Tesla
Részvény / Deviza / Áru A Huawei-ügy után miért esik az Apple is? 
Eidenpenz József | 2019. május 20. 18:55
Az amerikai technológiai szektor vezeti az áreséseket hétfőn a Huawei-ügy után. A Google-részvényeknél nagyobb mínuszban vannak az amerikai chipgyártók, és az Apple is feliratkozott a vesztesek sorába. Benézett 200 alá a Tesla, gyenge a forint.
Részvény / Deviza / Áru Elon Musk legújabb kalandjai a Twitterrel és a kriptodevizákkal 
Eidenpenz József | 2019. május 3. 13:00
A kriptodeviza-hívők nemegyszer próbálták már Elon Muskot soraikba toborozni, mind ez idáig sikertelenül. Ő inkább hülyíteni szokta őket, volt, amikor komoly árfolyammozgásokat is sikerült ezzel okoznia. Ettől még nem tiltotta el az amerikai értékpapír-felügyelet…
Részvény / Deviza / Áru Musk okos húzása? A Tesla 2,3 milliárd dollárt akar bevonni 
Eidenpenz József | 2019. május 2. 19:12
Három-négy százalékos pluszban mozog ma a Tesla árfolyama arra a hírre, hogy a társaság 2-3 milliárd dolláros forrásbevonást tervez, részvények és hitelek formájában. Pedig az nem szokott jó hír lenni, ha egy cég pénzzavarban van, de erről még messze nincs szó. Viszont a későbbi terjeszkedéshez kellenek majd a források, és ezzel a részvényesek sok aggodalma elcsitul majd.
Vállalat Annyira veszteséges negyedévet zárt a Tesla, hogy irányt vált a cég 
Privátbankár.hu | 2019. április 25. 20:20
Elon Musk eddig határozottan elzárkózott attól, hogy megemeljék a külső tőkét a vállalatban, de a siralmas eredmények miatt szerinte most ennek is eljött az ideje. Konkrétumokról azonban nem beszélt.
Részvény / Deviza / Áru Öt nagy sztori, amikre felkapták a fejüket a befektetők a mai tőzsdenapon 
Eidenpenz József | 2019. április 25. 18:17
A bőség zavarával küzd az, aki a mai tőzsdenapot próbálja összefoglalni, olyan nagyágyúk gyorsjelentései jöttek, mint a Microsoft, a Facebook, a 3M vagy a Tesla. A tőzsdék viszont inkább esnek, bár az új rekordok után talán nem is meglepő, hogy sokan meg vannak ijedve. Túlértékeltek vajon a részvények, és innentől sokáig csak szomorúságot fognak okozni tulajdonosaiknak?
Részvény / Deviza / Áru Emelkedik az olajár, gyengül a forint, mi várható? 
Fellegi Tamás | 2019. április 25. 13:29
Rekorddöntések után ma nagy cégek negyedéves jelentései fogják meghatározni az amerikai kereskedést, miközben Kínában nagyot esett a tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Tőzsdére megy az Uber, miközben itt-ott betiltják 
Fellegi Tamás | 2019. március 13. 20:25
Ellentmondásos tőzsdei kibocsátás készülődik: olyan cég jön a piacra a tervek szerint, ráadásul drágán, amely még nem termelt profitot. Ez eleve komoly kockázati tényező, azonban ami különösen aggasztó lehet, hogy néhány helyen betiltották a szolgáltatást, mint nálunk is, így nem zárható ki további piacvesztés.
Részvény / Deviza / Áru Ideje részvényt vásárolni? De melyiket? 
Eidenpenz József | 2019. március 5. 18:50
Európában emelkedtek a tőzsdék, az USA-ban viszont inkább egy helyben toporognak. A BUX kissé felment, de úgy, hogy két vezető részvény felfelé, kettő lefelé tartott. A General Electric egyesek szerint a mostani ára kétszeresét éri, más szerint a jelenleginek csak alig több mint a felét.
Vállalat 10 nap múlva új autót mutat be a Tesla  
Privátbankár.hu | 2019. március 4. 11:12
A futurisztikus Model Y március 14-én debütál.
Részvény / Deviza / Áru Mi történt ma az OTP-jelentés után? 
Eidenpenz József | 2019. március 1. 18:59
Ma hajnalban befutottak az OTP tavalyi számai, a bank tavalyi nyeresége elérte az egymilliárd eurót. A részvény szerényen emelkedett, de a BUX-ot a Richter és a Mol visszahúzta. A főbb részvénypiacokon kedvező volt a hangulat. Számos autóipari hír jött, a Tesla bejelentéseit a piac nem díjazta.
Személyes pénzügyek Súlyos veszély leselkedik a német és a magyar autóiparra 
Privátbankár.hu | 2019. március 1. 17:03
Az önvezető autók, az autómegosztó szolgáltatások, az Uber és társai visszavethetik a járművek iránti keresletet. A legnagyobb német szakszervezet attól tart, hogy már el is érte csúcsát a német autógyártás, és innét már csak lefelé vezet az út. Az autógyárak előre menekülnek. Ám a bővülés lassú, még több Trabant fut, mint Tesla.
Részvény / Deviza / Áru Musk megint összevissza twittelt, drágulhat a kávé 
Eidenpenz József | 2019. február 28. 19:10
Az európai részvénypiacok minimális pluszt tudtak elérni, az amerikai tőzsdék egyelőre nem találják az irányt. Az Észak-Koreával folytatott tárgyalások megszakadása nem volt jó hír, az amerikai makroadatok viszont kedvezőek. A koronát az egészre néhány gyorsjelentés tette fel. Miből fizet holnap a Tesla?
Vállalat Tesla-szalon nyílik Budapesten 
Privátbankár.hu | 2019. február 20. 12:27
Valószínűleg még márciusban. Már lehet is jelentkezni hazai tesztvezetésre.
Makro / Külgazdaság Új kihívás előtt az akkumulátorgyártók: megviseli a kemény tél az elektromos autókat 
Fellegi Tamás | 2019. február 8. 06:06
Sok autós szembesült már azzal, hogy egy zord téli nap nem indul a jármű: az akkumulátor lemerült, még az indítómotort sem tekeri meg. Nos, úgy tűnik, a probléma az elektromos autózásban is jelentkezik, ha nem is ilyen drámai módon. Nagy hidegben lecsökken az egy töltéssel megtehető távolság, így most van még mit megoldani a fejlesztőknek.
Vállalat Az oroszok már a Teslában vannak 
Privátbankár.hu | 2019. február 7. 12:01
Vagyis lesznek, nemsokára. Az orosz állam ugyanis kerülőúton mikrorészesedést szerez az autógyártóban, amint az lezárja a Maxwell akkumulátorgyártó felvásárlását.
Részvény / Deviza / Áru Mi volt ma a nyerő befektetés? Ami A-val kezdődik 
Fellegi Tamás | 2019. február 4. 18:47
AutoWallis, született Altera, Alteo, Apple, ezek a részvények mentek ma. Közülük a BÉT-en forgók nem is teljesen véletlenül. Esett az OTP, emelkedett a Mol, Amerikában a múlt heti negyedéves eredményével a befektetőket megnyugtató Apple szárnyal. A Tesla vett egy egész céget, felpörgetné vele az akkumulátorgyártást.
Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi OTP-rekord, tovább robog a forint is 
Eidenpenz József | 2019. január 18. 18:46
Nagyon jó hangulatban voltak ma a tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról érkező hírek hatására, a német index fontos szintet lépett, az amerikai mutatók is egy százalék feletti emelkedésben vannak. Itthon a BUX-ot végül visszahúzta az OTP megtorpanása, de a nap elején újabb csúcsot döntött a papír.
Vállalat Több ezer embert rúg ki a Tesla 
Privátbankár.hu | 2019. január 18. 11:20
Nehéz évük volt, leépítenek.
Vállalat Megvolt a kapavágás, amivel Elon Musk kicselezi a vámháborút 
Privátbankár.hu | 2019. január 7. 11:30
Elkezdték építeni a Tesla sanghaji gyárát.
Vásárló Nem jön még az olcsó Tesla, de felárral azonnal vihető a Model 3 
Fellegi Tamás | 2019. január 3. 15:05
Sokkal több autót gyártott a Tesla tavaly, mint a korábbi években, a befektetők, sőt a vásárlók egy része mégis elégedetlen. A 35 ezer dollár áron előjegyezhető, középkategóriás árú autó helyett egyelőre 50 ezer dollár felettit lehet kapni, megelőzve az olcsóbb típusért sorban állókat. Mindazonáltal indul az európai értékesítés.
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, Tesla? Intő jeleket mutat az árfolyam 
Eidenpenz József | 2018. december 12. 06:06
A Tesla részvényeinek árfolyama szépen emelkedik a legutóbbi gyorsjelentés óta, ám az intézményi befektetők által vásárolt kötvények a mélyben maradtak, sőt esnek. Hogyan lehetséges, hogy ellenkező irányba mozog a kettő, és milyen problémákat okozhat ez a vállalat finanszírozásánál?
Vállalat Földbe állt Kínában a Tesla, 70 százalékkal zuhantak az eladásaik 
Privátbankár.hu | 2018. november 27. 08:41
Összesen 211 darab elektromos autót értékesítettek ott októberben.
Részvény / Deviza / Áru Egy Mészáros fel, kettő Mészáros le, meg a forint 
Eidenpenz József | 2018. november 22. 10:46
A tegnapi emelkedés nem tartott sokáig a tőkepiacokon, megint esik minden, de mivel Amerika ma zárva lesz, inkább csak félgőzzel működnek a tőzsdék. Nálunk sincsen ez másképp, a főbb részvények kissé süllyednek, a Mészáros-cégek szokásos őrült ugrálásukat produkálják. Meglepően viselkedik mostanában a forint.
Vállalat Kereskedelmi háború: olcsóbban adja a kocsijait Kínában a Tesla, hogy ellensúlyozza az importvámokat 
Privátbankár.hu | 2018. november 22. 10:44
Elon Musk cége kereskedelmi békejobbot nyújt.
Vállalat Megvan Elon Musk utódja a Tesla élén 
Privátbankár.hu | 2018. november 8. 08:55
Robyn Denholm az ausztrál Telstra-tól érkezik az elektromosautós céghez.
Vállalat Elon Musk boldog: két év után először termelt nyereséget a Tesla 
Privátbankár.hu | 2018. október 25. 09:36
Meg is lódultak a részvények.
Részvény / Deviza / Áru Újabb pocsék tőzsdenap – beszakadt a Mol, stabil a forint 
Eidenpenz József | 2018. október 24. 19:02
A rossz gyorsjelentések, a geopolitikai kockázatok, vagy valami más, de a kezdetben jó európai hangulatot ma délután is elrontotta az amerikai tőzsdék ütemes esése. Trump megint nekiment a Fed-nek, az olajkészletek magasak. A forint legalább tartja magát a pénteki szinten.
Részvény / Deviza / Áru Megőrülnek Mészárosék részvényeiért, csalódást keltett az IBM 
Eidenpenz József | 2018. október 17. 19:01
Óriásit emelkedtek a kormányközeli kézben levő cégek ma a tőzsdén, miközben a BUX lényegében stagnált. A forint stabil, esik az olaj, drágul a cukor és a kávé. A gyorsjelentések rendezik át a részvénypiacokat, miközben a Fed aktáira várnak a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Gyengécske maradt a forint, feléneklik a Teslát? 
Eidenpenz József | 2018. október 9. 11:23
A hétfői nagyobb esés után nem találják az irányt az európai tőzsdék, de az olasz ijedelem legalább szünetelni látszik. A kötvényhozamok mindenesetre makacsul emelkednek, ez még okozhat bőven aggodalmakat. A BUX kissé emelkedik, a forint megragadt a tegnap beállított gyengébb pozícióban.
Részvény / Deviza / Áru Egy ábra, ami hűen tükrözi, hogy zavarodott meg a Tesla-főnök 
Fellegi Tamás | 2018. október 8. 06:07
Elon Musk, a Tesla és más vállalkozások zseniális megalkotója az elmúlt két hónapban különösen viselkedik, melyet egy bűncselekmény elkövetésével kezdett. Ezt viszonylag kevéssel megúszta, de nem tud rajta túllépni, és közben mintha nem törődne vele, mennyi kárt okoz vele cégének és részvényeseinek.
Vállalat Elon Musknak megint elgurult a gyógyszere, most ő vádolja csalással a tőzsdefelügyeletet 
Privátbankár.hu | 2018. október 5. 17:29
A techguru twittben gúnyolta a SEC-et, mire rögtön esni kezdtek a Tesla-részvények. A "hülye" és a "gyerekes" csak két jelző a sok közül, amivel a felügyelet korábbi vezetője illette Musk újabb kirohanását.
Részvény / Deviza / Áru Elhagyott gyermek a Teslában – Elon Musk újabb trükkje? 
Fellegi Tamás | 2018. október 2. 10:29
Miután tőkepiaci csalás miatt indult eljárás a Tesla vezére ellen, most mintha megismételte volna az árfolyam manipulációt. Hirtelen erősödésnek indult a dollár, a forint lecövekelt, ijesztően emelkedik az olajár.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlott a Tesla, vádalkut ajánlottak a főnöknek 
Fellegi Tamás | 2018. szeptember 29. 08:48
Történetének legrosszabb napján van túl a jónevű elektromos autógyár, miután részvényének árfolyama 14 százalékkal zuhant. A tőzsdei felügyelet vádalkut ajánlott Elon Musk cégvezérnek a tőkepiaci csalás ügyében, de ő ezt nem fogadta el, mivel két évre le kellett volna mondania a cégvezetésről.
Részvény / Deviza / Áru Szárnyal az OTP, zuhannak az olaszok, Elon Musk pedig vád alatt 
Fellegi Tamás | 2018. szeptember 28. 11:27
A Tesla vezére bűncselekményt követett el, még ha csak mérgében is. Rosszul áll az olasz költségvetés elfogadása, zuhan is a milánói tőzsdeindex. A BÉT-en ma az OTP megy nagyot, erősödik a török líra, csúcson az olajár.
Részvény / Deviza / Áru Tökéletes kombináció az olajnál, száguldott a Mol 
Eidenpenz József | 2018. szeptember 26. 19:06
Ma este ülésezik a Fed, a piacok eléggé kiváró állásponton voltak ma, de azért bizakodóak. A BUX emelkedett, a forint erősödött, a Mol egyenesen száguldott. Megtorpant viszont az olaj erősödése, pedig a napokban minden adott volt az emelkedéshez. A Tesla körül izzik a levegő.
Részvény / Deviza / Áru Újra hasít a Tesla, nem tér magához a Mészáros-birodalom 
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 20. 11:05
Jöhet bármennyire rossz hír, a Tesla iránti bizalom töretlen. A tőzsdéken békés emelkedés zajlik, bár a BUX esik. A Konzum-csoport papírjai éves mélyponton vannak.
Vállalat Raportra hívják a Tesla-vezért: börtönbe is kerülhet tweetjei miatt? 
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 19. 07:59
Elon Musk cége ellen vizsgálatot indítottak a vezér korábbi, kereskedést befolyásoló üzenetei miatt.
Részvény / Deviza / Áru Saját térfelén támadja meg a Teslát az Audi 
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 18. 18:30
A Tesla saját fő piacán, a kaliforniai San Francisco-ban mutatták be az Audi új, elektromos prémium autóját. Pár héten belül egy sor elektromos modellt mutatnak be a német autógyárak, bár egy igazán nagy lemaradást még mindig nem sikerült teljesen felszámolniuk. Lassú víz partot mos?
Részvény / Deviza / Áru Hanyatlanak a Mészáros-cégek 
Fellegi Tamás | 2018. szeptember 18. 10:49
Erős eladói nyomás mutatkozik a Mészáros papírokon, miközben az üres cégek részvényesei azt várják, hogy őket is értékkel töltse meg a nagyvállalkozói csoport. Gyengül az OTP, emelkedik a Mol. Ismét 3 százalék közelébe emelkedett az amerikai 10 éves államkötvény hozama.
Részvény / Deviza / Áru Erősödik a forint, felpattant a Tesla 
Fellegi Tamás | 2018. szeptember 11. 11:08
A múlt heti gyengülést immár teljesen ledolgozta a hazai valuta, elmúlt az argentin és török hatás. Felkeltette a befektetők figyelmét az egy hónap alatt 30 százalékot eső Tesla, tegnap 8 százalékot emelkedett. Esik a Mol, bár van honnan, nagyot ment múlt héten.
Részvény / Deviza / Áru Felfüggesztették a magyarok bitcoin-papírját, a Mol húzta le a BUX-ot 
Eidenpenz József | 2018. szeptember 10. 18:53
Adócsökkentés 2.0 néven új amerikai adócsomag jöhet, amely újabb könnyebbséget jelenthet az amerikai vállalatoknak. Ez a vámháború fenyegetését is háttérbe szorította mára, és kedvező tőzsdei klímát okozott. Budapesten vegyes volt a hangulat. Felfüggesztették az európai bitcoin– és ether-ETN-eket, de csak Amerikában.
Részvény / Deviza / Áru Kitolt magával a Tesla vezére, javul a forint 
Fellegi Tamás | 2018. szeptember 10. 11:15
Mérgében elűzte a shortosokat Elon Musk, esik is a Tesla árfolyama, hisz nem maradt, aki felhajtsa. Nagyot estek a kínai piacok, az olaszok viszont szárnyalnak. Mérséklődtek a feltörekvő piaci félelmek, a forint ledolgozta a múlt heti gyengülést.
Vállalat Élő adásban ivott és füvezett Elon Musk 
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 9. 15:54
A megmozdulás nem csak a Twitteren, hanem a befektetők körében és éles visszhangokat váltott ki.
Részvény / Deviza / Áru Az Amazon ma 1 000 000 000 000 dollárt is ért, esik a forint 
Eidenpenz József | 2018. szeptember 4. 19:05
A tőkepiacok hangulata Amerikában rossz, Európában még rosszabb, pedig jó hírek is érkeztek. A kereskedelmi háború és a feltörekvő piacok válsága erősen elbizonytalanította a befektetőket. Az Amazon beiratkozott az 1T klubba, a Tesla, a Nike, a Facebook azonban stabilan esett. Itthon a Mol száguldott, a Richter zuhant, a forint gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Ősszel robbanhat a Tesla-bomba, ami megrengeti az autózás világát 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 24. 06:05
Egy friss elemzés szerint a Tesla önállóságának a feladásához sosem álltunk közelebb, mint napjainkban. Vannak olyan lehetséges vevőjelöltek, akiket korábban egy legyintéssel elintézett Musk, most azonban teljesen reális lenne bármelyiküknek eladni a céget - ha ez bekövetkezik, nem csak Elon Musk lesz még gazdagabb, hanem igazi technológiai áttörésnek is szemtanúi lehetünk.
Részvény / Deviza / Áru Musk állapotát firtatják, megint baj van Törökországban 
Eidenpenz József | 2018. augusztus 17. 11:16
Az európai, amerikai tőzsdéken nyugalmas nap ígérkezik, de Törökország körül megint áll a bál. A forint kissé erősödik, a BUX index még nem találja az irányt, nagy cégeink stagnálnak. Elon Musk és a Tesla körül izzik a levegő, újabb vizsgálat indult. Miért estek a kriptodevizák?
Részvény / Deviza / Áru Tényleg elgurult Elon Musk gyógyszere, vagy csak megviselte a tőzsde, mint Norbit? 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 8. 12:55
Az utóbbi időben voltak különös megnyilvánulásai Elon Musknak, de most mintha teljesen elvesztette volna a kontrollt: egy kereskedés közbeni beszólással pár embert meggazdagított, miközben egy extrémnek mondható tervet körvonalazott, mindezt Twitter-beszólásokban, mint az amerikai elnök szokta, a tőzsde értesítése és a kereskedés felfüggesztése nélkül.
Részvény / Deviza / Áru Manipulálta az árfolyamot a Tesla főnöke, Törökország finanszírozhatatlan 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 8. 10:55
Az árfolyam manipuláció legcsúnyább példáját mutatta be Elon Musk, a Tesla főnöke. Az egész amerikai piac emelkedett, itthon a BUX fél százalék pluszban van főleg a Richternek köszönhetően. Törökország gyakorlatilag finanszírozhatatlan.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG