Törökország
Makro / Külgazdaság Kurdok fogják őrizni a szír határt – mit szól ehhez Törökország? 
Fellegi Tamás | 2018. január 15. 06:06
Miután véget ért az Iszlám Állam elleni háború és kialakultak a különböző erők által ellenőrzött területek Szíriában, itt az ideje kiépíteni a közigazgatást, ahol ez hiányzik. Miután az ország északi felét a kurd többségű erők vették birtokba amerikai segítséggel, most úgy tűnik, a határőrizetet is nekik kell megszervezni.
Makro / Külgazdaság Törökország finoman dörgölőzni kezdett Németországhoz 
Privátbankár.hu | 2018. január 5. 16:35
Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter pénteken rendkívül békülékeny hangot ütött meg Németországgal szemben - azt javasolja, kezdjenek tiszta lappal, felejtsék el a régi sérelmeket. A németeknek viszont feltételeik vannak.
Makro / Külgazdaság Erdogan merész húzása – ettől még a szaúdiak is kiakadtak  
Káncz Csaba | 2018. január 4. 09:06
Törökország számára a Nyugat elvesztette stratégiai jelentőségét és az ország inkább egy önálló regionális hatalmi pozíció kiépítésébe fogott. Rijád joggal gyanakodik arra, hogy Erdogannak az új szudáni programhoz nem volt meg a pénze és valójában katari alapok segítségével hatol be arab területekre. De Egyiptomban is leolvadtak a biztosítékok.
Makro / Külgazdaság Mehetnek az orosz rakéták: Törökország most iratkozott ki a NATO-ból? 
Privátbankár.hu | 2017. december 29. 14:55
A Kreml joggal reménykedhet abban, hogy ezzel éket üt a NATO szervezetébe.
Befektetési alapok Lehet, hogy uránbánya-részvényes és török banktulajdonos vagy, csak nem tudsz róla? 
Privátbankár.hu | 2017. december 12. 14:49
Forintodból dollárt, török lírát, ezüstöt, búzát, uránbánya-részvényt, orosz, török bankot vesznek. Kakaót, olajat, amerikai részvényt, német államkötvényt shortolnak. Mozgalmas az OTP abszolút hozamú alapjainak élete a havi jelentéseik tanúsága szerint.
Makro / Külgazdaság Sosem ér véget? Újabb embereket tüntet el Erdogan 
Privátbankár.hu | 2017. december 8. 11:50
Záporoznak az elfogatóparancsok, korábbi és jelenlegi állami alkalmazottak ellen is.
Makro / Külgazdaság Még mindig nem ért véget Erdogan bosszúhadjárata 
Privátbankár.hu | 2017. november 29. 09:49
Elfogatóparancsot adtak ki 360 ember, köztük 333 katona ellen szerdán Isztambulban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal.
Makro / Külgazdaság Történelmi lépésre készül Erdogan 
Privátbankár.hu | 2017. november 23. 13:29
65 éve nem járt török államfő Görögországban.
Makro / Külgazdaság Most értelmiségieket vegzál Erdogan 
Privátbankár.hu | 2017. november 23. 10:48
Szinte nem telik el nap Törökországban letartóztatások nélkül.
Makro / Külgazdaság Putyin magához rendelte a Közel-Kelet vezetőinek színe-javát 
Fellegi Tamás | 2017. november 23. 06:07
Az orosz elnök Szocsiban egyszerre fogadta az iráni és a török elnököt, ami már önmagában is szép teljesítmény, de két nappal korábban az orosz segítséggel hatalmába visszahelyezett szír vezető járt ott, nemrég pedig a nagyhatalmú szaúdi trónörökös látogatott Moszkvába, vagyis az összes közel-keleti regionális hatalom vezetője tiszteletét tette.
Makro / Külgazdaság Folytatódik Erdogan rémuralma – újabb embereket veretett bilincsbe 
Privátbankár.hu | 2017. november 22. 09:13
Ezúttal több tucat korábbi minisztériumi alkalmazott ellen adtak ki elfogatóparancsot.
Makro / Külgazdaság Ma találkoznak a Közel-Kelet új urai – Izrael válaszul példátlan lépést tett 
Káncz Csaba | 2017. november 22. 08:36
Moszkva, Ankara és Teherán urai ma közösen demonstrálják Washingtonnak és a világnak megnövekedett befolyásukat a Közel-Keleten. Törökország még hivatalosan a NATO tagja, de mind a védelmi szervezet, mind Ankara napi összetűzésekkel adja tudtára a másiknak, hogy ez egyre inkább egy nem kívánatos házasság. Szaúd-Arábia és Izrael pontosan érzik, hogy a hatalmi dinamika ellenük dolgozik a térségben, ezért stratégiai szintre emelik kétoldalú együttműködésüket.
Részvény / Deviza / Áru Zuhan a deviza, hamisítják a statisztikai adatokat 
Eidenpenz József | 2017. november 21. 14:35
A török líra újabb és újabb mélypontokra zuhan, a jegybanknak egyelőre csak tűzoltásra tellett, de lehet, hogy már készülnek a válságtanácskozásra. Az amerikaiak és a törökök egymást vádolják egy szövevényes pénzmosási ügyben, eközben sokan kételkednek, hogy a török gazdaságról egyáltalán pontos képet lehet-e kapni. Kozmetikázzák az adatokat? Krach lesz a vége?
Makro / Külgazdaság Közel 50 ezer embert ért már utol Erdogan keze 
Privátbankár.hu | 2017. november 20. 12:09
Ezúttal tanárokat tartóztattak le, összesen már több mint 48 ezer embert kaptak el.
Makro / Külgazdaság Az összes melegrendezvényt betiltották Ankarában 
Privátbankár.hu | 2017. november 19. 14:02
A török társadalom érzékenységére hivatkozva érkezett az LGBT-közösségeket sújtó újabb tilalom.
Makro / Külgazdaság Most itt razziázik Erdogan – újabb letartóztatások 
Privátbankár.hu | 2017. november 17. 09:23
Ismételten letartóztattak néhány embert Törökországban.
Makro / Külgazdaság Már a rendőrséget is letartóztatja Erdogan 
Privátbankár.hu | 2017. november 16. 09:50
Ismét több mint száz korábbi rendőr ellen adott ki elfogatóparancsot a török vezetés.
Makro / Külgazdaság Durva ügy: a török maffia szabadon mozoghat Európában 
Privátbankár.hu | 2017. november 14. 13:02
A török alvilág több ismert szereplője is hamis szerb útlevélhez jutott, és így szabadon mozoghat Európában.
Makro / Külgazdaság Több tucat terroristát találtak Törökországban 
Privátbankár.hu | 2017. november 12. 16:46
Feltételezett Iszlám Állam tagokat tartóztattak le.
Makro / Külgazdaság Csúnyán odarúgtak a törökök a NATO-nak 
Privátbankár.hu | 2017. november 12. 15:10
Befejeződött a törökök orosz légvédelmi rakéta vásárlása.
Makro / Külgazdaság Erdogan nem áll le: újabb embereket tartóztatnak le  
Privátbankár.hu | 2017. november 7. 10:07
Ismét kiadták az elfogatóparancsot, gülenizmus gyanúja miatt.
Részvény / Deviza / Áru Háború szagát hozza a szél, megőrülnek a befektetők Mészárosért 
Eidenpenz József | 2017. november 6. 19:08
A BUX index ismét 40 ezer pont fölé ugrott és csak kevéssel maradt el eddigi rekordjától. Ma mindhárom Mészáros-cég 15 százalékkal szárnyalt, így vagy tud valaki valamit, vagy mindenki megbolondult. Robbant az olaj ára, drágulnak a nemesfémek, egy gyilkosság nyomán ment fel a kakaó árfolyama.
Makro / Külgazdaság Enyhül a feszültség Amerika és a törökök között 
Privátbankár.hu | 2017. november 6. 17:15
Egyre inkább benne van a levegőben az esély a békülésre.
Makro / Külgazdaság Kemény szavak: Erdogan egy fasiszta diktátor 
Privátbankár.hu | 2017. október 31. 09:36
A török ellenzék egyik vezetője szállt bele igen durván az elnökbe, bírósági eljárás lehet az ügyből.
Makro / Külgazdaság Őrültséget követelnek Amerikában: hamarosan lőhetik Putyin seregeit? 
Káncz Csaba | 2017. október 31. 08:35
Szorul ki Washington a Közel-Keletről, Teherán és Moszkva komolyan leckézteti az amerikai diplomáciát. Egy teljesen eszement logikával ezért az amerikai neokonzervatívok azt követelik, hogy az amerikai hadsereg támadjon meg orosz hadihajókat és repülőgépeket, miközben tizedelje meg az iráni erőket is Szíriában.
Makro / Külgazdaság Jachton menekülnek Törökországból a feltételezett gülenisták 
Privátbankár.hu | 2017. október 28. 09:21
Persze a török hatóságok szerint mindenki Fetullah Gülen embere, aki nem hű teljesen a kormányhoz. 30 embert fogtak el most, akik Görögországba menekültek volna.
Makro / Külgazdaság Különleges óriáshajó közelít Erdogan birodalmához 
Privátbankár.hu | 2017. október 26. 16:38
Egy szállítóhajó tart a török partok felé.
Makro / Külgazdaság Nem áll le Erdogan: újra tömeges elfogatóparancsot adtak ki 
Privátbankár.hu | 2017. október 26. 10:30
Ezúttal több mint 100 korábbi minisztériumi alkalmazott került a listára.
Makro / Külgazdaság Elkergetni az államfőt: merész húzással állt elő a volt miniszter  
Privátbankár.hu | 2017. október 25. 15:15
Új párt alakult Törökországban, Erdogan leváltása a cél.
Makro / Külgazdaság Lecsapott Erdogan: most őket verték bilincsbe 
Privátbankár.hu | 2017. október 20. 16:31
Egy török nagyvállalat 110 alkalmazottja ellen adott most ki elfogatóparancsot.
Makro / Külgazdaság Leültek tárgyalni: véget érhet a török-amerikai balhé? 
Privátbankár.hu | 2017. október 18. 16:42
Mintha egy kis előrelépés látszana a török-amerikai konfliktusban.
Makro / Külgazdaság Robbantottak Törökországban - halott katonák 
Privátbankár.hu | 2017. október 16. 17:12
Katonai jármű mellett robbant pokolgép a főként kurdok lakta Hakkari tartomány Cukurca körzetében, két katona meghalt.
Makro / Külgazdaság Folytatódik a tisztogatás – most őket keresi Erdogan 
Privátbankár.hu | 2017. október 13. 09:45
Minden hétre jut egy adag török elfogatóparancs.
Makro / Külgazdaság Erdogan lassan megszakítja a kapcsolatot Amerikával? 
Privátbankár.hu | 2017. október 10. 16:10
A török tisztviselők és hivatalos szervek a jövőben bojkottálni fogják az Egyesült Államok ankarai nagykövetét.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült a viszony Törökország és Amerika között – kezdődik a NATO felbomlása?  
Káncz Csaba | 2017. október 10. 08:30
Az amerikai stratégáknak talán most kezdett el derengeni, hogy a Közel-Keleten már a Moszkva-Teherán-Ankara trió fújja a passzátszelet és első indulatukban a törökökön próbálják elverni a port. Ankara és Teherán véleménye szerint a kurd referendum „egy új Izraelt” hozna létre a térségben. Eközben a török pénzügyek rendkívül törékeny képet mutatnak.
Makro / Külgazdaság Komoly villongás: új ellenfelet talált magának Erdogan? 
Privátbankár.hu | 2017. október 9. 15:45
Összerúgta a port Ankara és Washington.
Makro / Külgazdaság Sötét nap Törökországban: kezdődik a legdurvább puccsista per 
Privátbankár.hu | 2017. október 9. 15:26
Lassan másfél éve már a törökországi puccskísérletnek.
Részvény / Deviza / Áru Miért omlott össze a török líra? Hozzánk is begyűrűzhet? 
Eidenpenz József | 2017. október 9. 14:45
Ma hatalmasat, a tavalyi puccs óta nem látott mértékben esett a török líra, miután az ország és az USA diplomáciai viszonya váratlanul megromlott. Ez azonban lehet, hogy csak az utolsó csepp volt a pohárban, az ország gazdaságilag és politikailag is nagyon kényes helyzetben van. Kérdés, ilyen olcsón elég vonzóak-e már a török eszközök.
Makro / Külgazdaság Összeakaszkodott Trump és Erdogan – röpködnek a szankciók 
Privátbankár.hu | 2017. október 9. 11:04
Felfüggesztették a vízumkérelmet mindkét irányba, senki se léphet a másik országába.
Makro / Külgazdaság Erdogan botrányos ügyekre költene még több pénzt 
Privátbankár.hu | 2017. október 6. 14:05
A török kormány több mint 40 százalékkal megnöveli a védelmi minisztérium költségvetését.
Makro / Külgazdaság Odacsapott Erdogan: lezárta a török határt 
Privátbankár.hu | 2017. október 5. 17:16
Na, nem a menekültek, hanem a kurdok előtt.
Makro / Külgazdaság Nem tartott sokáig: újabb szankciókkal bombázzák Kurdisztánt 
Privátbankár.hu | 2017. október 3. 16:39
Erdogan nem várt sokáig a válasszal a kurd parlamenti választások hírére.
Makro / Külgazdaság Erdogan tovább tisztogat: maradt még lecsukatlan ember Törökországban?  
Privátbankár.hu | 2017. október 3. 10:41
Újabb száz ember ellen adtak ki elfogatóparancsot.
Makro / Külgazdaság Erdogan: az EU egy csalódás, Törökországnak nincs szüksége a tagságra 
Privátbankár.hu | 2017. október 1. 17:15
Egyre inkább lekerül az asztalról Törökország EU-tagsága, egyrészt mert az öreg kontinens nem nézi jó szemmel Erdogan tisztogatását az ellenzék közt, másrészt a csatlakozási tárgyalások egyébként is lassan 11 éve húzódik. A török elnök most már arról beszél, hogy nekik tulajdonképpen nem is kéne az EU.
Makro / Külgazdaság Újra belendült Erdogan: rengeteg katonát tartóztatnak le 
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 29. 12:32
Ismét rengeteg elfogatóparancsot adott ki a török államfő a puccskísérlet parancsnokai és ötletgazdái ellen.
Makro / Külgazdaság Nagyon berágtak a törökök – odacsaptak Kurdisztánnak 
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 27. 18:18
Felfüggesztették a légi forgalmat Észak-Irakkal.
Részvény / Deviza / Áru Erdogan őrjöng, elvágná az olajvezetéket, háború jöhet 
Eidenpenz József | 2017. szeptember 26. 16:30
Több mint két éves csúcson van az északi-tengeri olaj ára, és sok olyan tényező van, amik emelkedést jeleznek előre. A kereslet erős, a kínálat könnyen plafonhoz érhet, az amerikai kutak száma alacsony. De legfőképpen nagyon sok a politikai veszélyforrás és háborús fenyegetés, amik az utóbbi időben nem épültek be az árba.
Makro / Külgazdaság Nem Merkel hibás a menekültek rohamáért - de akkor ki? 
Eidenpenz József | 2017. szeptember 21. 16:33
Számokat és idősorokat felrajzolva egy professzor arra a következtetésre jutott, hogy Angela Merkel kancellár intézkedéseinek sem a 2015-ös menekültrohamra, sem annak megszűnésére nem volt döntő nagyságú hatása. A folyamatok mindkét esetben hónapokkal korábban indultak. Az okok másutt rejlenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG