok, és maradnak spanyolok.
Makro / Külgazdaság A katalán kormányt szétverő miniszterelnök a saját széke miatt aggódhat 
Privátbankár.hu | 2017. november 13. 12:25
A katalán kormányt szétszedték a spanyolok, de Mariano Rajoy-nak a saját háza táján sem árt figyelnie.
Makro / Külgazdaság Bűnözőként üldözik a katalán elnököt a spanyolok 
Privátbankár.hu | 2017. november 4. 09:05
Kiadták az európai elfogatóparancsot.
Makro / Külgazdaság Ott találják el a katalánokat, ahol a legjobban fáj nekik 
Privátbankár.hu | 2017. november 1. 14:15
Már másfél ezer vállalat jelentette be kivonulását Katalóniából, ami hatalmas érvágás lehet a katalánoknak. Az egyik nemzetközi hitelminősítő ráadásul rontotta a tartomány hitelminősítésének kilátásait. Az adósságokat egyre nehezebb fizetni.
Makro / Külgazdaság Katalán válság: lázadás miatt lecsukatnák az egész kormányt 
Privátbankár.hu | 2017. október 30. 13:14
Büntetőeljárást kezdeményezett a spanyol állami főügyészség a leváltott katalán vezetés ellen.
Makro / Külgazdaság Új elnököt kapott Katalónia, kirúgnak 150 vezetőt  
Privátbankár.hu | 2017. október 28. 14:54
A spanyolok elkezdték a katalán kormányzati feladatok átszervezését.
Makro / Külgazdaság A magyar kormány is elmondta, mit gondol a katalán függetlenségről 
Privátbankár.hu | 2017. október 28. 10:50
A brüsszeli elnyomás ellen függetlenségi háborút vívó magyar kormány külgazdasági és külügyminisztere nem tért el az eddig megjelent európai álláspontoktól.
Makro / Külgazdaság Tovább nő a feszültség: kikiáltják a független Katalán Köztársaságot - frissítve  
Privátbankár.hu | 2017. október 27. 16:59
Az ellenzék kivonult, a függetlenségpártiak megszavazták a Katalán Köztársaságot. A spanyol parlament a katalán kormány feloszlatásáról és előrehozott választásokról döntött.
Makro / Külgazdaság Megijedt a katalán elnök?  
Privátbankár.hu | 2017. október 25. 17:24
Nem szólal fel Carles Puigdemont a spanyol parlament felsőházában.
Makro / Külgazdaság Mindenre felkészültek: luxusvillában bújtatnák a katalán államfőt 
Privátbankár.hu | 2017. október 24. 15:38
Már elő is készültek a katalán vezetőség kimentésére, ha elfogatóparancsot adnának ki ellenük.
Makro / Külgazdaság Jöhet a katalán szabadságharc? 
Privátbankár.hu | 2017. október 23. 11:06
Egymásnak feszült a spanyol és a katalán kormányzat, fenyegetőznek, de végzetes lépést még senki nem tett. Vajon elfajulhat, komolyabb engedetlenséggé válhat-e a katalán függetlenedési törekvés, vagy békés megoldás születik? Olyan durva eseményekre mindenesetre remélhetőleg nem kerül sor, mint nálunk 61 éve.
Makro / Külgazdaság Nem fogadják el a támadást a katalánok – nagy bejelentésre készülnek 
Privátbankár.hu | 2017. október 22. 10:32
A spanyol kormány feloszlatná a katalán parlamentet, lépniük kell.
Makro / Külgazdaság Őrült izgatottan várja az egész világ: ma minden eldől? 
Privátbankár.hu | 2017. október 21. 08:59
Rendkívüli ülést tart szombaton a spanyol kormány.
Makro / Külgazdaság Muszáj lesz beavatkozni Katalóniában? 
Privátbankár.hu | 2017. október 20. 16:14
Elértünk egy határig, amely cselekvésre kötelezi a kormányt - mondta Mariano Rajoy.
Makro / Külgazdaság Ultimátumot kaptak a katalánok: repülhet a vezérkar? 
Privátbankár.hu | 2017. október 20. 12:50
Finoman utaltak rá a spanyolok, hogy kéne tartani egy előrehozott választást Katalóniában.
Részvény / Deviza / Áru Lekókadtak a spanyolok, gyengélkedik Európa 
Privátbankár.hu | 2017. október 19. 11:09
Egész Európa esik ma, a katalán válságra előkerültek az eladók. Nálunk az OTP és a Richter esik, a Mol kissé emelkedik.
Makro / Külgazdaság Megjött a katalánok válasza - ennek senki sem fog örülni 
Privátbankár.hu | 2017. október 19. 10:19
Carles Puigdemont, a katalán elnök válaszolt Mariano Rajoy spanyol elnök ultimátumára, de a válasz alapján tovább tarthat a feszültség a felek között. A spanyolok rendkívüli kormányülést hívtak össze, és meg akarják vonni az eddigi autonómiát is. A feszültség eszkalálódik.
Makro / Külgazdaság Feszülten figyel a világ: mi lesz itt délelőtt 10-kor? 
Privátbankár.hu | 2017. október 19. 07:50
A katalánok még azt sem hajlandóak elárulni, hogy most akkor kikiáltották a függetlenséget vagy nem - csütörtökön 10 órakor lejár a határidő.
Makro / Külgazdaság Nem bírják a feszültséget: menekülnek a cégek Katalóniából 
Privátbankár.hu | 2017. október 18. 12:21
Októberben csaknem 700 vállalattal lett szegényebb a térség.
Makro / Külgazdaság Megsemmisítette a katalán függetlenségi törvényt az alkotmánybíróság 
Privátbankár.hu | 2017. október 17. 17:36
Mondjuk az nagyobb szám lett volna, ha nem teszik meg.
Makro / Külgazdaság Újabb vadászrepülő zuhant le 
Privátbankár.hu | 2017. október 17. 12:39
Alig öt napja vesztett a spanyol légierő gépet.
Makro / Külgazdaság Három napig őrlődhet még Katalónia 
Fellegi Tamás | 2017. október 16. 16:15
Spanyolország nem hagyja nyitva a katalán kérdést: a katalán vezetőnek egyértelműen nyilatkoznia kell, hogy kikiáltja-e a függetlenséget, vagy sem. Ha nem, meg van oldva a kérdés, függetlenség elfelejtve. Ha pedig igen, akkor lecsap az alkotmány erejével: felfüggeszti az autonómiát és szétkergeti a parlamentet.
Makro / Külgazdaság Levelet írt a katalán elnök: előállt egy javaslattal  
Privátbankár.hu | 2017. október 16. 09:41
Két hónapos tárgyalást akar.
Makro / Külgazdaság A katalán vezető szövetségesei követelik a függetlenség kikiáltását 
Privátbankár.hu | 2017. október 13. 13:59
Nyomás nehezedik Carles Puigdemontra a pártjával szövetségben lévő kisebb pártok részéről, hogy mégiscsak élesítse a függetlenség bejelentését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG